Négy év után bedobtuk a törölközőt

13 hozzászólás

  1. Bár nekünk azóta külön alszik hogy kinőtte a babaöblöt én azóta járkálok át minden egyes éjjel. Ha odabújok rögvest visszaalszik de h hányszor ébred egy éjjel az változó, 1-5között. A szobájában nem nagyon fér el nagyobb ágy mint a mostani 90széles, szal ha elnyom az álom akkor marad az oldalazva alvás, de igyekszem minél többször visszajönni a hálóba. Eskü ha nagyobb szobája lenne már vettem volna egy 140es ágyat azt cső

    Kedvelik 1 személy

    • Nálunk is ez ment, megkapták a szuper új ágyat, együtt választottuk ki az ágyneműhuzatokat, a díszpárnákat, de csak pár napig tartott a lelkesedés, onnantól kezdve csak a dráma ment.

      Ugye átmehetek majd hozzátok? Nem szeretek egyedül aludni. Ha felébredek és nem tudok visszaaludni, bebújhatok majd mellétek?

      Mivel a Kicsi is sokszor ébredt, ezért ebből először az lett, hogy hajnalban, a nemtudomhanyadik átjárkálás után vagy az apjuk vagy én ott maradtunk az alsó ágyon a Kicsivel.
      Aztán ezt persze álmában is kiszagolta a Nagy, képes volt lemászni felülről és odafurakodni mellénk, de olyan is volt, hogy nem fért el és reggel ott találtam a szőnyegen a Kicsi ágya mellett.

      Akkor visszatértünk ahhoz, hogy ő megint elkezdett az apjával aludni (mint ahogy akkor csináltuk, amikor a Kicsit még szoptattam), aztán pár nap múlva gondoltuk át a helyzetet a férjemmel.

      Megint ugyanott vagyunk, mint az év elején voltunk, csak most én az egyszemélyes ágyon nyomorgok a Kicsi mellett a gyerekszobában.

      Innen jutottunk oda, ami most van, mert nem akarom ezt csinálni tovább. Inkább alszunk akkor együtt, csak férjünk el. 🙂

      Kedvelés

  2. Kicsit irigyellek, mert én szeretek velük aludni, de a férjem nem tud. Nem a testkontaktus zavarja, mert velem tud, hanem valami ősi szorongás, hogy rájuk fekszik, és agyonnyomja őket.

    Meg persze erősen zokon vette, amikor arra ébredt, hogy vesén rúgták – nem kis erővel. Egyszer úgy rúgott fejbe az egyik gyerek éjszaka, hogy a hátán fekve felemelte a lábait, a fenekét, mintha gyertyázna, és onnan csapott le a másodperc tört része alatt. Hogy hogy került a fejem alája, az rejtély, mindenesetre én szabályosan feküdtem a párnámon…

    Azóta havonta egyszer van mellettem alvás, de akkor a férjem matracon alszik. A kicsi kb 7 éves kora körül nőtte azt ki, hogy amikor este mellé bújtam, akkor automatikusan, álmában rám tapadt, és éjjel végig akárhogy fordult, hozzámbújt. ❤ Hiányzik. 🙂

    Salty, nálatok nincs abból vita, hogy ki ki mellett alszik? Gondolom a te két oldaladon 1-1 gyerek, de az egyiküknek a fal jut, a másikuknak az apja. (Na, ez a másik amit a mieink igazság érzete nem tudott volna beemelni. :D)

    Kedvelés

    • Igen, úgy van, hogy én vagyok köztük, de csak azért, mert ez a mindenkinek elfogadható felállás. 😀

      A férjem sokáig aludt a Naggyal kettesben, így ők már egyébként is eléggé összeszokott páros, bár mostanában a nagytesó is sokkal jobban anyás.
      Először azt hittem, hogy az ovi kezdetéhez vezethető vissza az anyamánia, de igazából már a nyaraláson is szendvicsbe fogtak és mindenáron velem akartak mindketten aludni. 😀

      A Kicsi elalszik az apjával, de csak ha én nem vagyok jelen, ergó anya nem opció, amúgy neki csak én kellek és nem érdekli, hogy a nővére az apját is megkapja a túloldalon. Amíg anya ott van, addig mindegy. 😀
      Még mindig úgy alszik el, hogy a pólóm alá dugja a kezét. 🙂

      A Nagy viszont majd elalél a boldogságtól minden este, hogy őt ketten is közrefogjuk, szóval ez a felállás mindenkinek jó. Egyelőre. 😀

      Kedvelés

      • 👍

        Nálunk a 3-nál már abból vita lenne, hogy csak 2 oldalam van. 😀 Aztán abból, hogy én éppen melyik oldalamon alszom – azaz épp ki felé fordulok. Nyilván hasonló felállásban az sem lenne mindegy, hogy ki kap 2 szülőt, ki csak 1-et. És ez már 2 évesen is így volt mindegyiknél.

        Mondhatni a mieinknek nem az empátiája túlérzékeny, hanem az igazságérzete… 🙃

        Viszont tök jó az az ágy, és nagyon jó, hogy megléptétek! 😉

        Volt egy ismerős család, akik szintén így aludtak. (Rájuk is irigykedtem 7 éve. :)) A 7 éves még simán a szülők között, a 9 éves akkor már igényelte, hogy miután elaludt a közös ágyban, amikor apuka megy aludni, vigye át álmában a szobájába a saját ágyába. 🙂

        Egy másik családnál pedig csak a gyerekek aludtak együtt. Az is olyan megható volt, ahogy egymáshoz bújtak, es egymás plüssei lettek. (Nekünk meg kellett venni egy hengerpárnát, ha nyaraláskor franciaágyat kapnak ne rúgják le egymás veséjét álmukban. Na, azt is toszigálták, hogy kinek hány centis helye maradt… 😂)

        Kedvelés

  3. Én a férjem három évvel ezelőtti haláláig SOHA nem aludtam egyedül!

    Olyan szegények voltunk, hogy nem telt kiságyra nekem amikor megszülettem, így a nagymamámmal aludtam egy ágyban egészen 10 éves koromig. Utána a húgommal aludtam egy ágyban /egy kinyitható kétszemélyes rekamién/, egészen 21 éves koromig. Akkor férjhez mentem és az első férjemmel aludtam egy ágyban amíg a házasságunk tartott. Mivel az első férjemtől elköltözve a második férjemmel költöztem össze, utána vele aludtam azt azt követő 47 évben.

    Mivel nekem természetes volt, hogy valaki mindig ott szuszog mellettem, a férjem halálát követő egy évben nem sokat aludtam éjszakánként /többet sírtam, mint aludtam/.

    Hát ennyit az együtt alvásról.

    Nincsen erre se recept, mindenki a lehetőségei szerint alszik egyedül, vagy külön…

    Kedvelés

    • Én sokáig aludtam egyedül, igazából úgy is tudtam jókat pihenni, de nagyon más minőség, amikor oda lehet valakihez bújni. Nekem legalábbis. 🙂
      Lehet, hogy a bújásra való hajlam öröklődik? A férjem még a lányoknál is bújósabb… 😁

      Kedvelés

  4. A pszichológus nem doki.

    Jól tettétek az ágy dolgot, a nagy 5 éves koráig mi is mind egy szobában aludtunk, tök kényelmes volt és mindenki nyugodtan aludt. Az új helyünkön nincs erre lehetőség, volt is rengeteg éjjeli mászkálás, kiborító volt. A kicsi most 5 múlt, lassan lecseng nála is, de hosszú idő volt kivárni. (FrannyG)

    Kedvelik 1 személy

    • Jogos, csak ugye egy klinikán belül van az egész, szóval a “dokihangulat” adott. :/

      Nálunk a Kicsi ebből a szempontból talán önállóbbnak tűnik, remélem, hogy maximum 1-2 éven belül már a saját szobájukban fognak aludni. 🙂

      Kedvelés

  5. Ezen én is sokat agyaltam anno, hogy engedjem-e velem aludni a mindig matrica, hordozott lányom. Végül én is arra jutottam, hogy előbb-utóbb véget ér. Olyan 8 évesen egyik napról a másikra költözött a saját ágyába, most 13 éves és egyáltalán nem engedi, hogy odabújjak éjjelre, csak az esti kis duruzsolásra. Azért nekem még hiányzik az együttalvás, de ez az élet rendje.

    Kedvelik 1 személy

  6. Az együttalvással kapcsolatban nincs ötletem, hogyan lehetne másképp csinálni. Nekem a fiam elejétől fogva külön ágyban aludt (egyszemélyes heverőm volt, nem is lehetett volna másképp csinálni). Nem volt soha igénye az együttalvásra, de megmondom őszintén, én sem szeretem, ha valaki alvás közben hozzám ér. Ez egyébként állandó konfliktusforrás a férjem és köztem, mert ő meg szeret bújni. Én meg nem viselem el, ha csak hozzám ér valaki álmomban, rögtön megébredek (pedig egyébként jó alvókám van), kimegy a szememből az álom, és kész, vége. Emlékszem, még kicsi volt a fiam, kb. ovis korú, és a balatoni nyaralónkban úgy aludtunk, hogy a kis szobában összetoltunk 2 matracot. Na a gyerek úgy forgolódott álmában, hogy engem véletlenül pofon vágott. Mit ne mondjak, fantasztikus érzés volt.

    Nálatok egyébként valószínűleg tényleg nincs más megoldás, mint kivárni, míg a lányok maguktól megérnek erre. Kívánom, hogy ez minél előbb sikerüljön!

    Kedvelik 1 személy

    • Sok múlik azon, hogy ki milyen alvó. Vannak akik felnőttként sem tudnak a párjukkal egy ágyban aludni, mert annyira zavarja őket a másik ember az aurájukban.
      Gyereket is ismerek olyat, aki az első pillanattól kezdve utálja az összebújást, csak egyedül, a saját helyén tud jól aludni.

      Nem tudom, hogy nálunk mikorra jön el majd az, hogy maguktól külön akarnak menni, kíváncsi leszek meddig akarják majd ezt a jelenlegi felállást. 🙂

      Kedvelés

Hozzászólás a(z) Hópelyhecske77 bejegyzéshez Kilépés a válaszból