Nem gondoltam, hogy egyszer egy romkomról fogok ajánlót írni, mert őszintén szólva évek óta nincs egy igazán jó film ebben a kategóriában; a szokásos, kiszámítható, uncsi forgatókönyvek meg úgysem érdekelnek senkit.

Én amúgy minden szemetet megnézek, nem vagyok rá büszke, hogy olyan minősíthetetlen cuccokat is láttam, mint pl. a ’Merry Kissmas’ (inkább ne is mondjatok semmit 😁), de az Üzenetek Isabelle-nek (eredeti címén: Voicemails for Isabelle) nagyon nem ez a kategória.

Amikor Jill húga, Isabelle, aki egyszerre a legjobb barátja, a bizalmasa és a lelkének egy darabja egy gyógyíthatatlan betegségben meghal, akkor a lány teljesen összeroppan és fogalma sincs róla, hogy hogyan lesz képes feldolgozni az egész bensőjét felemésztő gyászt.

Aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve a korábban már jól bevált kommunikációs szokásukhoz nyúl vissza és elkezd hangüzeneteket hagyni a testvérének.

A történet romantikus részét, a szerelmi szálat végül az rúgja be, amikor Isabelle egykori telefonszáma máshoz kerül, így az üzenetek nem csak úgy eltűnnek az éterben, hanem valaki – aki nyilván nem a Jill által elképzelt címzett – meghallgatja őket.

Idővel persze Wes – Isabelle telefonszámának új tulajdonosa – nem bírja tovább és felveszi a kapcsolatot Jill-lel, de ha őszinte akarok lenni, akármennyire szépen felépített az egymásratalálásuk, szerintem ez akkor is csak mellékszál a sztoriban, mert a film igazán lebilincselő része a nővérek kapcsolata és Jill útja a gyászon keresztül.

Kicsit olyan érzésem volt, mint ha egy kifordított „PS. I love you”-t (Utóirat: Szeretlek) néznék, ami férj és feleség helyett testvérkapcsolatot, postán feladott levelek helyett pedig hangüzeneteket kínál a közönségnek és annyira könnyen beleéltem magam ebbe a szomorú, kétségbeesett, de mégis őszinte, feltétlen szeretettel teli lelkiállapotba, hogy négy különböző alkalommal is elbőgtem magam a film során.

Romantikus film? Igen. Vígjáték? Igen. A gyász feldolgozását bemutató, szívbemarkoló dráma? Abszolút!

És pont ez az érzelmi mélység teszi a filmet olyanná, ami messze túlmutat a sokszor (jogosan) kritizált műfaj kliséin.

Ha már ti is unjátok a tizenkettő-egy tucat romkomokat, és nem féltek egy jóleső, lélektisztító sírástól, akkor üljetek le a Netflix elé és tegyetek egy próbát vele!

Csak a zsepiket ne felejtsétek el bekészíteni! 😉

Salty