
Néhány napja különleges óriásplakátok kerültek Zágráb utcáira.
Az oviba menet többet is láttam belőlük, de eleinte nem igazán tudtam, mire véljem a rájuk nyomtatott üzeneteket: mit reklámoznak? Mit akarnak eladni? Vagy ez valami – egyelőre még szupertitkos – eseménynek lenne a kissé szokatlan beharangozója?
Az egyik pont egy lámpás kereszteződésben van kitéve, így a pirosnál állva volt alkalmam kicsit hosszabban is vizslatni, de nem láttam rajta semmilyen plusz információt, azon kívül, hogy a tetejére odabigyesztették, hogy „pametni plakati za pametno društvo” vagyis „okos platkátok egy okos társadalomért”.
Nem bírtam ki, hogy utána ne nézzek jobban, miféle kampányról van szó, ezért nekikezdtem online kutakodni.
Képzeljétek, ezek az óriásplakátok nem megrendelésre készültek, hanem a zágrábi hirdetőfelületeket bérbe adó cég saját maga tervezte, nyomtatta és ragaszgatta fel azokra a helyekre, ahol éppen nem volt bérlőjük és emiatt a platkáthelyek üresen árválkodtak volna.
Rengeteg különböző feliratot helyeztek ki népnevelő, edukációs céllal, de mivel a nagyrészük – szerintem – annyira banális, egy átlagos általános iskolás számára is egyértelmű információ, hogy én szarkazmust is feltételeztem a háttérben, pedig valójában erről szó sincs.
Egy 2022-ben készült felmérés szerint az európai felnőttek nagyjából fele semmi újat nem tanult az elmúlt 12 hónap során, közel 25%-uk pedig azóta, hogy kilépett az utolsó iskolája falai közül – ráadásul ez az arány a Balkánon és kelet-európai országokban még rosszabb.
Mivel az oktatásban töltött évek alatt megszerzett tudás folyamatosan kopik, ezért az óriásplakátokra kikerülő feliratok ténylegesen új információt jelentenek az őket olvasó publikum egy részének – szóval nem, nem szarkasztikus éllel, hanem valóban edukációs célzattal íródtak.
A teljesség igénye nélkül, én ezekkel a feliratokkal találkoztam:
- Lerobban egy kocsi minden alkalommal, amikor valaki azt mondja, hogy „ovo auto”
(Alatta ott a magyarázat, hogy bár sokan használják – helytelenül – semleges névelővel, de az „auto” szó az „automobil” rövidített alakja, ezért ugyanúgy hímnemű és „ovaj” névelő tartozik hozzá.) - Az, hogy „nem tudom” két szó, külön írandó.
- Irán és Irak nem ugyanaz az ország.
- Üzenet a brigádnak: a C-vitamin nem gyógyítja az influenzát.
- A Föld nem egy lapos korong.
- Az antibiotikumok csak a baktériumokat csinálják ki, a vírusokat nem.
- Az arab számok nem azok, amikre te gondolsz.
Ahogy az első, nyelvtani hibát taglaló óriásplakát esetében, úgy az összes többinél is található egy kisebb betűmérettel szedett magyarázat a felirat alatt (lsd. a képen), de gondolom, hogy ti nem igénylitek, hogy lefordítsam a felsorolás többi tagjához is az indoklást. 😉
Mindenesetre szerintem nagyon klassz kis ötlet volt ez az Europlakat csapatától – a figyelemkeltő voltuk miatt persze marketingszempontból sem utolsó, de az külön becsülendő, hogy az üres hirdetőfelületeket nem gazdátlanul hagyják, hanem próbálják (a saját költségükön) valami társadalmilag hasznos tevékenységre felhasználni.
Legalább addig, amíg nem jelentkezik rájuk bérlő.
Salty

Én nem tudom osztani a lelkesedésedet ebben a formában. Az szerintem is helyes, ha jó célra használják az üres plakáthelyeket, de amilyen információkat te bemutattál, azon szerintem – nem csak nekem, hanem – elég sok embernek felszalad a szemöldöke.
A legmagasabb pozíciót akkor foglalta el a szemöldököm, amikor a “Föld nem egy lapos korong” feliratot olvastam. Hááát nem tudom a zágrábiak hány százalékának meglepetés, hogy a Föld nem egy lapos korong. De a többi felirat is számomra elég sértő, szerintem túl alacsonyra tették a mércét az “okosításban”.
Lehetne az okosítás olyan, hogy sokkal több embernek jelentsen plusz infót, és érdekes is legyen /nem pedig sértő sokaknak/.
Írok pár példát, hogy mire gondolok:
A macskák meg tudják inni a tengervizet. /Apró betűs: az emberrel ellentétben a veséjük képes kiszűrni a sót./
A jegesmedve az összes ragadozó közül a legnagyobb vadállat. /A hímek test hossza eléri a 280 cm-t, a marmagasság 150 cm, súlya pedig 800 kg; a nőstények kisebbek és könnyebbek./
Minden hónapban lecseréljük a bőrünket . /Igen, jól olvastad, új “borítás” 30 naponként./
A Nutellát a II. világháború idején találta fel egy olasz cukrász. /Azért kevert mogyorót a csokoládéhoz, hogy növelje annak mennyiségét./
Ha egy gyémántról meg akarjuk állapítani, hogy eredeti vagy hamisítvány, elég rálehelni. /A hamis beködösül, az eredeti tiszta marad./
KedvelésKedvelés
Igazad van, tényleg nagyon alacsony a mérce, én ezért is hittem, hogy ez szarkazmus vagy valamiféle tervezett provokáció.
Megtaláltam online a cég marketingesével készült interjút és akkor vettem észre, hogy ezt teljesen komolyan gondolják. Lehet, hogy Zágrábban komoly laposföldhívő közösség van! 😁
Nagyon klassz példákat írtál, nekem is volt köztük újdonság! 😉
KedvelésKedvelés