Végre-valahára újra el tudtunk utazni négyesben! – 2/2. rész

5 hozzászólás

  1. Nagyon szeretem olvasni a színes, szagos életteli beszámolóidat!

    Az is mindig olyan jól eső érzéssel tölt el, hogy a gyerekek /bár tagadhatatlanul van velük nem kevés gond/probléma/ nem egy ballaszt a hátadon/hátatokon, hanem örömforrás is a létük.

    A B.A.-n egyszer valamivel kapcsolatban írtam, hogy én a gyerekek öröméből, a gyerekezésből is tudtam töltődni lelkileg /most is tudok az unokák öröméből-létéből/ erre ki lettem fensőbbségesen oktatva, hogy felnőttek csak felnőtt társaságban, felnőtt dolgokból tudnak töltekezni. Nos én azt érzem, amikor olvaslak, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki – minden vele járó nehézség ellenére – meg tudja találni a szülőség lelkileg építő örömeit is.

    Kedvelik 1 személy

    • Ezt, amikor együtt utazunk, amikor mutathatunk nekik egy kis szeletet a világból, taníthatunk valamit és közben együtt lehetünk – nagyon nagyon élvezem! 🥰

      …és tényleg feltölt az örömük, a boldogságuk, bár azt nem tagadom, hogy jól tud esni a nélkülük töltött pár óra is. 🙂

      Kedvelés

  2. De jó lehetett! Nagyon szép hely! Mi is szívesen megnéznénk Szlovéniat, az egyik barátnőm onnan származik, majd kérek tőle jó tippet.

    Hova tervezitek a következő utazást?

    Kedvelik 1 személy

    • Szlovénia amilyen kicsi, annyira szép tájai vannak, tényleg érdemes ellátogatni, ráadásul közel is van! 🙂

      A következő út Dániába lesz, már megvan, hogy miket szeretnénk megnézni, de a repjegyeket még nem vettük meg, szóval konkrét dátumunk nincs. 😀

      Kedvelés

Hozzászólás a(z) Madame Fannie bejegyzéshez Kilépés a válaszból