
Valószínűleg egy kicsit elkéstem ezzel a bejegyzéssel (hamarabb kellett volna elindítani az “Anya trükkjei” rovatot 😁), már nem éppen aktuális a téma, de hátha így, a vénasszonyok nyara idején még hasznát tudjátok venni ennek az ötletnek.
Ha a lányomnak lehetősége van különböző édességek közül választani és a fagyi vagy jégkrém is rajta van a listán, akkor szinte biztos, hogy – bármilyen csábító is legyen a többi opció – a hideg desszertet fogja választani.
Éppen ezért itthon is rendszeresen tartunk egy-egy doboz jégkrémet, amit szépen apránként elfogyaszthat (ha én még nem repültem rá a fagyasztóra).
A tölcséres fajták a kedvencei, de a pálcikásokat sem veti meg és ez utóbbi esetében a koránál fogva képtelenség rávenni, hogy óvatosan, minden oldaláról egyenletesen eszegetve lakomázzon; emiatt rendszeresen belefutottunk abba, hogy az “elhanyagolt” részekről mindenhová lecsöpögött a megolvadt jégkrém.
Eszembe jutottak a gyerekkorom karácsonyi műsorai az iskolában, amikor a hagyományos szálas gyertyákat egy kis papírgallérral felszerelve fogtuk a kezünkben, hogy annak a segítségével fogjuk fel az olvadó viaszt.
Ennek a mintájára kezdtük itthon azt csinálni, hogy amikor jégkrémet kap a gyerek, a pálcikára felapplikálunk egy középen kilyukasztott muffin kapszlit, ami a gyertyagallérhoz hasonlóan összegyűjti a szélrózsa minden irányába igyekvő cseppeket.
A megoldás számtalanszor bizonyított már, így jó szívvel ajánlom mindenkinek, aki hozzám hasonlóan fagyiszerető kismalacokat nevel. 🙂
Salty

Köszönöm szépen az ötletet. Egy kismalac anyukája 😀
KedvelésKedvelik 1 személy
Remélem nálatok is beválik! 😉
KedvelésKedvelés
Ez milyen aranyos ötlet!!!
Én anno kiskorában szívem szerint a padlóra terített újságpapíron etettem volna, de azt mondják, nem illik…
Mivel erdei óvodás volt, nem ettek az oviban asztalnál, evőeszközzel, kint ettek a földön vagy farönkön ülve. Az otthoni étkezés ezek szerint nem volt elég az edukációhoz, többet söpört az asztal alatt evés után mint az átlag gyerekek, az biztos. Kedvencem volt, amikor pizza evés közben hanyagul oldalra hajtotta a fejét és bele törölte a ketchupos száját a póló ujjába. Feledhetetlen.
KedvelésKedvelik 1 személy
Mi a nagyobbikkal jártunk így, annyira önállósodni akart már tíz hónaposan, hogy nem engedte, hogy etessük, csak önállóan volt hajlandó minden étkezést abszolválni. Na gondolhatod ez hogy nézett ki. 😀
Ciki, nem ciki, volt otthon egy festés után megmaradt fél tekercs takarófóliánk, azt terítettem le a nappaliban, a közepére betettem az etetőszékét, a gyereket pelenkára vetkőztettem, aztán csináljad kislányom. 😀
Még így is volt, hogy súrolni kellett a szőnyegből a főzelékfoltokat, de idővel kialakult. 😀
A Kicsi érdekes módon szinte egyáltalán nem koszolós, előkét sem nagyon használunk. 🙂
KedvelésKedvelés