A napokban volt egy érdekes beszélgetésünk a férjemmel, nagy elánnal ütköztettük az érveinket, de utólag nagyon elgondolkodtattak az ő szempontjai is, ezért döntöttem úgy, hogy írok a témában egy cikket, hogy ti is véleményt tudjatok nyilvánítani.
A szópárbaj ártatlanul kezdődött, megemlítette, hogy olvasott reggel egy cikket, amiben arról volt szó, hogy találtak egy – valószínűsíthetőleg sorsára hagyott – halott újszülöttet egy szemeteskonténerben az egyik horvát városban.
Maga a hír önmagában nagyon szomorú és mindkettőnket elkeserített, hogy 2024-ben ilyen előfordulhat, de erre reflektálva megjegyeztem, hogy milyen jó megoldás a Magyarországon működő babamentő inkubátor-rendszer, talán ennek a csecsemőnek sem kellett volna ilyen sorsra jutnia, ha névtelenül otthagyhatta volna az anyja egy kórházban.
Ezzel kapcsolatosan több kérdése is volt, hogy pontosan hogyan működnek ezek az inkubátorok, mit jelent a „névtelenség”, mi lesz ezekkel a gyerekekkel a későbbiekben.
Beszéltem róla, hogy azok az anyák, akik ehhez a módszerhez folyamodnak, többnyire titkolt terhességből szülik meg a babáikat, nem adottak a körülményeik ahhoz, hogy felneveljék a gyereket, esetleg szexuális erőszakból történő fogantatás is előfordulhat, így mindenképpen becsülendő, hogy nem egy konténerbe dobták az újszülöttet, hanem lehetőséget biztosítottak neki az életre és mivel ez jogilag a gyerekről történő lemondásnak számít, így a jövőképe is jobb egy örökbefogadó családnál, mintha csak a sorsára hagyták volna.
Azzal minden kétkedés nélkül egyetértett, hogy jobb ez a megoldás, mintha semmilyen lehetőségük nem lenne a nehéz helyzetbe került anyáknak (és a babáiknak), de az alapvető problémája a névtelenséggel volt.
Szerinte az anonimitással kvázi homokba dugjuk a fejünket, hogy ne kelljen a valódi próblémákkal foglalkozni, legitimáljuk az ilyen anyák keserű sorsát, és mivel lehetetlen az utánkövetés, nem lehetünk benne biztosak, hogy nem kerülnek-e később újra hasonló helyzetbe.
Honnan tudjuk, hogy az újszülött gyermekeiket a kórházi inkubátorban hagyott nők egy-két év múlva nem lesznek – többnyire saját hibájukon kívül – „visszaesők” és adnak le újabb és újabb babákat a kijelölt helyeken?
Honnan lehet tudni – főleg, mivel leginkább halmozottan hátrányos helyzetben lévő anyák folyamodnak ehhez a megoldáshoz – hogy milyen körülmények között született meg a baba? A terhességük valószínűsíthetőleg egyébként is gondozatlan volt, de milyen fertőzésveszélynek kitéve, milyen állapotban jött világra a magzat? Tudjuk-e, hogy ezek a csecsemők valóban mind megélik a felnőttkort vagy esetleg – akár a születési körülményeikből fakadóan – olyan fizikai problémákat tárnak fel az orvosok az elhelyezést követő napokban, amikkel nem kürtölik tele a sajtót és már pár naposan véget ér az életük?
Mi történik a frissen szült anyákkal, ha semmilyen orvosi ellátásban nem részesülnek a szülést követően? Vajon minden esetben élettani, komplikációmentes szülésről van szó vagy esetleg ők is segítségre szorulnának, de az anonimitás mögé bújva nem tudjuk az ő állapotukat felügyelni?
…és végül, hogy van esély segíteni ezeken a nőkön, ismertetni és biztosítani a fogamzásgátló módszereket vagy feltárni esetleges szexuális bűntényeket, ha sosem tudjuk meg hogy kik ők?
Én alapvetően azt gondolom, hogy a névtelenség egy olyan pozitívuma a rendszer működésének, ami nélkül nagy valószínűséggel nem erre a sorsra jutnának az inkubátorokba helyezett csecsemők, de abban egyetértettem vele, hogy annál sokkal összetettebb a probléma, hogy annyival el lehessen intézni, hogy megmentettünk évente néhány újszülöttet.
A legjobb megoldás egyértelműen a kettő ötvözete lenne, párhuzamosan kellene futtatni a felvilágosító programokat, megfizethetővé (urambocsá’ ingyenessé tenni) a fogamzásgátló módszereket, bár ez azokon a nőkön, akik az elmúlt években arra kényszerültek, hogy lemondjanak a babájukról már nem segít.
Magyarországon jelenleg 30 babamentő inkubátor üzemel, de arra vonatkozóan sajnos nem találtam semmilyen adatot, hogy a népesség- vagy a fogamzóképes nők arányait tekintve, akár évi lebontásban hány darab újszülött kerül be egyes dobozokba, van-e valamilyen összefüggés a helyi családsegítő programok és az itt elhelyezett csecsemők száma között, ahogy arról sincsen nyilvánosan elérhető információ, hogy – az örökbeadáson túl – mi történik ezekkel a gyerekekkel a későbbiekben.
Abban azt gondolom, hogy mindannyian egyetérthetünk, hogy egészen emberfeletti kihívás lehet a nehéz helyzetben lévő nőknek, anyaként meghozni azt a döntést, hogy a körülményeik ismeretében lemondanak a gyerekükről és tiszteletre méltó dolog, hogy mindezt igyekeznek a baba számára biztonságos, ellenőrzött körülmények között megtenni, nem pedig a sorsára hagyják az újszülöttet. Teszik ezt akár névtelenül, akár úgy, hogy vállalják a döntésük következményeit.
Nektek mi a véleményetek? Valódi segítséget nyújtanak az anonim módon használható babamentő inkubátorok vagy csak elfedik a valós problémákat?
Salty
ANYA, EZT NÉZD! 
Amíg annyira sokan várnak örökbefogadható babákra, míg a legtöbb nem kívánt gyerek állami gondozásban végzi, mert nem mondanak le róla, szerintem kifejezetten pozitív az inkubátor. (Remélem egyik babát sem a gonosz rokonok teszik be, amíg anyuka alszik. Ebbe a verzióba belegondolni is rossz, bár szerintem ilyen esetben az anyuka jelentkezhet a gyerekéért. Van egy pár napos ablak, amíg nem adják örökbe, pont emiatt.)
A mi lesz ezekkel a gyerekekkelről: 3 olyan sima örökbefogadásból kapott gyereket is ismerek, akiknek komolyabb idegrendszeri sérülése van (súlyosan autista vagy adhd-s, vagy prenatális alkohol szindrómás). A kórházban szülés nem garantálja ezek elkerülését, ahogy a terhesgondozás sem. Sőt, a kórházi szülésnek és örökbe adásnak sem feltétele a terhesgondozás. (Az egyik gyerekkel ez történt.)
Ami különbség, (de ezt lehet, hogy rosszul tudom,) hogy a zárt örökbefogadás esetén a gyerek a 18. évének betöltése után kérheti, hogy adják ki a genetikai szülei adatait. Míg az inkubátorba tett babáknál erre ugye nincs lehetőség.
KedvelésKedvelés
Ebbe a részébe megmondom őszintén, hogy nem gondoltam bele, hogy a gondozott terhesség és a kórházi szülés önmagában nem zárja ki, hogy valami olyan baja legyen a gyereknek, amit az anya életmódja okoz.
Attól, hogy eljár a nőgyógyászhoz, még nem biztos, hogy be is fogja tartani az ajánlásokat, akkor meg igazából nem sok különbség van.
KedvelésKedvelés
Én valódi segítségnek gondolom a babamentő inkubátorokat. Súlyos válsághelyzetben levő anyák számára jelent megoldást egy megoldhatatlan problémára.
Persze – mint mindennel – ezzel is vissza lehet élni, hiszen nem tudni biztosan, hogy az anya tette-e bele a babát a babamentő inkubátorba, vagy valaki más a környezetéből, aki nem akarta a gyereket és a vele járó nyűgöket.
Amíg nem voltak babamentő inkubátorok, addig is voltak biztonságosnak vélt helyek, ahol azért hagyták a nem kívánt gyermekeket, hogy biztosan megtalálják őket. Népszerűek voltak a körházi folyosók, és a mentőállomások erre a célra. Persze ez bűncselekménynek számított /kiskorú veszélyeztetése/ és a rendőrség nyomozott a szülők után. Az elhagyott gyerek úgy is állami gondozásba került, hiszen egy őt veszélyeztető szülőre nem bízhatták a gondozását, az anya meg bíróságra/börtönbe. Nem gondolom, hogy az jobb megoldás volt, mint a babamentő inkubátor. Társadalmi igény hívta létre a babamentő inkubátorokat, nem csak úgy kitalálta valaki, hogy akkor legyenek ilyenek.
Mindig voltak elhagyott/küszöbre tett kisbabák. Templomok lépcsőjén, zárdák/kolostorok küszöbén, gyerekre vágyó jómódú emberek ajtaja elé tett kisbabák. Számos irodalmi műben. filmben lehet találkozni ezekkel a régi megoldásokkal. A babamentő inkubátorok elődje voltak a kolostorok ajtaja előtti fedett árkádok, ahol a nem kívánt babákat lehetett hagyni, és árvaházként működtek. Laurel Corona “A négy évszak” című könyve nagyon érdekesen írja le, az ide letett lányok életét. Nagyon jó könyv, érdemes elolvasni:
https://www.libri.hu/konyv/a-negy-evszak-3.html
A prostitúciót, a hajléktalanságot, a mély szegénységet, a lelépett /vagy nem is ismert/ apákat, a fiatalkori védekezés nélküli szexet, nemi erőszakot, stb. amikből ezek a gyerekek születnek még egyetlen társadalomnak sem sikerült felszámolni.
KedvelésKedvelés
“A prostitúciót, a hajléktalanságot, a mély szegénységet, a lelépett /vagy nem is ismert/ apákat, a fiatalkori védekezés nélküli szexet, nemi erőszakot, stb. amikből ezek a gyerekek születnek még egyetlen társadalomnak sem sikerült felszámolni.”
Ebben valószínűleg nagyon igazad van, ha már úgyis a társadalom része, akkor legalább a névtelen inkubátorral meg tudunk menteni néhány életet.
A könyvajánlót köszönöm, mindenképpen meg fogom keresni, nagyon érdekesnek tűnik! 🙂
KedvelésKedvelés
Èn abszolút Paulinával èrtek egyet, tökéletesen ès alaposan megfogalmazta. Szerintem ebben a helyzetben nincs kèrdès, hogy jó-e az inkubátor vagy nem. Ès pont a nèvtelensèg miatt jó. Szerintem ha nem ilyen lenne akkor sajnos azok a csecsemők is a kukában vègeznèk valahol.
KedvelésKedvelés
Igen, én is ezt mondtam, hogy a névtelenség a legnagyobb “vonzereje” a dolognak, aki azt sem akarja, hogy kiderüljön, hogy valaha is terhes volt, az biztosan más (névtelen) módot választana, hogy ne kelljen felnevelnie a gyereket.
Így legalább a babák új esélyt kapnak, még ha az anyák szempontjából végtelenül szomorú is a dolog.
KedvelésKedvelés
Amit írsz, az most is választható. Tehát, ha az anya akarja, akkor a terhességet kezelve adja át a babát. Ha anonim akarja, ott az inkubátor. Ha ezt “visszaesően” teszi, az ő választása. Ebbe beleszólni nem lehet, és pontosan ezért nincs kamera, ezért nem keresik a szülőt, mert ez az inkubátor lényege, minden következmény nélkül tehető oda a baba.
Több variáció van. Vannak, akik szülni akarnak és nevelni a gyereket, de elveszik a körülmények miatt. Van, aki szülni akar, de nevelni nem, maga adja ellátásba a gyereket, de nem mond le róla. Van, aki szülni akar és örökbeadja a gyereket. Tudok olyan konkrét esetről, ahol nyílt volt, és a szülő nő maga mondta az örökbevevő párnak, hogy a köv. terhességnél is őket fogja választani, így testvéreket fogadnak majd örökbe. (Nyilván ez egy picit necces, de nyíltnál a szülő nőnek joga van választani.)
Az, hogy ki miért nem él a fogamzásgátlás lehetőségével, és miért szül újra, szerintem egyénenként változik, és ezen nem lehet “rendszerszinten” változtatni. Aki kéri, akár anonim módon, annak a segítséget meg kell adni, ill. gondoskodni kell arról, hogy a lehetőségekről tájékoztatni kell az érintett személyeket. Ez elvileg működik, a hatékonyságán valószínű lehetne még fejleszteni.
Sokszor vannak riportok, cikkek egyéni sorsokról, amikből kiderül, nem mindenki akar kitörni onnan, ahova született, hiába gondolják mások, hogy az milyen rossz.
Más téma, de nekem nagyon közeli barátnőm élt bántalmazó kapcsolatban. Először verbális (de olyan szintű, ami el sem lehet képzelni), majd fizikális. Magas végzettséggel rendelkező nő, rendezett szülői hátérrel. Több, mint 5 évbe telt, mire vége lett, és akkor is a férfi látta be, hogy mennie kell. Én az évek alatt mindent bevetettem, és mégsem tudtam elérni, hogy a nő kilépjen. A férfi a tipikus intelligens, másokat megtévesztő. Vele is rengeteget beszéltem, tudta, hogy én képben vagyok, így tőlem “félt”. A nő szüleire is mérges voltam, hogy nem állnak mellém és nem segítenek. Kiderült, hogy ők semmit sem vettek észre a megtévesztés miatt. Bár nekem fura, hogy nem tűnik fel, hirtelen a lányuk nyáron is hosszú ruhát vesz fel, hogy a nyomokat eltüntesse. A lényeg, még ott is nehéz segíteni, ahol a háttér megvan.
KedvelésKedvelés
Szerintem a férjednek azt is el kellene mondani, hogy kevesebb csecsemő kerül az inkubátorba, mint amennyit sajnálatos körülmények között találnak. Ha statisztikát nem is találtál, de ezekről írnak cikket, így nagyából lehet érezni a különbséget.
Ha az anyánál esetleg komplikáció lépne fel, akkor orvoshoz fordulva kiderülne, hogy szült. Ha nem fordul orvoshoz, és tragédia lenne a következmény, akkor is kiderülne a szülés. Nyilván ezekben az esetekben vizsgálnák, mi lett a babával, de az anonimitás miatt nem tehetnék közzé, hogy na “ez a nő tette a babát inkubátorba”.
A baba “nyomonkövetését” pedig nagyon károsnak tartanám. Az a baba is megérdemli a nyugodt körülmények közötti nevelkedést, és nem a közvélemény árgus szemei előtt. Köztudomású tény, hogy rengeteg pár vár örökbefogadható gyerekre, főleg csecsemőre. Biztos vagyok benne, hogy ezek a babák megfelelő helyre kerülnek. Mivel kevés babáról van szó, ezért nagyon könnyen beazonosíthatóak lennének akkor is, ha csak minimális információt közzétennének.
Azt is tudni kell, hogy a HHH nők nem feltétlen szeretnének élni a fogamzásgátlással, így önmagában az ingyenesség nem megoldás, hiszen kötelezővé nem lehetne tenni. Szerintem jelzésértékű az is, hogy most is van arra lehetőség, hogy ingyen jussanak hozzá, mégsem élnek vele. Sokan eleve szülni akarnak.
Én furának tartom, hogy valaki megkérdőjelezi az inkubátorok létjogosultságát. Ez egy választási lehetőség, több megoldás közül. Aki oda teszi a babát, annak van oka, szerintem nincs joga másnak azt mondani, hogy ezzel egy valós problémát fed el. Ugyanis nincs összefüggés aközött, hogy a baba oda került, akkor a háttérben lévő probléma nincs kezelve. Szerintem azt sem lehet feltétlenül kijelenteni, hogy egy problémát csak egyféleképpen lehet kezelni. Az erőszak példánál maradva, kvázi az is probléma lenne, ha valakit arra kényszerítenének, hogy jelentse fel az elkövetőt vagy elvárnák tőle, hogy nyíltan adja örökbe a babát, netán nevelje ő.
Ráadásul az eltitkolt terhességek nem feltétlen erőszak következményei. Szóval én úgy gondolom, a választási lehetőséget meg kell adni, ehhez a feltételeket pedig megteremteni. (Persze ezt most nem úgy értem, hogy az is választás, hogy megerőszakolnak vagy nem.)
Feltételezem, hogy a férjednek nincs erre rálátása, hiszen nem itt éltek. Más téma, de picit kapcsolódik ide, pl. az arra rászoruló nők kapnak eü.betétet is, de ehhez nem kell ingyenessé tenni. Ha valaki segíteni akar, akkor az ilyen kezdeményezéseken keresztül tud. Van, amit az államnak kell megteremteni (inkubátorok), van, amit cégeknek (ingyen adnak fogamzásgátló tablettát, óvszert) és van, amit civileknek (pénz vagy tárgyi adományok).
Persze mindig van hova fejlődni, ez igaz.
(Hosszú lett, bocsánat.)
KedvelésKedvelés
Ő sem az inkubátorok létjogosultságát kérdőjelezi meg, mert az elég egyértelmű, hogy ha nem lennének, attól még nem tűnnének el az említett problémák.
Azok közül, amit mondott, nekem talán az a leginkább elgondolkodtató, hogy vajon hányan lehetnek a “visszaesők”, akik többször is adtak már le babát a kórházakban. Rajtuk nem lehetne-e valahogy segíteni?
Amikor azt írod, hogy a HHH nők között vannak olyanok, akik mindenképpen szülni akarnak és nem élnek a fogamzásgátlási lehetőségekkel, akkor sem, ha ingyenes, akkor mire gondolsz? Eleve úgy tervezik, hogy nem nevelik majd fel a gyereket, de meg akarják élni a terhesség-szülés örömét vagy inkább arra, hogy “lesz, ami lesz, hátha meg tudjuk oldani, aztán végül mégsem”?
Az utánkövetést sem úgy képzelem el, hogy ez médianyilvánosságot kap és telekürtölik vele a sajtót, hanem “belső úton”, hogy az ne derüljön ki, hogy Lutz Gizi tette a gyereket az inkubátorba, de kapjon mindkét fél ellátást. Mert ugye úgy is lehet gyereket titkosított örökbefogadással örökbe adni, hogy gondozzák a terhességet, kórházban szül a nő és utána mond le a babáról. Az örökbefogadó párnak nem kell kiszolgáltatni, hogy “honnan-kitől lett a gyerek”, de legalább megfelelő segítséget kap az anya és a baba is.
Abban viszont abszolút egyetértek, hogy a segítséget sem lehet senkire rákényszeríteni, sem fogamzásgátlás, sem erőszak, sem egészségügyi támogatás terén, ha az adott nő (család) nem akar élni vele, akkor legalább a “következmények” kezelésére legyen megfelelő módszer.
KedvelésKedvelés