„A jó gyerekek osztozkodnak!” – Ugye neked is mondták annak idején? Sőt, valószínűleg a gyereked is hallotta már valakiktől-valahonnan, akkor is, ha te magad soha nem ejtetted ki a szádon.
Pár napja kézműveskedtünk a lányommal. Ne gondoljatok valami nagy lélegzetvételű alkotásra, papírból ragaszgattunk mindenféle dolgokat, majd egyszercsak felpattant és kihozta a szobájából a december elején kapott csillámporos ragasztóját.
Néhány perc elteltével észrevettem, hogy visszatért a sima, hagyományos ragasztóstifthez, ezért rákérdeztem, hogy hogyhogy nem a csillámossal folytatja – így derült ki, hogy elfogyott, mert már egyébként is csak egy kevés volt a tubusban.
Ekkor még nem feltételeztem semmit – biztosan elpocskolta valamire vagy amúgy se volt rendesen megtöltve gyárilag a cucc –, de elmesélte, hogy egyszer, amikor az volt a megállapodás, hogy Baka megy érte az oviba és megengedtük neki, hogy elvigye a ragasztót magával, mert este náluk is szerette volna használni, akkor bevitte a csoportba is magával.
Csak meg akarta mutatni a barátnőinek, de az egyik kislány a nap folyamán többször is elkérte tőle, hogy „megragasszon valamit” és délutánra már alig maradt belőle.
Ezt hallva szépen félretettem a papírokat, amin éppen dolgoztunk és elmagyaráztam az egyébként (talán túlzottan is) aranyszívű gyerekemnek, hogy nem köteles minden alkalommal megosztani a holmijait másokkal, ha ő ezt nem szeretné.
Az nem ‘rossz viselkedés’, ha nemet mond arra, hogy a sajátját odaadja másnak, sőt, az is teljesen rendben van, ha egyszer-kétszer kölcsönadja, de harmadjára már elutasítja a kérést.
Nagyon fontosnak tartom, hogy ezt beleverjem a kis buksijába, többféleképpen is elmondtam és még vissza is kérdeztem, hogy biztos átment-e az üzenet, mert én baromira nem értek egyet azzal, hogy az osztozkodást reflexszerű erkölcsi kötelességként sulykoljuk a gyerekekbe.
A világ nem így működik és rettenetesen képmutató, hogy a felnőttek ezt mantrázzák, amikor ők maguk sem eszerint viselkednek.
Szépen is néznénk ki, ha mindenki odaadná a másiknak, amit csak kér, mert amaz kimondta a „légyszíves” varázsszót. A lopásnak nem csak a léte, de még a defíniója is megszűnne!
Nem, nem arra célzok, hogy az ovisok meglopják egymást és azt sem mondom, hogy irigy kis köcsögöket kell nevelni – be lehet vonni a másik gyereket is a játékba, ha éppen nem használ az egyikük valamit, akkor kölcsönadhatja másnak, esetleg mehet a valamit-valamiért cserebere is, de azzal semmilyen szinten nem értek egyet, hogy a saját kárukra ajánljanak fel bármit bárkinek.
A homokozóban sem kell kölcsönadnia a lapátját, ha most ő is éppen ás; nem kell a másik gyerekkel játszania, ha ő ettől rosszul érzi magát és igen, az ajándékba kapott csillámporos ragasztóján sem kell osztoznia, ha egyedül szeretné az egészet elhasználni.
A ’nem’ egy teljes mondat, nem kell magyarázkodnia vagy mentegetőznie, az ő igényei sem kevésbé fontosak, mint másoké és elengedhetetlen, hogy megtanulja meghúzni a saját határait már óvodás korában.
Még a felnőttek jó része sem képes bűntudat nélkül nemet mondani, éppen ezért annál jobb, minél korábban elkezdni a fentieket megérteni, mert sosem tudni, mikor kerül olyan helyzetbe, amikor már nem csak a csillámporos ragasztó lesz a tét.
Olyan jó lenne, ha társadalmilag sikerülne eltávolodnunk attól a kimondatlan felfogástól, hogy az igen, a beleegyezés egyenlő a kedvességgel, aki viszont nemet mond vagy elutasít egy kérést, az bunkó.
Senkinek nem kell szégyenkeznie a ’nem’ miatt, azt is lehet normális hangnemben, udvariasan közölni, de ne az legyen az alapfelállás, hogy ha jófej, akkor úgyis rábólint.
Meg amúgy is. Még azt is mondtam, hogy légyszíves.
Salty
ANYA, EZT NÉZD! 
Ismét eszembe jutott valami: sokszor írtam már, hogy a fiam kb nulla szociális készségekkel született, ő úgy tanult meg mindent. Amúgy teljesen normális, kimondottan jó szívű fiatalember lett belőle. Nálunk alap szabály volt, hogy bármikor mondhat nemet a kölcsön kérésre. Meg is tette gondolkodás nélkül. Mégsem lett kis irigy, holott egyke is.
Még alsósok voltak, amikor egyszer szólt, hogy csomagoljak neki dupla tízórait. Kérdeztem, hogy ennyire éhes maradt e az iskolában. Nem, de a Gabriel anyukája elutazott, az apukája meg rendszeresen elfelejtett tízórait csomagolni, éhesen ül a kisgyerek a suliban. Magától rakta össze, hogy meg kéne osztania a tízórait, senki nem beszélt erről. Felhívott a tanárnő pár nap múlva és mesélte, hogy a fiam direkt oda ült a kisfiú mellé, és mondta neki: nézd, anyukám mennyi szendvicset csinált, együk meg együtt . Megzcsak fel sem hozta, hogy tudom hogy neked ma nincs.
KedvelésKedvelik 2 ember
Nálunk a Kicsi hasonló, mióta beszélni tud, simán kiáll a saját dolgaiért és megmondja bárkinek, hogy nem adja oda.
Sőt, amikor apósom nekiadott a férjemnek egy pólót és felvette itthon pár nappal később, az sem tetszett neki, csak hajtogatta, hogy az a Deda pólója és márpedig vissza kell neki adni!
Szerintem ez is teljesen rendben van, nem lehet mindenki olyan, mint a nagylányom (őt jobban is féltem emiatt).
Milyen aranyos a fiad! És még arra is figyel, hogy ne legyen tolakodó a szendviccsel kapcsolatban! ❤️
KedvelésKedvelés
Azta! A fiad messzebb jutott 0-ról, mint sokan komolyabb alapokkal! ❤️
KedvelésKedvelik 1 személy
Nagyon fontos!
Nem tudom gyerekként mennyire tanulható, valóban a csoporthoz tartozás “ellensége”, ha egy gyerek azt mondja nem.
Szerintem felnőttként is nehezen tanulható, ” de hát mit fognak szólni? Meg fognak szólni!”
Én boldog ember vagyok, amióta megtanultam. És nem szólnak meg. Vagy igen, de úgyse tudok róla.
KedvelésKedvelik 1 személy
Igen, az enyém is az összetartozás miatt és amiatt, hogy a másiknak örömet okozzon csinálja az ilyesmit.
Csak ugye ők még nem nagyon tudják a tetteik következményét felmérni – odaadja, mert azzal abban a pillanatban boldoggá teszi a másik gyereket, aztán pár órával később meg sajnálkozik.
KedvelésKedvelés
Még a hétéves elsősöm is hordott az iskolába (az elején, amikor lehetett) plüsst azért, mert XY kérte.. Látszólag átment a századik magyarázatom, vissza tudta mondani amit mondtam, de alkalmazni nem tudta. Én nem az empátiára, hanem a csoporthoz tartozás vágyára fogom azóta is, de megoldásom nincsen 😞 Nyilván mostmár nem lehet vinni semmit és amúgy az oviban is szigor lett a végére, 1 játék per fő, és egyet is értek mert nyomonkövethetetlen ha 15-20 gyerek ömleszti be a szajrét a csoportba.
KedvelésKedvelik 1 személy
Nálunk semmit se szabad oviba vinni, max alvókát es csak alvaskor elovenni. Nagycsoportban van heti egy fix nap, mikor be lehet vinni jatekot, de nem kis darabosat, felelmeteset, stb, hanem pl tarsasjatekot. Es amit bevisznek, azt megmutatni meg kell a tobbieknek, es ha kerik egyutt kiprobalni, vagy ha epp nem jatszanak, kolcsonadni. Szoval ilyen elfogyos dolgokat mint a ragaszto nem lehet,igy nincs szomorusag. Szerintem ovira ez jo modszer, es jatszon, otthon, szulo mellett lehet gyakorolni a tobbit, az elutasitast, nemet mondast, osztozast.
KedvelésKedvelik 1 személy
Kicsit lentebb írtam, hogy nálunk is elvileg ez lenne a rendszer, de a gyakorlatban nem figyelnek erre annyira, mint jó lenne.
Gondolom a ragasztó is “illegálisan” került be a csoportba, aztán mivel nem volt belőle veszekedés vagy balhé, nem tűnt fel az óvónőknek.
KedvelésKedvelés
Nálunk plüsst lehet vinni minden nap és elvileg egy kosárban kellene hagyniuk, csak alváshoz vehetnék elő, de annyira senki nem figyel oda rá.
Többször van olyan, hogy a gyerekemnél van valami olyasmi, ami “nem az oviba való”, hanem csak el akarja vinni a nagyszüleihez, mert aznap ők mennek érte és benne van a hátiszákjában – aztán persze előveszi odabenn.
Gondolom, hogy nem figyelnek erre oda külön prioritásként, meg ha csak nincs belőle valami balhé, akkor annyira nem is észrevehető.
KedvelésKedvelés