
Tanultam egy új szót a héten.
A jelenséggel már én is találkoztam, de egészen eddig nem tudtam, hogy kozmetikorexiának hívják azt, amikor 8-14 év közötti kislányok túlzásba viszik az arcbőrük ápolását, sőt, már akár egyenesen komoly, savtartalmú hámlasztókat vagy ránctalanító krémeket is magukra kennek.
Ahogy valószínűleg mindenki másnak, aki erről hall, nekem is eszembe jutott a szülők felelőssége – hogyan jut hozzá egy ilyen fiatal lány ezekhez a holmikhoz és hogy tudja őket úgy használni, hogy a vele egy fedél alatt élő felnőtteknek nincs róla tudomása? – de ez a gondolat csak mások ócsárolásához vezetne, ezért nem is erről akarok most írni.
Mert – őszintén szólva – engem sokkal jobban érdekel a pszichológiai háttere a dolognak.
Két kislány anyukájaként végtelenül aggasztónak találom, hogy manapság tömegesen élnek közöttünk olyan nyolc-tíz(!) éves gyerekek, akik úgy érzik, hogy ránctalanító krémekre van szükségük.
Kitől hallották ezt, milyen példát követnek, hogy jutottak erre a következtetésre? De legfőképpen, hogyan lehet ezt megelőzni?
A gyerekek, mióta világ a világ, szívesen játszottak „felnőtteset”, tipegtek anya magassarkújában és kenték magukra a rúzsát, de manapság, az internet térhódításának és a fogyasztói társadalom agresszivitásának köszönhetően már nem játékként, hanem szükségletként tálalják a különböző „bőrtökéletesítő módszereket” egyre fiatalabb korosztályoknak is. Akik ebben – az egyébként is érzékeny 8-14 éves – korban könnyen érezhetik úgy, hogy kimaradnak valamiből, ha nincs tízlépéses bőrápoló rutinjuk, mint Jucinak a negyedik béből.
Nem vagyunk mi sem barlanglakók, tudom, hogy egy kistini gondolkodásmódját és az általa felvett viselkedésmintákat nem csak a szűk családi környezet befolyásolja, de ha már tisztában vagyunk azzal, hogy a lakásunk falain kívül ilyen „trendekkel” találkozhat (mert ugye más gyerekének nem tudjuk megmondani, hogy milyen tartalmakat nézhet a neten), akkor otthon kutya kötelességünk a lehető legjobb, legegészségesebb példát mutatni neki, hogy megfelelően ellentartsunk a peer pressure-nek.
Ha lát minket tornázni, futni vagy edzeni járni, akkor ne azt hallja a szánkból, hogy azért tornázunk, mert nem akarunk elhízni, hanem azt, hogy a mozgás fontos, mert ezzel tartjuk karban a testünket, hogy sokáig erős és egészséges maradjon.
Ha sminkelünk előtte, akkor hangsúlyozzuk ki, hogy a smink nem arra való, hogy „széppé tegyen minket”, hanem arra, hogy kiemelje az arcunk különböző részeit, amiket hangsúlyozni szeretnénk.
Ha nem esszük meg a második szelet tortát a vasárnapi ebéd után, akkor nem azért döntünk így, mert félünk, hogy kövérek leszünk, hanem azért mert a túl sok édesség nem tesz jót a szervezetünknek.
Ez – így leírva – biztosan szájbarágásnak tűnik, de szerintem nem árt tudatosítanunk magunkban, hogy mi mit látunk a tükörben és hogyan gondolunk a saját testünkre, mert a gyerekeink folyamatosan figyelnek, állandóan szemmel tartják, hogy hogyan viselkedünk és nem hülyék, villámgyorsan észre fogják venni, ha bort iszunk, miközben feléjük vizet prédikálunk.
A saját egészséges testképüket pedig érdemes minél hamarabb, otthon megalapozni, amíg még mi vagyunk az egyes számú, követendő példa előttük, mert ha nem tesszük, akkor később, a körülötte kialakult közösség fogja elvégezni ezt a munkát és nem biztos, hogy abban sok lesz a köszönet.
Salty

11 évesnek nyárra műköröm, neten szerepeltetés, stb…látókörömön belül, most 2026 M.o., a szülők mindezt…fogom a fejem, hang nélkül ordítok , mi lesz ebből
KedvelésKedvelés
én vállalom: ezt a “kultúrát” a gyerekeknél igenis azok a nők, anyák, szülők alakították ki, akik naponta 2×30-60 perces “skin care rutinnal” küzdenek az “öregedés” ellen, fényterápiás arcmaszkban riogatják a családjukat, akik számára elképzelhetetlen, hogy smink nélkül kimenjenek az utcára, de talán még az is, hogy wc-re anélkül menjenek, akiknek a legalapvetőbb létfontosság, hogy szépek legyenek (ami ugye relatív, sztem az ilyen nők nagyrésze egyáltalán nem szép), akik lesajnálóan beszélnek mindenkiről, akiből ez az “alap igényesség” hiányzik.
ez már nyilván sztereotipizálás, de ők veszik meg a magassarkút a 3 évesnek, ők sminkelik az 5 évest, ők öltöztetik születésétől fogva minifelnőttnek a gyereküket.
sztem ultragáz ez felnőttnél is, és ne csodálkozzunk, hogy a gyerekek is átveszik.
KedvelésKedvelés
A példamutatás elengedhetetlen, ma már nem működik az “amit szabad jupiternek nem szabad a kisökörnek” elv. És a csoportnyomás is sokkal erősebb, mint régen (amikor nem volt ekkora eltérés korosztályon belül).
10 éves kislányok, szülei wc-re is csak sminkkel, “igényesek”, de egyáltalán nem az a csak a kinézet a fontos emberek. A gyerek, aki ettől még tiltva van (hiszen az anyja sem 10 évesen kezdte a sminkelést), mégis lopja a sminkfelszerelését, vagy a zsebpénzéből titokban vesz a 100ft-os boltban, és sutyiban sminkel. Nyilván a gyerek nem ismerte az anyját 10 évesen. 😀
Másik kislány, szülei semmi ilyesmivel nem élnek, mégis az iskolai társaság hatására 12 évesen körmöt fest (ezt megengedték kompromisszumként), sminkelni szeretne (ezt még tiltják).
KedvelésKedvelés
Az én Nagyom is rá van kattanva a sminkelésre, hiába nem lát engem sminkelni vagy ha igen, abból is csak az ultra-minimál verziót.
Hallja a többiektől már az oviban is (sok kislánynak van nővére, gondolom onnan jön az infó) – én most úgy megyek ezzel szembe, hogy kapott két-három gyerek sminkcuccot, amivel alkalomadtán lehet itthon játszani, aztán pedig lemossuk.
Tudja, hogy ez játék, nem mehet így sehová és azt is, hogy nem tesz jót a bőrének, ha túl gyakran játszik vele.
De igen, tudom, hogy lesz idő, amikor nem feltétlenül tudjuk majd, hogy mit csinálnak, mert mondjuk az iskolában a vécében fogják magukra kenni a barátnőjük vackait, de amit lehet, azért érdemes otthon megtenni. 🙂
Én elsősorban azt szeretném elérni, hogy tudják, nem kell smink ahhoz, hogy szépek legyenek, akkor hátha később jutunk el odáig, hogy sminkelni akarnak.
KedvelésKedvelés
Pedig amúgy néhány éve elindult egy tök jó irány ezzel kapcsolatban. Ciki és proli lett viaszosvászonra botoxoltatni az arcot és egyre több “celeb” vállalta fel a ráncait vagy éppen az őszülő haját…
Aztán jött ez, ami most van, hogy “oké, akkor nem botox, hanem MEGELŐZÉS!” és már 16-18 éves lányok is a nem létező ráncaik ellen küzdenek.
Szerintem is baromira átestünk a ló túloldalára. Az oké, hogy használjunk fényvédőt és tisztítsuk meg rendesen a bőrünket minden este, de kinek van minden nap másfél órája skin care rutinokra? Vagy minden reggel 30-40 perc csak sminkelni?
KedvelésKedvelés