Nem árulok el túl nagy titkot azzal, hogy ez a hetünk már leginkább arról szólt, hogy a pénteki utazásunkra készültünk.

Ez volt az első olyan kiruccanásunk, amikor nincs a repülőn feladott nagy bőröndünk, mert annyi cuccra nincs szükségünk, viszont egy hátizsák önmagában meg túl kevés, szóval semmilyen “köztes” carry-on méretű táskánk nem volt.

Hétfőn ezért ovi után rögtön a nyakunkba vettük a várost a lányokkal, hogy levadásszunk két megfelelő bőröndöt.

Roppantul élvezték, hogy ők is beleszólhatnak, sőt, ők választhatják ki, hogy melyiket vegyük meg, az már csak a hab volt a tortán, hogy az egyik cipőboltban (három betűs, az első és az utolsó is ‘C’ 😅) pont ezen a héten volt 40% kedvezmény az összes náluk kapható táskára, mintha direkt a mi szükségleteinkhez időzítették volna az akciót!

Ez is remek apropója volt a témának, de a gyerekekkel egyébként is sokat beszélgettünk arról, hogy anya és apa el fognak utazni, hogy még hány nap van hátra és pontosan mikor lesz az, amikor már Baka megy értük délután az oviba.Igyekeztünk őket maximálisan felkészíteni éd szerencsére semmiféle ellenállás vagy probléma nem merült fel egyikük részéről sem, sőt, nekem úgy tűnt, hogy még ők is izgatottak a mi “kirándulásunk” miatt.

A Nagy kérte például, hogy nézzük meg együtt a térképen, hogy pontosan hová megyünk (összehasonlítottuk más korábban már általuk is meglátogatott helyekkel a távolságot), kerestünk képeket, hogy milyenek ott a házak és beszéltünk arról is, hogy mi mindent tervezünk majd a szigeten csinálni.

Miután minden kérdését feltette, bölcsen megállapította, hogy itt már olyan hideg van, hogy Mikulás biztosan itt lakhat valahol, vagy ha nem is pontosan abban a városban, ahol anya és apa lesznek, akkor tuti, hogy ahhoz nagyon közel.

A Kicsivel kapcsolatban nem voltam biztos, hogy érti, mi fog történni, hogy pár napig nem fogunk találkozni, de amikor kedden este elkezdtük összekészíteni, hogy milyen ruhákat fogunk magunkkal vinni, akkor odahozta az ágy széléről az egyik kapucnis pulcsimat, megkérdezte, hogy elviszem-e az utazásra, majd amikor mondtam, hogy azt nem, akkor bejelentette, hogy ebben az esetben ő fog azzal a pulcsival aludni.

És a takarodójuk előtt tényleg szépen elrendezte a párnáján, minden oldalát a helyére hajtogatta és kisimította, majd rajta fekve aludt el.

Ezen azért rendesen bepárásodott a szemem, még úgy is, hogy a Kicsi irányából semmilyen negatív érzés nem társult hozzá.

Szerdán és csütörtökön otthonról dolgoztam, így arra is jutott időm, hogy a saját motyóm mellett a lányok holmijait összepakoljam.

Mivel most hosszabb időre mentek Bakáékhoz, a táska is nyilván jóval nagyobb és súlyosabb volt, emiatt pedig nem akartam, hogy csütörtökön délután a két gyerek mellett még azt is cipelnie kelljen anyósomnak, szóval már szerda délután otthagytam mindent az ő lakásukban és csak utána indultam tovább, hogy felvegyem a lányokat.

Csütörtök reggel a gyerekek persze ugyanolyan lelkesedéssel és boldogan mentek oviba, mint szoktak, de arra azért nyilván szakítottunk időt, hogy jól megölelgessem és összepuszilgassam őket, mert a terv szerint már anyósom ment aznap értük.

Kicsit nehézkes volt összehozni a pontos gyerekfelvigyázós ütemtervet, mert Baka egyébként minden nap reggel héttől dolgozik, Dedának pedig hétfőn munkaügyben váratlanul el kellett utaznia, szóval ő ezen a héten teljesen kiesik, nem tudja oviba vinni az unokákat, ahogy azt eredetileg elterveztük, ezért aztán anyósom jobb híján szabadnapot vett ki hétfőre és keddre is.

Amikor ezt meghallottuk, akkor persze jó kis bűntudatunk lett, hogy jól bekavartunk az utazásunkkal, de Baka azt mondta, hogy igazából neki is jól jön ez a kényszerűségból született megoldás, mert így minden szükséges (és ezer éve halogatott) ügyintézést, orvosi időpontot ezekre a napokra szervezett, de mivel több felesleges szabija már nincsen, ezért szerdán már mindenképp nekünk kell majd megoldanunk az ovifuvart.

Ezzel csak annyi a gond, hogy mi kedden éjszaka érünk majd haza, szóval úgy tűnt, hogy az a két választásunk van, hogy vagy akkor hozzuk el tőlük a gyerekeket vagy szerdán kora reggel, de végül Bakának eszébe jutott a tökéletes felállás: kedden este majd a mi lakásunkban alszik a lányokkal, mi éjjel, terv szerint hazaérünk, ő reggel tőlünk indul majd dolgozni, a férjem vagy én pedig el tudja juttatni a gyerekeket az oviba.

Igazán összetett megoldás, de szerencsére egyetlen résztvevőt sem zavar, hogy csak így sikerül kivitelezni – mi pedig rettenetesen hálásak vagyunk, hogy a nem éppen szokványos komplikációk ellenére is vállalták a nagyszülők a bébiszitterkedést.

A gyerekek mindenesetre odáig voltak, amikor Baka jelent meg az ajtóban értük csütörtök délután és nem csak rögtön egy kiadós játszóterezéssel kezdték a közös mókát, de még a legkedvencebb paradicsomlevesüket is megfőzte nekik vacsorára, amit senki más nem tud olyan finoman elkészíteni, mint a horvát nagymamájuk!

Este persze még beszéltünk velük videóhívásban, még egyszer elköszöntünk mind egymástól, aztán mi a férjemmel a szokásosnál jóval hamarabb lefeküdtünk aludni, mert pénteken hajnali háromkor kellett kelnünk, hogy időben kiérjünk a reptérre.

Az adrenalin és az utazások előtti zsizsegés ellenére sikerült közel öt órát aludnunk, így nem teljesen kifacsarva vágtunk bele – a talán eddigi legnagyobb – közös kalandunkba május elsején.

A Svalbardon töltött napokról viszont már egy új bejegyzésben fogok írni, mert ha ebbe a posztba akarnék mindent belezsúfolni, akkor sosem érnétek a végére! 😁

Rengeteg mondani- és mutatnivalóm van, előreláthatólag csütörtökön fog megjelenni az élménybeszámoló – de addig is nézzetek szét a Facebook oldalon, ott már sok képet és videót megosztottam! 😉

Salty