Nem gondoltam, hogy egyszer egy romkomról fogok ajánlót írni, mert őszintén szólva évek óta nincs egy igazán jó film ebben a kategóriában; a szokásos, kiszámítható, uncsi forgatókönyvek meg úgysem érdekelnek senkit.
Én amúgy minden szemetet megnézek, nem vagyok rá büszke, hogy olyan minősíthetetlen cuccokat is láttam, mint pl. a ’Merry Kissmas’ (inkább ne is mondjatok semmit 😁), de az Üzenetek Isabelle-nek (eredeti címén: Voicemails for Isabelle) nagyon nem ez a kategória.
Amikor Jill húga, Isabelle, aki egyszerre a legjobb barátja, a bizalmasa és a lelkének egy darabja egy gyógyíthatatlan betegségben meghal, akkor a lány teljesen összeroppan és fogalma sincs róla, hogy hogyan lesz képes feldolgozni az egész bensőjét felemésztő gyászt.
Aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve a korábban már jól bevált kommunikációs szokásukhoz nyúl vissza és elkezd hangüzeneteket hagyni a testvérének.
A történet romantikus részét, a szerelmi szálat végül az rúgja be, amikor Isabelle egykori telefonszáma máshoz kerül, így az üzenetek nem csak úgy eltűnnek az éterben, hanem valaki – aki nyilván nem a Jill által elképzelt címzett – meghallgatja őket.
Idővel persze Wes – Isabelle telefonszámának új tulajdonosa – nem bírja tovább és felveszi a kapcsolatot Jill-lel, de ha őszinte akarok lenni, akármennyire szépen felépített az egymásratalálásuk, szerintem ez akkor is csak mellékszál a sztoriban, mert a film igazán lebilincselő része a nővérek kapcsolata és Jill útja a gyászon keresztül.
Kicsit olyan érzésem volt, mint ha egy kifordított „PS. I love you”-t (Utóirat: Szeretlek) néznék, ami férj és feleség helyett testvérkapcsolatot, postán feladott levelek helyett pedig hangüzeneteket kínál a közönségnek és annyira könnyen beleéltem magam ebbe a szomorú, kétségbeesett, de mégis őszinte, feltétlen szeretettel teli lelkiállapotba, hogy négy különböző alkalommal is elbőgtem magam a film során.
Romantikus film? Igen. Vígjáték? Igen. A gyász feldolgozását bemutató, szívbemarkoló dráma? Abszolút!
És pont ez az érzelmi mélység teszi a filmet olyanná, ami messze túlmutat a sokszor (jogosan) kritizált műfaj kliséin.
Ha már ti is unjátok a tizenkettő-egy tucat romkomokat, és nem féltek egy jóleső, lélektisztító sírástól, akkor üljetek le a Netflix elé és tegyetek egy próbát vele!
Csak a zsepiket ne felejtsétek el bekészíteni! 😉
Salty
ANYA, EZT NÉZD! 
Tegnap megnéztem – a férjem feladta, én kitartottam. Volt egy jó ötlet benne, de szerintem a gyászt is túl viccesen mutatja be. Egy kínlódás volt végignézni, nem az én műfajom, na. 🙂 Nem értettem a keresztutalásokat (sosem voltam oda a romkomokért), a zenéket nem ismerem stb stb.
Pár hete hallottam egy számot, ami ugyanezekre a filmekre utalt, de nekem ez a dal valahogy “igazibb”:
“Elered az eső kimentél / Taxival irány a reptér / Még nem késő szaladni utánad / Elázva, mint amerikai romcomokban / Kusza hajad a homlokodban / Kint a gyűrött kiskabátból a válad / Belekezdünk megint, de ideje észrevenni / Nem is jött közbe semmi / Megfoghattuk volna egymást de nem vagyunk Tom Hanks / És Meg Ryan / Nem ez a szaladás az élet / Se vallomás sem ígéret / Valami igaziba kellet kezdenem /…/ Pedig a hülye romcomokban / Az az üzenet a dolgod ott van / Ahol az érzelem nagy és erős / De nem igaz / Soha nem is ilyen könnyű ez / Hogy minden vonzás jót jelez / Nem jó volt hanem ismerős…”
KedvelésKedvelés
Ezt a filmet nem tudom megnézni, mert négy éve meghalt a húgom, és nem akarom feltépni vele a rettenetesen mély sebet, amit a halála okozott bennem.
Bármit is mondanak erről, a szeretteink halálán nem lehet “túllépni”, nem lehet “feldolgozni”, csak együtt lehet élni a veszteséggel…
Az, hogy kapcsolatban szeretnénk maradni meghalt szeretteinkkel, számomra nagyon is érthető. Én elmentettem vagy 10 évnyi elektronikus levelezésünket a húgommal, és amikor nagyon hiányzik, akkor azokat szoktam olvasni.
ALS-ben halt meg, mint Karsai Dávid, az első tünetektől számítva, nyolc hónap alatt meghalt. Szörnyű volt, ahogyan apránként megbénult. Nem olyan emlékek ezek, amiket szívesen újra élnék a filmet nézve. Igazából nem is értem hogyan lehet vígjáték egy ilyen film? Talán annak, aki még nem szembesült a valóságban ezzel…
KedvelésKedvelik 2 ember
A vígjáték titulust szerintem amiatt kapta, mert vannak benne humoros szófordulatok és vicces(en tálalt) beszélgetések, de szerintem is sokkal inkább dráma.
Részvétem a húgod miatt, borzasztó lehetett átélni, nektek pedig végignézni azt a leépülést, amivel az ALS jár. 😦
Teljesen megértem, ha neked eu a film sok és inkább nem nézed meg.
KedvelésKedvelés
Salty, nem akarsz horvát filmeket ajánlani?
Nekem nagyon tetszett a “Ti mene nosiš” (You carry me)
KedvelésKedvelik 1 személy
Ó, magamtól biztos nem jutott volna eszembe, hogy ilyesmire lenne igény – de fogok akkor horvát/balkáni filmekről is írni! 🙂
KedvelésKedvelés
Érdekel a különböző országok kultúrája. 🙂 Pár éve próbálkozok vele, hogy minden (környező) országból legyen olyan film vagy zene(kar), aminek mentén el tudok kezdeni beszélgetni valakivel (osztrák, ukrán, román stb). Sokkal nyitottabb beszélgetések lesznek így.
KedvelésKedvelik 2 ember