Elég sokat, sokféle műfajban olvasok, így viszonylag ritkán fordul elő, hogy egy könyv istenigazán meg tud lepni.
Kezdetben a sztoriknak még ezerféle kimenetele lehet és ahogy haladok egyik lapról a másikra, úgy csökkenek a szóba jöhető variációk, majd mire az utolsó oldalakon járok, már csak néhány elképzelésem marad és a végkifejlet általában ezek közül az egyik.
De nem ebben a könyvben.
Az utolsó előtti fejezetben jött a várva várt – és amúgy részben előre is vetített – csavar és olyan váratlanul ért a megoldás, hogy esküszöm nektek beleborzongtam.
A történet igaz eseményeken alapul és a jelenkori, valamint a hetvenes évekbeli Írországban játszódik, ami akkoriban (és talán még most is) a katolicizmus egyik legerősebb bástyája.
Rachael English remekül (és szerintem kimondottan szellemesen) fogalmazta meg az ország helyzetét: „Az írek éppen csak elnyerték a szabadságukat a britektől és máris továbbadták a kulcsot a Vatikánnak.”
Így talán nem meglepő, hogy még a huszadik század második felében is szörnyűséges bűnnek számított a házasság előtt szexuális életet élni, az pedig egyenesen kitörölhetetlen szégyent jelentett, ha gyerek is fogant egy-egy ilyen románcból.
Az ilyen „nem kívánatos” helyzetek orvoslására alakították ki a leányanya otthonokat, ahol a társadalom ítélkező szemei elől elvonulva szülhették meg a babáikat a hajadonként teherbe esett fiatal nők.
Könnyen hihetnénk, hogy ez a lányok érdekében történt így, hogy megóvják őket a megbélyegzéstől, de az igazság sajnos az, hogy többnyire a szüleik akarták a saját, külvilág felé mutatott „rendes katolikus” imázsukat megőrizni és el akarták kerülni, hogy a lányaik szégyene a közvélemény előtt az egész családot megfertőzze.
Az ilyen intézetekben született babákat pedig szinte kivétel nélkül (97%-ban!) örökbe adták – sokszor az édesanyjuk tudomása és belegyezése nélkül.
A regény főszereplője, a ma már a hatvanas évei végén járó Katie, aki 1971-ben az egyik ilyen híres-hírhedt otthonban dolgozott ápolónőként és akkoriban nem csak minden ott született csecsemő adatait feljegyezte, de még az azonosító karszalagjaikat is megőrizte.
Közel ötven évvel később pedig arra jut, hogy itt az ideje, hogy a szalagokat visszajuttassa az eredeti tulajdonosaikhoz, hátha vannak köztük olyanok, akik szeretnék megtalálni a vér szerinti anyjukat.
A történet végig a két idősík között váltakozik, megismerjük a Carrigbrack otthonban élő lányok kőkemény fizikai munkával és megaláztatással teli életét, valamint a jelenbeli középkorú embereket is, akik bármire hajlandóak lennének, hogy ennyi év elteltével végre megismerhessék az egykori leányanyát, aki a társadalom elől elrejtve, apácák között hozta világra őket.
Már-már hatásvadász módon, morzsánként adagolva áll össze a teljes kép és ettől gyakorlatilag letehetetlenné válik ez a könyv, annyira szomjazik az olvasó arra, hogy az összes nő és a gyerekeik élete is rendeződjön és végre mindannyian az őket megillető helyre kerüljenek.
Minden egyes szereplő története a maga módján rendkívüli, egyszerre késztet gondolkodásra és érzékenyít el, pláne, amikor anyaként olvas ilyesmit az ember.
Ha csak egy könyvet olvastok el ezen a nyáron, akkor ez legyen az! Nem fogjátok megbánni!
Salty
[u.i.: Úgy gondoltam, hogy az illusztrációként használt fotón, a könyv mellett feltétlenül ott kell lennie az általam őrizgetett két icipici karszalagnak is. Hihetetlen, hogy volt idő, amikor ilyen aprók voltak!]
ANYA, EZT NÉZD! 
Végére is értem. “Az utolsó előtti fejezetben jött a várva várt…” Na, ezek után én már “mindenféle” forgatókönyvet elképzeltem, de én is szó szerint libabőrös lettem. A végén a “seregszemlénél” kapkodtam a fejem, csak lassan tudtam összerakni, hogy akkor ki-kicsoda. Nehéz történetek, szépen elmesélve, de mégis leginkább valamiféle “detektívregény” – szóval nem bőgtem rajta. 🙂 Amikor az örökbefogadási háromszög tagjaival készült riportokat olvasgattam, mindig az örökbeadók történetei voltak a legmegrendítőbbek. Ez egy jó érzékenyítő könyv mindenkinek, aki nem érti, hogyan lehetséges az, hogy valaki nem akarja/tudja felnevelni a gyerekét. Ma már némiképp más a helyzet, de van ma is, akinek az örökbeadás az egyetlen reális lehetősége. Tragikusan hiányzik minden (akkori és mai) történetből az apák szerepe. 😦
KedvelésKedvelik 1 személy
Ugye, hogy milyen váratlan volt a csavar? Még úgy is, hogy számítottam rá, hogy valahol összeér majd a két történetszál. 🙂
Igen, tényleg jó sok szereplő összejött a végére, én is többször visszalapoztam, amikor gondolkodnom kellett, hogy ki-kicsoda, de a detektívesdi nekem nagyon tetszett. Engem is nagyon érdekelt, hogy vajon sikerül-e megtalálni a nőket és találgattam végig, hogy vajon ki lehet az anyjuk. 🙂
Igen, az örökbeadás sosem olyan egyszerű, mint ahogy azt sokan elképzelik. Bár ebben a könyvben nekem – az anyaotthonok fókusza miatt – érthető volt, hogy az apák kevésbé kerülnek elő, hiszen pont ez volt a lényeg, hogy a lányok egyedül vitték el a balhét.
Mindenesetre remélem, hogy tetszett a könyv és nem bántad meg, hogy elolvastad! 🙂
KedvelésKedvelés
A katolikus egyház mélységesen nőgyűlölő “kultúrája” számomra mélységesen visszatetsző. Írország pedig élen járt ebben, és a “Magdolna mosodáknak” ingyen munkaerőt biztosított az, hogy a fogamzásgátlás 1980-ig, a terhességmegszakítás pedig 2019-ig illegális volt. Pedig a legtöbb lányanyát sújtó terhesség nem házasság előtti szexuális életből, vagy románcból keletkezett, hanem nemi erőszakból /sokszor családon belüli nem erőszakból/. Paráznaként kellett vezekelniük olyanoknak, akik bűncselekmények áldozatai voltak, na és a gyerekeik sorsa… A halál, az elhanyagolás, az éhezés, a kínzás és a jövőtlenség lett a sorsuk, pedig ők aztán a legkevésbé sem tehettek semmiről.
Jó, hogy születnek ilyen könyvek, mert Írország azóta sem haladta meg ezt a gondolkodást, amikor az abortusz legalizálásához szükséges alkotmánymódosításról tartottak népszavazást, a katolikus egyház amellett kardoskodott, hogy a 20 éve bezárt “anya otthonokat” kellene visszaállítani. Az az egyház aminek a szemében minden emberi cselekedet bűn, nem hajlandó szembenézni saját bűneivel soha sem.
KedvelésKedvelés
Jogos a felháborodásod. A könyvben nem csak az erőszak kerül szóba, de az is, hogy még azok a lányok is, akik ‘önként’ feküdtek le valakivel is nagyon nagy részben áldozatok voltak.
Szinte soha nem velük egykorú fiúval, “tiniszerelemből” fogant a gyerek, hanem náluk idősebb, sokszor már nős férfiak használták ki (a szexuális felvilágosítás nélküli időkben) a fiatal lányok tudatlanságát és rajongását.
Aztán persze jól otthagyták őket a szarban és a nők egyedül vitték el a balhét ennyire megalázó módon.
Igen, ezt a könyvet egyébként egy helyi történész, Catherine Corless viszonylag friss felfedezése és a Bon Secours Mother and Baby Home története inspirálta, szóval emlékeztető lenne bőven.
Valószínűleg hatnak az emberekre ezek a sztorik (is), mert sokkal-sokkal kevesebben vallják magukat katolikusnak Írországban, mint 20-30-40 évvel ezelőtt, míg más erősen vallásos országokban, pl. Spanyolországban és Olaszországban nem csökkent ilyen mértékben az arány.
KedvelésKedvelés
Köszi az ajánlót, feljegyeztem!
A témáról vagy 20 éve készült egy nagyon jó művész film is. Ott az anyák életét mutatták be, a babákról nem esett szó, csak annyi, hogy elvették tőlük, és örökbe adták, hogy így megóvják a dedet az anyjuk bűnétől… A lányoknak aztán hosszan (éveken át) vezekelniük kellett, nem éppen emberséges módon…
KedvelésKedvelik 1 személy
Nekem ebben a könyvben pont az tetszett, hogy benne van az “akkor” és a “most” is, így teljesebb a kép. Bízom benne, hogy neked is tetszeni fog! 😉
KedvelésKedvelés
Ó, igen! Ez a karszalag a legkisebb (örökbefogadott) fiunknak hiányzik (na jó, a nagyokét is keresgélni kellene, bár van sejtésem, hol vannak). Szerencsére pár dolgot tudunk az életet adó anyukájáról. De hogy találkoznak-e valaha?
Most megrendeltem ekönyvben (angolul). Papírzsepit majd bekészítek egy dobozzal az olvasáshoz.
KedvelésKedvelik 1 személy
❤️❤️
Remélem – hogy a felkavaró téma ellenére – neked is tetszeni fog! 😊
KedvelésKedvelés