Ma már azt hiszem ki lehet jelenteni, hogy vége van ennek a nyárnak is. Túléltük.
Eltelt a szünet, pár nap és kezdődik az új tanév, na meg persze a lakás is kiürül. Végre valahára.
Mert azt aztán tényleg ne mondja senki, hogy egy icipici, miniatűr, mikroszkópikus része sincsen az agyának, ami vágyik arra, hogy napközben most már máshol is legyenek a gyerekei!
Én is vágyom rá, de közben persze állati szomorú is vagyok, hogy most hirtelen mennyivel kevesebb időt fogunk majd együtt tölteni.
Ez a két érzés pedig tökéletesen megfér egymás mellett.
A mérleg egyik serpenyőjében ott van, hogy mindennél jobban imádom őket, szeretem, ha csudaklassz dolgokat csinálhatunk közösen, ha boldoggá tehetem őket és csak úgy, korlátlanul együtt lehetünk családként, de a mérlegnek van egy másik oldala is.
Ott van a felnőtt élet rákfenéje, az, hogy dolgoznunk kell, mert a szabadon választható hobbik közül az éhenhalás tűnik a legkevésbé vonzónak és azt pedig elképesztően nehéz úgy kivitelezni, hogy két kicsi gyerek nyüzsög folyton a lakásban.
Hiszen nem csak a jelenlétükről van szó, hanem ezeknek a megátalkodott betyároknak mindenféle igényeik is vannak! Alkalomadtán enni kell nekik adni, a levegőztetést is szeretik – lehetőleg a játszótér atmoszférájában – és még a szájuk is egyfolytában jár!
Nem egy mandulavirágos majális ezt mind összehangolni a neméhenhalással, de tudom tudom, ne panaszkodjak, mert rögtön jön valaki megszakérteni, hogy akkor minek szültem őket, na meg amúgyis, igazából értékelnem kellene a lehetőséget, mert a gyereknevelésnél csodálatosabb dolog nem létezik kerek e világon!
Ebben amúgy sok igazság van – csak azért jó lenne néha levenni a szemellenzőt és ráébredni, hogy a legtöbb felnőtt ember meghaladja egy teáskanál érzelmi színvonalát és képes egyszerre az érezni, hogy mindennél jobban imádja a gyerekeit és hálás a sorsnak, hogy ott vannak neki, valamint azt, hogy rohadt nehéz 24/7-ben gondoskodni róluk úgy, hogy valakinek (neked!) minden egyéb feladatot is el kell mellettük látnia.
Tényleg csodálatos nyarunk volt, még az eddiginél is sokkal-sokkal szorosabb lett a kapcsolatom a lányokkal, de mellette igencsak el is fáradtam.
Imádom, hogy mindent megosztanak velem és állandóan csicseregnek, de hiányzik, hogy néha a saját gondolataimat is halljam.
Rettegek tőle, hogy annyira összenőttünk a nyáron, hogy megint nehezen fog a szeptember indulni, de mégis izgatott vagyok a tanévkezdés miatt.
Sajnálom, hogy nem mindig az én főztöm lesz a reggeli, a tízórai és az ebéd, de közben végtelenül örülök neki, hogy az ovi nemsokára leveszi a vállamról ennek a tehernek egy részét.
Utálom, hogy hamarosan nem lehet majd pizsamában a kanapén dorbézolni délig és megint rohannunk kell reggelente, de azt is nagyon várom már, hogy a sok home office-os hét után az irodába is bemehessek.
Nagyon tartalmas, millió élménnyel teli nyár van mögöttünk, ezért aztán nem is sajnálom, hogy elértük a végét.
Ha folyton „nyári szünet” lenne, az év összes napján, akkor talán nem is lenne annyira értékes ez az egész.
Én itt és most mindenkinek a legjobbakat kívánom a tanévkezdésre, menjen könnyen a beszoktatás, legyen örömteli a visszatérés, izgalmas és mindent várakozást felülmúló az elsősök ismerkedése az iskolával, a nagyobbaknak pedig nem árt tudniuk, hogy már csak 38 tanítási nap van hátra az őszi szünetig!
Jó lesz ez, majd meglátjátok! 😉
Salty
[U.i.: a mellékelt képen a nyári bakancslistánk utolsó fotóját láthatjátok, amikor zseblámpával (és fejlámpával) olvastuk az esti mesét a takaró alá bekuckózva. Igen, baromi meleg volt, de így is megérte! 😊]
Nálunk már több mint két hete megy az iskola, idéntől mindhárom gyereknek, három különböző intézményben. Az egyikben nem adnak ebédet…
A szünet előtt megvettük a könyveket, de nem mindenhonnan kaptunk tanszerlistát. Mostanra sikerült mindent beszerezni, és a kicsinek is lett asztala. Bár ő még megcsinálja a napköziben a házit.
Az én munkahelyemen nincs home office, úgyhogy amikor én otthon voltam, akkor tényleg csak velük voltam.
KedvelésKedvelés
Emlékszem, amikor hollandrémület írt arról, hogy minden étkezést saját kezűleg kell megoldani… hát hú, nem lehet egyszerű erre állandóan készülni. Pláne úgy, hogy mindenkinek kell.
Mert az megint más, hogy egy nagyobb gyereknek már csinálsz két szendvicset vagy adsz zsebpénzt és le van tudva a dolog.
KedvelésKedvelés
Jóból is megárt a sok – tartja a mondás, és a két hónapos együttlét szerintem nagyon sok. Egészen más ritmust kell felvenni, éles váltás lesz!
Remélem azért csak itt ventillálod ki, hogy “végre” és azt is, hogy “vége”, és a lányoknak SEMMIT nem mutatsz ki ebből. Se azt, hogy jó lesz már, ha nem lesztek folyton összezárva, se azt, hogy jaj, jaj, jaj, vége a világnak, mert milyen jó is volt együtt és most ez már nem lesz.
Feléjük inkább a dolog pozitív oldalát célszerű erősíteni, hogy megkönnyítsd a dolgukat. Jó nagy kíváncsiságot kell gerjeszteni bennük az ovival kapcsolatban és azt erősíteni, hogy nem csak otthon – veled – vannak biztonságban, hanem az óvodában is, ami egy remek hely. Mert… és itt rád kell, hogy bízzam, hogy milyen konkrét, a lányokat nagyon érdeklő dolgokkal lehet lelkesíteni a Kicsit és a Nagyot, mert én nem ismerem az ő óvodájukat. Én annak idején, amikor az enyémek hajdan ovisok voltak, ilyesmikkel lelkesítettem őket: olyan játékokkal, amik otthon nincsenek /óriási dömper, munkagépek, nagy építőjátékok, kis konyha, óriás plüssök, stb./ a többi gyerekkel közös játék lehetőségére /fogócska a nagy udvaron, bújócska a kertben, szoborjáték, láncfogó stb./ amihez sok gyerek kell, a barátokkal való találkozást, a velük való játékot és azt, hogy elmesélhetik egymásnak mi minden jó dolog történt velük a nyáron.
Nem kell az óvodába menést megnehezíteni azzal, hogy túl dramatizálod a napközbeni külön létet. Ez is legyen egy lehetőség a kapcsolódásra. “Megyek értetek mindig délután /uzsonna után pld./ és mindig alig várom, hogy elmeséljétek mi volt a ti dolgozótokban /az én gyerekeimnek tetszett, hogy az ovi az ő dolgozójuk/ és ha akarjátok elmesélem majd én is, hogy mi volt az én dolgozómban. Kíváncsian várom az új énekeket, amiket tanulni fogtok, és az új meséket, amiket hallotok – ugye elmesélitek majd nekem. Milyen jó lesz!”
Várt esemény legyen az ovi kezdés, ne a világ vége!
KedvelésKedvelik 1 személy
Az én fiam 10nappal ezelőtt mondta h alig várom h újra nyáriszünet legyen 😀 mondtam neki h még az idei sem ért véget 🙂 mindenki másképp látja. Nekem sem hiányzik a reggeli siettség de (és most lehet hülyének fogtok nézni) annyira várom h elmenjenek és kitakarítsak és legalább fél napig rend legyen amíg nincsenek itthon 😀
KedvelésKedvelik 1 személy
Én teljesen értelek, a férjem is ezt emelte ki, amikor Magyarországon voltam a lányokkal, hogy milyen durva, hogy egyszer kitakarított és az kitartott egész héten, mert nem volt, aki kupit csináljon. 😀
KedvelésKedvelés
Igen, csak a pozitívra fókuszálunk itthon – a Kicsit jobban megfogja, ha olyan játékokról beszélünk, ami itthon nincs, a Nagy pedig egyértelműen azt várja a legjobban, hogy újra találkozhasson a barátnőivel. 🙂
Neki most extra löketet ad az is, hogy idén már “kisiskolás” lesz, nem kell délben az ágyában feküdnie, hanem különböző feladatokat fognak az iskolaelőkészítőn megoldani. Na meg persze a tény, hogy már neki is van mozgó foga – talán azt várja a legjobban, hogy arról beszámolhasson! 🙂
Eddig egész jónak tűnik, megvan az izgatott várakozás, de nem akarom elbízni magam, mert tavaly is így indultunk, akkor az volt a nagy durranás, hogy “de jó, hogy most már mindketten egy csoportba fogunk járni, alig várjuk”, aztán mégis jól befürödtünk vele, amikor ténylegesen menni kellett az oviba.
Én most emiatt is elsősorban a Nagyra fókuszálok, őt spanolom az ovira, mert az, hogy ő hogyan reagál majd eléggé meghatározza, hogy a Kicsi hogy viselkedik.
Ő magától tavaly is csak egy kicsit tartózkodó és bizalmatlan volt, de eszébe nem jutott volna sírni, ha a Nagy nem kezd bele. Onnantól kezdve viszont már mindenki zokogott.
Idén remélem jobban sikerül majd a dolog. 🙂
KedvelésKedvelés
hát, én egyáltalán nem várom, hogy kezdődjön a suli. Ugyanannyi mindent kell csinálni, mint most, csak még rohanni is kell mindenhova, kúlönóra, edzés, leckeírás. Szerintem sokkal nehezebb a millió kötöttség miatt. Főzni akkor is kell, ha suli van, mert mi is eszünk. Az iskolával csak több a teendő, mint amúgy, nekem semmi könnyedség nincs benne.
KedvelésKedvelés
Pont tegnap gondolkoztam azon, hogy nekünk most egy darabig ez lesz az utolsó viszonylag nyugis tanévünk, mert jövőre már két különböző (egymástól potencionálisan elég távoli) intézménybe fognak majd járni és utána már csak akkor lesz megint egy kis könnyebbség, amikor már a Kicsi is elsős lesz.
Nálunk sokat fog dobni, hogy nem kell majd annyira messzire járnunk, még a különórákkal, sporttal együtt is – a házi feladatról még nem tudok nyilatkozni, de hátha mákosak leszünk és szuper napközit fogunk majd ki. (Itt elég sok szülőtől hallottam, hogy ha jól szervezett a napközi, akkor kb. semmi tennivaló nem marad már otthonra, de ez függ az iskolától meg attól is, hogy milyen tanárokat fogunk majd ki.)
A főzés is olyan, hogy ha itthon vannak, akkor viszonylag fix időpontokban kaját kell prezentálni, de munkanapokon azért gyakran előfordul, hogy amit este megfőztem vacsira, azt a férjemmel elvisszük másnap ebédre a melóba, a gyerekek esznek főtt ételt az oviban és akkor aznap nem főzök (vagy csak éppen nem jutott elég idő bevásárolni/főzni és mindannyian benn eszünk), szendvics vagy valami más lesz vacsira.
Most is igyekszem két napra megfőzni meg előre tervezni, de nekem sokat jelent, hogy tudom, hogy az oviban esznek főtt ételt, így ha itthon egy-egy nap ez nem jön össze, akkor nem dől össze a világ. Nyári szünet alatt azért ez nem kivitelezhető, mert főtt étel csak itthon van.
Annak mondjuk örülök, hogy a Nagy falmászása csak szeptember második hetében indul, így lesz egy kis időnk beleszokni a mókuskerékbe, mielőtt azt is hozzáadjuk pluszban.
KedvelésKedvelés