
Tavaly karácsonyra – akkor először – anyósom olyan finom citromos pöfeteget csinált, hogy a férjemmel leettük az összeset a kínálóról, idén viszont más irányba kalandozik és nem csinál citromos sütit.
Gondoltam, hogy ez biztos valami univerzális recept, semmi probléma, akkor megsütöm én, mi baj lehet, hát Dobos-tortát meg Eszterházyt is tudok sütni, azok sokkal bonyolultabbak, mint egy egyszerű puha keksz, menni fog ez kérem, mint az ágybavizelés.
Feltúrtam az internet bugyrait, találtam is egy szimpatikus receptet, majd megvettem hozzá mindent és bekavartam a tésztát. Éreztem én, hogy elég lágy lett, ragad mindenhová, de kell hűtőben is pihentetni legalább egy-másfél órát, biztos utána lesz normális állaga.
Nem lett.
Semmi gond, én innen már meg nem futamodok – golyókat ugyan nem tudok rendesen formázni belőle, de vért izzadva minden ragacsos, ormótlan tésztapacnit megforgattam porcukorban, ahogy kell és beraktam sülni. Betartottam a recept minden lépését, pontosan kimértem az alapanyagokat, majd a sütés közben megoldódik a citromos pöfetegem identitásválsága, felfújódik, berepedezik, fasza lesz.
Nem lett.
Nemhogy nem emelkedett meg, de még jól szét is folyt beterítve az egész tepsit, mintha legalábbis piskótának képzelné magát. (Lehet, hogy feltaláltam a gyanúsan lapos, citromos piskótát?)
Mi legyen vele, nem tudom, csóró süti elég szarul néz ki, de attól még lehet ehető, sőt, finom!
Van az a – talán mindenkinek ismerős – helyzet amikor a lejárat napján a férjet kéri meg, hogy kortyoljon bele a joghurtba, mégse én áldozzam fel magam, ha időközben megromlott – na pontosan ezt csináltam a nyomorult, áruló citromos pöfeteggel is.
Felszeleteltem szépen – értitek, a kekszet! – aztán odaadtam neki pár darabot, hogy kóstolja már meg és dobogó szívvel, fél szemmel az órát nézve figyeltem, hogy vajon túléli-e a mutatványt vagy néhány perc elteltével hívhatom hozzá a mentőt.
Képzeljétek, nemhogy életben maradt, de azt mondta, hogy nagyon ízlik neki! Sőt, reméli, hogy a következő sütit is jól elcseszem, mert akkor legalább betegre eheti magát belőlük, ha már a normálisan sikerülteket dugdosom előle karácsonyig!
Ettől függetlenül nem voltam maradéktalanul elégedett. Van még citrom, elég vaj, keresek egy új receptet és megpróbálom megint!
Ebbe kevesebb tojás és több liszt kell, sőt írja azt is, hogy ha lágynak tűnik, adhatok még hozzá lisztet (értsd: kérdés nélkül hozzá is öntöttem még vagy 20 dekát), ez lesz a tuti, a Gundel cukrászda térden állva fog könyörögni a receptért, olyan szép lesz!
Nem lett. Hogy rohadjon meg.
Szétfolyt ez is, de legalább nem annyira, mint az előző, ha hunyorít az ember, akkor még a kekszek kerek formája is kivehető.
Azt hiszem itt az ideje bedobni a törölközőt, majd kiszaggatom – értitek, a kekszet! – linzerformával, jó lesz az úgy.
Jövőre pedig harcmodort váltok és inkább elkérem anyósom tavalyi receptjét.
Salty

[…] tavalyi fiaskó után megfogadtam, hogy idén felveszem gyorshívóra a katasztrófavédelmet és megtalálom a […]
KedvelésKedvelés
[…] Ez pedig nem volt más, mint a – dobpergéééés! – rettenetes citromos pöfetegen való bosszankodásom. […]
KedvelésKedvelés
Úgy bírom, hogy olyan természetes humorral tudsz bosszankodni! Nagyon eltanulnám. 😀
A férjeddel meg egyet értek, a süti elsődleges feladata, hogy finom legyen. 😉
KedvelésKedvelik 1 személy
Köszi szépen, annyit nem ér az egész, hogy tényleg felhúzzam magam rajta. 😀
Legfeljebb nem mondom majd el senkinek, hogy minek indult, ha nem tudják, akkor csak annyit fognak érzékelni belőle, hogy finom. 😀
KedvelésKedvelés
Drága jó mamikám egyféle sütit tudott csak elkészíteni, de azt olyan jól, hogy fél tepsivel be tudtam nyomni. Mi csak kakaós kevertnek hívtuk azt a sütit, tudjátok, amibe csak liszt, cukor, pici tej, 1 tojás és sütőpor kell, na meg kakaópor. A világ legegyszerűbb és legolcsóbb sütije. Anyukám is próbálkozott vele, de neki sohasem lett olyan szép vagy finom. A végén már kérte a mamát, hogy árulja el, mennyi cukrot, lisztet rak bele, de a mami sem tudta megmondani, azt mondta, csak úgy szemre szórja bele a cuccokat:)
KedvelésKedvelik 1 személy
Anyósommal is ez a baj, hogy ha csinál valami finomat és el akarom kérni a receptjét, sosem tudja elmondani, hogy pontosan miből mennyi kell bele. 😀
Ezért nem fogok tudni soha épkézláb rétestésztát gyúrni, mert az én szemem nem úgy működik, mint az övé. 😀
KedvelésKedvelés