Jöttünk, láttunk, győztünk – Újra itthon vagyunk!

Klassz, fából faragott szobor a bejárat előtt
Ez volt a megoldásuk a szúrós ubira
Vademberek ezek… főleg a Nagy! 🤦‍♀️
Ez a kép már a verseny végeztével, az eredményhirdetés után készült

6 hozzászólás

  1. Örülök, hogy jól sikerült a nyaralás 🙂

    Anyukád párja hogy viszonyul a lányokhoz?

    Az én anyukám hasonló lehet a tiédhez: imád unokázni. Én csak csodálom, hogy 78 évesen is mennyi energiája van. Még amikor kisebbek voltak az unokák, akkor is heteken keresztül járt az öcsémékhez ki Ürömre, naponta több órát tömegközlekedve, hogy vigyázzon rájuk, ha betegek voltak. Az én fiamat is vitte mindenhova: állatkertbe, élményfürdőbe, nyáron pedig a Balatonra. Öcséméknek még most is besegít, mert a középsőt (13 éves) 2 hetente edzésre kell kísérni, amikor az anyja nem tud érte menni. Most pedig a 10 éves keresztlányommal csinálja ugyanazt, mint régen az unokákkal: viszi mindenhova. Én összeteszem a két kezem, ha 78 évesen fele ennyi energiám lesz.

    Kedvelés

    • Nagyon örül neki mindig, amikor elmegyünk hozzájuk, de nem igazán tudja, hogy kell a gyerekekkel bánni, szóval ő tényleg csak a partvonalról figyel. Azt viszont boldogan teszi. 😊

      Aztamindenit! 78 évesen annyi energiája van, hogy még mindig bevállal egésznapos, gyerekezős programokat? 😱
      Hát, le a kalappal! Én is csak azt tudom erre mondani, hogy nagyon örülnék neki, ha csak fele ilyen jól öregednék! 😁

      Kedvelés

      • Az én nagymamám (ha már bezzegelünk :D) 80 évesen még frizbizett és labdázott velem a strandon.

        De az én szüleim már 70 évesen nem voltak olyan állapotban, erre írtam, hogy kártyázni és társasozni lerobbant testtel is lehet(ne).

        Kedvelik 1 személy

        • Nem semmi! Mindig úgy ámulok, amikor ilyen százéves nénikéket látok még biciklizni is akár – néhányan tényleg keményen tolják! 😀

          Anyukám még csak 65, de már sajnos nagyon le van robbanva és iszonyú tempóban romlik a fizikai állapota évről évre. :/

          Kedvelés

  2. “Úgy érzem, hogy ő úgy unokázna a legszívesebben, mintha színházba menne, nézné őket a partvonalról, de bevonódni már nem feltétlenül akarna.”

    Ez nagyon ismerős, szüleim ugyanezt csinálják. Sajnos ők hozzánk is így álltak, így nem meglepő, de szomorú. Különösen, mert a saját nagymamám meg sokat játszott velem. Kártyázni és társasozni még lerobbant egészség mellett is lehetne. 😦

    Minden tiszteletem a 700km-ért neked, meg a gyerekeknek! Az enyémek nagyobbak, de a 600 km-től is besokalltak. Kb 300-ig bírták normálisan, utána kezdték szétszedni egymást és az idegeimet… (Én levezetek 1000-et is, ha béke van, meg zene. De velük a Balatonig megőszülök, mire lejutunk!)

    Kedvelés

    • Na igen, egyedül azért nagyon más lenne vezetni! Hallgatnám a saját hangos könyveimet vagy valami podcastot, tuti jobban bírnám úgy, mint a Mancs Őrjárattal a hátsó ülésen! 😅

      Szerintem anyukám velünk egyébként játszott direktben, amíg egész kicsik voltunk, de később már semmi ilyesmire nem emlékszem. A lányokkal is valahogy többet játszott baba-totyogó korukban, de mióta jobban öntudatra ébredtek, már nehezebben találja meg velük a közös hangot. :/
      Pedig igen, a kártya/társas/dominó tényleg csak akarat kérdése.

      Kedvelés

Hozzászólás