“A jó gyerekek osztozkodnak!”

9 hozzászólás

  1. Ismét eszembe jutott valami: sokszor írtam már, hogy a fiam kb nulla szociális készségekkel született, ő úgy tanult meg mindent. Amúgy teljesen normális, kimondottan jó szívű fiatalember lett belőle. Nálunk alap szabály volt, hogy bármikor mondhat nemet a kölcsön kérésre. Meg is tette gondolkodás nélkül. Mégsem lett kis irigy, holott egyke is.

    Még alsósok voltak, amikor egyszer szólt, hogy csomagoljak neki dupla tízórait. Kérdeztem, hogy ennyire éhes maradt e az iskolában. Nem, de a Gabriel anyukája elutazott, az apukája meg rendszeresen elfelejtett tízórait csomagolni, éhesen ül a kisgyerek a suliban. Magától rakta össze, hogy meg kéne osztania a tízórait, senki nem beszélt erről. Felhívott a tanárnő pár nap múlva és mesélte, hogy a fiam direkt oda ült a kisfiú mellé, és mondta neki: nézd, anyukám mennyi szendvicset csinált, együk meg együtt . Megzcsak fel sem hozta, hogy tudom hogy neked ma nincs.

    Kedvelik 2 ember

    • Nálunk a Kicsi hasonló, mióta beszélni tud, simán kiáll a saját dolgaiért és megmondja bárkinek, hogy nem adja oda.

      Sőt, amikor apósom nekiadott a férjemnek egy pólót és felvette itthon pár nappal később, az sem tetszett neki, csak hajtogatta, hogy az a Deda pólója és márpedig vissza kell neki adni!

      Szerintem ez is teljesen rendben van, nem lehet mindenki olyan, mint a nagylányom (őt jobban is féltem emiatt).

      Milyen aranyos a fiad! És még arra is figyel, hogy ne legyen tolakodó a szendviccsel kapcsolatban! ❤️

      Kedvelés

  2. Nagyon fontos!

    Nem tudom gyerekként mennyire tanulható, valóban a csoporthoz tartozás “ellensége”, ha egy gyerek azt mondja nem.

    Szerintem felnőttként is nehezen tanulható, ” de hát mit fognak szólni? Meg fognak szólni!”

    Én boldog ember vagyok, amióta megtanultam. És nem szólnak meg. Vagy igen, de úgyse tudok róla.

    Kedvelik 1 személy

    • Igen, az enyém is az összetartozás miatt és amiatt, hogy a másiknak örömet okozzon csinálja az ilyesmit.

      Csak ugye ők még nem nagyon tudják a tetteik következményét felmérni – odaadja, mert azzal abban a pillanatban boldoggá teszi a másik gyereket, aztán pár órával később meg sajnálkozik.

      Kedvelés

  3. Még a hétéves elsősöm is hordott az iskolába (az elején, amikor lehetett) plüsst azért, mert XY kérte.. Látszólag átment a századik magyarázatom, vissza tudta mondani amit mondtam, de alkalmazni nem tudta. Én nem az empátiára, hanem a csoporthoz tartozás vágyára fogom azóta is, de megoldásom nincsen 😞 Nyilván mostmár nem lehet vinni semmit és amúgy az oviban is szigor lett a végére, 1 játék per fő, és egyet is értek mert nyomonkövethetetlen ha 15-20 gyerek ömleszti be a szajrét a csoportba.

    Kedvelik 1 személy

    • Nálunk semmit se szabad oviba vinni, max alvókát es csak alvaskor elovenni. Nagycsoportban van heti egy fix nap, mikor be lehet vinni jatekot, de nem kis darabosat, felelmeteset, stb, hanem pl tarsasjatekot. Es amit bevisznek, azt megmutatni meg kell a tobbieknek, es ha kerik egyutt kiprobalni, vagy ha epp nem jatszanak, kolcsonadni. Szoval ilyen elfogyos dolgokat mint a ragaszto nem lehet,igy nincs szomorusag. Szerintem ovira ez jo modszer, es jatszon, otthon, szulo mellett lehet gyakorolni a tobbit, az elutasitast, nemet mondast, osztozast.

      Kedvelik 1 személy

      • Kicsit lentebb írtam, hogy nálunk is elvileg ez lenne a rendszer, de a gyakorlatban nem figyelnek erre annyira, mint jó lenne.

        Gondolom a ragasztó is “illegálisan” került be a csoportba, aztán mivel nem volt belőle veszekedés vagy balhé, nem tűnt fel az óvónőknek.

        Kedvelés

    • Nálunk plüsst lehet vinni minden nap és elvileg egy kosárban kellene hagyniuk, csak alváshoz vehetnék elő, de annyira senki nem figyel oda rá.

      Többször van olyan, hogy a gyerekemnél van valami olyasmi, ami “nem az oviba való”, hanem csak el akarja vinni a nagyszüleihez, mert aznap ők mennek érte és benne van a hátiszákjában – aztán persze előveszi odabenn.

      Gondolom, hogy nem figyelnek erre oda külön prioritásként, meg ha csak nincs belőle valami balhé, akkor annyira nem is észrevehető.

      Kedvelés

Hozzászólás a(z) keknunuke bejegyzéshez Kilépés a válaszból