
Egy ideje már próbálom megfejteni, hogy bennünk, nőkben miért annyira erős a megfelelni akarás, miért fontos, hogy mit gondol az utca, a rokonság, az ismerősök és a vadidegenek (ők a leginkább!), miért akarunk akár a saját kárunkra is az elvárásoknak megfelelően tökéletesnek látszani és tökéletesen viselkedni?
Képzeljétek, amikor a kisebbik lányomat szültem, a gyermekágyas osztályon észrevettem egy gondosan begépelt, kinyomtatott és még le is laminált papirost az ajtó belső oldalára kiragasztva, azzal a címmel, hogy: „milyen a jó páciens?”
Olyan, a frissen szült nők számára feltétlenül lényeges pontok kerültek említésre, mint pl.: „a jó páciens nem pakolja szét a holmijait és a vizitek előtt mindig rendet tesz az ágya körül.”
Mert azt mind tudjuk, hogy ha a pizsamanadrág szára kilátszik a párna alól vagy egy szalvéta ott maradt az éjjeliszekrényen, akkor az annyira súlyosan befolyásolja a főorvos úr szeme világát, hogy nem is lesz képes végigcsinálni a vizitet ilyen emberekhez méltatlan putri közepette.
Akkoriban írtam is róla, hogy úgy éreztem magam odabenn, mintha harmadikos kisdiák lennék egy iskolai táborban, ahol fekete pont jár azért, ha reggel nyolckor nincs tükörsimára kifeszítve az ágyamon a lepedő; nem pedig egy kevesebb, mint 24 órája szült FELNŐTT nő, aki vendégként van jelen egy egészségügyi intézményben.
Én másodjára jártam itt és amikor a nővérek megjegyezték, hogy ne az ágy karfáján szárítsam a törölközőmet, akkor ezúttal ezt már simán lecsaptam azzal, hogy „ha lenne itt 21. századi fürdőszoba meg esetleg egy-egy akasztó, akkor higgye el, hogy oda tenném, de vizesen nem fogom belehajtogatni a bőröndömbe, ne is haragudjon”, viszont az első látogatás során, először szembesülve az elvárásokkal, sokkal jobban megilletődik az ember.
Megdöbbentő volt látni, ahogy a hajnalban szült nők, néhány órával később már rázzák fel a párnáikat és igazgatják az ágyneműiket a reggeli vizithez, mert ugye a rendezett környezet a jó páciens ismérve, akkor is, ha konkrétan vértócsában állva, remegve ügyködnek az ágyaik mellett.
…és ez csak egy icipici része a mindenáron megfelelni akarásnak.
De ha már a szülésnél tartunk: azt megfigyeltétek már, hogy amikor a szülőszobán történtekről, a vajúdásról van szó, hány anya érzi úgy, hogy feltétlenül meg kell említenie, hogy ő bizony egy hang nélkül tűrte a fájdalmakat?
A csöndes szenvedés vajon a „jó vajúdók” fő jellemzője?
Ott ugyan nem láttam lelaminált papírt kiakasztva, de feltételezem, hogy ez benne lenne az első három elvárás között, rögtön a „ne ellenkezz!” és a „ne kérdezősködj!” között. Pont odaillik: „maradj csöndben!”
Én kérek elnézést, hogy nem tudok – és nem is akarok! – olyan lenni, mint egy eminenciás bíboros a vatikáni könyvtárban, miközben a görögdinnye méretű gyerekemet próbálom kipréselni a testemből egy gyűszűnyi lyukon keresztül!
Nem is értem, hogy a néma kínlódás hogy került a pozitív, sőt, kívánatos jelzők közé. 2025-ben még mindig ott tartunk, hogy a nő neve kuss és az igazi asszony mindent kibír, akár egyetlen hang nélkül is?
Ne panaszkodj, ne siránkozz, ne említs soha semmi negatívat, hiszen az élet habostorta és úgysem érdekel senkit, ha neked nem jó, a sirámaiddal csak elrontod mások hangulatát is, az a minimum, hogy ÚGY TESZEL, mintha minden tökéletes lenne, mert akkor valakik, valamikor majd meg fognak dicsérni.
Csak azt nem értem, hogy ha egy random, vadidegen szülésznőtől vagy osztályos nővértől kapunk egy szóbeli vállonveregtést, hogy milyen fasza csajok vagyunk, mert egyetlen hang nélkül szültük meg a gyerekünket vagy mert a lepedőnk minden sarka tökéletesen van begyömöszölve a matrac alá – az a dicséret mire jó? Készpénzre lehet váltani vagy adnak érte kenyeret a sarki pékségben?
Miért vágyunk olyan emberek elismerésére, akikkel valószínűleg soha nem fogunk újra találkozni? Miért fontos az, hogy megfeleljen a viselkedésünk mindennek és mindenkinek? De legfőképpen: miért elismerésre méltó az, ha valaki magányosan kínlódik és elrejti az összes problémáját?
Amíg a lányoknak azt tanítjuk, hogy azok az igazán értékes nők, akik sosem panaszkodnak, mindig az elvárásoknak megfelelően viselkednek és egyetlen hang nélkül veszik a nyakukba a legnagyobb gondokat is, a fiúknak pedig bőszen mondogatjuk, hogy „katonadolog” – addig ne is csodálkozzunk, ha olyan az emberek mentális állapota, hogy egy hordányi pszichológus 40 évig melegváltásban túlórázhatna az országban.
A fentiekről akaratlanul is az a jelenet ugrik benne, amikor pár nappal ezelőtt epret vettem a piacon.
Szép piros, tökéletes szemeket láttam az árus által előre kiporciózott műanyag dobozban, kifizettem az árát, majd hazaérve úgy, ahogy volt, bedobtam a hűtőbe.
Másnap estére – egyetlen, a tökéletesség alatt gondosan elrejtőző, penészes epernek hála – a doboznyi gyümölcs negyede rothadásnak indult.
Valószínűleg jobban jártam volna, ha hazaérve átnézem a szemeket és a lehető leghamarabb megszabadulok attól az egy problémás darabtól, hogy ne fertőzze meg a korábban még gyönyörű, friss részeit is a epres doboznak.
Bár az tény, hogy úgy nehéz lett volna a gond okozóját megtalálni, hogy végig csak a felső, tökéletes rétegre voltam kíváncsi.
Salty

Szia,
én erről azt olvastam korábban, hogy nem kényelemből mondják, hogy ne kiabáljon az ember, hanem azért, mert minden erővel lefele kell nyomni, de ha hangot adsz ki, akkor az erőd egy része elveszik, mert “felfele is jön” a nyomás.
Persze nekem könnyű volt a császáros ikreimmel 🙂
KedvelésKedvelés
Facebookon másolta be valami kommentbe, nagyon tanulságos 😉 :
“A „nők csendben vajúdjanak” kijelentés mögött többnyire kulturális, történelmi vagy intézményi okok állnak, nem pedig orvosi vagy egészségügyi indokok. Valójában a hangadás a vajúdás során teljesen természetes, és sok nő számára segít a fájdalom kezelésében, a feszültség levezetésében és a kontrollérzet megtartásában. Íme néhány lehetséges ok, amiért mégis előfordul, hogy ezt elvárják vagy javasolják:
1. Kórházi szabályok, rutinok
Egyes szülészeteken a zajszint korlátozása miatt vagy a személyzet kényelme érdekében kérhetik a nőt, hogy „maradjon csendben”.
Az intézményesített szülés során a szülő nő néha inkább páciensnek, nem pedig aktív résztvevőnek van kezelve, ami csökkentheti az önrendelkezést.
2. Kulturális elvárások
Egyes kultúrákban a női fájdalom csendes tűrése az erény vagy önuralom jele.
A hangos vajúdást „illetlennek” vagy „hisztérikusnak” minősíthetik — tévesen.
3. Félelem vagy félreértés
Vannak, akik úgy gondolják, hogy a kiabálás felesleges pánikot kelthet másokban (pl. más vajúdó nőkben).
Előfordulhat, hogy az egészségügyi személyzet a hangos vajúdást „zavarként” értékeli, különösen, ha túlterheltek.
4. Funkcionális félreértés
Egyes esetekben tévesen úgy vélik, hogy a hangadás „elpazarolja az energiát”, amit inkább a kitolásra kellene tartalékolni — de erre nincs meggyőző tudományos bizonyíték.
Valójában:
Semmi orvosi indoka nincs annak, hogy a nőknek csendben kellene vajúdniuk. A hangadás lehet ösztönös reakció, és sok esetben pszichológiailag és fizikailag is segíti a szülést.”
KedvelésKedvelés
azért a fb-on elég sokminden van ahhoz, hogy ne tekintsem alapnak… de abban látok logikát, hogy a kitolás közben tényleg minden erőnek lefele kell irányulnia.
KedvelésKedvelés
Én úgy tudom, hogy alapvetően nem is lenne szükség nyomásra, mert a méh magától is kidolgozza a gyereket (a gravitáció mondjuk sokat segíthet) – de ha már nyomunk, akkor valószínűleg jobb egy irányba.
KedvelésKedvelés
nekem egyik gyerekemnél se kellett nyomni. Teljesen beavatkozások nélküli szülés volt mindkettő. Választott testhelyzet végig, egyiknél guggoltam/térdeltem, másiknál.végül négykézláb voltam. Az elsőnél gávédelemnél kértek, ,hogy ne nyomjak épp akkor, hát nagyon csodálkoztam, mert addig nem is éreztem, hogy nyomnék, jött a gyerek magától
🙂 végül vissza tudtam picit fogni az érkezését, kicsit repedtem csak, pedig.ott.volt a keze a feje mellett.
a kiabálás kevésbé segít, mint a sima hangadás, amikor laza szájjal nyögünk, bőgünk, stb. Hanhos úúu, óóó is segít, ugyanis ha a szájkörüli izmokat ellazítjuk, azzal a többi záróizmot is lazítjuk (ld. Fütyüles pisilés közben 😀 ) de ezek is inkább a tágulási szakban.
mondjuk nekem nem volt nagyon erős fájdalom egyik szülésem sem. Szóval könnyen beszélek. 🙂 viszont nem is esett jól a kommunikáció az elsőnel, ahol hosszabban vajúdtam, nem nagyon beszéltem.
KedvelésKedvelik 1 személy
Szerintem nem is kiabálásról van főleg szó, legalábbis én olyat egyáltalán nem tapasztaltam soha a szülőszobán (másodjára egy teljes napot voltam benn, szóval sok szülést végighallgattam) egyetlen kivétellel, amikor egy nő azt ismételgette félig ordítva, hogy: “nem bírom, nem bírom!”
Minden csak nyög, bőg, mint egy tehén (én is 😁), az szerintem csak segít, nyitott gége-nyitott méhszáj! 🙂
KedvelésKedvelés
Nekem is pont ezt mondta az orvosom, aki híres arról, hogy a természetes szülést támogatja. (Csak a kitolási szakban, amúgy azt csináltam, amit akartam.)
KedvelésKedvelés
Félreérthető voltam. Azt mondta az orvosom, hogy ne adjak ki hangot a kitolási szakban.
KedvelésKedvelés
Amikor anyukám engem szült (ennek már 47 éve), kiabált szülés közben, de legalábbis hangos volt. Erre a tisztelt doktor úr rászólt, hogy: “Egészségügyis létére nem szégyelli, hogy így kiabál?” (Anyukám csecsemőápolóként dolgozott akkoriban.)
KedvelésKedvelés
A nőt a természet szabálykövetővé, és kötelességtudóvá tette, hogy képes legyen felnevelni az utódokat. Már régen kihalt volna az emberi faj, ha nem ilyenek lennének, csak legyintenének, vagy elhalasztanák a problémák megoldását, amikor a gyerek éhes, fázik, vagy beteg. Ezt a szabályoknak megfelelési kényszert lehet aztán remekül kihasználni, hogy rákényszerítsék a férfivilág szabályait. Így lett a nők élete a férfiak rögeszméinek játékszere a világban nagyon sok helyen még mindig, a világnak ezen a kis részén, néhány társadalmi csoportban /talán/ már nem így van.
Viszont ezt a “természet adta” kötelességtudást elég széles körben igyekeznek a saját kényelmükre /meg csak azért is/ kihasználni. Mint a posztodban írod még a szülészeten is…
KedvelésKedvelik 1 személy
Szio!
Nagyon jó tèma ès szerintem az epres hasonlatoddal már meg is van a válasz, mèghozzá az, hogy akkor foglalkozni kell a dolgokkal. Lásd neked is át kellett volna nèzned a dobozt, a kórházban a vajúdóra oda kène nèzni, segíteni kène esetleg neki stb. Na ès itt kezdődik a problèma. Szerintem amúgy ez nem újkeletű dolog, a világ mindig is így működött.
KedvelésKedvelés
Igen, valószínűleg igazad van. Egy korábbi írásom alatt facebook-on kommentelte valaki, hogy azért nem nyitottak az emberek arra, hogy meghallgassák mások problémáit, mert kellemetlenül érzik magukat attól, hogy valami nem jó és segíteniük, támogatniuk kellene a másikat, ők pedig nem akarnak ilyesmivel foglalkozni, ezért egyszerűbb, ha mind megmaradunk az udvarias és pozitív small talk-nál, mert akkor senkinek nem nyűg a beszélgetés.
Szóval asszem van valami abban, hogy eltántorítja az embereket az, hogy “foglalkozni kell a dologgal”.
KedvelésKedvelés