
Volt egyszer egy zenélő teknősünk. Még a nagylányom kapta valakitől valamire, már nem emlékszem pontosan, de az biztos, hogy a nálunk töltött ideje kitörölhetetlen emlékeket hagyott bennem. Műanyag volt és zöld színű (ahogy annak egy teknős esetében lennie kell), a páncélja közepén egy nagy lila nyomógombbal és körülötte mindenféle színű világító hatszögekkel.
Ha a kölök megnyomta a nagy lila gombot, akkor a jószág négyezer decibellel játszani kezdte a Für Elise-t, miközben a háta úgy nézett ki, mint egy epilepsziás pirotechnikus diplomamunkája.
Abban a pillanatban, ahogy belepattintottuk a két ceruzaelemet és visszacsavaroztuk a fedelet, a férjemmel azt is megbántuk, hogy megszülettünk, nem csak azt, hogy életet lehettünk a nyomorult teknősbe, mert ekkor jöttünk rá, hogy nemhogy hangerőszabályozó nincsen rajta, de kikapcsolni sem lehet. Ha rátenyerelsz a lila gombra, onnantól kezdve akkor is végighallgatod a Für Elise-t, ha belepusztulsz, mert nem lehet leállítani sehogy. A gyerek nyilván imádta, mi meg nagyjából a negyvenedik türü-türü-türürü-nél már egy rozsdás kanállal próbáltunk eret vágni.
Csóri Beethoven biztosan nem sejtette, hogy egyszer a munkásságával gyanútlan szülőket fognak kínozni, de én – vele ellentétben – nem vagyok süket, így muszáj volt valamit kezdeni a helyzettel.
Így esett, hogy egy szép, napsütéses hétköznapon a teknős megszökött. A saját lábán ment ki a lakásból és ezt a vádlottak padján is hajlandó vagyok megismételni, nem csak a lányomnak mondogatom.
Évekig éltem abban a tudatban, hogy ennek a jószágnak a gyártója a legnagyobb pszichopata ezen a világon, de sajnos rá kellett döbbennem, hogy még ő is kezdő kiscserkésznek tűnik a csillámtetoválás kitalálója mellett.
Sokan, sok ajándékot hoztak-küldtek a gyerekeimnek karácsonyra és bevallom őszintén, hogy pár nap elteltével már kissé elvesztem a forgatagban és teljesen övön aluli ütésként ért, amikor az elsőszülöttem kiszökkellt a szobájából a bontatlan doboz csillogó kínszenvedést szorongatva, majd bociszemekkel megkérdezte, hogy „ezzel mikor fogunk játszani?”
Ez meg mi a tosz? És főleg… hogy kerül ide? A mai napig nem tudom, hogy kitől kapta, de ha egyszer rájövök, akkor a kedves ajándékozó már ne nagyon tervezzen semmit erre az évre, mert istenbizony vér fog folyni – de a gyereknek mégis mondanom kellett valamit.
Magamra öltöttem a legbájosabb kamu mosolyomat és annyit mondtam, hogy majd akkor, ha a húga nem lesz itthon. Bevállalós vagyok meg minden, de mazohista mégsem, hogy egy másfél éves társaságában vetemedjek arra, hogy csillámporral tapicskoljuk ki a lakást, de titkon azért reménykedtem, hogy időközben az elsőszülött hátha elfelejti, hogy ez a játék létezik, így valamikor sunyiban meg tudok tőle szabadulni és majd hesszelhetnek a teknőssel együtt az örök vadászmezőkön.
Nem felejtette el, tegnap délelőtt viszont pont kettesben voltunk itthon és nem maradt semmilyen valid érvem arra, hogy miért nem játszhatunk vele, így a fogamat szívva leterítettem az ebédlőasztalt egy régi zuhanyfüggönnyel, vettem egy mély levegőt és kibontottuk a kínszenvedést.
A dobozban nyilvánvalóan negyvenhétezer minta és hat tégely különböző színű csillámpor volt, hogy a plafonra is feltétlenül jusson, de ezen a ponton már végtelenül elszánt voltam: most az egyszer ráveszem magam, de akkor adjuk meg a módját, használjuk el az összeset, egytől-egyig, hogy végleg magunk mögött hagyhassuk ezt a rémséget!
Hála a magasságosnak, a gyerek nem akarta, hogy a bőrére ragasztgassuk a cuccost (gondolom ez az előrehozott anyák napi ajándékom), így egy papírra kerültek a formák és egy hangyapénisznyivel könnyebb volt a káoszt is menedzselni.
Gyorsan elkészítettük az összeset, kínosan ügyeltem rá, hogy ne csak a minták, de a csillámpor is az utolsó levakarhatatlan darabig elfogyjon, majd megfürdettem a gyereket és magamat is babaolajban, hogy legalább a lakásban ne hordjuk szét a csillogó istenáldását.
Nem jött be.
Szívesen felsorolnám, hogy melyek azok a használati tárgyak, bútorok és ruhadarabok, amik a rögtönzött csillámtetováló szalonunk áldozatául estek, de valószínűleg rövidebb lenne a lista, ha azokat venném számba, amik nem.
Lefektettem a gyereket délelni – csillogjon csak az a rohadt ágynemű is! – majd a kitartásomért és béketűrésemért megítéltem magamnak egy szóbeli vállonveregetést és egy fél zacskó savanyúcukros gumicukrot.
Ezúton is elnézést kérek, most mennem kell takarítani, de ezen a ponton az is megfordult a fejemben, hogy lehet, hogy egyszerűbb, ha csak simán elköltözünk.
PTSD kezelésében jártas pszichológusok keressenek nyugodtan üzenetben.
Salty

A csillámportól nagyon nehéz megszabadulni. Fogsz még találni belőle eleget a legképtelenebb helyeken.
A ruhatisztító, vagy ismertebb nevén szösztelenítő hengerek nem csak a szöszök családjába tartozó aprólékok, de a legvalószínűtlenebb zugokba és (test)nyílásokba is behatoló csillámpor összeszedésére is kiválóan alkalmasak.
KedvelésKedvelik 1 személy
A szösztelenítő hengerre nem is gondoltam! Köszi a tippet!
Az a legnagyobb baj, hogy most már nem is egy-egy helyről kellene összegyűjteni sokat, hanem a lakásban mindenhol van néhány szem és a legváratlanabb helyeken bukkannak fel. Biztos vagyok benne, hogy még évek múlva is fogunk találni belőle. 🤦🏻♀️
KedvelésKedvelés
én a csillámtetkót szeretem, és amíg nem magának csinálja, addig nem is csinál nagy koszt a jó minőségű belőle.
szerintem a mélypont a homokfestés és a csillámfestés, na, azt, aki kitalálta, az megérdemelné, hogy élete végéig ovis csoportokkal csináljon naponta 10-20 képet.
KedvelésKedvelés
A homokfestés az az, amikor van egy kép és különböző részletekben kell ráönteni a ragasztós felületre a színes homokot, hogy kiadja a formát?
Tavaly nyáron egy Mancs őrjáratos készlet ilyesmit kapott a gyerek, de az pont anyukáméknál volt, kinn a teraszon csináltuk meg minimális kupival, szóval nem rendített meg annyira, mint a csillámtetkó a lakásban. 😀
Meg asszem 2 kép volt az egész dobozban, azt még én is kibírtam. 😀
KedvelésKedvelés
Mázlista vagy h még valamit ki tudsz dobni. Az én fiam olyan dolgokat is számon kér rajtam mostmár h csak pislogok. Volt egy nyuszifej és egy halloweeni tök alakú maszkja (nem papír hanem ilyen frankó dombor nyomott), mondhatni kreatív célra vettem, kiszineztük őket. Hónapokig megvoltak, néha felvette de semmi különös. Na mondom most amúgy is nagy a kupi én ezeket már nem pakolgatom hát kidobtam. 2nap múlva jön hogy hol a nyuszi maszk mert ő ijesztgetőset akar játszani….
KedvelésKedvelik 1 személy
Nálunk is megy az, hogy rá se bagóznak valamire hónapokig, aztán miután már nincs meg, akkor lenne égető szükségük rá. 🙄
Én ilyenkor meg szoktam mondani, hogy mivel nem játszottatok vele nagyon sokáig, úgy gondoltam, hogy az már nektek nem kell és odaadtam olyan gyerekeknek, akiknek nincsenek játékaik. (Egyébként tényleg, legtöbbször eladományozzuk a dolgokat.)
Eddig ebből szerencsére sosem volt balhé, mindig elfogadta, hogy végülis igazam van, aztán keresett valami más játékot. 🙂
Jó, vannak olyan dolgaik, amikkel ritkán játszanak, de tudom, hogy egyébként ragaszkodnak hozzá, attól nem fogok megszabadulni. 😀
KedvelésKedvelés
Őszinte részvétem!
Készülj, mert nemsokára megkapja valakitől élete első smink készletét, de nem a piciknek valót, hanem az igazit! Le nem mosható, vízálló.
Az a gond itt, hogy nem illik a boldog gyereknek azt mondani, hogy add csak ide, már vágom is a kukába, hiszen ő kapta, szép ajándék. Az enyémek még a télben is ki kellett ülnie az udvarra a dinó fosszília kikalapàlós szettel.
KedvelésKedvelik 1 személy
Köszi! 🥲
Na igen, ez a baj, hogy az ember nem akar a gyerek boldogságába belerondítani és inkább ráveszi magát, hogy játsszunk vele, de ekkora kuplerájt még semmi nem okozott nálunk, pedig van 80 tégely gyurma és kinetikus homok is.
Remélem a sminkcuccok még vagy tíz évig nem jutnak senkinek az eszébe. 😬
KedvelésKedvelés