Teljesen kicsinál minket a Kicsi.

Azt ugye tudjátok, hogy április óta gyakorlatilag szobatiszta, az elmúlt néhány hétben pedig már csak és kizárólag bugyit hord napközben, szóval ez a része a dolognak teljesen rendben van, öröm-boldogság, minden remek.

Odáig eljutni valamivel nehezebb volt, hogy az oviban se kérje magára a pelenkát, mert eleinte szerintem nem érezte ott eléggé biztonságban magát vagy megijesztette, hogy nincs bili és a vécébe kellene pisilnie, de végül megugrottuk ezt a lépcsőfokot is.

Mostanra viszont már ott tartunk, hogy nemhogy nem fél a vécézéstől, hanem annyira önálló lett egyik napról a másikra, hogy az óvónénik és mi is csak pislogunk, mint hal a szatyorban, mert szinte semmilyen átmenet nem volt a még pelenkás és a jelenlegi állapot között.

Simán megcsinálja, hogy csak úgy lelép az oviban a csoportszobából, átmegy a mosdóba, elvégzi a dolgát, megtörli magát odalenn, felöltözik, majd visszamegy ünnepeltetni magát az óvónénikhez, miután bejelentette nekik, hogy ő elment egyedül pisilni.

Itthon még egyelőre a bili a leggyakrabban használt eszköz, mi is többször rajtakaptuk már, hogy magától ráül, amikor szükségét érzi és ha nem akadályoznánk aktívan meg benne, akkor fogná és önállóan borítaná bele a tartalmát a vécébe is (na meg leginkább mellé, ha úgy jön ki a lépés).

A legijesztőbb viszont az, hogy bár ebben az időszakban mindenhová magunkkal viszük az összecsukható, utazós bilinket, egyre kevesebbszer van rá szükség, mert a gyerek olyan fegyelmezetten viselkedik, hogy arra még a felnőttek közül sem képes mindenki.

A héten többször is előfordult, hogy kinn voltunk a parkban vagy a játszótéren, rákérdeztem, hogy nem kell-e véletlenül pisilnie, mert nemsokára beülünk az autóba, hogy hazainduljunk és amíg utazunk, nem lesz lehetősége elmenni.

Erre azt mondja, hogy egy picit érzi, hogy „már gyűlik a pisi, de semmi gond, majd visszatartja, amíg hazaérünk és majd otthon pisil”!

Egészen hihetetlen, hogy nem csak visszatartani képes, amíg alkalmas lesz az idő az ürítésre, de még előre is kalkulál, hogy mikor lesz rá lehetősége és addig mennyi idő van még hátra.

Ezen én teljesen ledöbbentem, pláne, hogy még három éves sincs.

De ezek a remek függetlenedési és önállósági gyakorlatok sajnos éjszakára sem kapcsolhatóak ki nála és ezen a héten már odáig jutottunk, hogy közel járok ahhoz, hogy annyit és úgy aludjak, mint annó három hónapos és másfél éves kora között.

(Aki nem emlékszik arra az időszakunkra, menjen és keresse vissza a 2023-as, őszi naplóbejegyzéseket, mert én inkább nem írnám le még egyszer, így is full PTSD-m van tőle. 😁)

Mi is hibásak vagyunk, mert amikor tavaly nagy nehezen sikerült elválasztanom és abbahagytuk a folyamatos éjszakai szoptatást, akkor helyettesítésként átszoktattam a vízre, így ő az a fajta gyerek, aki éjjel is elég sokat iszik.

Mindig odakészítjük neki elalvás előtt a kulacsát a párnája mellé és reggelre tízből kilencszer meg is issza a benne lévő 3-3,5 dl vizet.

Ennek pedig értelemszerűen az az eredménye, hogy hajnalban két kilós pelenkákat veszek le róla. Vagyis inkább csak vennék, ha eljutnánk odáig.

Mert sajnos ismét visszatért (és állandósulni látszik) az a heppje, amiről pár hete már írtam, hogy álmában nem érzi kellően hamar, amikor pisilnie kell, de ha bepisil a pelenkába, azt viszont nem hajlandó a továbbiakban elviselni magán és fellármáz maga körül mindenkit, hogy azonnal kezdjünk valamit a helyzettel.

Újabban önállóan is elkezdte leoperálni a pisis pelusokat magáról az éjszaka közepén és ha én éppen nem vettem észre, hogy pucér alféllel fekszik az ágyban, akkor másnap moshattam az egész ágyneműt újra és újra (isten áldja a vízhatlan matracvédőt, ennyi könyörület legalább megadatott nekünk 😁).

Fogalmam sincs, hogy mikorra fogunk odáig eljutni, hogy éjjelre is szobatiszta lesz, hogy majd időben felébred és elmegy vécére,  mert ez a jelenlegi állapot rohadtul fárasztó.

Jó, a Nagy visszatartós kálváriájához képest a fasorban sincs ez az egész, szóval inkább nem szólok egy szót sem, de az tuti, hogy valahogy le kell szoktatnunk az álladó éjszakai piálásról.

Mondjuk most, a melegben teljesen érthető, hogy megszomjazik, ezért talán nem a legokosabb ötlet ezekben a hónapokban megfosztani tőle… nem tudom… lehet, hogy ősszel jobb ötlet lenne nekikezdeni a második elválasztásnak.

Addig meg maximum nem töltöm a kulacsát tele, hanem csak félig vagy a harmadáig és azt kell beosztania reggelig. Hátha úgy kevesebbszer ébredünk majd.

A héten viszont nem a Kicsi éjjeli kanosszája volt a legjelentősebb történés, hanem a Nagy hatodik születésnapja!

Írtam már róla, hogy az oviban két másik kislány is ugyanabban az évben, ugyanazon a napon született, mint az én lányom, így szerdán hármasban ünnepeltek a csoportban.

(Az egyik óvónéni az AI segítségével ki is számoltatta, állítólag 1:48 millióhoz annak az esélye, hogy egy olyan kicsi ovis csoportban, mint a miénk, bekövetkezik egy ilyen „hármasikres szülinap”, szóval ha ez igaz, akkor még a lottó főnyereménynek is nagyobb a valószínűsége!)

Aznap reggel persze szakadó esőre ébredtünk, így a szülinaposok által közösen kiválasztott királylányos ruha alá sajnos nadrágot is fel kellett vennie a Nagynak, de ez nem szegte kedvét, így is alig várta az ovis ünneplést!

Először leadtam a gyerekeket az oviban és csak utána mentem el a cukrászdába a pár hete megrendelt 16 centis tortáért. Olyan szépet csináltak, hogy az valami elképesztő! – pedig amikor május közepén telefonon beszéltünk (ők voltak a kilencedik cukrászda, amit felhívtam!), már a hátam közepére sem kívántam az egész tortarendelést és a Nagy által kért ízkombináción kívül csak annyi instrukciót hagytam nekik, hogy „valami lányos, rózsaszín-lila mintája legyen”.

A feladatot tökéletesen abszolválták, gyönyörű virágos-pillangós dekor került a torta minden oldalára és ami a legfontosabb, a Nagy is teljesen odáig volt tőle, amikor meglátta!

Ekkor az itthoni ünnepléshez még a világon semmi állt készen, de még az ajándék görkorit sem vettük meg!

Mivel csütörtökön a Corpus Christi miatt munkaszüneti nap volt, pénteken a lányok már nem mentek oviba, így kénytelen voltam a szerdai ebédszünetemet beáldozni, hogy gyorsan elszaladjak a korcsolyáért a boltba, mert később már nem lett volna lehetőségem sunyiban megoldani.

Emlegettem is bőszen a férjemet, aki még egy hete is azt mondogatta, hogy „ugyan, itt van az üzlet közel, ráérünk később is elmenni érte!”, én meg hallgattam rá, mert egyetlenegy pár görkori sem volt már abban a boltban, ahol május elején még végtelen választék volt a polcokon!

Mit ne mondjak, lesápadtam. Megrendelni online már nem volt idő, így gyorsan áttúrtam a netet és megnéztem, hogy melyik üzletben van még elérhető darabszám és valami isteni csoda folytán találtam is egyet egy másik boltban Zágráb túlsó végén.

Nem akartam kockáztatni, hogy a végén még azt is megveszi valaki, így (vállalva azt, hogy este kellett pótolnom a kiesett munkaidőmet), gyorsan el is mentem érte.

Legalább ez a része meg lett oldva a dolognak, már csak az ünnepi menüt kellett összeállítani.

Természetesen az ünnepelt választhatta ki, hogy mit fogunk enni (egyedül a bolognai spagetti volt tiltólistás, mert az amúgy is hetente az asztalra kerül és már lassan az olasz zászló láttán is tikkel a szemem), így a menü az örök kedvenc paradicsomleves és – számomra elég meglepően – nokedli lett, ez utóbbihoz csak annyit fűzött, hogy „fehér, húsos szósszal” csináljam.

Nem tudom nektek mi volt a maximum létszám, hány ember volt a legtöbb, akinek nokedlit szaggattatok, de nekem szerintem ez a mostani tíz fő volt a csúcs, le is zsibbadt a karom teljesen, mire kifőztem az összeset!

A tortát szerencsére már egy nappal hamarabb, szombaton elkészítettem, amíg a lányokat az apjuk stratégiailag eltávolította a lakásból.

Ezúttal is a múltkor mindenkinek bejövős CakeBYou egyik tortáját (ezt a frankó unikornisosat) készítettem el – most a Nagy kedvenc ízeiben: vaníliás piskótával és epres krémmel.

Megint nagyon jól esett a fondanttal pepecselni, rendesen terápiás egy ilyen tortát feldíszíteni és végül szerintem egészen szép, felismerhető lett a mintája – ti mit gondoltok? 😊

Ebéd után persze átadtuk az ajándékokat is és a görkori még a dobozból is alig került ki, a nagy azonnal magára is kapta!

Az persze nem volt opció, hogy nem próbáljuk ki (bár ha rajta múlik, a lakásban is simán randalírozott volna), így a délutánt az egyik viszonylag sima borítású aszfalttal rendelkező parkban töltöttük, hogy a nap utolsó óráit a nagyobbik lányunk görkorizással, a Kicsi pedig motorozással tölthesse.

Egészen estig kinn voltunk és később hiába esküdöztek mindketten, hogy nem fáradtak, már a vacsorájukat is félig csukott szemmel ették meg és még a mindenkori rekordunkat is sikerült megdönteni azzal, hogy már fél nyolckor úgy aludtak, mint akiket leütöttek.

Már csak három hét van hátra az oviból, alig várom, hogy végre istenigazán megkezdjük a nyarat!

Salty