
Senki nem tud olyanokat csinálni az ágyban, mint én! Na jó, fogalmazzunk inkább úgy, hogy senki nem tud úgy kiszállni az ágyból, mint én!
Reggel hatkor senki nem tudja egy indokolatlanul nagy lendületet vett lábbal levenni a tömörfa keretet, de úgy, hogy majdnem páratlan darabszámú lábujja marad mire – ekkor már sokkal kisebb lendületettel – kicsoszog a hálóból.
Hű bakker, nem csillagokat, galaxist láttam, de mégsem fogok egy kis lábujjbibi miatt picsogni! Van ilyen, mindenki találkozik egyszer-kétszer a bútorok sarkával és a legtöbben eddig még túlélték, szóval ne én legyek már az, aki ezen nyünnyög a jóégáldjameg.
Jól van az, van belőle tíz, majd a többi túlórázik.
Kicsit azért össze kellett szorítani a fogaimat, amíg felvettem a cipőmet, de utána elvittem a lányokat az oviba és még egy kétharmad munkanapot is ledolgoztam, mire észrevettem, hogy kezdek színváltós lenni.
Ezen a ponton még mindig nem volt túl durva a helyzet, csak rántottam egy nagyobbat a vállamon – évekig sportoltam versenyszerűen, több ujjam is tört már el, olyankor csak kell mellé választani egy sziámi-pajtit a szomszédok közül leukoplaszttal, oszt jóvan. Majd elmúlik.
Igenám, de estére a lila már elkezdett átkúszni a lábfejemre is és egyre inkább úgy néztem ki, mint akinek ez az egy lábujja elfagyóban van, szóval eljutottam odáig – egyelőre csak gondolatban! – hogy mégiscsak be kéne menni a balesetire.
Anyósom járt náluk másfél hónapja, azt mondták neki, hogy ha nem olyan sürgős, akkor a legjobb hajnali 5-6 körül kell menni, mert olyankor alig vannak – nekem meg nyilván nem volt semmi SOS, pláne miután belegondoltam, hogy nagyjából 27,3 hónapig fogok ott ülni, hiszen a triázs szempontjából körülbelül az Y és a ZS között lehetek valahol. Nem érek én erre rá.
Akkor viszont nincs már választásom, felkelek négykor, aztán uccu neki!
Hány fok van kinn? Egy? Basszameg, az nagyon hideg. Nincs is lapostalpú csizmám… milyen cipőt vegyek fel, ami nem fogja a katasztrófa sújtotta területet agyonnyomni?
A férjem 44-es CROCS-a pont jó lenne, de nincs az az isten, hogy én abban emberek közé menjek, ha haldokolnék is lerúgnám a lábamról – arról nem is beszélve, hogy még a többi lábujjam is lefagyna benne!
Végül felvettem az ember egyik magasszárú cipőjét, csak öt számmal nagyobb, nem gond, a fűzővel odakötözöm a bokámra, jó az úgy. Kényelmes, meleg, királyság.
Valami különös csoda folytán csak másodmagammal lézengtem a traumatológián, így egész hamar sorra kerültem és ki is derült, hogy igen, sikerült olyan rendkívüli módon kiszállnom az ágyból, hogy frankón megrepedt a csont a lábujjamban.
Hazafelé menet mondom a férjemnek, hogy mi a konklúzió, erre ez a jóember nem kiröhögött? Azt mondja nekem, hogy meg sem lepődött, mert én aztán semmit nem csinálok félgőzzel, miért pont a lábamat ütném meg úgy, mint egy normális ember?
Hát ja, nehogymár csak a kislábujjamat vigye le az ágykeret egy középszerű átlagbalesetben! Csináljuk rendesen, úgy, hogy térdig beliluljon!
Na jó, abbahagyom a nyávogást, csak még azt szeretném megjegyezni, hogy egyszer kelek fel jobb lábbal és látjátok mi lesz belőle?
Salty

Jaj, jobbulást!!! Imádom ezt a derűt (?!), amivel minden szitut kezelsz 😀 Próbálom tőled csak 1%-át átvenni.
És most éljenek az orvosos, gyógyítós, pihenős játékok! 😊
KedvelésKedvelés
Bocsánat, de végigröhögtem. 😁
Viszont sajnálom, és jobbulást! Mi lett a konklúzió? Másik lábujjal összeköt? Kényszerpihenő?
Mikor kis korunkban egy barátnőmnek tört el egy lábujja (talán a kicsi, de tuti nem a nagy), ő 2 hétig otthon volt vele, és nem terhelhette, egy lábon ugrálva vagy mankóval közlekedett…
KedvelésKedvelés