Nem hiszem el! Ennek mégis mennyi az esélye?

13 hozzászólás

  1. Hú, gyerekként nagy poén volt, amikor találtam olyat, aki velem egy napon született.

    De megértem, hogy ahol emiatt összemossák az ünnepet, ott nem annyira nyerő helyzet. 😦 Különösen, ha eltérőek az elképzelések.

    Kedvelik 1 személy

    • Ah igen, a gyereket eddig nem zavarta, hogy együtt ünepeltek a másik kislánnyal, mert amúgy is jó barátnők, de azért három gyereknek egyszerre már talán tényleg túlzás.
      Mivel eddig azt kérték az oviban, hogy ne vigyünk külön tortát, közöset csináltattunk, de három gyereknek egyszerre már az sem biztos, hogy jó ötlet, szóval én be akarom majd dobni a szülőknek, hogy vegyünk mindegyiküknek egy-egy mini tortát (azt a kis pici 6 szeleteset), hogy mégiscsak legyen valami, ami egyedi, de túl sok süti se gyűljön össze. 🙂

      Kedvelik 1 személy

  2. Én frontérzékeny voltam kamasz koromtól kezdve. Nem durva migrénes, hanem ez a hetente kétszer fejbe vernek kategória, amit szükség esetén gyógyszer nélkül fogcsikorgatva még épp elviseltem. Amióta (teljesen véletlenül) kiderült a tej és tojás allergiám, és tartom a diétát, drasztikusan csökkent a fejfájások száma. Nem is gondoltam volna, hogy lehet összefüggés…

    Kedvelés

    • Érdekes, én gyerekkoromban voltam tejre és tojásra érzékeny, de menet közben kinőttem, vagyis azt mondták. 😀
      Ki tudja, lehet, hogy azt is érdemes megnézetni. 🙂

      Kedvelés

  3. A múltkori poszt meg a hatásvadász cím után egy pillanatra azt hittem, azt jelented be, hogy mégiscsak jön a harmadik gyerkőc =)

    Ami a migrént illeti, simán lehet sajna, hogy ennyi idősen jön ki, nekem is 30 felett lett durva (igaz, én mindig frontérzékeny voltam, de migrénes sose). Azóta olyan brutál, hogy nagyon gondolkodom migrén pc-n. Viszont ami jó tipp lehet: fejfájás csillapító mellé rögtön veszek be egy görcsoldót is. Sima drotaverin, mint pl. a nospa és társai. Nekem így egyrészt gyorsabban, másrészt tartósabban hat, főleg, ha időben sikerül bevenni. (Az erősebb fejfájás csillapítókban is ez van alapból, pl quarelin, nyilván ahhoz már külön nem veszek be pluszban, de az ötlet onnan jött.)

    Kedvelés

    • Hú, akkor lenne még csak igazán migrénem, ha teherbe esnék, amikor már olyan szépen eldöntöttük, hogy elég nekünk a két gyerek! 😀

      Nem túl bíztató, hogy még most is kialakulhat. 😦
      Mindenesetre köszi a görcsoldós tippet, észben tartom majd! 😀

      Kedvelés

  4. Nem semmi, hogy mindhárom gyerkőc egy napon született:) Középiskolában nekem is volt 1 osztálytársam, akivel ugyanabban az évben, ugyanazon a napon születtünk.

    Fejfájás: én sajnos frontérzékeny vagyok, bár nagyon durva migrénem szerencsére csak ritkán van. Mondjuk én azonnal veszem be a gyógyszert, ha érzem, hogy kezdődik. Egyszer volt csak olyan, hogy nem volt nálam fájdalomcsillapító, na akkor olyan lett olyan migrénem, hogy még a taccsot is kidobtam. Azóta mindig van a táskámban valamilyen fájdalomcsillapító. Ezen kívül 1x voltam még brutál rosszul, az pont a fiam ballagására esett, szerencsére akkor legalább nem rókakomáztam. Sajnos nálam az sem segít, ha lefekszek aludni, mert felkelés után ugyanúgy fáj a fejem, mint előtte, szóval nálam tényleg csak a gyógyszer segít. Múltkor anyósomnál voltunk, mikor készülődtünk hazafelé, akkor éreztem, hogy kezd fájni a fejem (előtte 5 perccel még semmi bajom se volt), mire hazaértünk már éreztem, hogy hasogat, szóval gyógyszer gyorsan be. Mondjuk nekem még szerencsém van, mert bármilyen fájdalomcsillapítót bevehetek, és általában 10-15 percen belül hatni is szokott. A férjem nem ilyen szerencsés, neki eleve gyakrabban fáj a feje, és Algopyrinen kívül nem is vehet be mást (és abból is csak olyat, ami nem kapszulás), de van, hogy abból is 2-3-at bevesz, aztán vagy használ, vagy nem.

    Kedvelés

    • Én már máskor is éreztem ezt a féloldalas, szem mögött kezdődő fejfájást, de ennyire még sosem eszkalálódott a dolog. Most már okosabb leszek és hordok magamnál fájdalomcsillapítót, hogy legközelebb ne járjak így.
      Én is csak arra tudok gondolni, hogy a hirtelen felmelegedés üthetett ki ennyire. :/

      Kedvelés

      • Nekem még sohasem volt féloldalas, vagy a homlokomnál érzem, vagy a fejem hátsó részén.

        Eleinte én csak a hidegfrontra reagáltam így, mostanában viszont a hirtelen felmelegedés vagy a szeles időjárás is okozhatja. A fiam ballagásakor pl. valami elképesztően hülye idő volt: meleg volt, de nem kánikula, viszont borongós, párás, felhős idő volt. Na akkor például 1 fájdalomcsillapító nem is volt elég…

        Kedvelés

        • Jövő héten megyek a szokásos éves, teljes kivizsgálásra, rákérdezek majd ott is, hogy ez micsoda, mitől lehet és kell-e vele aktívan foglalkoznom vagy csak szedjek fájdalomcsillapítót, amikor érzem és kész.

          Arra is gondoltam, hogy azt már tavaly észrevettem, hogy mennyire zavar a fény, de a szemeimmel minden rendben, gyakorlatilag minden értékem tökéletes. Nem tudom, hogy a sok monitor előtti üldögélés kiválthat-e ilyet…

          Kedvelés

          • Szia! A migrénnel kapcsolatban sajnos nagyon sok tapasztalatom van. Itt Magyarországon nekem az orvos írt fel kifejezetten migrénre (aurás migrén, féloldali látászavar, majd utána brutál fejfájás, akár hányásig), gyógyszert, benne van az utasításban, hogy melyik fázisban kell bevenni. Nekem tinikorom óta van, de amióta felnőttem, sokszor évek is eltelnek egy egy roham között, viszont olyan is van, hogy egy héten belül egymás után háromszor jön ki. Kapcsolódhat az időjáráshoz, de akár a női ciklus bizonyos szakaszaihoz is. Kitartás!

            Kedvelés

            • Uh, sajnálom, ez rettenetesen hangzik.

              A ciklusra és a hormonokra is gondoltam, főleg mióta abbahagytam a szoptatás alatt is szedhető minipillt és átváltottam a rendes fogamzásgátlóra.
              Nem lennék meglepve, ha az is bezavart volna. :/

              Kedvelés

Hozzászólás a(z) Rhiannon bejegyzéshez Kilépés a válaszból