Az előző hétvége már előrevetítette, hogy jó szarul fog indulni a hetünk, de még így is meglepődtem, hogy hétfőn milyen durva fájdalommal ébredtem.

Mivel aznap pont munkaszüneti nap volt, így nem tudtam a rendes fogorvosomhoz elmenni, de valamit muszáj volt kezdenem magammal, mert azt azért sejtettem, hogy másnap reggelig nem fogom ilyen kínokkal kibírni.

Ezért rögtön, ahogy észhez tértem, beültem a kocsiba és elindultam az ügyeletes fogászatra (legalább nem kellett messzire menni), de tudtam, hogy konkrétan a foggal úgysem fognak semmit csinálni, mert mivel már amúgy is gyökérkezelt, ha megnyitják felül, azzal sem leszek semmivel előrébb, mert le vannak a gyökerei tömve és valószínűleg valahol a tömés alatt van a gyulladás.

Hálistennek senki nem volt az ügyeleten, amikor megérkeztem, pár percen belül már be is hívtak a rendelőbe és nagyjából úgy zajlott minden, ahogy arra számítottam – csinálni vele SOS-ben semmit nem lehet, de legalább felírtak antibiotikumot, amit azonnal ki is váltottam a szomszédos ügyeletes gyógyszertárban.

Nyilván az sem valami varázslatos, azonnali megoldás, de már elindultam vele abba az irányba, hogy pár napon belül lehúzódjon a gyulladás.

A nap hátralévő részében aztán gyakorlatilag csak vegetáltam. A férjem délelőtt és délután is elvitte magával a lányokat valahová (bárhová!), hogy békében tudjak itthon haldokolni, mert nagyjából tényleg úgy nézett ki a dolog, hogy csak annyi időre kászálódtam fel a kanapéról, amíg bevettem egy-egy újabb szem fájdalomcsillapítót vagy kicseréltem a félig kiolvadt fagyasztott borsót valami másra a fejemen.

Estére – két antibiotikum után – már érződött, hogy valami alakul és kezdett egészen elviselhetővé válni a dolog, szóval kedden én vittem reggel oviba a lányokat és onnan rögtön a normál fogorvosomhoz mentem tovább, hogy beszámoljak a hosszú hétvégi kálváriámról.

Azonnal meg is csinálták az ilyenkor szokásos röntgeneket és mivel kb. úgy néznek a kérdéses fog gyökerei, mint a húsvéti fonott kalács, abban maradtunk, hogy majd másnap, miután konzultáltak valami főfejes professzorral, telefonálnak, hogy milyen lehetőségeim vannak.

Közben persze én is agyaltam az opciókon, nem ez az első fogászati rodeóm, nagyjából képben voltam vele, hogy az újra-gyökérkezelés, aztán korona a fogra vagy pedig a húzás, majd implantátum között válogathatok.

Végig is gondoltam szépen magamban, hogy ha azt választanám, hogy próbáljuk meg újra kitisztítani, akkor gyökérkezelés megint nem lenne száz százalékos (a görbe gyökerek miatt), szóval hiába lenne a fog koronával védve, kb. időzített bomba lenne az egész, ami ki tudja mikor fog megint begyulladni.

Ezért mire a doki felhívott, hogy felvázolja a két lehetséges megoldást, már eldöntöttem, hogy jobban járok, ha megszabadulok tőle a fenébe.

Abban maradtunk, hogy egy hét múlva már úgyis van időpontom a fogszabályzás befejezése miatt, akkor majd megbeszéljük azt is, hogy mikor szedik ki és mennyi gyógyulási idővel kalkulálhatok mielőtt megkapom az implantátumot. Addig szedjem az antibiotikumot.

Hát jó, azzal biztos nem lesz probléma.

Érződött is a hatása, szerdán már csak két fájdalomcsillapítót vettem be, csütörtökön pedig egyetlenegyet reggel, a nap további részében nem volt rá szükségem, így végül mégsem mondtam le a pénteki csapatépítő kirándulást a kollégáimmal.

Mivel csak késő délelőtt indultunk el, így reggel még kényelmesen el tudtam vinni a lányokat az oviba, aminek nagyon örültem, mert mégiscsak ez volt a tanév utolsó napja! Délutánra pedig már amúgy is bejelentkezett Baka, hogy ő menne értük, úgy, hogy náluk is aludjanak, ezért a gyerekek gyakorlatilag észre sem vették, hogy másfél napig nem voltam itthon.

Az persze nem a legideálisabb, hogy a legnagyobb kánikulában mentünk céges kiruccanásra, de ki a fene gondolta volna hónapokkal ezelőtt, hogy június végén negyven fokokkal kell majd megküzdenünk?

Szerencsére abban mind egyetértettünk, hogy nem akarunk semmiféle kötelező feladatokat, csapatversenyt vagy egyéb olyan aktivitást, amit amúgy mindenki utál, de mégis állandó részei a csapatépítő összejöveteleknek, így konkrétan csak különböző éttermek, borkóstoló, közös grillezés és medencézés volt a „program”.

Nem mentünk messzire, kevesebb, mint egy órányi autóútra volt a szállásunk egy ismert, falusi turizmusra specializálódott település szuper borászatánál – szóval ott, a szőlőtőkék között, a medencében és a borospincében egészen elviselhető volt a hőség.

A lányok persze remekül érezték magukat a nagyszülőknél és biztos vagyok benne, hogy az apjuknak is jól esett egy kis csendes magány otthon, amíg erre az egy éjszakára távol voltam. Mondta is a telefonban, hogy milyen furcsa érzés, hogy mindent ott talál, ahová letette és nincs szanaszét a lakás összes szeglete, most, hogy egyedül van otthon. 😁

Szombaton kora délután a kollégáimmal már vissza is érkeztünk Zágrábba, a férjem eljött értem a buszhoz és onnan rögtön indultunk tovább felvenni a lányokat Bakáéktól.

A délután további részében itthon társasjátékoztunk és kártyáztunk a klíma alatt, mert az még véletlenül sem jöhetett szóba, hogy kimenjünk a majd’ negyven fokba, a tűző napsütésbe.

Másnap reggelre persze már eluntuk a bezártságot és kora reggel, amíg még nagyjából tűrhető volt a hőmérséklet odakinn, elmentünk a városi libegőhöz és feldöcögtünk az 1033 méter magas Sljeme tetejére, hogy a hűvös hegyi levegőn sétáljunk egy kicsit az erdőben.

Nem tudtunk sokáig maradni, mert hiába a jelentős tengerszint feletti magasság, itt is rohamosan emelkedett a hőmérséklet, na meg persze a Kicsinek is aludnia kellett délután, de a szombati négy fal közötti kuksolás után mindannyiunknak jól esett ez a mini-kiruccanás.

Hétfőtől úgyis indul a home office-os, nyári szünetes, összevissza káosz-nagyüzem! Eleget leszünk akkor a lakásban!

Bár idén tényleg nem panaszkodhatunk, mert egész élhetően sikerült összekalapálnunk a nyári gyerekfelvigyázást, de ez elsősorban annak köszönhető, hogy a férjem munkahelyet vált.

Már valamikor tavasszal eldőlt, hogy átmegy egy másik céghez (végre egy olyan pozícióba, amit tényleg színtiszta örömmel fog csinálni), de a felmondását a jelenlegi helyén hónapokig halogatta, hogy össze tudja valamennyire hangolni a két meló közötti időszakot a nyári szünettel.

Így idén az a megoldásunk, hogy felhasználja az előző helyen bennmaradt szabadságait és az új cégével is úgy egyezett meg, hogy csak augusztus elején kezd, ezért a júliust teljes egészében ő viszi majd szülőként, hogy én nyugodtan tudjak dolgozni – a következő hónapban pedig én veszem majd át a stafétát.

Jó, júliusban én is kivettem néhány nap szabit, hogy azért négyesben is el tudjunk menni nyaralni egy hétre, valamint augusztus végén már a zágrábi nagyszülők is bevethetőek lesznek néhány napra, mert nyilván nekem sincs annyi szabadnapom, hogy mindent lefedjen.

A fenti rendszer sajátosságai miatt egyedül fogok majd a gyerekekkel Magyarországra menni, mert augusztusban már tényleg pofátlanság lenne, ha a férjem az új munkahelyén töltött első hónapban akarna szabin lenni, júliusban pedig nekem lenne hülyeség pár napnál többet kivennem, ahelyett, hogy kihasználnám, hogy az apjuk van a lányokkal és tudok normálisan (akár benn az irodában is) dolgozni.

Ha jól emlékszem már csak a jövő évi nyár fog ekkora logisztikai bravúrt igényelni, utána már anyósom is nyugdíjas lesz, valamint a gyerekek is nőnek menet közben annyit, hogy pár év múlva már akár Nagyinál is el tudnak nélkülünk tölteni egy-két hetet Magyarországon.  

Idén mindenesetre már leszerveztük a nyári szünet mögötti matekot, a többi hídon meg majd átmegyünk akkor, amikor odaérünk. 😊

Salty