Eleven fiúk vs. békés kislányok

17 hozzászólás

  1. Nekem 2 fiam és egy lányom van / a lány a középső gyerek/ és mindig a lányom volt a főkolompos a rosszalkodásban, vadulásban. Hol az öccsével volt a bátyja ellen, hol a bátyjával az öccse ellen, de mindig ő volt a fővezér! 😉

    Kedvelik 1 személy

  2. Én jó mozgásunak tartom a fiamat, a barátnőm szerint kivételesen jó a labdaérzéke (de lehet csak elfogult), szal ügyes fiú de én azért próbálok óvatos lenni. 2,5éves de a játszótéren ha szabad a baba hinta én abba ültetem. Megtud kapaszkodni persze a laphintán is, de akkor rongyosra beszélem a szám h ne engedje el… és olykor olykor elfelejti ezért nem is lököm magasra.

    Kedvelik 1 személy

    • A hintázás nálunk úgy volt, hogy onnantól kezdve, hogy tudta önállóan lökni magát (kb. 2,5 éves kora körül), akkor ment a sima hintára, ha egyedül hintázott. Úgy azért jobban tudta kontrollálni, hogy hogy kell kapaszkodnia, az nekem is para lenne, hogy ő csak kapaszkodik, de én lököm. 😉

      Kedvelés

  3. Az én fiam valahol a két véglet között van. Soha nem volt az az elmolyolós fajta (kivéve talán a legó, de pl. színezésre az Istennek se lehetett rávenni) A suliban ittuk is ennek a levét rendesen. Felállni viszonylag korán felállt (9 hónaposan), biztosan azonban csak 13 hónaposan járt, addig a bútorokba kapaszkodva. A játszótéren viszont meglepően magabiztos, de óvatos volt. Talán ha 1x kellett fognom a csúszdán a kezét míg lecsúszott, onnantól soha. Nekem soha nem kellett azt csinálnom, mint más anyukáknak, hogy babával az ölben csúsznak le.

    Kedvelik 1 személy

    • Én is csúsztam babával az ölemben, amikor a 7-8 hónapos is mindenképp részt akart venni a mókában, de még nem tudott járni. 😀
      Egyébként irigylem az olyan gyerekeket, akik már a kezdetektől fel tudják mérni a veszélyeket és csak olyan helyzeteket vállalnak be, amiben biztosak, hogy menni fog nekik. Sok ősz hajszálat el lehet kerülni ezzel. 😀

      Kedvelés

  4. nálunk az órákon át molyolás békésen megfér azzal, hogy úgy amúgy igen mozgékony, eleven és ügyes gyerekek. sokszor írtam már, nekem a játszótéren számtalan konfliktusom volt abból, hogy az én gyerekeim bárhova mehettek, ahova egyedül fel tudtak menni (ha fel tud menni, le is tud jönni), míg egy rakás gyereket nem engednek kb semmit csinálni. volt dráma, mert az akkor 4 éves nagy lecsúszhatott a 3 méter magas tűzoltórúdról, míg 6-7 éves gyerekeknek nem lehetett, vagy mert a 1,5 éves kicsit le tudott csúszni a 2 méteres csúszdáról (miután egyedül felmászott az odavezető függőleges létrán), míg az ott váró 3 éves kislánynak úgyse sikerült, h segítettek neki. az egyik legemlékezetesebb eset az volt, mikor egy anyuka a kb 2,5 éves lányát bíztatta, hogy igen, le tud ugrani a homokozó széléről (20 centi se volt), miközben az én, akkor még épp nem 2 éves lányom egyedül suhant el mellette a kötélpályán.

    Kedvelik 1 személy

    • Hú, nekem anyósom vigyázott a gyerekekre 1 délután a játszón, és simán elhitette az akkor másfél évessel, hogy a 3 fokos létrán nem mehet fel a várba, és az onnan eredő csúszdán nem csúszhat le egyedül, csak a tesója ölében. Miközben hónapok óta stabilan csinálta! Egy hetembe került, mire feloldottam a gyerek szorongását!

      De van 2 tériszonyos gyerek ismerősi körben, mindkettő azt hallgatta pici korától, hogy a magas mászóka húdeveszélyes. Az egyiknél érthető, a 150 cm-es anyuka nyilván diszkomfortos volt, hogy nem érte el a gyereket. De a másik anyuka nem alacsonyabb nálam, és hosszú keze is van…

      Kedvelés

      • Pont tegnap verődött össze a lányom egy másik kislánnyal (3 éves) a játszótéren, aki ugyanúgy a nagymamával volt kinn. Van egy olyasmi csúszda, amiről sztroberi is írt, egyenes létrán kell felmászni, kb. két méter magasan van a platform.
        A nagylányom imádja és csak úgy rongyol felfelé, de a Kicsi is fel tud már mászni egyedül (közel vannak a fokok egymáshoz).
        A másik kislány nagyija tök vagány, jófej volt, mutogatta az unokának, hogy figyelje meg az enyémek hogy másznak, ő meg megáll a létra alján, ha esetleg baj lenne, hogy el tudja kapni – így a kislány is rá mert próbálni (és nyilván simán ment is neki), pedig előtte nem engedték fel oda.

        Kedvelés

    • Na igen, biztos, hogy az is sokat számít, hogy ha soha nem engednek a gyereknek semmit, mert anyuka/apuka elkönyvelte, hogy az VESZÉLYES, akkor egy idő után valószínűleg magától is felhagy a próbálkozással. :/

      A sajátjaimtól teljesen függetlenül írom ezt, de tényleg egyre több “ügyetlen” gyereket látni a játszótereken. Azért valahol az sem normális, hogy átlag 6-7 évesek nem tudnak mászókázni vagy egy 2,5 éves nem képes 20 centi magasról leugrani. (A lépcsőn hogy megy fel-le?)

      Kedvelik 1 személy

      • Sehogy, valószínűleg ölben vagy kézben cipelik 😦

        Amikor jó pár évvel ezelőtt a gyógypedagógiai asszisztensi gyakorlatomat töltöttem a vakok óvodájában, volt ott egy roma kisfiú, aki akkor 4 év körüli volt, legalábbis az óvónő ezt mondta, de valószínű alulfejlett volt, mert kisebbnek nézett ki. Nem is ez volt a lényeg, hanem hogy a kisfiú még nem tudott járni, és nem azért, mert bármi szervi vagy idegrendszeri baja lett volna, hanem egyszerűen nem tanították meg járni. Állandóan ölben vagy babakocsiban cipelték mindenhova, mondjuk megtehették, mert mint írtam, kisebbnek látszott a koránál, a súlya is ennek megfelelő volt. Az óvodában ugyan foglalkozott vele mozgásterapeuta, dehát az édeskevés volt, lévén hogy a kisfiút is random hozták csak oviba, amikor éppen eszükbe jutott a nagyszülőknek, merthogy ők “nevelték”. Nagyon sajnáltam ezt a kisfiút, mert egyébként is hányattatott sorsú volt, és akkor még nemhogy segítenék a fejlődésben, még akadályozzák is azzal, hogy nem hozzák az oviba, ahol megkapná a szükséges fejlesztéseket.

        Kedvelés

        • Szegény gyerek. 😦
          Így, hogy már négy éves, még ha meg is kap minden fejlesztést, biztosan rengeteg idő lesz, mire eljut a korának megfelelő fejlettségig. Ha egyáltalán ilyen háttérrel el tud jutni odáig. 😦

          Kedvelés

  5. Az én lányaimra egy anyuka, akinek van egy sztereotipikus lánya és fia, azt mondta, hogy 3-an felérnek 6 fiúval… Pedig az ő fia is egy kis tornádó!

    Amikor a nagy kicsi volt, a játszón irigykedve néztem a lányos anyukákat, akik órákig beszélgetnek a homokozó szélén ülve homoksütiket gyártja, vagy a hintát lökve. Az enyém ment a kb másfél-2 évvel idősebb fiúkkal vad motorosat játszani, az ő mozgásszintjük volt számára a megfelelő. A kicsik már csak simán csatlakoztak a nővérükhöz – bő 2.5 év van közöttük.

    Cserébe barátnőm fiai igazi szobanövények voltak: leültek, és órákon át molyoltak bármivel: legó, kisautó, vonat. De legalább kint mozgásba lehetett őket is hozni, ott ment a bandázás – a lányok irányításával. 🙂

    Kedvelik 1 személy

    • Mi nem is nagyon gondoltunk bele, hogy ez nem feltétlenül átlagos. A családban, ismerősök, barátok között nincsenek gyerekek, abszolút abban a hitben voltunk a nagylányommal kapcsolatban, hogy ez ilyen, minden gyerek így viselkedik. 🙂

      A bölcsiben mondták először, hogy ikerfiúk ketten együtt nincsenek olyan elevenek, mint ő, de egyébként nagyon hálás vagyok utólag is, hogy mennyire pozitívan álltak hozzá. Sosem volt kikiáltva problémás gyereknek, jobban odafigyeltek rá és átkísérték a nagyobb játszótérre is az udvaron, nem az volt, hogy “nem lehet vele bírni”.

      …és igen, én is láttam már azóta olyan kisfiúkat, akik teljesen nyugisak, nincsenek kamikaze akcióik, szépen (és sokáig!) tologatják békésen a kisautókat. 🙂

      Én mindig arra irigykedtem, amikor láttam, hogy a 3-4 év évest még simán tologatják az esernyőkocsiban és halálos nyugalommal sétálnak, vásárolnak be vagy csak mennek akárhová. Nálunk ez nagyon hamar megszűnt. 😀

      Kedvelés

  6. Ez így van! Nekem fiam van, de mindig is nagyon óvatos volt. Remek sportoló, fára mászik, biciklizik, asztalitenisz klub első helyezett volt, de soha nem ment bele veszélyes szituációba. Mondjuk néhányszor belém fagyott a sz@r, ő erdei óvodában nőtt fel, mint Maugli, a természetben csinálunk necces dolgokat… De abban mindig én vagyok a partner. Végig jártuk ősszel az áradó folyót, nem kellett messze menni mert az utcák közepén már folyt.

    Ismerek nála ezerszer bevállalósabb lányokat! Egy barátnőm volt itt két kislánnyal, mint a tűz! Kérdeztem az anyjukat, te ezt hogy bírod idegekkel? Azt mondta: nagyon sokszor nem nézek oda:)

    Kedvelik 1 személy

    • A sógorom ez a típus, senki nem érti, hogy hogy lett belőle olimpikon. 😀
      Gyerekként olyan nyugodt volt, hogy ha kapott enni, hagyták akármennyit aludni és mehetett melegítőben iskolába, akkor kb. kenyérre lehetett kenni, semmi veszélyeset nem csinált, nem volt egyáltalán eleven, nagyon békés kölök volt. (Felnőttként is ilyen amúgy :D)

      Lehet, hogy nálunk is az lenne a legjobb stratégia, hogy jótékonyan félrenézek – amit nem látok, az nem zavar! 😀

      Kedvelés

Hozzászólás a(z) Hópelyhecske77 bejegyzéshez Kilépés a válaszból