
Leléptem egy három napos szakmai konferenciára, a gyerekeket egy az egyben az apjukra hagytam és a világon semmit nem készítettem elő neki, mielőtt elindultam.
Nem főztem meg előre, nem tettem ki a lányok ruháit és még csak a szennyeskosarat sem nulláztam le – és nem, nem azért mert egy férfigyűlölő, gonosz hárpia vagyok, aki így akarja megleckéztetni a férjét.
Sőt!
Nekem a legerősebb szeretetnyelvem a gondoskodás – imádom a családomat etetni, a holmijaikat rendben tartani, törődni velük – ezért abszolút nem esett volna nehezemre úgy eljönni otthonról, hogy mindent aprólékosan előkészítve hagyok ott nekik, hogy készen várja őket és ne a férjemnek kelljen az ilyen hétköznapi dolgokat biztosítania.
Biztos vagyok benne, hogy rengetegen örülnének az ilyesminek és azt is tudom, hogy van egy – szerencsére manapság már rohamtempóban fogyatkozó – réteg, aki pedig el is várja, hogy a partnere ezeket megcsinálja.
Aztán persze vannak olyan férfiak is, mint az én férjem.
Akit zavarna ez a tutujgatás, aki úgy érezné, hogy nem bízom meg benne annyira, hogy önállóan megetesse és felöltöztesse a közös gyerekeinket vagy abban, hogy 40+ évesen egyedül is el tudja indítani a mosógépet.
Pláne úgy, hogy már a kapcsolatunk előtt is fenntartotta a saját háztartását, főzött, mosott, vasalt, takarított.
Így aztán én az égvilágon semmit nem csináltam.
Kompetens felnőtt az apjuk is, remekül meglesznek nélkülem.
Az egyetlen felmerülő probléma annyi lehet, hogy a legbonyolultabb frizura, amivel a lányok oviba mennek maximum egy lófarok lesz.
De ezt a katasztrófát csak túlélik valahogy. 😉
Salty
