Úgy tűnik, hogy végre engem is utolért a koronavírus

10 hozzászólás

    • Igen, már levették, de most bokarögzítőt hord és fizioterápiára jár minden nap. Szerencsére a munkahelyén megengedték, hogy a szokásos két hét helyett hármat legyen szabin, így úgy néz ki, hogy minden mással össze tudjuk egyeztetni a dolgainkat és meg tudjuk látogatni amikor teljesen felépül. 🙂

      Kedvelés

  1. Èn is kihasználom, amennyire tudom, mert nekem is csak ez az 1 hèt van egyedül egèsz èvben. Ilyenkor nyáron vannak anyámèkkal nyaralni, az èv többi rèszèt ketten toljuk a fèrjemmel. Szóval azèrt van tapasztalatom a szívásban. Nyilván nem akarod anyósodra hagyni a kicsit úgy, hogy csak kèzben alszik, de lehet, hogy èn kipróbálnám amikor szabin vannak, hogy otthagyod őket ès meglátod mi történik. Lehet simán elaludni rütyő nèlkül is. Ha még nem akkor max szólnak,hogy nem bírnak vele ès elmèsz èrte. Semmi baja nem lesz a kicsinek, lehet egy próbát megérne. De persze ezt neked kell eldönteni.

    Kedvelik 1 személy

    • Ebben abszolút igazad van, lehet, hogy velük/náluk másképp viselkedne. Most, hogy anyósom szabin van, kipróbálom majd mindenképp, hátha működik. Max. megvárom a közelben, hogy mi lesz, ha nem alszik el, el tudom hozni még akkor is.

      Kedvelés

  2. Szia!

    Örülök, hogy jobban vagy ès a fèrjed is alakul, már legalább látjátok a fènyt az alagút vègèn. Kitartást kívánok neked, hidd el tènyleg eljön egyszer a te időd is. Èn most vagyok úgy, ahogy az utolsó bekezdésben írtad, gyerekek a nagyszülőknèl, fèrjem dolgozik èn meg teljesen egyedül itthon hèderelek.😃 Esküszöm mèg a házimunka elvègzèse is jobban esik így a csöndbe, azèrt túlzásba nem viszem😂 Szerintem neked már az is szuper lenne ha csak 1napra le tudnád adni a gyerekeket a nagyszülőknek. Erre nincs esély?

    Kedvelik 1 személy

    • Szia! 🙂

      Köszi, remélem neked lesz igazad, már olyan jó lenne egy kis nyugalom. Már az is szuper lenne, ha csak semmi “rossz” nem történne, úgy a lányokkal is könnyebb. 🙂

      Irigykedem ám rád rendesen, nagy királyság lehet, hogy azt csinálasz amit akarsz egész nap. 😀

      Egy teljes napra még biztosan nem menne, de több óra már működik. Ha a Kicsit sikerülne előbb-utóbb rászoktatni, hogy ne az én kezemben ringatva aludjon el (akár csak úgy, hogy valaki fekszik mellette és simogatja), az már nagy előrelépés lenne és akkor a déli alvást is tudnák máshol tölteni.

      Kedvelés

      • Én a fiamat 1 éves koráig este megszoptattam, közben elaludt, majd betettem az ágyába. Kilenc hónapos volt, amikor programom volt. Megbeszéltük, hogy az esti szoptatásra hazaugrok, majd vissza. Fél órát késtem, útközben végig azt vizionáltam, hogy a gyerek ordít, a férjem pedig tiszta ideg, hol vagyok már.

        Beléptem a lakásba, teljes csend, a férjem tévét nézett. Döbbenten kérdeztem, hol a gyerek. A férjem szokás szerint megfürdette, felöltöztette, majd a hiányomra tekintettel nem nekem adta át, hanem berakta az ágyba. Egy hang nélkül elaludt a gyerek. (Nyilván vacsorát kapott fürdés előtt.)

        Szóval sokszor csak az anyák túlpörgése, hogy a gyerek nélkülük nem létezik.

        Kedvelés

        • Nekem nem azzal van a bajom, hogy nem alszik el nélkülem, hanem, hogy csak kézben.
          Nálunk is volt már olyan (kb. 2-3 hónapja), amikor céges összejövetelen voltam és hiába értem haza nagyjából fektetési időre, addigra a férjem már letette a gyerekeket. Csak neki is ringatnia kellett csomó ideig kézben (meg persze fél óra múlva ébredt az elmaradt tejért). Ezért akarom megtanítani, hogy az ágyában elaludjon magától, akár simogatással is, mert azt nem várom el anyósoméktól, hogy fél órán keresztül rütyőzzenek vele kézben. :/

          Kedvelés

    • Horvátul is csak úgy hívják, hogy “dren”, azt hittem ez egyezményesen így van akkor mindenhol. 😀

      Igen, még szinte földet sem ért a pléd, ki sem tudtuk feszíteni rendesen, azonnal begyalogolt a közepére. Azt hittem csak keresztülmegy rajta, de leült kaját kérni. 😀

      Tényleg nagyon aranyos volt. :))

      Kedvelés

Hozzászólás a(z) Natko bejegyzéshez Kilépés a válaszból