Van egy öcsém. Elég nagy köztünk a korkülönbség, de mióta nagyjából benőtt a feje lágya, rengeteg komolyabb témáról is beszélgetünk és megmondom őszintén, kimondottan érdekesnek találom, amikor rajta keresztül megfigyelhetem, hogy a férfiak sokszor mennyire nincsenek tisztában azzal, hogy milyen megpróbáltatásokon kell egy nőnek az élete során keresztülmennie.
Pár hete – talán egy Facebook poszt miatt – hozódott fel a sze:xuális erő:szak az egyik beszélgetésünk során és mindenféle ítélkezés nélkül említette, hogy nem érti, hogy azok a nők, akik ennek áldozatul estek, miért nem jelentkeznek azonnal a megfelelő hatóságoknál, hiszen ez nem az ő szégyenük.
Ebben abszolút igaza van, nem az áldozatok szégyene, de ő, férfiként, egyszerűen nem érti azt, hogy mi vezet odáig, hogy rengeteg nő soha nem fordul a rendőrséghez.
Nem érti, hogy milyen visszahangja és következményei lehetnek annak, ha egy nő a hatóságokhoz fordul, ezért sokan döntenek úgy, hogy az a kisebbik rossz, ha inkább nem beszélnek az erő:szakról senkinek.
Nem érti, hogy párkapcsolaton belül is történhet sze:xuális bántalmazás és soha, senki nem fogja elhinni neki, hogy a saját férje, barátja erő:szakolta meg, hiszen kapcsolatban élnek, annak pedig nyilván része a szex is.
Nem érti, hogy ha egy szórakozóhelyen vagy onnan hazafelé tartva történik az erő:szak, akkor a legtöbben azért nem mondják el senkinek, mert ha bulizáshoz illően, csinosan voltak felöltözve, akkor azzal rögtön meg is ágyaztak az áldozathibáztatásnak, hiszen „miért tenné ki valaki a kirakatba azt, ami nem eladó?”
Nem érti, hogy nem csak a konkrét behatolás erőszak, hanem az is, amikor aládnyúlnak a villamoson vagy rácsapnak a fenekedre a diszkóban, mert ezeket is az akaratod ellenére teszik a testeddel.
Miközben erről beszélgettünk, láttam rajta, hogy elgondolkodik, majd megjegyezte: „Olyan érzésem van, hogy úgy beszélsz erről a témáról, mintha te is érintett lennél…”
Igen, érintett vagyok, ahogy szinte minden nő is az.
Még mindig emlékszem, amikor általános iskolás koromban négy fiú osztálytársam lefogott és közösen lerángatták a nadrágomat, mert meg akarták nézni a bugyimat.
Ez nagyjából 20 éve történt, azok az azóta már rég felnőtt férfiak valószínűleg nem is emlékeznek rá, de nekem kimondottan élénken él az emlékeimben az a tanterem egyik sarkában lezajlott néhány perc, mert ez volt az első eset, hogy valaki(k) az akaratom ellenére nyúlt(ak) a testemhez.
Aznap vesztettem el a gyermeki ártatlanságomat és döbbentem rá, hogy akkor is bajba kerülhetek, ha nem csináltam semmi rosszat.
Ezt persze a következő években rengeteg füttyögés, beszólogatás, fogdosás, nyúlkálás követte, én pedig elkönyveltem magamban, hogy nincs min meglepődnöm, ezzel jár, ha elmegy az ember lánya szórakozni, ha a sötétben egyedül sétál, ha nem a falnak háttal áll meg a zsúfolt villamoson – hiszen a világ ilyen és ezt már hatodikos koromban volt alkalmam megtanulni.
Ahogyan az életük során – előbb vagy utóbb – a nőtársaim többsége is hasonló következtetésre jut.
Mert nem hiszem, hogy sokan lennének azok, akik még soha nem éltek át ilyesmit, akiket még soha nem zaklattak, akik után még soha nem füttyögtek, nem kiabáltak obszcén, gusztustalan megjegyzéseket, akiket soha nem fogdostak az akaratuk ellenére, akiknek soha nem csaptak rá a fenekére vagy nyúltak a szoknyájuk alá.
Ha van köztetek ilyen, annak őszintén örülök, mert a többségünknek ezt nem sikerült elkerülni és sokan még hálásak is vagyunk, hogy adott esetben „megúsztuk ennyivel”.
Ezek után talán semmi meglepő nincs abban, hogy rengeteg nő a szégyen vagy az áldozathibáztatástól és a megbélyegzéstől való félelem miatt soha senkinek nem mondja el, hogy mi történt vele.
És persze visszatartó erő az is, hogy úgy érezzük, felesleges beszélnünk róla, mert tudjuk, senkit nem fog érdekelni, hogy alánknyúlt egy fickó a tömegben a villamoson, mert végülis „nem lett belőle baj”.
Az nem számít, hogy az a pár másodperc milyen láthatatlan nyomokat hagyott és még hány évig fog akarva-akaratlanul az áldozat eszébe jutni, hogy más köztulajdonnak tekintette a testét.
Az én esetemben a #metoo mozgalomnak és mások történeteinek is nagy szerepük volt abban, hogy felnyíljon a szemem és rájöjjek, hogy én egy kicsit sem vagyok hibás, soha nem csináltam semmi rosszat, ezért nem kell beletörődnöm abba, hogy a világ ilyen, mert nem szabadna ilyennek lennie!
Nem szabadna, hogy minden nő tarsolyában legyenek hasonló történetek és erre kelljen a saját lányainkat is felkészítenünk.
Nem kell elfogadnunk, mert ha nem törődünk bele, akkor mi, együtt talán változtathatunk rajta.
Azoknak az alfahímeknek pedig, akik továbbra is azt gondolják, hogy túldramatizáljuk a dolgot, sőt, fennhangon hangoztatják, hogy „a #metoo-val a nők kiherélték a férfiakat”, csak annyit üzennék, hogy ha szerintük az a csajozás leghatékonyabb módja, hogy a diszkóban idegen nőket fogdosnak az akaratuk ellenére, akkor jobb, ha inkább visszakapaszkodnak a fára, mert nem ezért másztunk le onnan.
Salty
Utószóként még egy gondolat – szerintem ez a bejegyzés az egyik legjobb álláspont azzal kapcsolatosan, hogy hogyan lehetne igazán hatásosan változást elérni.
[A fordítás:
„Úgy gondolom, a férfiaknak kevesebb időt kellene azzal tölteniük, hogy hangsúlyozzák: a szexuális bántalmazás/zaklatás áldozatai a nővérük/anyjuk/feleségük/barátjuk stb., és több időt kellene azzal tölteniük, hogy elgondolkodnak azon, hogy ezen bűncselekmények elkövetői a testvéreik/apjuk/fiuk stb.
Hagyják abba az áldozatokhoz fűződő kapcsolatuk kiemelését, ezzel sajnálatot keltve a saját irányukba, és ehelyett a körülöttük lévő férfiak felelősségre vonására fordítsák a hangsúlyt.”
„Mostanában annyi mindent látok Twitteren arról, hogy a férfiak azt mondják, tenni fognak dolgokat, hogy a nők biztonságosabban érezzék magukat, például azt, hogy átmennek az út másik oldalára.
Én nem akarom, hogy csörgesd a kulcsodat vagy fütyülj, hogy tudjam, hol vagy. Azt akarom, hogy szólj a testvérednek, amiért erőszakkal kapcsolatos viccet mesél, utasítsd rendre az apádat, amiért az utcán lévő nők után fütyül, és állítsd le a barátaidat, amikor belegyezés nélkül fogdosnak lányokat a diszkókban.”]
ANYA, EZT NÉZD! 
Nagyon sajnálom, hogy sokaknak kell átélniük molesztalást, az erőszakról nem is beszélve! 😦
Az utcai beszólogatások margójára:
De azért van az a ruha, ami azt közvetíti, hogy figyelj rám, bombanő vagyok. (Akár az, akár nem.) Férjem szokott kiakadni, hogy miért vesznek fel nők olyan gatyát, hogy nemcsak a bugyi vonala, de kb a fenekének az erezete is átüt… Na, hát akkor mit csodálkozunk, ha fütyülnek? (Az alpári megjegyzés akkor sem ok, és a fogdosás sem semmilyen formában.)
A pedofileket is frankón táplálják, amikor a 3 évest pont olyanba öltöztetik, mint anyukát, és együtt lejtenek a szűk miniszoknyában topánkával, ritiküllel. Ettől még nagyon elítélem a pedofíliát, és a gyerek nem tehet arról, ha anya mini felnőttnek öltözteti, de a mini felnőtt látványa felnőtt vágyakat ébreszt, ezen nincs mit csodálkozni. Ahogy a szoknya alól kilátszó popó vagy teljesen testhez simuló naci, félig kilógó mellek is. Ez pont úgy működik, mint ahogy a pizza illatára megkívánod a pizzát. Nyilván ez nem ok arra, hogy beleegyél a másik pizzzájába az engedélye nélkül, de a vágy az jön magától, még sokszor meg is jegyezzük: “de finom az illata úgy ennék egy pizzát.”
És amikor a metrón kamasz csajok stírölik a jóképű csávó izmait? (Na jó, most már észre sem veszik a mobiljuktól. ;))
Bocsánat a provokációért, és ezt nem áldozathibáztatásnak szánom, de sokszor engem is zavar, hogy mások hogy öltöznek fel utcára, akkor meg mit várunk a másik nemtől?
KedvelésKedvelés
Felnőttként is pokoli lehet, gyerekként el sem tudom képzelni.. illetve valamennyi fogalmam van róla, mert két ilyen alkalommal voltam érintett kiskamaszként. Teljesen ártatlan, hétköznapi helyzetek voltak, fényes nappal. Az egyik a saját nagyapám, a másik egy vadidegen szintén idősödő fickó a buszon. A mai napig a hideg ráz ki, egyetlen pillanatát sem felejtettem el. Két lányom van (és úton a Picike), egyelőre nem tudom hogyan kommunikáljak a világban zajló förtelmekről. Épp elég nehéz elhárítanom az iskolából napi szinten hazaáradó szarcunamit, mert az osztály bully-ja már az első héten megtalálta a Nagyomat.
KedvelésKedvelés
Pont emiatt gondolkozom én is annyit ezen a témán, mert lányaim vannak és nem akarom, hogy ők is abba nőjenek bele, hogy ez normális és ők a hibásak, ha nem vigyáznak eléggé magukra.
(Babát vársz? Nahát, nem is tudtam, gratulálok! Mikor érkezik a legkisebb? 🙂 )
KedvelésKedvelés
Köszi! Csak most lett publikus, leírni sem akartam sehol amíg a bűvös 12hét el nem telik 🙂
KedvelésKedvelés
Nemrég céges rendezvényen voltam. Van egy távoli kolléga aki ha sokat iszik, nem száll le a nőkről. Most épp rólam nem szállt le. Nem részletezem mi történt, nem éreztem magam fizikai veszélyben de idegesítő volt és megalázó. Utána megtettem a megfelelő jelzéseket, bár nem mentem el a végsőkig. Alapvetően támogatást kaptam. A vezetőim biztosítottak arról hogy tegyem amit jónak látok, ők mellettem állnak. Ezzel együtt iszonyat szar volt a bőrömön érezni az ellenállást, mert “biztos hogy ebből ekkora ügyet akarunk csinálni?”, meg “mindenkinek az egyéni érzékenységétől függ”, meg a finom jelzések hogy mit foglalkozzunk ezzel ennyit… És mondom, nem esett bajom, nem féltem egy percig se, ezzel együtt elég volt egy jószándékú de érzéketlen kérdés utána ahhoz, hogy úgy bőgjek bent a munkahelyen hogy taknyom-nyálam egybefolyik. Borzalmas volt ezt megélni és abszolút megértem azt aki nem szól, nem időben szól, elbagazellizálja hogy “ez nem is volt olyan durva” és a többi, mert ha nekem ez a helyzet ennyire szar volt, el nem tudom képzelni milyen lehet ha valaki fizikailag és lelkileg megtörve próbálja magát összerakni és igazságot keresni pl egy támadás után.
KedvelésKedvelik 1 személy
Nagyon sajnálom! Szar lehet átélni, hogy azt érzed, hogy éppen valami helyeset teszel, bejelented, szólsz, hogy más ne érezze magát ilyesmi miatt kellemetlenül, aztán végig azt éreztetik veled, hogy tényleg szükség van erre a sok hűhóra a “semmiért”?
Nyáron láttam egy tök jó sorozatot Netflixen, sajnos nem volt elég jó a nézettsége, ezért egy évad után elkaszálták (Pulse), de nagyon elgondolkodtató volt a háttérsztorija.
Alapvetően medical drama, de rögtön azzal indul, hogy az egyik rezidens doki felnyomta az őket felügyelő “rendes orvost” szexuális zaklatásért.
Aztán kiderül, hogy ők egyébként egy pár voltak és az egy dolog, hogy már az elején is mindenki hitetlenkedik, hogy “az a doki, áh, biztos nem”, de ami utána jön, az az igazán kemény.
Mert alá-fölérendeltségi viszonnyal való visszaélés volt, akkor is, ha a csaj amúgy “önként” ment bele és ugye akkor jelentette, amikor ő maga is ráébredt arra, hogy milyen függésbe került.
Hab a tortán, hogy annyira meghurcolták, hogy inkább vissza is vonta az egészet, csak ne kelljen tovább részt vennie ebben a helyzetben.
Szóval igen, én is abszolút megértem, hogy miért nem szólnak senkinek… sokaknak valószínűleg egyszerűbb úgy megtartani az ép elméjüket, ha nem teszik ki magukat annak, hogy mások szétszedjék őket.
KedvelésKedvelik 1 személy
Azért is nehéz téma ez, mert a lányok/nők zaklatása, a kiszolgáltatottságukkal való visszaélés mélyen bele van/volt ágyazódva a társadalmi szokásokba.
Már az óvodában elkezdődött, hogy “Pistike azért húzta meg a hajadat, mert tetszel neki!” – mondta az óvónéni és nem büntette/szidta meg Pistikét, hanem mintegy legalizálta azt, hogy a lányokat bántani lehet. A kislányoknak meg el kell viselni a bántásokat, mert ez az élet rendje.
Azt se felejtsük el, hogy az első szexuális tartalmú beszólásokat általában egy közvetlen családtagtól kapták/kapják a lányok, akikben kisgyerekként megbíztak. Nagyon sokszor a beszólásoknál nem is álltak/állnak meg, az első fizikai szexuális zaklatásokat/abúzusokat is családtagok követik el. Mintegy “felkészítik” a lányokat, hogy mi vár rájuk, ha nagylányok lesznek.
Írtam erről egy elbeszélést “Beavatás” címmel, el lehet olvasni a Magyar Elektronikus Könyvtárban, a “Nona” című elbeszélés kötetemben. /Most nem teszek ide linket hozzá, mert hátha akkor nem jelenik meg a hozzászólásom, majd egy másik h.sz.-ben megpróbálom./
Sokszor a felnőtt női családtagok is tudtak ezekről. Nem régen árulta el az egyik unokatestvérem, hogy az apja megrontotta 11 éves korában, és amikor az anyjához fordult ezzel, akkortól az anyja vetélytársként kezelte őt… Ennyi évtized után értettem meg, hogy miért volt olyan zárkózott és szomorú kislány korunkban ez az unokatestvérem…
A gyerekeim is csak felnőtt korukban tudták meg, hogy azért nem mehettek egy idő után anyósomékhoz nyaralni, mert anyós “nem vállalta” őket többé. Azért nem vállalta, mert észrevette, hogy a férje /második férj volt, nem nagyapjuk a gyerekeimnek/ úgy tanítja fára mászni a lányomat, hogy segítség címén a szoknyája alá nyúlkál. A műhelybe is gyakran együtt “barkácsolnak”, miközben valami ürüggyel elküldi a fiúkat. Nem a férje fejére olvasta ezeket, hanem nem adott lehetőséget neki a lányom zaklatására, mert nem mehettek hozzájuk többé a gyerekek. Akik nem tudták, hogy miért nem mehetnek. Anyósomra haragudtak, mert nem vállalta őket többé.
Szóval nagyon nehéz ez a téma, mert az egész társadalomnak, az alapoktól kezdve /családok/ meg kell/ene változni, hogy ne legyenek “természetesek” a lányok/nők elleni abúzusok.
KedvelésKedvelik 3 ember
A “Nona” linkje:
https://mek.oszk.hu/16200/16299/
meglátjuk megjelenik-e.
KedvelésKedvelik 1 személy
Nagyon igazad van, a lányok ebbe nőnek bele és milyen sokszor alakul úgy a dolog, hogy az értük felelős felnőttek a kisebb ellenállás irányából “oldják meg” a dolgot – ne menj oda, ne öltözz úgy, ne maradj vele egyedül.
Ezzel kapcsolatban is láttam egy gondolatébresztő bejegyzést: “ne a kiskamasz lányodnak mondd, hogy ne vegyen fel rövidnadrágot, ha a nagybátyja jön látogatóba, hanem inkább a nagybácsinak kellene megmondani, hogy többé nem látjátok szívesen.”
KedvelésKedvelés
A “nagybácsik” legtöbbször nem várnak addig, amíg a kislány kiskamasz lesz… Már olyan kicsi korban elkezdik a fogdosást, simogatást, markolászást, csókolgatást, stb. amikor a gyerek még nem is érti, hogy ez nem helyes. Legfeljebb azt, hogy ez a dolog egy “titok”, “kettőjük titka”, amit nem szabad elmondani senkinek. A gyerek úgy érezheti, hogy ettől ő “nagyon fontos” lett, egy felnőttnek, és valóban nem szól a dologról senkinek, mert 1. Nem érti mi történik, 2. Nem különösebben rossz, vagy fájdalmas ami történik, 3. Nincsenek meg neki azok a szavak, kifejezések, amikkel pontosan elmondhatná a történteket, 4. Sokszor kap az illetőtől ajándékot, édességet, mert ők különleges kapcsolatban állnak / vagy megfélemlítik valamivel, hogy ne beszéljen róla.
Ezzel kapcsolatban én is olvastam egy gondolatébresztő bejegyzést: egy pedofil tanácsát a többi pedofilnak “A gyerekeket úgy kell nevelni, hogy természetes legyen nekik a szexuális kapcsolat egy felnőttel.”
Gyakorlatilag a megszületésétől kezdve rá kell szoktatni, hogy ez így helyes, így jó, így természetes!
KedvelésKedvelik 1 személy
Atyavilág, a gyomrom felfordul ettől a gondolattól… rettenetes még így is, hogy csak teoretikusan beszélgetünk róla.
Borzasztó, hogy vannak, akik ezt a valóságban is átélik. 😦
KedvelésKedvelés
8 év…
Emlékszem, akkoriban olvastam egy anonim levelet egy elkövetőtől (grooming, alá-fölé rendelt helyzetben volt az áldozatokkal). Ő akkor értette meg, hogy nem volt oké amit csinált, hiába “egyeztek bele” akkor a lányok. Aztán kiderült, hogy ismerem az egyik áldozatot. Később megtudtam, hogy az elkövetőt is. Aztán megismertem a másik áldozatot (illetve látásból ismertem korábbról). Azóta tudom, hogy szó szerint bárki lehet bármelyik oldalon.
Később az elkövető megnevezte magát, de olyan módon, hogy az áldozatok illetve az intézmény azonosítható volt. :((
KedvelésKedvelés
Igen, sok dolgot a felszínre hozott, voltak, akik bele sem gondoltak, hogy amit csinálnak az másoknak kellemetlen vagy rosszul érzik magukat miatta, hiszen csak “bókoltak”.
Ezért is fontos, hogy beszéljünk róla, mert csak úgy lehet előrelépés az ügyben globálisan.
KedvelésKedvelés