Volt már dolgotok olyan könyvvel, ami egyszerre beszippant, mégis rettegtek a következő oldaltól? Ismeritek azt az érzést, amikor pontosan tudjátok, mi fog történni, és éppen ezért nem akarjátok tovább olvasni – mintha a lapozással ti idéznétek elő a tragédiát?
Még tavaly, az ünnepek idején állítottam össze magamnak egy 12 könyvből álló csomagot és amikor végre megérkezett a pakk, arra gondoltam, hogy valami lazább, könnyedebb regénnyel rúgom be az évet, így esett a választásom Florence Knapp: Nevek (eredeti címén: The names) című művére.
A webáruházban, a könyv pár soros bemutatásában azt írták, hogy az írónő egymással párhuzamos, alternatív valóságokban mutatja be, hogy milyen életet élnek a szereplői, attól függően, hogy a főhős milyen nevet választ az újszülött gyerekének.
Arra jutottam, hogy biztosan olyasmit fogok olvasni, ami elgondolkodtat, hogy a keresztnevünk az identitásunk része-e, befolyásolja-e a személyiségünket és a későbbi életünk során hozott döntéseinket vagy inkább párhuzamosan alakul velünk és igazából maga a név idomul a viselőjéhez?
Aztán elolvastam az első két-három fejezetet és rájöttem, hogy ez a leírás annyira sekélyes, hogy még csak a felszínét sem kapargatja annak, amiről ez a történet szól.
A regény főszereplőjének, Corának ugyanis nem igazán van beleszólása a baba nevének a kiválasztásába, mert a férje kész tényként kezeli, hogy az elsőszülött fiának ugyanaz lesz a neve, amit ő maga, az apja és a nagyapja is kapott előtte.
A nő nem hajlandó ebbe belenyugodni, nem akarja, hogy a gyereke a bántalmazó férje nevét viselje egész életében, de az anyakönyvvezetői hivatalba belépve döntenie kell: elmegy a falig és a kisfiú kilenc éves nővére által javasolt, ritka és különc nevet diktálja be; esetleg egy hagyományos, átlagos nevet választ vagy pedig úgy határoz, hogy inkább nem húzza ki a gyufát a férjénél és a névválasztással (is) behódol az akaratának.
Az anyakönyvvezető előtt állva a történet három részre válik annak megfelelően, hogy Cora melyik opció mellett döntött és hogy a választott név végül milyen hatással lesz a családja életére.
Mert végső soron mindegyik név magában hordozza a következményeket, amiket nem csak Corának kell elviselnie, hanem a gyerekei – legfőképp a kiskamasz lánya, Maia – lelkébe is olyan mélyen beleivódnak, hogy még évtizedekkel később is tisztán látszik a lenyomata mindannak, amit az apjuk miatt át kellett élniük.
Az első néhány fejezet, amikor a névválasztások közvetlen, azonnali következményeit látjuk, annyira mélyreható, olyan erős, hogy szinte lefolyik a lapokról az a keresű, kilátástalan tehetetlenség, ami miatt forr az ember vére és ökölbe szorult kézzel olvassa egyik sort a másik után.
Azt a lelkiállapotot, amit Cora átél, amikor el kell mondania a férjének, a gyerekei apjának, hogy szembeszegült az akaratával, ez az idézet írja le a legjobban: „…úgy érzi magát, mint aki tériszonyban szenved, és egy létra tetején állva annyira biztos a lezuhanásában, hogy inkább leugrik, csak hogy túl legyen rajta.”
A történet szálai hét éves ugrásokkal követik egymást, így végignézhetjük, ahogy a regény elején még csak néhány napos kisfiú és a nővére is felnőtté válik, láthatjuk, hogy a családon belüli erőszak a különböző alternatív valóságokban milyen nyomot hagyott rajtuk és hogy hogy próbálják feldolgozni a traumáikat, hogy nagyjából normális emberekké válhassanak vagy legalábbis képesek legyenek eljátszani azt.
Annyira a kezébe nyomnám ezt a könyvet mindenkinek, aki a bántalmazásról szóló hírek alá odaírja, hogy „de miért engedte?” vagy „miért nem hagyta el?”, mert ez a regény ugyan fikció, de ne legyenek senkinek kétségei afelől, hogy nők százai, ezrei élnek most, ebben a pillanatban is, Corával szinte megegyező életet.
Az ő története látlelet arról, hogy hogyan tud egy kapcsolat eljutni idáig, mi minden történik, amíg az első pofon elcsattan és hogy mennyire mélyen, milyen szorgalmasan manipulálják a férjéhez hasonló nárcisztikus se*gfejek a környezetüket.
Szóval nem is tévedhettem volna nagyobbat, amikor ezt a regényt látatlanban laza, könnyed olvasmánynak tituláltam, mert klasszisokkal mélyebb, mint amire számítottam, viszont úgy érzem, hogy én magam is több lettem azáltal, hogy elolvastam.
Salty
ANYA, EZT NÉZD! 
Ha lányunk lenne, lehet harcoltunk volna, mert mindkettőnknek volt egy határozott elképzelése a nevet illetően.
Fiúnévre viszont egyikőnknek sem volt ötlete. Mi annyiban állapodtunk meg, hogy lehetőleg nemzetközileg ismert név legyen, ami nem szerepel a Bibliában. Ez végül mindhárom alkalommal sikerült, pedig a harmadik gyereket “készen kaptuk” (nem változtattuk a keresztnevét az örökbefogadáskor).
KedvelésKedvelés
nekem fontos volt, hogy a gyerekeim neve legyen nekik egy üzenet, adjon egy pluszt. Pl olyan védőszentjük van, akik szerintem nagyon erős nők, jo példaképek (a kicsinek más a neve, mint a védőszentnek).
a nagy neve már régóta megvolt, meg nem is ismertem a ferjenet. Régi név, ritka. Újabban adják megint gyerekeknek. Nagyon sokfele becézése van, még pocakban kezdtük el a mostani becenevén hívni, pedig korábban ez pont nem tetszett. Aztan ahogy megismertük a hasamban, mégis ez lett a befutó, nagyon illik hozzá.
a kicsit is megvolt, hogy ha lány lesz, minek nevezzük, szintén egy nekem nagyon sokat jelentő rokon. Meg is kérdeztem, akiket illik, hogy nem zavarja-e őket, ha lecsapunk a névre, szóval adott volt, de nem tudtuk úgy hívni. Nem ment. Aztan egyszercsak jött a NEVE. Csak beúszott a tudatomba, és működött, a gyerek hagyta magát megszólítani! Egy hétvégét küzdöttem vele, de a nővére is erre szavazott, es a babát se lehetett máshogyan szólítani… gyerekkoromban nagyon tetszett a név, szintén régi de nehezen becézhető, egyértelmű a jelentése is. Nem gondoltam volna, hogy ilyen nevű gyerekünk lesz. Már nagyon tetszik, es tényleg, egyszerűen ez a neve!
KedvelésKedvelik 1 személy
Amikor nevet választunk a születendő gyerekeinknek sok mindent figyelembe veszünk , de szerintem erre nem szoktak egy gondolatot sem vesztegetni a leendő szülők, hogy a választott névvel befolyásolják a gyerek életét/sorsát.
Már az első próbatétel sem könnyű, hogy mindkét szülő kedvelje a kiválasztott nevet. Nálunk a lány nevekkel volt a legnehezebb, mert amik nekem tetszettek, arról a férjem hallani sem akart /pld. Krisztina, Franciska, Barbara/ amik meg neki tetszettek számomra teljesen elfogadhatatlanok voltak /pld. Róza, Eszter, Margit/. Kinyomtattuk az összes női nevet, és mindennap kihúztunk belőle 5-5 nevet mindketten, amit nem kedveltünk. A végére csak két név maradt, amit mind a ketten kedveltünk: a Natália és az Ildikó.
Aztán elkövettük az újabb baklövést, a lányunk mind a két nevet megkapta. Volt is fejfájás a harmadik gyerekünknél, hogy mi lesz, ha lány lesz /akkor még csak a születésekor derült ki a gyerek neme/, “elpazaroltuk” a lányneveket, amikben meg tudtunk egyezni. Végül fiunk született, így nem kellett – jobb híján – a szülésznő nevét adni a gyereknek.
Persze közben még figyel a szülő a vezetéknévvel való harmonizálásra, a név jelentésére, a becézhetőségre, meg még sok mindenre, ami neki fontos. /Pld. én egy babonára figyeltem, ami szerint a családban folytatólagosan adott keresztnevek /dédapa, nagyapa, apa, gyerek mindenkinek ugyanaz a keresztneve/ közül a valahanyadik rövid életű lesz. Direkt nem írom, hogy a hányadik, mert senkire nem akarom a frászt hozni./
A sok szempont közül egyik sem az, hogy a gyerek életét befolyásolni fogja a keresztneve. A szélsőségesen különleges nevektől /pld. „Xylofon” vagy Júdás/ általában tartózkodnak a szülők, mert bennük is szorongást okozna, hogy ekkora terhet raknának a gyerekre.
Valóban érdekes lehet ez a könyv, bár úgy látom, az ismertetődből, hogy annyira rányomja a családi bántalmazás jelenségének ábrázolása a bélyeget a történetre, hogy inkább nyomasztó, mint érdekes.
KedvelésKedvelik 1 személy
Igen, a bántalmazás a központi eleme a könyvnek, a nevek különbözősége a hátteret szolgáltatja.
Innen SPOILER jön, ha valaki nem akarja elolvasni, hagyja ki a továbbiakat.
Például amikor a kisfiú megkapja az apa által kikövetelt nevet (ami a sajátja is), akkor gyakorlatilag a férfi tükörképévé válik, mert az apja is azon dolgozik, hogy saját képére formálja a gyereket.
Amikor a különc, újhullámos nevet kapja, akkor sokkal szabadabb, szeleburdibb életet él, de nagyon magas az ára annak, hogy Cora teljesen szembement a férje akaratával.
SPOILER vége. 😉
Emlékszem, hogy milyen nehéz volt a Kicsi nevét kiválasztani, mert ugyanúgy voltunk mi is vele, hogy minimális átfedés sem volt abban, ami a férjemnek vagy nekem tetszett.
A végén szó szerint az utónévkönyből húzgáltuk ki azokat, ami semmiképp nem jöhet szóba és a maradékból választottuk ki azt az egyet, ami mindkettőnknek megfelelt.
Az elsővel nagyon egyértelmű volt a helyzet, már a terhesség előtt tudtuk, hogy ha lányunk lesz, akkor ez lesz a neve, de ha esetleg besikerülne egy harmadik lány is, azt már egészen biztosan nem tudnánk elnevezni. 😀
Ha fiúk lettek volna, akkor az Erik és a Martin voltak a listánkon. 🙂
KedvelésKedvelés
Érdekes, hogy én is az Erik és a Martin nevet adtam volna a fiainknak. 😊
De nem ezeket a neveket kapták, mert a férjemnek nem tetszettek. Az idősebbik fiunk az apósom nevét kapta, és második névnek egy modernebb nevet is kapott. Aztán amikor ovis lett, egy napon kijelentette, hogy az ő neve “Zozi” és innentől nem hallgatott a tényleges nevére, elég sokáig Zozinak kellett szólítani őt mindenkinek. Az sosem derült ki, hogy honnan vette a Zozi nevet. A kérdésekre mindig az válaszolta, hogy ő Zozi, mert ez a neve. Aztán mielőtt iskolás lett megnéztük az “István a király” című filmet, és onnantól büszkén viselte a nevét. A kisebbik fiunk is egy történelmi magyar nevet kapott, folytatva a hagyományt, ami a bátyja névválasztásával kezdődött.
Úgy látom, hogy a lánynevek kiválasztása a nehezebb feladat. Főleg nálatok, ahol két kultúra találkozott, és nektek figyelni kellett arra is, hogy egy név, amelyik az egyik országban népszerű és elfogadott, a másikban teljesen ismeretlen vagy félreérthető lehet. Én csak a kicsi nevének a becézhetőségén gondolkodtam, amikor írtad, hogy milyen nevet választottatok neki. Hogyan becézitek? Janci? Anci? Anka?
Mióta elolvastam az ajánlódat, gondolkodtam rajta, hogy ha nem Juditnak hívnának, hanem Katalinnak, vagy Annának, akkor másképpen alakul az életem?
Érdekes, hogy én szerettem volna, ha Jutkának szólítanak, de hiába kértem nem tették, mindenki mindig Juditnak szólít/szólított. Úgy látszik van valami ami Judit-os bennem. 🙃 Ha többször kértem, akkor Juditkának kezdtek szólítani… Ah, reménytelen…
Neked van ebben tapasztalatod, hiszen félig/meddig “nevet változtattál”. Más lett az életed, amióta “Salty” vagy?
Ami a könyvet illeti, mivel a családi bántalmazás a központi szál, nem olvasom el. Nekem olyan /minden módon/ bántalmazó szüleim voltak, hogy örülök, ha nem kell saját szenvedéseimen kívül mások szenvedéseit is magamra vennem. De a gondolat nagyon érdekes, ha más lenne a vezérfonal akkor vevő lennék egy ilyen történetre. 📕
KedvelésKedvelés
Én nem annyira azt látom a könyv leírásából, hogy a néven múlik az életünk. Itt a gyerek neve egy szimbólum, az anya szembe szegülése vagy behódolása apának. E mentén lesz más a család élete, hogy ezen az adott ponton (nevet kell adni a gyereknek, és nem értenek egyet) milyen mértékben tud a nő a sarkára állni egy bántalmazó kapcsolatban. Engem felcsigázott, ha nem sorakoznak a polcomon a rám váró könyvek, most megvenném. 🙂
Olvasva a kommentjeitek, örülök, hogy a név nálunk konfliktus mentesen alakult, és mindenkinek tetszik az összes. 🙂
KedvelésKedvelik 1 személy
Nagyon jól megfogalmaztad, tényleg erről van szó!
A három név szinte bármi lehetne (jó, nem teljesen, mert az egyiknek más jelentése is van, ami kihat a történetre), valójában arról van szó, hogy mekkora mértékű a szembeszegülés és az milyen következményekkel jár.
Írd fel magadnak és amikor már nem lesz mit olvasnod, majd akkor megveszed! 😉
KedvelésKedvelik 1 személy
Nem tudom, hogy az én életem másképp alakult volna, ha más nevet kapok, de abban biztos vagyok, hogy anyukám B-opciója (Fanni) nem igazán illene hozzám.
Egyébként Petra a keresztnevem, amit magaménak érzek, de szinte senki nem szólít így. Anya, Mama, Salty vagyok a közvetlen környezetemben, valójában nagyon ritkán hallom a saját nevem. 😀
De a kérdésed elgondolkodtatott a sorsszerűség kapcsán és arra jutottam, hogy nekem ezt a nevet kellett kapnom, mert a Petra egy gyakori és ismert horvát női név is, így semennyire nem lógok ki a nevemmel.
Gondolom, hogy egy Fruzsina vagy Zsófia azért nem lenne ugyanilyen. 🙂
Jankát egyébként a horvát kicsinyítő képzővel Jankicának becézzük vagy magyarosan “Jankusnak”. 🙂
KedvelésKedvelés