
Még csak most vetettük bele magunkat a nyári szünetbe, de tudjátok ti is, hogy milyen hamar eltelnek ezek a hónapok, mire észbekapunk, már augusztus vége lesz – éppen ezért nem érdemes a következő tanév előkészületeit az utolsó pillanatra hagyni!
Az egyik legnagyobb mérföldkő valószínűleg az iskolatáska kiválasztása, mert legyen szó akár elsős, akár már több éve suliba járó gyerekről, a táska mindig kardinális kérdés: a legtöbben nem egyetlen évre terveznek vele, ezért a dizájn és a kényelem mellett az is fontos, hogy jól bírja a strapát.
Minták, amik meghozzák a kedvet a sulihoz
Szülőként mi nyilván a praktikumot nézzük, de legyünk őszinték magunkkal, a gyerekeinknek az a legfontosabb (és valószínűleg egyetlen 😁) kritérium, hogy a táska igazán tetsszen nekik. Ha találnak egy olyan mintát, állatfigurát vagy karaktert, amit magukévá tudnak tenni, az a sulikezdéshez is extra önbizalmat és jókedvet ad.
A Baagl márka tervezői ezt pontosan tudják, sőt, náluk egy-egy klassz mintából nemcsak táskát, hanem egy teljes iskolai szettet is összeállíthatunk! Így a tolltartó, a tornazsák, a kulacs, sőt még a festőköpeny is tökéletesen harmonizálhat egymással!
Biztonság és praktikum
A vizuális élmény mellett a Baagl a funkciók terén sem bíz semmit a véletlenre:
- Biztonság mindenekelőtt: A táskákon elhelyezett fényvisszaverő csíkok gondoskodnak arról, hogy a gyerekek a szürke, őszi reggeleken vagy a téli délutánokon is jól láthatóak legyenek a hazafelé tartó úton.
- Maximális rendszerezettség: A rengeteg praktikus zseb segít, hogy a füzetek, tolltartók és apróságok ne vesszenek el a táska mélyén – nekem mondjuk nincsenek olyan illúzióim, hogy ezek a fakkok majd teljesen felszámolják a kupit, de legalább az esélyt megadják a rendre!
- Praktikus kulacstartó: Az oldalsó zsebben mindig kéznél tartható a kedvenc palack, így ha véletlenül szivárgásos baleset történne, annak nem a füzetek és a könyvek látják kárát.
Európai minőség, tudatos döntés
Szülőként számomra az is fontos szempont, hogy a vásárlásommal mit támogatok. Semmiképpen nem egy távoli, ellenőrizhetetlen forrásból származó, körülményes úton idejuttatott, bizonytalan minőségű terméket szerettem volna a gyermekem hátára akasztani. A Baagl egy elismert európai (cseh) márka, amelynél a prémium anyaghasználat, az ergonomikus, gerincbarát kialakítás és a fenntarthatóság alapérték, ezért jobb érzéssel tölt el tőlük vásárolni, mert tudom, hogy mit veszek.
Nem csak elsősöknek!
Bár az első táska kiválasztása mérföldkő, a Baagl nem feledkezik meg a nagyobbakról sem. Nemcsak a legkisebbeknek gyártanak merevfalú iskolatáskákat, hanem a felsősöknek, sőt a tinédzsereknek is kínálnak szuper, ergonomikus hátizsákokat és millió egyéb kiegészítőt.
Nekünk ugyan még van egy egész évünk hátra, de állati jó érzés, hogy legalább az iskolatáskáját már kiválasztotta a lányom és azon már biztosan nem kell jövő ilyenkor rugóznunk! 😁
Ezért ha rám hallgattok, akkor ti sem hagyjátok a döntést a nyár végére, amikor már amúgy is annyi minden miatt kell kapkodni!
Sőt, most extrán megéri előre gondolkodni: ha június 30-ig rendeltek Baagl terméket, akkor a SALTY kuponkóddal most 10% kedvezményt kaptok a vásárlásotokból az iskolataskanet.hu oldalon!
Salty
[X – együttműködés]

Ausztriában is van Schultüte , kis édesség, apró iskolai cuccok kerülnek bele. Sok félét lehet készen is kapni, de van üres is, azt te töltöd még. Én anno üresen vettem, tettünk bele kis Lego szettet, aranyos apró iskolai dolgokat, kis édességet.
Ebből is lehet vetélkedőt csinálni, az egyik kislánynak olyan hatalmas, névre szóló volt, hogy alig bírta el:).
Elsőben kaptak a suliban is egy kisebbet, abban apró iskolai cuccok voltak, a vonalzót a mai napig használja belőle.
KedvelésKedvelés
A tesóm 2 lánya közül a kisebbik sokkal magasabb a nővérénél, de ez így volt már babakorukban is. Szinte napra pontosan 1 év van a lányok között, tehát mondhatni, hogy “ikrek”. 2 éves korára a kicsi magasságban utolérte a nővérét, szóval náluk szóba sem jöhetett az, hogy majd a nagytól örököl ruhákat. A kisebbik (13 lesz) egyébként külsőre egy az egyben az anyai nagyanyja, ő is magas, szőke hajú, mint a “kicsi”. A nővére meg a mai napig átlagos, vagy annál valamivel alacsonyabb termetű.
KedvelésKedvelés
Nekünk a Schultüte lesz izgi (a borítóképen Bori kezében).
Az adományboltban találtam Ergobag és hasonló táskákat 10-15 euró közötti áron. Végül egy kisebb márkát vettem. Az volt a legkisebb, legkönnyebb és legmenőbb (egy pirostérdű tarantula van rajta).
Nem tudom, eléri-e iskolakezdésre a 110 cm-t a gyerek. Nem fog a suliban házit írni, vagyis vinnie kell mindent.
KedvelésKedvelés
Az én fiam 4éves és 111 centi. Akkor most ő a nagy vagy a tied a kicsi? 🙂
KedvelésKedvelés
Is. 🙂 Két véglet.
A másik fiunk kezdi nem elhinni, hogy ő milyen magas… Megnéztem, mindig nagy volt, de oviban a 95. percentilis körül volt, most a felső háromba tartozik. A kicsi 3-. A tiéd most 97+.
KedvelésKedvelés
Valószínűleg a te fiad is magasabb az átlagnál. 🙂
Az én hatévesem 117 cm. 🙂
KedvelésKedvelés
Mióta van ez a könyvünk, az én lányom is akar iskolatölcsért! Muszáj leszek csinálni neki egyet az első tanítási napra. 😀
Egyébként ő is pici, de az elmúlt fél évben olyan jól eszik, hogy alig ismerünk rá és sokat is nőtt magasságra is. Most már a saját korának megfelelő ruhákat hordja, nem 1-2 számmal kisebbet, mint eddig. 😀
KedvelésKedvelés
A mi Bori iskolába megy könyvünkön mappa van Bori kezében…
KedvelésKedvelés
https://manokonyvek.hu/konyvek/bori-iskolaba-megy—baratnm-bori-19/139436069
Ez a tölcsér mi? Valami új dolog? Mit kell beletenni?
KedvelésKedvelik 1 személy
Ez egy másik kiadás lehet (bár ugyanúgy 19. sorszámú), de akkor valószínűleg a mese is más, mert a miénkben van szó a tölcsérről.
Az első iskolai napon kapják a gyerekek, suli után bonthatják ki és apróságok vannak benne, cukrok, csokik, hajcsatok, karkötő, ilyesmi… kvázi Mikulás-csomag. 😁
Gondolom mindenki azzal tölti meg, amivel akarja meg tuti lehet készen is kapni.
Hátha jön majd valaki, aki Németországban él (a Bori német mese, ez a szokás is onnan jön) és beavat minket a titkokba. 😁
KedvelésKedvelés
Köszi, most már nem halok meg hülyén. 😀
Azért örülök, hogy a mi Borink nem ilyen, a Mikulás csomag nálam a szükséges rossz kategória (igyekszem értelmesebb nasikkal megtölteni), nem hiányzik még 1! 🙂
KedvelésKedvelés
Rám gondoltál?!
Épp tegnap kérdeztem meg a kollégákat, mi kell bele.
30 éves srác: édességgel kell telepakolni 😀 – esetleg egy-két iskolai cucc (pl. radír).
Anyuka felnőtt gyerekekkel: iskolai dolgok plusz egy kevés édesség.
Praktikus apuka két kisiskolás fiúval: marshmallow, hogy a nagy részét valami könnyű töltse ki, a gyerekek ugyanis egész nap cipelik. Kis játék: LEGO vagy kisautó. Plusz egy radír vagy vonalzó.
Tanítónéni a szülőin: lehetőleg kevés édesség; tegyük bele az iskolai egyenpólót – sok helyet kitölt, könnyű, hasznos.
Nem elvárás, hogy saját kézzel készüljön, és nagyon olcsón lehet kapni a boltban, de én valószínűleg készetni fogom a nagyobbakkal – ilyen nekik nem volt, akkor még otthon voltunk otthon.
Ma volt a ballagás az oviban. “Kidobták őket”: két gondozó két oldalról megfogta, és valami zsipp-zsuppolás után eldobta a gyerekeket. A fiunk azt kérte, hogy inkább a hintát nézzük (fordítsunk hátat), de az egyik anyuka csinált egy szuper fotót. A mi csoportunk nem kapta meg a mappákat, majd csak jövő héten lesz kész (betegek a gondozók). Az elvileg egy fejlődési napló, meg búcsúlevél jólkívánságokkal a gyereknek.
KedvelésKedvelik 1 személy