Többen is kérdezték már, hogy mégis hogy a fenébe lehet két kicsi gyerekkel egy légtérben tartózkodva home office-ban dolgozni, úgy, hogy nagyjából értékelhető munkát végzel – és hát erre röviden igazából annyit tudnék válaszolni, hogy „nyugi, nem lehet”.

Mostanában gondolkodtam el rajta, hogy amit előszeretettel nevezünk „multitaskingnak”, az valójában nem az, mert nem ténylegesen egyszerre csinálunk több dolgot, hanem villámsebességgel cikázunk a tevékenységek között.

Egyszer erre figyelünk hét másodpercig, aztán arra nyolcig, majd vissza erre megint három-négy pillanatra, utána egy harmadik cuccra kicsit tovább – az a csoda, hogy ezt a rendszert órákon keresztül képesek vagyunk fenntartani!

Pláne, hogy sokszor teljesen különböző szerepkörök között kell ugrálnunk.

Tegnap a munkámban is elég húzós napom volt, közben a gyerekeknek is az agyára ment a hőség miatti kényszerű barlanglakó lét, szóval a mellékelt képen látható módon nézett ki a nappalink.

A tesómnak is elküldtem ezt a fotót, azt mondta, hogy akkor sem lehetne nagyobb kupleráj, ha bedőlt volna a tűzfal. Hát na, ha muszáj a (szerencsére még vígan álló) négy fal között dekkolnunk, az már csak ilyen.

Azzal gondolom senkinek nem mondok újdonságot, hogy van az a pont, amikor a mentális gimnasztika egyszerűen nem működik, annyira figyelned kell x feladatra, hogy másodpercekre sem tudsz agyilag kiugrani belőle, ezért gyakorlatilag – jobb híján – leszarod, hogy a gyerekek putrit csinálnak a lakásból, mert legalább addig is nyugi van.

Ez is egyfajta túlélési stratégia.

Tudod, hogy megváltod a csak odaútra szóló jegyedet a f*szerdőbe, mert egy örökkévalóság lesz, amíg újra olyan állapotba kerül a lakás, hogy már lehet négy egybefüggő lépést tenni anélkül, hogy rálépnél egy marék gyurmára, de mégis inkább elengeded, mert most, ebben a pillanatban, úgy könnyebb.

A széttapcsikolt gyurma meg majd a jövőbeli Salty gondja lesz.

Szóval nyugalom – ha úgy érzed, hogy csak neked nehéz egy fenékkel egy egész ménest megülni és mások biztos sokkal ügyesebben lavíroznak, akkor nekem elhiheted, hogy nincs így.

Valószínűleg csak azt az egy dolgot mutatják meg neked, amire a mentális cikázás közben több idejük jutott és jobban sikerült.

Nem kell – és nem is lehet – egyszerre mindenben faszacsajnak lenni.

Nekem is nehezemre esett odáig eljutni, hogy ne akarjam állandóan az összes gyeplőt izomból fogni, szóval tudom, milyen könnyű belecsúszni abba, hogy mindent próbálsz kézben tartani: legalább a lakás legyen rendben. Na meg a munka legyen hibátlan. Aztán persze minden nap legyen valami kreatív program a gyerekkel, egészséges házi koszt és türelmes anyuka üzemmód is.

Ennek viszont valahol meg kell fizetni az árát.

Ne áldozd fel az egész nyarat azért, hogy mindig minden patent legyen, mert úgy te is csak egy leszel azok közül, akik pezsgőt bontanak szeptember elsején, hogy végre vége.

Lehet, hogy most éppen elegünk van a hőségből, de a nyár szülőként sem csak egy három hónapos túlélőtúra két tanév között.

Ennél többet érdemel.

És te is.

Salty