Ez a családi napló kissé rendhagyó lesz, mert a napokban nem volt elegendő időm leülni és megírni, de minden mást elmondok a videó(k)ban! 😉

Hétfőn még nem éreztem magam eléggé jól ahhoz, hogy bemenjek dolgozni. Már nem voltam igazán beteg, de azért még köhögtem, és arra jutottam, hogy kitolás a többiekkel szemben, hogy az én fuldoklásomat kelljen hallgatniuk odabent. Úgyhogy itthon maradtam, és itthonról is dolgoztam a hét hátra lévő részében is.

Hétfőn ugyanúgy elvittem a lányokat reggel oviba, ahogy egyébként is szoktam, délután pedig ki akartam használni, hogy napközben esett egy kicsit az eső – ezért az oviba vezető úton azt terveztem, hogy majd sétálunk egyet a környező parkokban, pocsolyákba ugrálunk, de végül kicsit másképp alakultak a dolgaink.

Aznap egy „régi új” útvonalon indultam el értük, mert mióta megnyitották a felújított útszakaszt teljes hosszában, ez volt az első alkalom, hogy ebből az irányból közelítettem meg az ovit és így vettem észre, hogy a kerületi piacnál áll egy mutatványos és óriásbuborékokat ereget.

Még korábban nem láttam ilyet, de úgy nézett ki, hogy két farúd közé volt kifeszítve egy dupla kötélhúrok, az egyik rövidebb volt, a másik pedig hosszabb és a kettő közötti résben keletkeztek a buborékok. (Alább csatolok videót is, hogy lássátok ti is!)

Nagyon érdekes volt nézni, ahogy ott szállnak ezek a gigaburorékok az út felett, rögtön ki is találtam, hogy jó, miután felvettem a lányokat, nem megyünk egyből haza, hanem elsétálunk erre, hogy ők is megnézhessék, mert ki tudja, hogy később is ott lesz-e ez a fickó.

Az oviból a piac felé menet természetesen minden pocsolyába beleugrottak, minden lehulló falevelet megnéztek, de a tér közelébe érve már a mutatványos kötötte le minden figyelmüket.

Pár percig csak figyelték, hogy hogy csinálja, majd  képzeljétek, megengedte nekik, hogy ők is kipróbálják, mert voltak rövidebb, kimondottan a gyerekek magasságának megfelelő botjai is.

Ott is ragadtunk egy jó háromnegyed órára, mert a lányok rettentően élvezték a dolgot! A Kicsi még nem feltétlenül értette, hogy pontosan mi ennek a procedúrának a lényege (de azért neki is összejött néhány buborék), a Nagy viszont elég jól elkapta a fonalat ahhoz képest, hogy most csinálta ezt először.

Igazán rendkívüli élmény lehetett ez nekik, mert a Nagy később az autóban úgy fogalmazott, hogy pocsalyába is ugráltak, faleveleket is gyűjtöttek, sőt, még óriási buborékokat is eregettek, úgyhogy egyértelműen ez volt a legjobb nap eddig az egész életében.

Másnap viszont már egy sokkal „hagyományosabb” napot zártunk. Reggel ugyanúgy elmentünk az oviba, aztán itthonról dolgoztam a nap hátralévő részében, délután pedig szokás szerint felvettem őket, és hazaindultunk, hogy a Nagy időben hazaérjen, mielőtt indulnunk kellene a falmászásra.

Mivel elég jó időt futottunk, és nem volt annyi autó az utakon, mint egyébként szokott, így volt egy felesleges fél óránk, ami pont elegendő volt ahhoz, hogy megálljunk az egyik játszótér melletti gesztenyefánál, és gyűjtsünk pár szem gesztenyét.

Én arra gondoltam, hogy összeszedünk körülbelül 20-30 darabot, hogy tudjunk néhány figurát  készíteni belőlük, de annyira belejöttek a gyűjtögetésbe, hogy végül kb. 10+ kilót sikerült hazavinnünk.

Amikor hazaértünk, a nap hátra lévő része már úgy folytatódott, ahogy egyébként is szokott. A Nagy összepakolta a holmijait a falmászáshoz, majd utána mi ketten a csarnok felé vettük az irányt.

Nagyon örülük annak, hogy ilyen kitartóan csinálja az edzést, hogy teljesen önállóan, egyedül készülődik, tudja, hogy mit kell pontosan felvennie, milyen ruhákat kell bepakolnia a táskájába, hogy hol van a cipője, sőt, mindig elkészít magának valami kis rágcsánivalót vagy egy szendvicset is, amit a hazafelé úton szokott megenni a falmászás után.

Nem kell nyaggatni, nem kell helyette pakolni, szóval bízom benne hogy ez nem csak az önállósodását segíti elő, hanem azt is, hogy a későbbiekben, amikor már iskolába fog járni, akkor ne nekem kelljen az iskolatáskáját átnézni meg bepakolni helyette, bár biztos vagyok benne, hogy az első időszakban ez gyakran elő fog fordulni.

A szerda számomra kimondottan eseménytelen munkanapnak ígérkezett, de cserébe a lányoknak nagyon izgalmas napjuk volt, hiszen aznap tartották az oviban a kenyérnapot. Nem tudom, hogy emlékeztek-e még arra, hogy ez pontosan mit jelent, vagy hogy zajlik – de azt hiszem tavaly és tavalyelőtt is meséltem már róla.

A napokban egyébként már magyarországi posztokban is láttam, hogy többen említették, hogy az ő ovijukban is van ilyen, bár egyértelműen vallásos felhanggal. Az általam látott bejegyzés pont arról szólt, hogy miért kell ezt a vallási ünnepet megtartani az oviban, de itt nálunk semmilyen egyházi jellege nincsen, hanem valóban az a lényege, hogy megismerjék a gyerekek, hogy hogyan készül a kenyér.

Képzeljétek, még egész, szemes búzát is vittek be nekik, ők őrölték meg kézi mozsarak segítségével, majd ők futtaták fel az élesztőt, ők gyúrták meg a tésztát, és készítették el a kis zsömléiket, amit aztán a konyhán megsütöttek nekik.

Sőt, idén még szilváspitét is csináltak, ehhez is ők gyúrták össze a tésztát és ők készítették elő a szilvákat (olyan jó lett, hogy hazahozni már nem is tudtak belőle, mert az összes elfogyott az oviban!)

A lányok már mindketten nagyon várták ezt a napot és én is azt gondolom, hogy ez egy nagyon klassz hagyomány, az már csak plusz, hogy a „játékos főzőcske” közben megtanulják azt is, hogy honnan lesz a liszt és pontosan milyen folyamatok szükségesek ahhoz, hogy a kenyér vagy a pékáruk elkészüljenek.

Aznap délután, ha már úgyis itthon volt az a szatyornyi gesztenye, akkor az estét azzal töltöttük, hogy gesztenyefigurákat készítettünk, de nem a hagyományos fogvájós módon, hanem – ahogy már ti is láttátok a korábbi posztomban – agyagból formáztunk különböző állatokat.

Nagyon tetszett mindkettejüknek a kézműveskedés, de én a Kicsin lepődtem meg a leginkább, mert ő nem szereti, ha koszos lesz a keze vagy a ruhája, most mégis olyan elánnal vetette bele magát az agyagozásba, hogy észre sem vette, hogy már a füle mögött is agyag van!

Csütörtökön az eddigiekhez hasonló napot zártunk, a lányok az oviban, én továbbra is itthonról dolgoztam, délután viszont a férjem kitalálta, hogy ha már egyébként is megbeszélték a Naggyal, hogy aznap ő viszi el a falmászásra, akkor az oviból is felveszi őket délután.

Emiatt a napom további része a szabaddá vált, és lehetőségem nyílt arra, hogy egy kicsit hosszabban dolgozzam, ami nagyon jól jött, mert pénteken online egyetemi óráim voltak, és így legalább előre tudtam valamennyit dolgozni, hogy ne maradjak le semmivel amíg az előadásokat hallgatom.

Szombatra viszont már jelenléti óra volt betervezve a Pécsi Egyetemen, így kénytelen voltam átkocsikázni Magyarországra egyetlen 2,5 órás előadás miatt. Annak nem láttam értelmét, hogy emiatt az egy rövid óra miatt ott aludjak előző nap, ezért inkább beáldoztam a szombat reggelem és felkeltem háromnegyed 5-kor, hogy időben odaérjek a kilenc órás kezdésre, délután pedig visszakocsikáztam Zágrábba.

Igyekeznem is kellett, mert aznap 4-re még egy playdate is le volt szervezve a lányoknak!

Ahhoz a kisfiúhoz készültünk, aki a Nagy egyik legjobb barátja volt az oviban, de ő idén már iskolába jár, ezért régóta nem találkoztak és nagyon hiányoztak már egymásnak.

Kicsit sajnálom, hogy nagy valószínűséggel nem fognak egy iskolába vagy egy osztályba járni, mert egyébként az nem számítana, hogy a kis pajti már másodikos lesz, amikor a Nagy elsős, hiszen a kéttannyelvű magyar suliban negyedikig egy közös osztályban tanulnak a gyerekek.

Mindenesetre ha mi szülők igyekszünk, akkor azt hiszem, hogy még így is lesz lehetőség arra, hogy ápoljuk az ilyen barátságokat, már csak azért is, mert a helyi magyar közösségnek természetesen ugyanúgy aktív tagjai maradunk akkor is, ha nem a magyar általános iskolába járnak majd a lányok.

Végül az egyetemi órám valamivel később fejeződött be, mint ahogy az órarendben volt, így hazajönni már nem tudtam a playdate előtt, hanem egy gyors telefon során abban egyeztünk meg a férjemmel, hogy ott találkozunk a helyszínen, mert a késés miatt szinte percre pontosan 4 órára tudtam odaérni.

A közös játék sorén nagyon jól éreztük magunkat, mi felnőttek is sokat beszélgettük, a gyerekek is rengeteget szórakoztak, sőt, még a Kicsi is teljesen felszabadultan, boldogan játszott a többiekkel, így haza is jóval később (csak valamivel nyolc óra előtt) indultunk.

Mivel legutóbb anyósom csinált kaját, ezért vasárnapra beterveztem, hogy én főzöm az ebédet a „kiterjesztett, szűk családnak” és bár eredetileg azt gondoltam, hogy majd a playdate után, szombat este még legalább a répatortát megcsinálom előre, akkor már semmi ingerenciám nem volt hozzá, így végül minden másnapra maradt.

Viszont pont jól jött ki a dolog, mert a férjem már egyébként is megbeszélte egy kollégájával (akinek szintén két hasonló korú kislánya van), hogy elmennek a gyerekekkel együtt játszóterezni, így én zavartalanul tudtam főzőcskézni itthon.

Nagyon jól sikerült az ebéd (a gyerekeknek különösen ízlett a tejszínes sütőtök-krémleves) és annak is örültem, hogy el tudtunk tölteni egy kis időt Bakáék társaságában is.

Estére már csak az maradt, hogy előkészítsünk mindent hétfőre, a lányoknak segítettem bepakolni az ovis hátizsákjukat és a ruháikat is kikészítettük, aztán amíg az apjukkal elmentek aludni, én beültem egy nagy kád forró vízbe, hogy megjutalmazzam magam ezután a zsúfolt hét után.

Jövő héten innen folytatjuk! 😉

Salty



U.i.: A fenti szöveget igyekeztem letisztázni, de akik a videót hallgatták meg (vagy azt is) nézzék el nekem, hogy abban kicsit összeszedetlenül beszéltem – arra fogom, hogy még nagyon korán volt! 😁

Írjátok majd meg, hogy mit gondoltok erről a formátumról? Szívesen néznétek/hallgatnátok máskor is vagy inkább hagyjam a fenébe?