
Gondolom, hogy a kisebb gyerekek azon tulajdonságát senkinek nem kell bemutatni, hogy egy az egyben kimondanak mindent, amire gondolnak, mert gyakorlatilag nulla filterrel léteznek és az is teljesen mindegy hogy anyával, apával, az óvónénivel vagy éppen egy vadidegennel beszélgetnek.
Arra gondoltam, hogy én aztán majd remekül elébe megyek a dolognak és mielőtt porig éget valahol, valamilyen megjegyzéssel, majd beszélgetünk róla, hogy mik azok a dolgok, amiket illik magunkban tartani.
Gondolni szabad, de azért nem a legáldásosabb, ha mindent és bármit ország-világ tudtára is ad.
Tudom én, hogy neki a kövér, a szőrös, az ijesztő, a büdös és egyéb jelzők nem gúnyolódás tárgyát képezik, szimplán ténymegállapítás, de azért én, mint *előrelátó anya* szépen elmagyaráztam, hogy ezek bántóak lehetnek mások számára és jobb, ha nem illetjük őket ilyen szavakkal.
Az előrelátás végül aztán nem jött be, mert az igazi probléma azzal van, hogy mi felnőttek elképzelni sem tudjuk, hogy MENNYI MINDEN van még ott a kis fejükben, ami mindenképpen a szájukon keresztül akar kiszabadulni onnan és mi nyilvánvalóan nem gondoltunk rá előre, hogy azt a területet is le kellene fednünk a beszélgetéseink során.
Ilyen volt az az eset is, amikor bevásárlás után, az ezredik helyen várakoztunk a kasszánál és a gyerekem nagyjából 40 decibellel „belesuttogta” a fülembe, hogy „Anya, nagyon büdi van, szerintem itt valaki pukizott!”, majd nekikezdett a sorban álló emberek stírölésének, de úgy, mintha éppen egy rendőségi szembesítésen lenne és a felsorakoztatott gyanúsítottakból kellene kiválasztania azt a pajszeros betörőt, akit tetten ért, amikor az felnyomta a kecóját.
Miközben néztem a lányom kitartóan fixírozó szemei előtt egyre kisebbre zsugorodó embereket, rájöttem, hogy azt is el kell neki magyaráznom, hogy lehet, hogy neki elsőre ez hihetetlennek tűnik, de nem mindenki olyan büszke a pukijára, mint ők a testvérével.
Ettől az infótól aztán rendesen ledöbbent és láttam, a beszélgetésünket hallgatva a sorban állók többsége is felengedett – elvégre itt nem a fingszag miatti felelősségre vonásról van szó – kinek piros a tenyere? -, hanem majdhogynem gratulációkat osztogatnak!
A legdermesztőbb viszont az a szituáció volt, amikor a farsangi bulira battyogtunk a pillangóruhás gyerekkel benn a belvárosban és megszólított minket egy idős hölgy, hogy megdicsérje a lányom jelmezét.
Igazi dáma volt, de tényleg.
Már messziről láttam, hogy legalább nyolcvan, de inkább idősebb, viszont nem is sétál, hanem szinte vonul a tükörfényesre sikált bőrcsizmájában és a majdnem földig érő bundájában, sőt, a fején még egy olyan nagykarimás, menő kalap is volt, amit én is nagyon szívesen hordanék, ha lenne az ereimben annyi kék vér, hogy elfogadhatóan mutatna a fejemen.
Jó pár percig beszélgettünk, a lányom végig iszonyatosan udvariasan és illedelmesen reagált mindenre és pont ugyanebben a stílusban adta a hölgy tudtára azt is, hogy valószínűleg nem lenne célszerű neki is pillangónak öltöznie, mert „Ön egy pici és nagyon öreg nénike”.
Így, magázódva, baszki.
Megvan nektek az, amikor a filmekben lelassul az idő, annyira, hogy a főszereplő körül mindenki mozdulatnak tűnik és ő az egyetlen, aki normál sebességgel képes létezni?
Ebben a pillanatban én pont ugyanígy éreztem magam, az egyetlen problémám az volt, hogy mindössze pár másodpercig tartott a dolog, mert ha el tudtam volna kb. negyed óráig nyújtani a lassított felvételt, akkor már lett volna lehetőségem elszaladni vagy csak ásni egy rohadtmély gödröt és belefeküdni, mielőtt megérkezik a „pici és öreg néni” válasza.
Aztán újra megmozdult körülöttem a világ és csak azt hallottam, hogy a hölgy olyan hangosan és jóízűen kacag, hogy még az út mások oldalán sétáló gyalogosok is minket néznek.
Amikor sikerült abbahagynia, csak annyit mondott a lányomnak, hogy: „Tudod mit? Igazad van!”
Ötven év múlva remélem, hogy én is ilyen nénike leszek.
És esküszöm, hogy még a nyilvános pukijaimat is fel fogom vállalni – de csak ha rákérdeznek!
Salty

Salty, tudom nem ide tartozik, de hogy tudnék Murmurkával kapcsolatba lépni? Ha Te látod az e-mail címem továbbítanád neki? Köszönöm.
KedvelésKedvelés
Szia! Elküldtem Murmurnak az email címedet emailben és szóltam, hogy szeretnél vele kapcsolatba lépni, ha tud, akkor írjon neked! 🙂
KedvelésKedvelés
A nagyobbik fiamat vittem haza az oviból, az esti csúcsban, a tömött 3-as metrón. Tél volt, este volt, a tömeg fáradtan hallgatott.
Egyszer csak megszólalt a 4 éves fiam, és jó hangosan bejelentette, hogy
Megpunciztuk a lányokat!
Először bennem akadt még a lélegzet is, aztán a környéken állók kuncogásától kísérve próbáltam másfelé terelni a dolgokat és rákérdeztem, hogy
Mit szólt ehhez az óvónéni?
A fiam nem várt választ adott:
Az óvónénit is megpunciztuk!
Erre már az egész szerelvény dőlt a nevetéstől, engem kivéve. Azt hittem ennél rosszabb már nem jöhet, de tévedtem. A fiam még minden tudóan hozzátette:
A lányok puncija olyan, mint a szalonna..
Mondta ő, aki még életében nem fogott/evett szalonnát!
Számomra több órának tűnt, amíg beért a metró a következő állomásra, ahol kimenekülhettem végre a nevető emberek közül a peronra.
KedvelésKedvelés
Az kiderült, hogy mit értett a megpuncizás alatt? 😀
KedvelésKedvelik 1 személy
Pont ezt akartam kérdezni! 😅
KedvelésKedvelés
Ezt szerencsére nem fejtette ki a metrón. Mivel nem akartam se megdicsérni, se megszidni a megpuncizásért, nem nagyon lovagoltam a témán a továbbiakban. Mondtam neki, hogy nem nyúlkálunk senki ruhájába, ő se szeretné, ha ez történne vele.
Gondolom megfogatták a bugyijukat, vagy azon keresztül a puncijukat…
Hát nem könnyű egy 4 évesnek elmagyarázni, hogy mi ezzel a baj.
KedvelésKedvelik 1 személy
🥰
Ezek nagyon jó sztorik, szerintem mindenkit égetett már be a gyereke, lehetetlenség lefedni a világ összes témáját.
Ez az eset kifejezetten cuki, pláne, hogy a néni is jól vette a lapot. De nálunk pl a neurodivergens gyereknek magyarázhatom a világ végéig az udvariassági és illemszabályokat (minimál szintet várnánk csak el), képtelen beemelni. Lassan kamaszodván a hasonló szitukban már nem nevet senki.
KedvelésKedvelés
Nálunk ez így néz ki.
-Te nagyon öreg vagy?
-Igen, én elég öreg vagyok.
-És mikor fogsz meghalni? / Akkor meg fogsz halni?
Általában 80 felett azért ezzel már tisztában vannak az emberek, és nem is félnek beszélni róla, de azért kínosnak érzem. Ha egy 40 év körülinek tenné fel a kérdést, jobban zavarba jönnék. (Megfordítva: ha valaki nekem tenné fel a kérdést.)
Ez simán megy mondjuk egy buszmegállóban, idegenekkel.
De az ovis nagymama sem jobb. Bár vele utána egész jót beszélgettünk a játszótéren az elmúlásról. Kiderült, hogy azért nem tud elköltözni a nagy házból, ahol a gyerekeit felnevelte, mert oda köti a gyerekei és az elhunyt férje emléke és tárgyai, plusz a szüleitől és a nagynénjétől örökölt cuccok. Hát…
Nagy pocakú nőktől megkérdezi, hogy baba van-e a hasukban. Ez oké, eddig még mindig mosoly volt a válasz. Viszont a következő mondattal nem tudtam mit kezdeni: “Én nem az anyukám hasából születtem.” (Kicsit be kell szállnom magyarázni, hogy hogy is érti – örökbefogadott.)
KedvelésKedvelik 1 személy
Mi mostanában nagyon sokat beszélünk a szülésről, születésről, borzasztóan érdekli az ötévest és hát próbálok neki mindent elmondani az ő szintjén.
Amikor megkérdezte, hogy oké, de akkor a babák hogy jönnek ki az anyukájuk pocakjából, akkor válaszoltam, hogy vagy a nunijukon keresztül vagy egy operációval. Na, azóta fűnek-fának meséli, hogy ő és a testvére az anyukájuk nuniján keresztül bújt ki. 🤦🏼♀️
Egyszer hallottam egy olyat, hogy az örökbefogadott gyerekek nem az anyukájuk hasában, hanem a szívében nőttek. 🥰
KedvelésKedvelik 1 személy
“Na, azóta fűnek-fának meséli, hogy ő és a testvére az anyukájuk nuniján keresztül bújt ki.”
Hát igen, a diszkréciót még nem igazán ismerik.
“az örökbefogadott gyerekek nem az anyukájuk hasában, hanem a szívében nőttek.”
Igen, ez szép gondolat. De a gyerekek, mint mindent, ezt is hajlandóak szószerint venni… Szóval, egyszerűen “egy másik néni hasából született”.
Most éppen azon töri a fejét, hogy hogy jutott be a köldökén keresztül az ennivaló (nyilván sültkrumplira és szilvásgombócra gondol).
KedvelésKedvelik 2 ember