Anya, ezt nézd! – Pászka, mint köret?

11 hozzászólás

      • Végre a héten eszembe jutott, hogy vegyek pászkát, így ma megcsináltam.

        A férjem vett belőle repetát, én viszont alig ettem belőle. Nekem az állaga nem jött be, de nem biztos, hogy olyan lett, mint kellene. Kb. 15 perc után néztem meg, és egy része teljesen összeragadt, egy része viszont száraz maradt (ott újból forráztam).

        Aztán a húslébe tettem, úgy valamennyire megint darabos lett (villával rásegítettem), de valahogy idegenkedtem tőle.

        Végül tarját és volt még pici oldalas, azt sütöttem ki. A húslé elég volt, viszont a pászkát még sózni kellett.

        (A gyerek persze meg sem kóstolta, de ezt tudtam előre, tegnap is külön főztem neki…..)

        Kedvelés

        • Jajj, de sajnálom, hogy nem úgy sikerült, ahogy elképzelted! 😦
          Azt el kell mondanom, hogy amikor először csináltam, itt-ott nekem is száraz maradt a sima forrázástól, azért kezdtem el úgy csinálni, hogy a szűrőt egy fazék peremére teszem és alatta hagyom a lecsepegő forró vizet, sőt, le is fedem, hogy tuti megpuhuljon.

          Az összeragadás szerintem nem elkerülhető a forrázás közben, de a zsíros húslétől nekem általában szépen szétválnak a darabok. El tudom képzelni, hogy az állaga nem mindenkinek nyerő, ettől még nem biztos, hogy a tiéd nem olyan lett, mint kellene. 🙂

          Az jutott még eszembe, hogy lehet, hogy az itteni pászka, amit kimondottan köretként használ a horvát nép, vékonyabbra van nyújtva és úgy másabb állaga lesz vagy könnyebben megpuhul.

          Ha legközelebb megyek Magyarországra, veszek otthoni pászkát és kipróbálom majd azzal is, hogy lássam van-e különbség.

          Kedvelés

          • igen, úgy csináltam, hogy a szűrőt fazékba tettem, és lefedtem. (Kettő ilyen szűrőm is van.) A pászka Mogyi márka volt (csak ez volt a boltban), és nem olyan szép pirított színű, mint a tied a képen.

            Kedvelés

            • Ah, sajnálom nagyon! :/
              Én sem ettem korábban ilyet és annyira nagyon megszerettem már az első kóstoló után, hogy sokszor a hús sem különösebben érdekel, bőven jól tudnék lakni csak a pászkával!

              Ha legközelebb megyünk haza, veszek egy csomag Mogyi pászkát és rápróbálok, hátha az a gond, hogy az nem pont olyan, mint az itteni.

              Kedvelik 1 személy

Hozzászólás a(z) Paulina bejegyzéshez Kilépés a válaszból