
Gyorsan elkészíthető egyserpenyős étel, amire akár még a rohanós hétköznapokon is juthat idő. Nálunk most éppen ez a férjem legújabb kedvence és képzeljétek, még a lányoknak is kimondottan ízlik! (Csak a zöldségeket kell jó apróra vágnom benne!😉)
Elkészítési idő: 35 perc
Hozzávalók:
– 5-6 db filézett csirkecomb
– kevés olaj
– só, bors, paprika, szerecsendió
– 1 közepes vöröshagyma
– 1 kaliforniai paprika
– 2 gerezd fokhagyma
– 15 dkg szárított paradicsom (befőttesüvegben, olajban kapható)
– 25 dkg bulgur
– 3,5 dl húsleves alaplé (leveskockából is jó)
– 5-10 dkg fetasajt (opcionális)
Elkészítés:
1. Melegítsük elő a sütőt 200 fokra.
2. Egy kisebb tálkában keverjünk össze a fűszereket: egy-egy teáskanálnyi őrölt paprikát és sót; borsból és szerecsendióból pedig fél-fél teáskanálnyit adjunk hozzá. A csirkecombokat locsoljuk meg egy kevés olajjal és dörzsöljük be az előkészített fűszerkeverékkel.
3. Vegyünk elő egy olyan lábast, amit a sütőbe is be lehet tenni, majd a tűzhelyen (nagy lángon) a befűszerezett csirkecombokat pirítsuk meg benne (mindkét oldalukon kb. 3-3 percig). Ha kész, vegyük ki őket és tegyük félre. Nem baj, ha nem sülnek teljesen át, mert később úgyis visszatesszük őket.
4. Készítsük elő a zöldségeket: a hagymát, a paprikát és az aszalt paradicsomot aprítsuk fel, a fokhagymagerezdeket pedig nyomjuk át fokhagymanyomón. Tegyük mindet bele az eddig használt edényünkbe és sűrűn kevergetve pirítsuk addig, amíg a zöldségek meg nem puhulnak.
5. Adjuk hozzá a bulgurt is és 1-2 percig, kevergetve pirítsuk össze a zöldségekkel, majd öntsük fel a húsleves alaplével. Tegyük vissza a csirkecombokat is az edénybe és várjuk meg, amíg az egész így egyben felforr.
6. Ha ez megvan, akkor keverjünk még egyet rajta és mehet is a sütőbe! Nem kell lefedni, csak hagyjuk sülni nagyjából 15 percig, amíg a bulgur felszívja az összes folyadékot.
7. Tálalás előtt morzsoljatok egy kevés feta sajtot a tetejére. Rögtön, frissen fogyasszátok, akkor a legjobb!😉
