
Amikor a téli szünet után újrakezdtük az ovit, akkor említettem, hogy a Nagy délutáni alvásával bajban vagyunk és képzeljétek, bár már három hét is eltelt, még mindig nem sikerült a megfelelő vágányra terelni a dolgokat.
Hiába szóltam az óvónőknek, hogy nem szeretném, ha aludna délután, de az csak egy dolog, hogy én mit szeretnék, az meg a másik, hogy ők odabenn mit tudnak megoldani.
A kisebb gyerekek miatt az a szabály, hogy mindenkinek le kell feküdnie az ágyába legalább 20-30 percre, aztán (amikor a kicsik már elaludtak) a következő 45 percben azokkal a gyerekekkel, akik szeptemberben kötelezően iskolába mennek „kisiskolás” feladatokat oldanak meg az előtérben kialakított mini-tanteremben.
Mivel az én lányom még nem elég nagy ahhoz, hogy a tanórán részt vegyen, ezért neki az ágyában kell maradnia, aludni nem muszáj, viszont mivel elszeparálni nem tudják és csödben kell lennie, ezért többnyire könyvekkel igyekszik magát lefoglalni.
Ezzel önmagában nem is lenne gond, de ugye mostanában zajlik nála az átállás vagy inkább a leszokás a délutáni alvásról, ezért ez a rendszer nem kellőképpen megbízható, hiszen ott, a kényelmes, puha ágyban, halk klasszikus zenét hallgatva, simán előfordul, hogy véletlenül elalszik.
Olyankor pedig teljesen felborul az esténk és még az ominózus esetet követő napokban is érezni annak az egy szundinak a hatását.
Hétfőn pont így jártunk.
A Nagy az oviban elbóbiskolt és hiába aludt csak 15-20 percet, este az istennek sem tudtuk lefektetni. Nem vagyunk hülyék, nyilván nem erőltetjük, mert semmi értelme, hogy erőszakkal az ágyban tartsuk a gyereket, ha egyszer nem álmos, de annyira meg tudja ez a negyed óra extra pihenés is borítani, hogy este akkor is nehezére esik elaludni, amikor már egyébként tényleg fáradt lenne.
Másnap meg ígyis-úgyis fel kell kelni legkésőbb 6:30-kor, aminek persze az lesz az eredménye, hogy ebéd után elálmosodik és megint elalszik majd az oviban – így fenntartva ezt a körforgást.
A férjem azt mondja, hogy engedjük el a dolgot, nem akkora katasztrófa ez meg amúgy is, mit tehetnénk? Tiltsuk meg az ötévesnek, hogy aludjon az óvodában?
…és tudom, hogy igaza van, amit tehettünk, azt már megtettük azzal, hogy beszéltünk az óvónőkkel, de engem akkor is bosszant a dolog.
Nem tudom mennyi időnek kell eltelnie, amíg teljesen, magabiztosan magunk mögött tudjuk hagyni a délutáni szundit, mert most úgy érzem magam, mint amikor babakorukban próbáltam átszoktatni őket a napi két alvásról egyre.
Mindenesetre próbáltam a férjem gondolkodásmódját átvenni, mert amúgy is annyira izgultam a szerdára beütemezett kolonoszkópiám miatt, hogy nem akartam még az ovis alvásra is pluszba rástresszelni.
Kedden munka előtt beugrottam a gyógyszertárba azért a porért, amit a vizsgálat előtt kell meginni, hogy kitisztítsa a bélrendszert és onnantól kezdve, hogy hazavittem, a következő 24 órában ott figyelt a konyhapulton, folyamatosan emlékeztetve, hogy micsoda horrorra vállalkoztam önként.
Igazából nem is magától a procedúrától féltem a leginkább, hanem attól, hogy IDŐRE meg kell innom kétszer fél litert abból a trutyiból, amit a férjem csak úgy jellemzett, hogy „egyszerre sós és édes, nyálkás és porhanyós”, én meg amúgy is eléggé hadilábon állok minden gusztustalan dologgal.
Én vagyok az az ember, aki azért nem eszik sajtos csipszet, mert lábszaga van – akkor mégis hogy a fenébe fogok ebből a cuccból egy egész litert leerőszakolni a torkomon?
Kiszámolgattam szépen, hogy ha a vizsgálat időpontja ekkor és ekkor van, akkor az első dózist ekkor és ekkor kell meginnom, a következőt pedig ekkor és ekkor, aztán szerdán reggel szépen nekiveselkedtem a dolognak.
Hű basszus… egyetlen korty elég is volt ahhoz, hogy az étkezőasztaltól feltápászkodjak és inkább a mosogató előtt állva igyam tovább, mert már ennyiből is tudtam, hogy ennek nem lesz jó vége.
Először szívószállal próbálkoztam, mert a használati utasításban azt írták, hogy úgy kevésbé érezni az ízét, de ez egy megátalkodott hazugság, mert úgy is ihatatatlan.
Aztán taktikát váltottam. Megidéztem az „egyetemista szorgalmi időszakban” énemet, elővettem 10 felespoharat (még jó, hogy találtam annyit), kiporcióztam a cuccost és bekészítettem egy nagy adag csapvizet is „kísérőnek”, hátha úgy jobban megy a dolog, ha féldecinként lököm le a torkomon.
Ez így egészen remekül bevált, a megadott időkereten belül sikerült meginnom az egészet, de hiába éreztem a szédítő dicsőséget, valahogy nem villanyozott fel a tudat, hogy ezt még egyszer meg kell ismételnem cirka 40 perc múlva.
Másodjára már nem mentek ilyen „jól” a dolog, akárhogy próbálkoztam, csak nem akart csúszni a tuttifrutti (miéééért???) ízesítésű rettenet lefelé és mire a feléig nagy nehezen eljutottam, már kétszer hánytam, szóval bevallom töredelmesen, az utolsó 1,5 decit inkább kiöntöttem.
Amúgy is diétázom, esténként nem eszem semmit, szóval nem nagyon van mit kipucolni a szervezetemből, reméljük, hogy jó lesz így, mert ha nem, akkor így jártam, én ezt még egyszer nem vagyok hajlandó végigcsinálni.
Ezek után felüdülés volt eljutni odáig, hogy a férjem kíséretében beléptem a magánklinika ajtaján.
A lányokért Baka ment az oviba és mivel nem tudtuk, hogy pontosan mikor fogunk végezni, azt beszéltük meg, hogy nem hozzájuk mennek haza, hanem a mi lakásunkba, hogy ha esetleg nem érnénk haza a takarodó idejéig, akkor anyósom rögtön le is tudja őket fektetni aludni.
Annyira jó, hogy a gyerekeink ennyire szívesen töltenek velük időt, mert amikor szerda reggel – az oviba vezető úton – elmondtam nekik, hogy Baka megy értük és még az is lehet, hogy ő fogja lefektetni őket aludni, akkor ezt rögtön kész ténynek vették és boldogan tervezgették, hogy melyik mesét fogja majd nekik alvás előtt elolvasni és ki melyik oldalára fog lefeküdni.
Így legalább velük kapcsolatban nem volt okunk semmi aggodalomra, a klinika várótermében ülve én is 100%-ban magamra tudtam koncentrálni.
Mivel altatásban kértem a procedúrát, először természetesen meg kellett ejtenem egy interjút az aneszteziológussal, de innentől kezdve már tökéletesen sínen voltam.
Az altatástól kicsit tartottam (még soha nem altattak semmihez), de az anesztes doktornő mindent teljesen érthetően elmagyarázott és lehet, hogy ez a kisgyerekes anyák kialvatlanságának a számlájára írható, de még végig sem érkezett mondani, hogy 2-3 percen belül fog a cucc elkezdeni hatni, én már ki is feküdtem.
Bár csak 11 percig tartott az egész művelet, én olyan jót aludtam, hogy csak csuda! Még álmodtam is! (Jellemző, hogy gyógyszeres altatásban is melóztam: palacsintát sütöttem a lányoknak. 😊)
Utána felébresztettek, fel kellett ülnöm és a lábamat az ágy széléről lelógatva várni pár percig, amíg teljesen magamhoz térek, de meglepően gyorsan kiment az altató hatása és amikor már elég magabiztosnak éreztem magam, hogy felálljak és felöltözzek – már mehettem is.
Mindent sikerült elintézni, sőt, képzeljétek, a polip a valóságban sokkal kisebb volt, mint amekkorának az ultrahangon látszott!
A recepcióra visszaérve még elszaladtam a mosdóba, de mire visszaértem, már hiába vettem elő a pénztárcámat, addigra a férjem elrendezte a számlát.
Hazafelé a kocsiban nevetve meg is jegyezte, hogy „aha, pont akkor volt muszáj pisilned, amikor fizetni kellett”, én meg azzal kontráztam rá, hogy legalább valami jó drágát vett nekem Valentin-napra! Nem minden feleség mondhatja el, hogy meghívta a férje egy kolonoszkópiára! 😁
Mire hazaértünk, a lányokat Baka már lefektette és élvezettel hallgattuk a beszámolóját, hogy milyen ügyesek és szófogadóak voltak mindketten.
Mivel se én, se az apjuk nem volt otthon, a nagylányunk vette magára a házigazda szerepét, de úgy, hogy végigmutogatta a nagyanyjának az összes helyiséget és még arra is kitért, hogy melyik szobában hol kell felkapcsolni a villanyt, mintha anyósom most járt volna nálunk először.
Borzasztóan élte a helyzetet, hogy ő van otthon, ő a rangidős, ezúttal ő lát vendégül, mint egy igazi nagylány.
Még azt sem akarta Bakának elhinni, hogy az egyik Pipp és Polli könyvüket el tudja nekik olvasni esti mese gyanánt, mert az „biztosan nem horvátul van, hiszen anya mindig magyarul meséli” – igen, mert ő azt nem tudta, hogy én menet közben fordítom le nekik! 😁
Csütörtökön és pénteken már helyreállt a világ rendje és visszatértünk mi is a normál kerékvágásba. Engem, azon kívül, hogy kicsit fel voltam puffadva, már semmi nem emlékeztett a szerda esti vizsgálatra.
Pénteken ismét Baka ment el a lányokért az oviba és ezúttal náluk is aludtak mind a ketten.
Nem fogjátok elhinni – még mi sem dolgoztuk fel – de a nagyszülőknél a Kicsi este fél nyolckor MAGÁTÓL szólt, hogy ő álmos, menjenek aludni és miután kidőlt, másnap reggel 7:20-ig fel sem ébredt!
Amikor én ezt meghallottam, kiguvvadt a szemem és gondoltam is magamban, hogy egy ilyen árulás után jobban jár, ha hazajön, fogja szépen a motyóját és átköltözik a nagyanyjához.
Az apja szerint inkább örüljünk neki, mert ha az ő szüleinél is azt csinálná, mint itthon, akkor nem biztos, hogy vállalnák, hogy ott aludjon. 😁
Mi is kihasználtuk a váratlan szabadnapunkat, fél kilenckor(!!) ébredtünk fel és a reggeli kávé közben még arra is szakítottunk időt, hogy végre megvegyünk a repülőjegyeinket a tizedik évfordulós utazásunkra, ahová kivételes csak kettesben fogunk május elején elszökni.
Mondjuk ahová készülünk, az nem is gyerekeknek való úticél, de nektek még nem mondom el, hová megyünk, hogy meglepetés legyen! 😉
Délelőtt aztán felvettük a lányokat és négyesben elmentünk bevásárolni, hogy a másnapi halsütéshez mindent beszerezzünk.
Szerencsére a gyerekeink – a család többi tagjához hasonlóan – imádják a tengeri halakat, így (annak ellenére, hogy én nem eszem semmilyen vízi élőlényt) igyekszünk minél gyakrabban kitűzni a menüre itthon és most a vasárnapi családi ebédre is öt duci aranydurbincsot készítettünk el.
Jó, én igazából csendes szemlélődő voltam, mert a munka oroszlánrészét a férjem és a Nagy csinálta, nekem csak egy gyors gyümölcstortát kellett összedobnom (de még azt is a lányok díszítették fel).
Miután megebédeltünk, a gyerekek bevonultak a szobájukba és magukra húzták a teljes farsangi hacukájukat, hogy díszbemutatót tartsanak a nagyszüleiknek. Mondanám, hogy ez rendkívüli eset, de nem az, mert mióta minden alkotóelem megvan a jelmezeikhez, azóta kétnaponta felpróbálják az egészet.
Még jó, hogy már csak pár napot kell várnunk a farsangig!
Salty

Annyira egyéni ez az alvás-nem alvás, hogy nem tudok hozzá szólni érdemben. Nálunk ugye a Nagy most elsős, fáradékony az idegrendszere, a Kicsivel együtt simán alszik este 8-kor. Reggel 6-kor ébresztem őket. Hétvégén is simán alszik.
Bezzeg a Kicsi! 🫠 szombaton 1.5 órát küzdöttem délben mire elaludt, pedig reggel legkésőbb 7-kor ébrednek. Nem tudom mi lesz nyáron egy újszülött mellett..
KedvelésKedvelés
Nálunk is a Kicsi lesz az, aki hamarabb le fog majd szokni az alvásról, a Nagy szerintem egészen időben van azzal, hogy 6 éves kora előtt áll át.
Szorítok nektek, hogy mire megérkezik a legkisebb, beálljon valami rendszer. 🙂
KedvelésKedvelés
Sziasztok!
Èn is pont így gondolom. 15-20 perc szundítás nem okoz ekkora borulást egy fix napirendben. Este pontosan le kell fektetni a szokásos időben ès szèpen el fog álmosodni.
KedvelésKedvelés
Nem lenne vele semmi gond, ha mondjuk 11:30-kor aludna 20 percet, mert akkor a power nap ellenére is elálmosodna a normál takarodónk idejére.
De mivel most 4 három éves alatti gyerek is van az oviban (plusz kettő éppen három éves), az óvónőknek egy csomó ideje elmegy azzal, amíg segítenek nekik ebédelni, átöltözni pizsamába, fogat mosni stb. és így simán van du. 1-fél2 mire a csoport ágyba kerül.
Ha az én nagyom véletlenül elalszik 2 körül, akkor nincs az az isten, hogy ő este fél8-kor álmos legyen.
Igazából mi vagyunk a kivétel, másoknál ez valószínűleg nem jelent gondot, mert a horvát ovisok többsége simán fenn van 9-fél10-ig is, de nálunk ez nem opció, ezért a küszködés.
KedvelésKedvelés
nekem a 3 evesem nem alszik délután. Ha mégis bebólint 15-30 perc is megborítja az egész napot… egész nyáron szenvedtünk, borzalmas volt, az altatás délután rettenetes 1 óra, este csak simán 1 óra. Nem érte meg, de még nem bírt ébren maradni sem, ha elaludt, 2 órát simán durmolt. Viszont borzasztóan megviselte a kapcsolatunkat, nagyon jó azóta, amióta nem alszik. De én el tudom hozni ebéd után az oviból, nektek sokkal nehezebb, mert kevesebb beleszólásotok van…
nagy kár, hogy nem mehet a foglalkozásra, nem értem, mert neki lenne a legjobb. 😦 így viszont bektek kell kitalálni, hogy melyik forgatókönyvhöz ragaszkodtok, ő most magától szerintem nem tud azonnal váltani, az átmeneti időszakban nektek kell a keretet tartani. Vagy az alvás-későbbi fekvés, vagy a másik.
valami foglalkoztató füzetet nem lehet bevinni neki? Nagyon együttérzek, rémes az átmenetiség… ❤
KedvelésKedvelik 1 személy
Igen, engem is nagyon zavar, hogy a foglalkozáson nem vehet részt, mert ha két hónappal hamarabb születik, akkor most ő is ugyanúgy csinálná.
Hiába ajánlottam fel, hogy kifizetem az árát, ha az a gond, hogy az állam csak a kötelezően iskolakezdő gyerekeknek állja, de állítólag valahol, valakik ellenőrzik, hogy ténylegesen annyi-e a létszám, mint amennyinek “lennie kell” és emiatt az óvónők nem merik őt is bevenni.
Hú, három évesen nem lehet könnyű, ha nem akar délután aludni! Még nagyon kicsi ahhoz, hogy kibírja ébren az egész napot.
Sajnálom, hogy ennyit küszködtetek vele, de remélem mostanra már kialakult egy élhető rendszer!
KedvelésKedvelés
az volt a nehéz nekünk hogy éppen elkezdtem jól lenni a tesó születése után (ezt biztos írtam itt is elhúzodott…) és akkor költöztünk. Nekem is baromi nehéz volt az egész, neki is, egyik krízisből a másikba.
Nekem sokkal könnyebb, amióta nincs délutáni alvás. Ilyenkor együtt kézműveskedünk, beszélgetünk, kakaózunk, stb. Sajnos gyakran borul ez is, betegseg, kicsi fejlődési ugrásai, stb, de még úgy is jobb neki egy picit egyedül játszani.
remélem, pár hét, és rendeződik nektek is, szurkolok! Nagyon ügyes kis-Nagylanyod van, biztosan megterhelő az idegrendszerenek, hogy már 5,5 éve rohan előre. Jóval érettebb csomó mindenben a korosztalyánál, időnként neki is meg kell állni. ❤
KedvelésKedvelés
A középsőm volt olyan, hogy vele másfél évesen adtuk fel a délutáni alvást. Ugyanez, délután 2 óra küszködés, este megint 2. Azért egy fél állást altatással tölteni nem volt buli. Viszont mindenki megütközött, hogy a másfél éves miért nem alszik napközben, és hogy biztos rosszul csinálok valamit.
Cserébe éjjel egyhuzamban lealudta a korosztálya napi összegét, akár 13-14 órát is eleinte. Az oviban én is elhoztam, csak az utolsó évében maradt délután is, mert akkor már dolgoztam, de addigra jól vette az akadályt, nem aludt be a pihenés alatt.
Ha nektek így jó, akkor így jó. 😉
KedvelésKedvelés
köszi ❤
A kicsivel lehet, mi is így járunk majd… délutáni alvás közben is kel, max 1 óra után, pisil, szopizik, es utana jóval kevesebbet alszik már.
este még sokat kel szopizni, 16 hós. Neked szopizott még, amikor másfél évesen átaludta az éjjelt?
KedvelésKedvelés
Áh, át nem aludta az éjszakát úgy 5-6 éves koráig! De igen, szopizott, de nem aludt bele a szopiba. Már egész pici korában sem. Az éjjeli ébredésekkor talán, de neki aztán alvászavara lett,
KedvelésKedvelés
Befagyott, és nem engedte, hogy folytassam. 😦
Szóval a kulcs az volt, hogy másfél évesen úgy végigtolta a napot, hogy nem aludt be vacsora közben sem. A nagy még 3-4 évesen is bólogatott már este 6-kor, ha nem volt délutáni alvás. Sajnos az éjszakai ébredéseket nem oldotta meg, de a 2*2 óra altatás lerövidült fél órára. Azért az nagyon más. A nagy oviban volt már, ő ott aludt, hétvégét meg valahogy kibírta ő is, mert az elég ciki, hogy a nagyobbat altatjuk délután, a kicsit nem…
KedvelésKedvelés
Olyan opció nincs, hogy odaül és ott nézegeti azokat a könyveket, amiket most az ágyában? Akkor nem vesz részt rajta, de van óvónői felügyelet. Vagy esetleg az öltözőbe nem mehetne ki könyvet nézegetni? (Tudom, ott nincs felügyelet, de olyan megbízható kislány.)
Neki nem a foglalkozás kell, hanem bármilyen pozíció, ahol a feje nincs alátámasztva! 😀
KedvelésKedvelik 1 személy
Ez nem rossz ötlet, köszi! Rákérdezek majd, hogy nem ülhet-e addig az olvasósarokba! 😉
KedvelésKedvelés
szerintem nem a 15 perc pihenés borítja meg, hanem az, hogy az ezen való rettegés miatt megborítjátok az estéket. ennyi alvás kizárt, hogy annyit számítana, hogy relevánsan később kelljen valóban feküdnie. szerintem tartani kellene az esti takarodót, az akkor van, amikor eleget alszik ahhoz, hogy felkeljen reggel. lehet még az ágyban, sötétben feküdni nyitott szemmel, de nincs mászkálás, pláne játék és ilyesmi. a bioritmusa a szokásos takarodóra van ráállva, én biztos nem tologatnám ez random ideoda 15 perces alvások miatt. más kérdés lenne, ha alszik 2 órát napközben, bár akkor se tolnék rajta sokat, de 1-1 alkalom miatt nem jó belenyúlni a megszokott rutinba.
KedvelésKedvelés
Az esti takarodót tartjuk, ugyanúgy végigcsinálja ő is a Kicsivel (úgy van, hogy 7 körül megyünk a szobába, elolvasunk egy halom mesét, aztán valamikor 7:30-7:45 körül van villanyoltás) és amikor nem alszik délután az oviban, akkor maximum 10 percen belül ki is dől.
Ha alszik – akár csak 15 percet, akkor már ébren van simán 9-fél10ig is és csak a nyüglődés megy, volt, hogy már ő kezdett el majdnem sírni, hogy nem tud elaludni, hiába akarna.
Ha nem tud x időn belül elaludni, akkor szoktuk neki megengedni, hogy kinn a nappaliban lefeküdjön a kanapéra, ilyenkor nincs TV vagy játék, ugyanúgy fekszik, amíg én mondjuk mellette ülök és olvasok vagy írok valamit és általában együtt megyünk aludni, ha ő nem álmosodik el korábban.
KedvelésKedvelés
Az én nagylányommal is pont így volt, amikor átállt az 1 alvásról a 0-ra, és most rögtön emlékszem még 2 gyerekre, akinek a szülei ugyanúgy szenvedtek és morogtak, ha a gyerek elbóbiskolt délután.
Amit Salty írt, kb pont így volt nálunk, és a másik 2 gyereknél is. Lefektetjük, és vergődik, nem tud elaludni, de nem kicsit, hanem órákig! És igen, ehhez elég 15 perc bóbiskolás.
Nálunk ez a teljes megborulás egészen pici kortól megvolt, a napi 2 alvásnál is, ezért pl az autóban kettesben utazva vezetés közben folyamatosan kalácsot sütöttünk, mákot törtünk, csencsen gyűrűztünk, és 45 perc vezetés után már a fülem is ketté állt, de ha egy percre is abbahagytuk, és elbóbiskolt alvásidőn kívül, akkor lőttek a napunknak/esténknek, és a másnapunknak is.
Örülj, hogy ti ebből kimaradtatok. 😉
KedvelésKedvelés
A Kicsivel mi is rengeteget szívtunk. Muszáj volt autóba ülni vele, hogy elmenjünk a tesójáért az oviba, de akkor ha ott elaludt, akkor borult az egész napunk – nagyon ismerős, amit írsz!
Részben azért utazott mellettem az anyósülésen, hogy ébren tudjam menet közben tartani. 😀
KedvelésKedvelés
Igen, dejavu volt, amikor erről írtál. Nálunk ez még 3-4 évesen is gond volt, akkor már a hátsó ülésen ült, és úgy nyomtuk. De akkor már lehetett vele játszani. A töröm, töröm a mákot volt a kedvenc, mindenkinek jutott a családból 3 is, amíg a szüleimtől hazaértünk. 😀
Minden tiszteletem a kisgyermek gondozóknak, az én agyam lezsibbadt ettől.
KedvelésKedvelik 1 személy