
Lelkesen olvasom Fodor Marcsi cikksorozatát Facebookon a Törpilla szindrómáról, arról a jelenségről, amikor egy-egy területen vagy munkahelyen ugyanolyan kisebbségben vannak a nők, mint Aprajafalva egyetlen hölgy lakója. Megihletett a téma, főként anyai szemszögből: mi az oka annak, hogy a gyengébbik nemnek számtalan pozícióban nehezebb érvényesülnie?
Ha ezelőtt 6-7 évvel megkérdezte volna valaki, hogy hogyan látom a személyiségemet, milyennek mutatnám be magamat, akkor a karrierista szó valószínűleg benne lett volna az első öt jelzőben.
Aztán gyerekeim születtek.
Érdekes, hogy amíg a munkám volt a motivációm legfőbb forrása, addig sem kimondottan az érte kapott pénz érdekelt, sokkal inkább a versenyszellem hajtott, az elismerésért és a dicsőségért dolgoztam, mert semmi nem volt mámorítóbb annál, mint amikor sikeresnek érezhettem magam abban, amit csináltam.
Nyilván az volt az igazi, amikor az eredményeimet a bérjegyzékem is visszatükrözte, de alapvetően nem a pénzért güriztem.
Már nem vagyok karrierista.
A lányaim érkezésével olyan 180 fokos fordulatot vett az életem, amit nehéz elmagyarázni azoknak, akik ezt még nem tapasztalták meg. A munka a tennivalók és a céljaim listáján lecsúszott az alapvető szükséglet kategóriába és már nem a kihívás, a részegítő siker mozgat amikor bemegyek dolgozni, hanem a hónap elején érkező banki átutalás.
Ambíciókból továbbra sincs hiány, rengeteg mindent szeretnék elérni és megvalósítani, mert nem csak anya vagyok, de folyamatosan a szemeim előtt lebegnek a gyerekeim és ez már az idők végezetéig (legalábbis addig, amíg fel nem dobom a pacskert) így is marad.
Most azt érzem sikernek, amikor a bölcsisem kimondja az első szavait vagy az ovisom felismeri az ábécé összes betűjét és az a leginkább mámorító, amikor összebújva olvassuk az esti mesét, majd lámpaoltás után még ezerszer elsuttogják, hogy „nagyon szeretlek, anya!”
A terveim és a célkitűzéseim egy része valamilyen formában persze kapcsolódik a munkához, de anyaként – mentálisan és fizikálisan – nagyon nehéz ugyanolyan elánnal hajtani, mint a gyerekek előtt. A körülmények, a szociális háló, a társadalmi berendezkedés szinte teljesen lehetetetlenné teszi, hogy egy fenékkel több lovat is meg lehessen ülni, nemhogy egy egész ménest.
A születendő gyerek szinte még ki sem bújt az ember testéből, de a környezetnek máris van véleménye, megindul az ítélkezés és pillanatok alatt a tipikus „nyuszika és a sapka” helyzetben találhatjuk magunkat.
Ha a friss anya hamar beadja a babáját bölcsibe és visszamegy dolgozni, akkor az a baj; karrierista picsa, aki alig várja, hogy megszabaduljon tőle, minekazilyennekgyerek; de ha felhasználja a teljes, szülés után otthon tölthető időt, akkor meg lusta disznó, aki a férjén élősködik.
Nem lehet jól kijönni belőle, pedig számtalan olyan gondoskodó, szerető anya él szerte a világon, akiknek a gyereknevelés mellett a munkájuk is fontos. Lenne.
Hallottátok már a „motherhood penalty – fatherhood bonus” kifejezést?
Érdemes rákeresni, millió és egy kutatás igazolja, hogy az anyaság többnyire negatívan befolyásolja a nők karrierjét, jelentősen kisebb eséllyel választják ki őket különböző pozíciókra (ha mégis, akkor megkapják, hogy lefeküdtek a „szereposztó díványra” vagy csak kvótanők), míg a férfiak esetében kifejezetten előnyös az apaság, a családos férfiak jobb feltételekkel tudnak munkát vállalni, mint a gyerektelen társaik.
Természetes, hogy mi nők a szülés után hátralépünk egyet-kettőt, abban az időszakban a babánk a legfontosabb, majd visszamegyünk dolgozni, táppénzen vagyunk a betegeskedő ovissal, átadjuk a túlórát igénylő projekteket más kollégának, hogy odaérjünk az iskolába az alsósért és a lista a végtelenségig folytatható.
Gondoskodunk a családunkról, mert mindennél jobban szeretjük őket, észben tartjuk a szülői értekezletet, az ovis gimnasztika havidíját, a bevásárlólistát, a tornacuccot, az osztálypénzt, egyszóval megteremtjük a biztonságos, szeretetteljes hátországot, amiben minden családtag ki tud teljesedni, de ez bizony iszonyatos energiákkal jár.
Elmenni a boltba az előkészített listával vagy odaérni a fogadóórára a megadott helyre, a megadott időpontban is hozzáadott érték, de valakinek ezeket mind észben kell tartania, meg kell szerveznie, elő kell készítenie.
Azzal, hogy ezt a terhet levesszük a párunk válláról, megadjuk neki a lehetőséget, hogy többet és jobban tudjon a munkájára koncentrálni, ami idővel akár előléptetéshez, fizetésemeléshez is vezethet.
Sokszor ez tudatos döntés a felek között, ma a legtöbb családban még mindig a férfiak keresik a több pénzt, a nők pedig ugyan anyagilag kevesebbet tesznek a közösbe, de a fent említett tevékenységekkel igyekszenek áthidalni az egyenlőtlenséget, ami végső soron ugyanúgy ahhoz vezet, hogy a karrier tekintetében tovább nyílik az olló.
A legtöbben próbálunk lavírozni, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon, de az arany középút sokszor leginkább egy szakadék felett kifeszített kötélhez hasonlít.
A részmunkaidő a legtöbb cégnél, a legtöbb munkahelyen még mindig utópia vagy ha papíron létezik is a fogalom, akkor gyakran azt jelenti, hogy ugyan hamarabb elmehetsz, de a benn töltött időben elvárják, hogy egy teljes munkaidős alkalmazott feladatmennyiségét végezd el vagy annyira nevetséges összeg érkezik a bankszámládra a hónap elején, hogy az is mindegy lenne, ha nem dolgoznál.
A gyerek születésével a párunkkal, partnerünkkel addig közösen tolt üres szekérbe beleült valaki, aki 100%-ban ránk van utalva, felelősséggel tartozunk az ő jóllétéért, már nem lehet csak úgy ugrálni, egy hirtelen döntés következményeként munkahelyet váltani, ezért sok szülő (nemtől függetlenül) megreked egy középszerű, nem sok kilátással kecsegtető állásban, mert a biztos rossz is jobb, mint a bizonytalan új.
Manapság szinte csodaszámba megy, ha egy többgyerekes család fenn tudja tartani magát egyetlen kenyérkeresővel, arról nem is beszélve, hogy ez a felállás a pénzt lapátoló félnek is rendkívül megterhelő pszichológiailag, hiszen ebben az esetben egyedül rajta múlik a szerettei boldogulása, nem ereszthet le, nem hibázhat, mert nincs ott a védőháló a párja fizetésének a képében.
Ez nyilván csak egy kicsi szelete az egyenletnek, mert hiába hozza haza apa a mammutot minden hónapban, a nők jelentős része ettől függetlenül is szeretne hozzájárulni a családi kasszához, szeretné, ha lenne saját bevétele és igen, vannak olyanok is, akiket motivál, hogy előrébb jussanak a szakterületükön és áttörjék a képzeletbeli üvegplafont a szamárlétra csúcsára érve.
Végsősoron az anyagi körülményei, a társadalmi berendezkedés és a saját belső motivációjának az ötvözete határozza meg, hogy egy anya mikor és mennyit fog dolgozni a gyerekek születése után, de nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy a munkaerőpiacon kívül töltött idő mennyire kiszolgáltatottá teszi a nőket.
A huszas-harmincas-negyvenes éveinkben még talán nem gondolunk bele, de a későbbi nyugdíjjárulékra is hatással van az otthon töltött idő, arról nem is beszélve, hogy adott esetben milyen következményekkel járhat egy válás (a házasságok fele így végződik!), ha eltűnik az életünkből a másik fél keresete és részmunkaidős bérből vagy csekélyke fizetésből kell a továbbiakban boldogulnunk, mert akár évtizedekig is a családunkba fektettük minden energiánkat.
Igen, tudom, hogy mindenki ismer olyan embereket, akik hallottak már valakiről, aki 4 gyerekes anyaként vezérigazgató valami menő cégnél, de ez egyrészről az ezerből egyre a példa, másrészről pedig nem látunk bele az ismerős ismerősének a mindennapjaiba, nem tudjuk, hogy mennyi időt töltenek a gyerekei bébiszitterrel, mennyit dolgozik éjszakába nyúlóan, mennyi segítsége van a család többi tagjától, a hadrafogható nagyszülőktől és hogy az élete többi területén mennyi lemondással jár az nap, mint nap, hogy ő a karrierjében (is) ki tudott teljesedni.
Elhiszem, hogy vannak olyan extrém munkabírással rendelkező nők, akik egyszerre tudnak gondos, szerető anyák, odaadó feleségek és átlagon felüli sikeres vállalkozók/menedzserek/cégvezetők is lenni, de nekünk földi halandóknak nem marad más, mint a kötéltánc.
Salty

Én már nyugdíjas vagyok, de a huszas éveim elején szültem 20 hónap különbséggel két gyerkőcöt, így 4,5 évig voltunk itthon. Nem kellett bölcsibe adni őket, csak az ovival kezdtünk. Tudatosan vállaltuk be ezt az időt, tudtuk, hogy a párom lesz a családfentartó. Anyagilag csak a gyerekekre, és a férjemre költöttünk. Úgy jártam vásárolni mint akin szemellenző van, magamra semmit nem költöttem. Ez a spórolás annyira megviselt, hogy nem bírtam tovább, magamnak is kellett vennem valamit. Ez egy szép sárga műanyag tésztaszűrő lett. Hát ennyit a költekezésről.
A két gyerek 0-24-ben lelkileg egy idő után fárasztó, pedig anyósomnál laktunk, volt segítség is délutánonként. Kétszer kikapcsolódásként, egy-egy hétvégét az anyukámnál töltöttem. Fel is töltődtem.
Mikor visszamentem dolgozni, tudtam, hogy váltani fogok, és találtam is olyan állást amit szerettem is csinálni. Én nem vágytam karrierre, csak olyan munkára, ami nem robot, hanem jó végezni. A mai fejemmel már nem túlóráztam volna annyit, inkább a srácokkal lettem volna. (Nálunk a gyerekek szempontjából szerencsésen alakult a helyzet, mert anyósom akkor ment nyugdíjba, mikor én visszamentem dolgozni. Akkor még 55 volt a nők nyugdíjkorhatára.)
KedvelésKedvelik 1 személy
Ah, micsods sikertörténet ez! Na nem a spórolás, az nagyon szomorú, hogy úgy érezted, hogy te nem érdemled meg, hogy magadra is költs, pedig iszonyatos munkát végeztél, még úgy is, hogy senki nem fizetett érte.
De az nagyon szuper, hogy úgy érzed, így volt jó, jó döntéseket hoztatok és nem bántál meg szinte semmit.
Az 55 éves nyugdíjkorhatár manapság már szinte mesebeli, nálunk is minden nagyszülő nyugdíjas lett volna már akkor, amikor a nagyobbik lányom született. Azért az biztosan sokat jelent, ha vannak más felnőttek is egy pár életében, akikre számítani lehet.
KedvelésKedvelés
Egyedül nevelem az egyszem gyerekem. Segítségem legfeljebb hétvégén van. 13 hónaposan lett bölcsis és én egyből 8órában mentem vissza, mert másképp nem tudtam volna. Most iskolás és a helyzet azóta csak rosszabb. Most kénytelen voltam részmunkaidőért kuncsorogni, mert különben vagy vinni nem tudom reggelente, vagy hazahozni délután. Így is kb ő az első aki beér, cserébe legalább akkor jön el amikor a többiek.
KedvelésKedvelés
Nagyon sajnálom, elhiszem, hogy hihetetlenül nehéz. 😦
Most lett iskolás? Ha nincs messze a suli, akkor hátha hamarosan már tud egyedül is közlekedni és mindkettőtöknek könnyebb lesz egy kicsit.
Kitartást és minden jót kívánok nektek!
KedvelésKedvelés
Én 20hónaposan adtam bölcsibe és 6óra mentem vissza. De így is úgy érzem h egy rohanás az egész napom. Múlt héten annyira berágtam a férjemre de aztán nem áltam bele… aznap én voltam a soros elvinni a gyereket a bölcsibe (3nap az enyém,2 az övé) aztán elugrottam nagybevásárolni mert csak 10től kezdődött meetingem. Hazaérek (ő is aznap otthonról dolgozott) és b.sszus minden úgy volt ahogy elmentünk, a kirakó a szőnyegen, a gyerek maradéka a tányéron, mosatlan edények. Azt hittem felrobbanok h egyszerűen nem jut eszébe kicsit rendbe vágni a lakást. Ha ő viszi a gyereket én meg itthon maradok, alap h beágyazok, elpakolok, kiviszem a szemetet, elmosogatok, bekészitem a mosást… és ezek mellett ugye melózok. Hétköznapokon nulla annak az esélye h a képernyőn kívüli háztartási munkát is meglássa, holott itt él ő is.
KedvelésKedvelés
Megértelek, ezen néha én is nagyon ki tudok bukni, aztán vagy kipukkan a lufi és szólok, vagy csak lenyelem, mert látom, hogy neki is szar napja van.
Az a nehéz ebben, hogy egy csomó olyan láthatatlan munkát megcsinálok napközben, aminek igazából nincs eredménye, mert nem konkrét takarítás, hogy lássa, hogy tiszták az edények, ki van mosva a ruha vagy kisikáltam a kádat, hanem az állandó pakolás.
Nyolcezer ruha mindenhol, összehajtogatni, elpakolni, szemetet levinni, beágyazni stb. – egyesével nem tűnik sok munkának, de egyébként össze tud jönni belőle simán egy órányi elfoglaltság és nem nagyon van látszatja.
KedvelésKedvelés
Ez egy nagyon jó tèma. Èn azt gondolom, hogy 1 gyerekkel mèg tud egy nő karriert èpíteni, de 2-3- mal már csak valami rovására, az biztos. Nincs olyan, aki mindig mindenhol munkahely, anyaság, felesèg, háztartás 100%tud hozni. Itt az a kérdés, hogy ki mit választ. Nekem egyèrtelmű volt, amikor megszülettek a gyerekek, hogy ők az elsők. Èn nagyon sokáig itthon voltam, a fèrjem keresett csak de a gyerekeknek szerintem nagyon jó volt. Soha nem kellett az oviban ügyeletbe menniük, mindig tudtam segíteni nekik, ha betegek voltak itthon voltam, szünetekben is stb. Nekem tudatos döntèskènt ott eldőlt, amikor megszülettek, hogy nem èpítek karriert. Nem bántam meg.
KedvelésKedvelés
Azt gondolom, hogy valószínűleg sokan választanák ezt az utat, ha anyagilag megtehetnék.
Sajnálatos az is, hogy nincs egy olyan, megbízható szociális rendszer a nők számára, hogy ha lemondanak a karrierjükről és bevállalják, hogy sok-sok évig csak a családra fókuszálnak, akkor védve legyenek abban az esetben is, ha magukra maradnak.
Nem csak a válást értem ez alatt (bár az a leggyakoribb), de ha bármilyen más formában kiesik a kenyérkereső fél, akkor nagyon nehéz helyzetben találhatja magát az ember. Arra sem sokan szoktak gondolni, hogy a gyerekezős évek alatt félretesznek a nő nyugdíjkiegészítésére például, hogy ne aprópénzből éljen, amikor odaér.
KedvelésKedvelés
Igen ebben abszolút igazad van. Sajnos a rendszer csak a gyerekszülèst erőlteti, de semmilyen igazi segítsèget nem biztosít. Tudom, hogy kivèteles helyzetben vagyunk de ehhez az is kellett, hogy sokmindenben kompromisszumot kötöttünk. Pl nem járunk èvente többször külföldön, nem a legújabb BMW van, nem lakunk nagy házban. Szóval azèrt ez sem olyan egyszerű. Èn azt gondolom, hogy mindenkinek a számára legmegfelelőbb megoldást kell megtalálni akár karriert szeretne èpíteni akár nem.
KedvelésKedvelik 1 személy
“Arra sem sokan szoktak gondolni, hogy a gyerekezős évek alatt félretesznek a nő nyugdíjkiegészítésére például, hogy ne aprópénzből éljen, amikor odaér.”
ehhez kis szösszenet: Valamelyik nap jött szembe velem egy poszt (régóta olvasom a blogot). Fiatal pár, gyerektelenek. A férj nagyon kedvesen írt a feleségéről (mindig így ír), látszik, hogy nagyon szeretik egymást. A férj beosztása kaotikus, minden nap más, éjjelre is beoszthatják. A lényeg: írja, hogy volt amikor a felesége csak 4 órát dolgozott, esetleg felmondott, hogy ők ketten együtt lehessenek, ne csak futtában találkozzanak, hogy rend, kaja, tiszta ruha legyen otthon. A férj hozta a mammutot, feleség várta őt, bankszámla közös. Nagy szeretettel írta ezeket, és eszébe sem jutott, hogy ezek milyen hatással lehetnek a feleség majdani nyugdíjára esetleg a gyerekek utáni ellátásokra.
KedvelésKedvelik 1 személy
Hát, igen. Őszintén kívánom nekik, hogy mindig maradjon meg az a szeretet köztük, ami most van, de ez a helyzet tényleg nagyon kockázatos és borzasztó rosszul is elsülhet.
Még ha a megkeresett pénz valóban “közös” is, akkor is durva hátrányba kerül a nő, pláne úgy, hogy még gyerekek sincsenek.
KedvelésKedvelés
Jaj de jó a téma! Én még nem vagyok benne, de alig egy hónap múlva rám is vár a mókuskerék, és egyébként már most is többet húzom a háztartási-gyerekezős igát, nem kell ehhez dolgozni mindkét félnek. Szerintem ez már a bébi születésével megkezdődik tulajdonképpen, munkába állással csak hatványozódik.
Hátrányos helyzetből indulok, a cégem nem is tud az eredeti helyemre visszavenni, és nem tud abban az óraszámban sem amit szerettem volna (6 helyett 4 óra lesz, ami meg aligpénz). Szóval igen, ha nem mondanak fel a kisgyerekes szülőnek, az már szerencsének mondható.
Mindemellett van egy fejlesztendő iskolakezdésre váró Nagyom, és egy bölcsibe szokós másfél évesem, és utálom bevallani még magamnak is, hogy igenis a pénz miatt adom bölcsibe, mert önkormi albérlet mellett sem tudjuk fedezni tovább a fejlesztéseket. És itt megnyitom a vitát arról, hogy máshol milyen a szoc. háló, nem vagyok képben, csak a horvát rendszerrel mert többször írtad már. Valószínűleg még rosszabbul esett volna, ha a 366.napon már bölcsibe kellett volna íratnom a Kicsit.
KedvelésKedvelés
Itt ugye ez rendszer, ehhez alkalmazkodunk, de ez közel sem jelenti, hogy akkor a nők karrieristák, sőt inkább a tradicionális feleségszerep a jellemző, gyakran még a fiatalabb korosztálynak is.
Mi – szűkösen ugyan, nagyon össze kellene húzni a nadrágszíjat – ki tudnánk jönni a férjem fizetéséből, de így is mindkét nyári születésű lányommal 3 illetve 4 hónapot voltam fizetetlen szabin a gyes lejárta után és azért muszáj volt arra is gondolnom, hogy ha itthon maradok 2-3 évig, akkor utána nem biztos, hogy el fogok tudni a korábbi pozíciómban vagy legalább a szakmámban megfelelő szinten helyezkedni.
Az biztos, hogy a mostani munkahelyem nem tartotta volna fenn a helyemet.
Sajnos ez a valóság, a társadalom sem támogatja, hogy gyereket nevelj, sőt még jó kis hátrányod is származik belőle, hogy szülni merészeltél.
KedvelésKedvelés
Szívemből szóltál!
Látom a gyerektelen kollégáimban a 20-as éveim lelkes karrieristáját. Lavírozok, hogy a túlórából mennyit lőcsölhetek rájuk, hogy odaérjek a gyerekért.
Amiről még mindig sokan elfelejtkeznek, hogy x gyerek összes dolgát menedzselni sok energia, agykapacitás, ahogy írtad. Amikor gond vagy csak valami extra van valamelyikkel, nem tudok úgy odafigyelni a munkára, a háttérben fut egy processz a memóriában, ami lassítja az aktuális folyamatokat. Ehhez képest a férjemnek arról is külön emailt kell írnom, amit reggel megbeszéltünk, és benne van a naptárunkban. Neki napközben nem a családon van a fókusz, akármennyire szeret minket.
Ő az, aki azért ragadt a középszerű állásban, mert amíg csak ő dolgozott, nem mert váltani.
KedvelésKedvelik 1 személy
Ismerős! Nálunk is ez a helyzet, szeret, imád minket a férjem, de nem jut agykapacitása a hétköznapi dolgokra figyelnie, ha az valamiben eltér a szokásostól, mert annyira szemellenzősen dolgozik.
Most volt pont a héten, hogy a Nagyot vittem kivizsgálásra délután és neki kellett elhoznia a Kicsit a bölcsiből. Fel kellett írni a családi naptárba, hogy melyik nap és mikorra menjen érte, simán elfelejtette volna, mert egyébként minden nap én hozom el.
Vagy jövő héten ő megy majd a bölcsibe fogadóórára, de ugye azt is én beszéltem le, egyeztettem le mindenkivel a megfelelő időpontot és még emlékeztetni is fogom párszor, hogy biztos eljusson.
Szóval na, igen, ez is kőkemény meló és elveszi az energiát a többi feladattól.
KedvelésKedvelés