
Igaz, hogy az idei nyár fele már eltelt, de talán még nem késő arról beszélni, hogy hogyan lehet megkönnyíteni a kisgyerekekkel történő utazást. Egyik lányom sem az a típus, aki szívesen üldögél békésen a fenekén órákig, így igencsak kreatívnak kell lennem már egy 3-4 óra hosszúságú autózáshoz is.
A Kicsi csak szimplán utálja a kocsit, idegesíti a háttal való utazás, az idő nagy részében aktívan szórakoztatni kell a békesség érdekében, de a négy éves elsőszülött sem veszi gond nélkül az akadályokat.
Egy darabig működik a zenehallgatás, mondókázás, barchoba vagy akár a „ki lát meg hamarabb…?” típusú játékok, de elég hamar rájuk un és beindul a Shrekből a szamárra emlékeztető „ott vagyunk már? mikor érünk oda?” kérdésözön kétpercenként.
Az unalom és az oda-vissza út persze csak az eleje és a vége a kirándulásnak, a kettő közötti időszakban – a tényleges vakáción – is jól jönnek olyan cuccok, amiket könnyedén magunkkal vihetünk és megkönnyítik a szokásos otthoni környezettől való távollétet.
Az alábbiakban összeszedtem néhány olyan holmit – legyen az saját készítésű vagy készen vásárolt –, amelyek nekünk óriási segítséget jelentettek a korábbi kiruccanásainknál, hátha ti is találtok köztük olyasmit, ami a ti családotok hasznára is válhat.
- Foglalkoztató táska

A nagylányom nagyon szeret rajzolni, színezni – úgy általában kézműveskedni – ezért beszereztünk egy utazáshoz is praktikus rajzmappát, ami gyakorlatilag egy toll- és eszköztartó, az egyik oldalán kemény rajztáblával, hogy ne csak az asztal mellett ülve lehessen használni.
Ilyesmi táskát több üzletben is vehetünk (mi az Ikea MÅLA modelljét használjuk), amit aztán kedvünkre feltölthetünk különböző eszközökkel.
Az üres papír és a színezők mellett tehetünk bele matricás füzetet (nálunk óriási kedvenc!), nagyobb gyerekeknek való foglalkoztatókat, vízzel festős „színezőt” is. Az írószereknél érdemes a hagyományos ceruzára hagyatkozni, mert ha az a tervünk, hogy az autóban hagyjuk a kézműves szütyőt – a vezető- és az anyósülés hátán lévő zsebekbe egyébként tökéletesen belefér – akkor a filctoll és a zsírkréta sem jó választás.
Én is a saját káromon tanultam; először zsírkrétát tettem bele, ami – nem meglepő módon – megolvadt a nyári kánikulában felmelegedő autóban. Filctollat eddig nem mertem adni (annyira még nem bízok a gyerek eszközkezelésében, hogy ne vizionáljak kiszedhetetlen pacákat az ülések kárpitjára), de el tudom képzelni, hogy az sem bírná sokkal jobban a meleget.
Persze az is megoldás, hogy hozzuk-visszük magunkkal mindig, amikor útra kelünk, de én jobban szeretem, ha a táska folyamatosan ott van az autóban – nem egyszer mentett már meg minket, amikor étteremben, kávézóban, esetleg olyan barátainknál voltunk, ahol nincsen gyerek, így nekik való játékok sem és a csemeténk pár perc elteltével elkezdett látványosan unatkozni.
- Legó-doboz

A lányom másik nagy szerelme – a kézműveskedés mellett – az építészet. Legyen szó legóról, fa építőkockákról, mágneses lapokról – mindegy, csak építeni lehessen belőle!
Ezt kissé körülményesebb úgy lefordítani, hogy utazáshoz is alkalmas legyen, de viszonylag egyszerűen barkácsolhatunk legó-dobozt házilag.
Nincs másra szükségünk, csak egy filléres uzsonnás dobozra, ragasztópiszolyra, egy legó alaplapra és persze a kockákra.
Az alaplapot – ha nagyobb, mint amire szükségünk van – vágjuk a megfelelő méretre és a ragasztópisztoly (vagy erős, kétoldalú ragasztószalag) segítségével ragasszuk be a doboz fedelének a belső oldalára. A mélyebb részét töltsük fel legóval és el is készült a könnyen szállítható építőkészlet!
Mivel az én lányom eléggé hajlamos a kétbalkezességre és nem volt kedvem utazás közben legókockák után kutatni az autóban vagy ami még rosszabb, hetek múlva a csontkeményre száradt, maradék kiflidarabokkal együtt összeporszívózni az ülések alól, ezért egy kisebb, cipzáras szütyőt is beleragasztottam a dobozba, hogy csökkentsük a kockák elveszlésének az esélyét.
Ha ezt a megoldást választjuk, akkor érdemes olyan tasakot választani, ami áttetsző anyagból készült, hogy kívülről is lássa a csemete, hogy milyen darabok elérhetőek.
Mióta elkészült a doboz, már többször is előkerült különböző utak során és eddig hibátlanul funkcionál, sőt, a gyereket is egészen hosszú időre leköti.
- Textil etetőszék

Ez a tétel nem az autós unaloműzéshez, hanem az idegen helyen való tartózkodáshoz nyújt segítséget. Amikor a miénket (Sack’n Seat) beszereztem, még egyáltalán nem volt elterjedt a dolog, de azóta egyre több üzletben találkozom hasonló multifunkcionális „etetőszékkel” (pl. ITT)
Maga az eszköz egy kapcsokkal ellátott textildarab, amit bármilyen hagyományos szék támlájára rá lehet húzni, majd a hozzávarrt csatok segítségével rögzíthetjük a textilt is a székhez és a gyereket is textilhez.
Mivel a baba vállain és a karjai alatt is össze kell kapcsolni az anyagot, ezért teljesen biztonságos a használata, na meg egyébként sem fogjuk „kikötözve” magára hagyni az utódot, így a célnak – hogy megetessük a rendes széken még ülni nem tudó csemetét – tökéletesen megfelel.
Az étkezés végeztével a saját kis szütyőjébe csomagolhatjuk el, hasonlóan a többször használatos, textil bevásárlótáskákhoz, így extrém kevés helyet foglal a csomagjaink között, ha utazásra kerül a sor.
Én a nyaralásokon kívül is rengeteget használom, reflexből dobom be a táskámba mindig, ha idegen helyre vagy gyerektelen barátokhoz megyünk, így nem kétemberes mutatvány megetetni a totyogót, sőt a babakocsit sem kell magunkkal cipelni a negyedikre, ha éppen a gyerek kajaidejében érkeznénk.
Mivel maga az „etetőszék”, a műanyag kapcsok kivételével textilből készül, a tisztítása sem bonyolult, ugyanúgy bedobhatjuk a mosógépbe, mint bármelyik ruhadarabunkat.
Ugyan manapság már rengeteg helyen biztosítanak hagyományos etetőszéket a legkisebbeknek, de én mégis azt gondolom, hogy hiánypótló darab ez a rendhagyó verzió, mert egy étteremben is előfordulhat, hogy a rendelkezésre álló néhány darab éppen a mi látogatásunk idején lesz mind foglalt.
- Összecsukható bili

Amikor a nagylányom szobatiszta lett, azonnal szembesültünk a problémával, hogy mihez fogunk kezdeni a véget nem érő játszóterezések, parkbeli séták és az esetlegesen kietlen tájakon történő kirándulások során.
Sajnos mi is olyan helyen élünk, ahol a nyilvános mosdó többnyire csak fogalomként létezik, így ha a gyerekre rátör a szükség valahol a szabadtéren, akkor az egyetlen élhető megoldás az lenne, hogy keresünk egy kávézót, éttermet, plázát, valamit – ahol jó eséllyel wc közelébe tudunk jutni.
Nyilván ez nem mindenhol járható út, arról nem is beszélve, hogy a frissen szobatisztult gyerek nem biztos, hogy tudja tartogatni a produktumot addig, amíg elérünk egy mosdóhoz, így a legjobb ötletnek az tűnt, ha mindig tartunk magunknál egy bilit.
Mivel lányaim vannak, egy sima pisilés sem olyan egyszerű a fák tövében, mint a fiúknál (vagy csak mi vagyunk annyira szerencsétlenek, hogy többször is sikerült „eláztatni” a gyereket a guggolós megoldással), így elkezdtem olyan kicsi vagy összecsukható bilit keresni, amit a hétköznapokban is könnyen el tudunk csomagolni.
Egy másik anyuka javasolta a Potette Plus 2in1 összecsukható bilit és mióta megvettem, sehová nem megyünk nélküle. A lábait fixálva biliként, oldalra kihajtva wc-szűkítőként használható; a hozzá rendelhető, nedvszívó betéttel ellátott zacskókkal pedig bárhol szuperül használható.
Ha szabadtéren vagyunk és van olyan terület, ahol elvégezheti a lányom a dolgát, akkor nem szoktam zacskót használni, csak a fűbe folyatjuk a produktumot, de ha nagydologról van szó vagy éppen egy mélygarázs mínusz ötödik emeletén jut eszébe, hogy pisilnie kell (volt már rá példa!), akkor persze beleteszem a nylont és „hazavisszük” a termést.
Utazáshoz, kiránduláshoz, túrázáshoz nálunk elengedhetetlen kellék, ha még keresitek a megoldást az állandóan rendelkezésre álló wc-re, akkor csak ajánlani tudom!
+1 ötlet:
Ez nem termék vagy házilag eszkábált foglalkoztató, hanem egy trükk arra, hogy könnyebben teljenek az utazással töltött órák a gyerekek és a szülők számára is. Az én lányaim még elég kicsik az ilyen sokáig tartó képernyőbámuláshoz, de egy ismerős anyuka azt mesélte, hogy ő a hosszú repülőutak előtt hetekig teljes „elvonót” tart a gyerekeinek, majd a gépre felülve a kezükbe adja a tabletet és szabad a vásár: az utazás során annyi mesét nézhetnek, amennyit szeretnének. Így – a korábbi képernyőmentes időszaknak hála – általában órákig békesség van, ami bőven elég ahhoz, hogy nyugodtan eljussanak egyik helyről a másikra.
Ti milyen megoldásokat vagy holmikat használtok, amivel megkönnyítitek a családotok utazását? Ha van valami jó ötletetek vagy javaslatotok, írjátok meg kommentben, hátha nálunk is beválik!
Salty

A 4 évesnek az un. csendeskönyvet ajánlom. Ez ilyen textil cipzárazható puha “könyv”, amiben tépőzárazható dolgok vannak. Én pl. Babaházat vettem, szét lehet hajtani, 4 szoba van benne, ággyal, ruhásszekrénnyel, konyhával, fûrdővel. Minden szobához van benne puha filc holmik, pl. ágytakaró, párna, ruhácskák, konyhában pici ennivalók, fûrdőben fogkefe stb. Van hozzá kis textil baba, amit öltöztetni lehet. Ilyenből van állatkertes, vagy iskolás verzió is. Nem olcsók, mert nem egy tömegtermékről van szó, de sokáig megmarad, mert még a 7 éves is eljátszik vele.
KedvelésKedvelés
Ez nagyon jól hangzik és biztosan tetszene az én lányomnak is! Nagyon szereti az ilyen apróságokat rendezgetni, a babákat öltöztetni stb.
Tudnál esetleg egy linket küldeni, hogy honnan lehet ilyesmit beszerezni?
Nagyon köszi az ötletet! 🙂
KedvelésKedvelés
Nálunk az LCD rajzoló tablet, ami nagy segítség az utazások közben. 🙂 Mondjuk kisbaba korban ez sem opció.
KedvelésKedvelik 1 személy
Ezt már másoktól is hallottam, ti mennyi idős gyerekkel kezdtétek el használni?
A Nagyomnak van az a retró mágneses lehúzós rajzolótáblája, azt szereti, de annyira nem köti le, hogy mondjuk 30-45 percig is játsszon vele. Az LCD-ssel több mindent lehet csinálni?
KedvelésKedvelik 1 személy
A nagy 4 éves múlt, a kicsi pedig 2. Karácsonyra kapták ajándékba, azóta használjuk. A nagy már sokkal jobban, a kicsi még csak firkál, és örülünk milyen szép. 😀
Van egy tábla, meg egy ceruza. Sokkal többet nem lehet vele csinálni, mint a lehúzóssal, sőt nekünk ahhoz még formáink is vannak. Ezt viszont sokkal jobban szeretik. Nagy előnye, hogy színes. Van, hogy csak kiszínezik az egész felületet, vagy “Találd ki mit rajzoltam?”-ot játszunk. 🙂
KedvelésKedvelik 1 személy
Bíztatóan hangzik, lehet, hogy veszek én is egyet a Nagynak, hátha jobban leköti, mint a sima rajzolós tábla. Köszi szépen! 🙂
KedvelésKedvelés
Nálunk is az LCD- set szeretik, a kicsi és a nagyok is. Szoktak rajzolni és a többieknek ki kell találni mi az, a nagyok akasztófáznak is.
KedvelésKedvelés
Megmutatom majd a Nagynak, aztán veszünk egyet neki karácsonyra, hátha nálunk is beválik. 🙂
KedvelésKedvelés
Nálunk a hangoskönyv vált be. Mondjuk egyéves babánál ez még nem megoldás, belátom, de kicsit később nagyon jó. Horvátországról nekem mindig a Winnettou jut eszembe, egyrészt Gojko Mitic :-D, másrészt állandóan azt hallgattuk, miközben mentünk a tenger felé… a fiúk még idén is berakták nosztalgiából, mikor jöttünk hazafelé Senjből.
KedvelésKedvelik 1 személy
A hangoskönyv tök jó ötlet, hozzáadom a mi repertoárunkhoz is!
A Winnettou-t meg kell néznem, megmondom őszintén, fogalmam sincs mire gondolsz. 😀
KedvelésKedvelés
Ez azért van, mert jóval öregebb vagyok! Ha az én korosztályomból mondog valakinek, hogy Gojko Mitic, akkor nyomban vágja, hogy miről és kiről van szó.
Gojko Mitic volt Winnettou az 1963-as fimben (na, azért ennyire nem vagyok öreg, csak a 80-as években is sokan ismerték ezt a filmet), és a legtöbb jelenetet a Plitvicei tavaknál vették fel. G. Mitic akkor jugoszláv színészként volt aposztrofálva, de azt hiszem, szerb volt, nem horvát.
KedvelésKedvelik 1 személy
Én azt hittem a Winnetout mindenki ismeri 😊
Omis, Cetina folyónál is forgatták. Van ott egy malom étterem, nagyon jól főznek. Gyerekeknek játszótér, lehet a folyón hajóval menni, ill. a rafting is ott van (még nem volt 8 éves a gyerek, de jöhetett ő is). Mi már sokszor voltunk ott, nagyon szeretjük.
KedvelésKedvelés
Azt úgy tudom, hogy ki a Winnetou, de a filmet nem tudnám felidézni (pedig biztos láttam gyerekként, anyukámék nagyon szerették az ilyesmit), azt meg pláne nem tudtam, hogy Horvátországban forgatták.
Ha helyi forgatás jut eszembe, a Trónok Harcára gondolok. 😀
Ez a rafting nagyon jól hangzik, még a gyerekek előtt mi is voltunk a férjemmel, talán amikor nagyobbak lesznek megyünk majd családostól is. 🙂
KedvelésKedvelés
Mi nagyon szeretjük Omist, mert van homokos tengerpartja, ott a víz is melegebb. Van élet a városban és sok kirándulási lehetőség.
KedvelésKedvelik 1 személy