Fel lehet készülni a meddőségre?
Pár héttel ezelőtt a „Sárkányok háza” című sorozatot néztük a férjemmel és rögtön az első évad legelső részében elhangzik egy olyan mondat az egyik, a terhessége utolsó napjaiban járó karaktertől: „Ez az utolsó alkalom. Egy babát a bölcsőben vesztettem el, kettő nem élte túl a szülést, két terhesség pedig a vártnál jóval hamarabb véget ért, ez összesen öt gyerek, kétszer ennyi év alatt.”
Most tekintsünk el a ténytől, hogy a történet szerint a szóban forgó családnak a sajátos párválasztási szokásaik miatt (mondjuk ki: vérfertőzés) az átlagosnál nehezebb egészséges utódot nemzeniük; sokkal érdekesebbnek találtam a férjem megjegyzését, miszerint ő ezt soha nem vállalná be.
A sorozat hamar feledésbe merült és hosszas beszélgetést folytattunk a meddőségről, a vetélésekről és arról, hogy hol van az a szint, ameddig mi teória szerint elmentünk volna, hogy gyerekünk születhessen.
Két gyors fogantatás után, két átlagos terhességből, két lányunk született, így nyilvánvalóan nem tudunk kellően objektívek lenni, sőt, bunkó és érzéketlen lenne ilyen előzményekkel véleményt nyilvánítanunk, így természetesen csak teoretikusan diskuráltunk a témáról.
A kapcsolatunk elején persze beszéltünk a gyerekvállalásról, mindkettőnknek volt egy körülbelüli (de nem kőbevésett) elképzelése a darabszámról és a családalapítás ideális időpontjáról is, de az soha nem került szóba, hogy mit tennénk, ha nem jönne a gyerek akkor, amikor szeretnénk és hogyan állnánk az esetlegesen bekövetkező vetélésekhez.
Nem tudom, hogy csak mi voltunk annyira naívak, hogy azt gondoltuk, hogy nem szükséges ilyesmivel előre (és talán feleslegesen) „riogatnunk” magunkat vagy más pároknál sem merül fel a témakör, de akkoriban eszünkbe sem jutott, hogy nem ártana arról is szót ejteni, hogy mi történik, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan azt elképzeltük.
Mi azon szerencsések közé tartozunk, akiknél végül sosem merült fel a kérdés, de még így is meglepett, amikor a férjem – a sorozatra visszautalva – meglehetősen határozottan kijelentette, hogy neki mentálisan egy vetélés férne bele, utána benne lenne, hogy próbálkozzunk újra, de ha másodjára sem sikerül, akkor nem tenné ki magát (és engem) annak, hogy többször is át kelljen ezt élnünk.
Én látatlanban azt gondolom, hogy nekem ennél azért magasabban lenne a szint, valamennyivel messzebbre is hajlandó lennék (lettem volna) elmenni azért, hogy gyerekünk születhessen, de nem tudom annyira egyértelműen azt mondani, mint ő, hogy ez még belefér, de azt már nem vállalnám be.
Mert mi van akkor, ha évekig nem sikerül és nem tudom elengedni a saját gyerek gondolatát? Ha eleinte azt gondoltam, hogy pl. az inszemináció lenne a „végső fal”, de kudarc esetén sem tudnék megbékélni vele?
Nyilvánvalóan sokat nyom a latba az is, hogy első gyerekről vagy többedikről van-e szó és mennyire viseli meg fizikailag és mentálisan a leendő szülőket az, hogy eleinte csak „időre kell szexelni”, később pedig már beavatkozásról beavatkozásra járnak.
Az is egyértelmű, hogy mindenkinél máshol van a határ, vannak, akik szinte bármire hajlandóak lennének azért, hogy végre-valahára gyerekük születhessen, míg mások talán hamarabb beletörődnek, hogy nem jön össze és lemondanak a vágyaikról.
Mi történik abban az esetben, ha a határ drasztikusan máshol van a szülőpár tagjainál? Meddig lehet elvárni a másik féltől, hogy alávesse magát a következő és az azutáni procedúrának is? Többet ér-e a nő szava, mert végsősoron ő van kitéve több meddőségi beavatkozásnak és ő viszi vásárra a testét a terhességgel? Rámehet-e arra az egyébként idilli párkapcsolat, hogy a felek nem értenek ebben a témában egyet és akár a nő, akár a férfi egy ponton túl már az akaratán kívül, keserű beletörődéssel folytatja a kezeléseket?
…és végül, kellene a gyerekvállalással kapcsolatosan felmerülhető nehézségekről előre beszélni, hogy elkerülhessük az esetleges véleménykülönbséget vagy felesleges, mert a valódi álláspont úgyis csak akkor fog kiderülni, amikor ebbe a helyzetbe kerülünk, hiábavaló korábban szóba hozni?
Ti beszéltetek a párotokkal bármiről ebben a témakörben a kapcsolatotok elején?
Salty
ANYA, EZT NÉZD! 
Szia Salty!
En is régebbi olvasód vagyok a Bezzeganyáról, de ott is csak csendes olvasó vagyok. 🙂 Örültem, hogy folytatod a Kicsi egyéves kora után is! Tök jók a témafelvetéseid is.
Nekem a nagyon nagy, “termékeny” családomban van olyan is, ahol nagyon nehezen, vagy vegül örökbefogadással jött a baba. Emiatt nekem ez egy olyan téma volt, ami gyerekkorom óta foglalkoztatott, én átgondoltam a sajat részemet. Aztán a jegyesoktatáson külön alkalom volt erre szánva, meghallgattunk többféle személyes történetet is, és kaptunk szempontokat a beszelgetéshez is, ha akartunk több időt szánni rá. Szerintem nagyon fontos beszelgetni ilyesmiről is. Elsősorban nem is azért, mert előre megmondhatjuk, hogy hogyan fogunk érezni, viselkedni, ha beüt a krach, hanem azért, mert kapaszkodót ad ahhoz, amikor esetleg muszaj átgondolni az opciókat. A fèrfiaknak szerintem nem is egyértelmű sokszor, milyen lépcsők vannak… az örökbefogadás is nehézkes, minél később kezd bele a pár, ha előre kiderül, hogy ez komoly opció náluk, akkor már hamarabb belekezdhetnek ebbe is. Lehet, közben sikeres lesz a fogantatás valamilyen úton.
Mi egyébként viszonylag hamar inkább örökbefogadtunk volna, azt hiszem, de mivel nálunk is nagyon hamar sikerült mindkét gyerek (kétéves a lányom, a húga ősz elején várható) nem.tudok valójában nyilatkozni. Volt egy kémiai terhességem a második babánk előtt, ő végül rögtön utana jött. Szerencsés vagyok, mert az a baba is nagyon sokat adott nekem lelkileg, de a fájdalom feldolgozható volt, és a testi része nem volt rosszabb egy erős menstruációnál. Nagyobb vetelést remelem, nem kell átélnem majd… a családban láttam ilyet, sőt, halvaszülésre is volt példa. Nagyon nehéz lehet, es az összes termékenységgel kapcsolatos nehezség őrült párkapcsolati teher szerintem.
KedvelésKedvelik 1 személy
Szia! Örülök, hogy itt vagy és nagyon köszönöm, hogy még mindig olvasol! 🙂
Sajnálom, hogy a családotokban többször is előfordult termékenységi probléma, de az nagyon érett dolog, hogy ez arra sarkallt téged, hogy végiggondold a saját lehetőségeidet.
Szuper, hogy végül “nem volt szükség” a teória gyakorlatba ültetésére és sikerült természetes úton teherbe esned.
Nem lehetett könnyű ezen a nyáron várandósnak lenni ebben az óriási hőségben! Nagyon szorítok neked, hogy minden rendben legyen a szülésnél és hamar megtaláljátok az új családi egyensúlyt a kicsi érkezésével! 🙂
KedvelésKedvelés
Szia Salty!
Màr nagyon règòta követem az ìrasaidat, amik rendkívül jók, gratulàlok a sajàt blogodhoz.
A meddősèg sajnos mèg mindig tabu tèma, bàr rengeteg nővel előfordul. Nègy ismerōsömnek ment el a babàja az elmúlt pàr hònapban, egèszseges, fiatal nők, az okok ismeretlenek.
Nàlam idèn sùlyos endometriòzist diagnosztizàltak, ami potenciàlisan nehezìtheti a teherbeesèst, pedig a pàrommal már babàzni szerettünk volna, az eredeti terveink szerint màr ùton lenne a baba, de jelenleg műtètre vàrok. Kevès szò esik arròl, hogy ez mennyire megviseli nemcsak a nőket, de a pàrjaikat is. A sajàt Kedvesemen làtom, hogy a tehetetlensèg, aggòdàs ès csalòdottsàg emèszti.
KedvelésKedvelik 1 személy
Szia! Nagyon köszönöm a kedves szavakat, örülök, hogy itt is szívesen olvasol! 🥰
Teljesen igazad van, nagyon kevés szó esik a meddőségről, pedig egyre több párt érint, arról meg szinte egyáltalán nem beszél senki, hogy a férfiakat is ugyanúgy meg tudja viselni a sikertelenség, akkor is, ha nem ők hordanák ki a várva várt gyereket.
Nagyon szorítok neked, hogy minden rendben legyen a műtéttel, hamar felépülj és utána már ne kelljen sokat várnotok a babára! ♥️
KedvelésKedvelés
Körülöttünk volt par meddo par (30 évesen ismerkedtünk meg) sosem beszéltünk róla az elején. Aztán nyertem egy korai vetélést es 3 ev meddoseget, mire megszuletett az első gyerekünk… Mindkét terhességem vegigrettegtem (a kornyezetemben volt oar terminus második feleben ill 3. Trimes babavesztes is, szoval nekem a netet sem kellett megnyitni h ezeken porogjek) ha vmelyik gyerek nem mozgott erezhetoen 3 órát mondjuk mar ment a csoki kola kombo (utána ment a step rendesen) de ahogy benne voltunk akkor azt éreztem h max inszem (az 3 volt aztan természetesen fogant mindkettő) a lombikot nem vallaltam volna.. Aztan ki tudja mi lett volna ha nem jon. Az biztos, amikor a másodikat terveztuk megmondtam h semmilyen extra vizsgálatot nem vallalok ha jon jon ha nem akkor egy gyerekesek leszünk.
előre sztem senki nem beszél róla, közben meg alakul. Amig a par nincs benne a szituban ugysem tudja mit vallal be meddig megy el.
KedvelésKedvelik 1 személy
A férjem mesélte még évekkel azelőtt, hogy egyáltalán szóba került nálunk a gyerek, hogy volt egy ismerőse, akinek konkrétan 39 hetes terhesen halt meg a babája. Engem az akkor annyira szíven ütött, hogy úgy voltam vele, hogy majd akkor hiszem el, ha már a testemen kívül van.
Szerintem neked van igazad, nem érdemes róla előre beszélni, mert látatlanban úgysem tudja az ember, hogy mennyit vállalna be a gyerekért.
KedvelésKedvelés
Mi is sokáig próbálkoztunk. Az orvosok elhajtottak! Pedig tudtam, hogy valami nem okés.
Sokat beszéltünk arról, hogy meddig mennénk el a mesterséges vonalon, egyet értettünk. Végül egy doki hajlandó volt alaposabban kivizsgálni, felírt hormont. Akkor döntöttük el, hogy ha ez nem segít, elkezdjük az örökbefogadást, mert az is több év. Még abban is megtaláltuk a közös nevezőt, hogy kb miket vállalnánk be ott. Hála Istennek végül a kezelés meghozta az eredményt.
Én a vetéléstől jobban féltem, mint a meddőségtől.
KedvelésKedvelik 1 személy
Én is nagyon féltem a vetéléstől, főleg egy nagyobb baba esetén, esetleg már a második trimeszterben. Az első terhességemről a család sem tudott a 16. hétig, addigra hittem el, hogy most már sínen vagyunk.
Tök jó, hogy még az örökbefogadásig is eljutottatok ezen a vonalon és ott is volt közös nevező. Ahhoz már nagyon egy hullámhosszon kell lenni, hogy még az ottani kritériumoknál is hasonlóan gondolkozzatok.
Nem is kérdeztem még, mennyi idős most a gyerkőc? 🙂
KedvelésKedvelés
Hát, a nagy lassan 12 lesz… A középső 9 a kicsi 6 múlt. 🥰
KedvelésKedvelik 1 személy
Nálunk nem merült fel. Az “éles” eldöntése utáni 1-2. alkalomból lett gyerek. DE! A családi előzmények miatt azt körüljártuk viszont, hogy bármely genetikai, etc probléma esetén mit vállalunk be. Ebben szerencsére abszolút egy véleményen vagyunk/voltunk.
KedvelésKedvelik 1 személy
Genetikai problémákról mi is beszéltünk, amikor eldöntöttük, hogy oké, lassan kezdhetjük a gyerekprojektet. Abban mi is egy véleményen voltunk, bár végül nem kellett éles döntést hoznunk.
Végignéztük viszont egy közeli baráti házaspár majd’ 10 éves küzdelmét a saját gyerekért, ők még a falon túl is elmentek (külföldre olyan kezelésekért, ami itt nincs), borzasztó lehet, ha egy ilyen hosszú és fájdalmas procedúra során nem értenek 100%-ban egyet a felek.
KedvelésKedvelés
Mi már több mint 4 éve próbálkozunk a saját gyerek projekttel és 1 biokémiai és 1 vetéléssel zárult terhességen vagyok túl. Ez alatt a 4 év alatt volt 4 inszemináció és 2 lombik is, de mindkét terhességem spontán terhesség volt.
Amúgy az igazat megvallva mi sem goldoltuk, hogy ilyen sokáig fog tartani, hogy ennyiféle beavatkozás sem fogja meghozni az eredményt, de egyikünk sincs még készen rá, hogy ezt a vágyunkat feladjuk. Szerencsére mi a férjemmel eléggé egy hullámhosszon vagyunk, illetve tiszteletben tartja az én kívánságaimat beavatkozások szempontjából. Nem is tudom igazából mi lenne nálunk az a pont amikor ténylegesen feladnánk a próbálkozást.
Az viszont biztos, hogy az elmúlt évek megváltoztattak minket és a kapcsolatunkat is. Mi szerencsére az a pár vagyunk akiknek a kapcsolata ettöl erösebb lett, de lehetett volna ez másképp is. Sok mindenre mondtam nemet az elmúlt években azzal a felkiálltással, hogy mi van ha terhes leszek, ami így visszanézve elvesztegetett éveknek tünik.
Amúgy az ember sokkal több mindent el tud viselni, mint azt gondolja magáról. Lehet a te férjed is teljesen másképp gondolkodna, ha nem jöttek volna olyan könnyen össze a ti gyerekeitek.
KedvelésKedvelik 1 személy
Az utolsó mondatoddal nagyon egyetértek, “könnyű” úgy lélektani határt felállítani, ha egyébként nincs szükség a közelébe menni. Aztán az is lehet, hogy kitartott volna az elképzelései mellett és akkor nem lenne gyerekünk, vagy nem egymással.
Nagyon szorítok nektek, hogy teljesüljön a vágyatok és ne kelljen már sokat várnotok a saját babára! 🙂
KedvelésKedvelés