A tavaszi szünet óta valamiért annyira összefolynak a napok, hogy most, hogy nekiültem megírni ezt a naplóbejegyzést, szinte el kell gondolkodnom, hogy mikor volt múlt hét hétfő és pontosan mi is történt az elmúlt hét napban.

Nem indult túl könnyen a hetünk, a Nagy még pénteken vagy valami olyat evett az oviban, amit nem kellett volna vagy olyan dologgal érintkezett, amire negatívan reagált, de hétvégén többször is panaszkodott arra, hogy viszket az egész felsőteste.

Neki egyébként is elég érzékeny a bőre, ami a dokik szerint részben a tejérzékenység miatt is lehet, de volt már rá példa, hogy egy anyósom által használt új öblítőre reagált mindenféle kiütéssel, szóval tényleg vigyáznunk kell, hogy mivel kerül kapcsolatba, mert tudja a fene, hogy éppen mitől fog viszketni.

Hiába kenegettük hétvégén a szokásos anti-viszketés krémjeivel, nem igazán javult a helyzet, így hétfőn az apja elvitte a délutáni rendelésre, hogy most már akkor adjanak valami erősebb cuccot, amitől a gyerek nem fog tovább vakarózni.

Sikerült is valami tuti szirupot feliratni neki és nagyon látványosan, már keddre észrevehetően jobb lett a helyzet.

Én azért remélem, hogy az ilyen reakciói inkább a kajára vezethetőek vissza, mert abban az összes eddigi dokink egyetértett, hogy jó eséllyel ki fogja nőni és tök jó lenne, ha azzal együtt a bőrproblémák is megszűnnének.

Ahogy az egyik kihívást átugrottuk, rögtön jött is a következő: kedden reggel elindultunk az oviba a szokásos úton és teljesen váratlanul ért, hogy az odavezető út utolsó harmada csatornázási munkálatok miatt egy az egyben le volt zárva.

Elég rendszeresen olvassuk a híreket, de ott sem volt erről semmiféle bejelentés és még az út során sem láttam semmiféle táblákat, de ha már ebben a helyzetben találtuk magunkat, akkor jobb ötletem nem lévén az első adandó helyen leparkoltam és a maradék utat gyalog tettük meg az oviig, de így nyilván jóval később tudtam leadni a lányokat és a munkámat is csak késve tudtam megkezdeni.

Nem esett valami jól ez a kis kitérő, ráadásul rögtön a hét elején, de ilyen ez a popszakma.

Szerdától már egy sokkal hosszabb, de legalább járható alternatív útvonalon megyünk oviba, így ezt a kérdést ezzel hosszútávon megoldottnak tekintettem, pláne, hogy az egyik óvónénink úgy hallotta, hogy a csőcsere akár egészen őszig is eltarthat (mondjuk ahogy láttam, tényleg bitang nagy lyukat ástak az út alá, szóval esélyes, hogy nem lesz készen két perc alatt).

A munkahét második fele már kimondottan nyugalmasan telt.

A Kicsi továbbra is pelenkátlankodik az oviban és szerencsére a balesetek száma is egyre kevesebb, de azért én nem mondanám teljesen szobatisztának, mert még napközben sem 100%-os a dolog, az éjszakai szobatisztulástól pedig nekem úgy tűnik, hogy olyan messze vagyunk, mint Makó Jeruzsálemtől.

Megkaptuk a tanév hátralévő menetét is, így most már tudjuk, hogy az anyák napi ünnepség május 10-én lesz (a tényleges nemzetközi anyák napján), de az évzáró napja is kitűzésre került és azt is elmondták, hogy június 26-án lesz az ovi utolsó napja, akkor kezdődik hivatalosan a nyári szünet.

Az anyák napi műsort a csoportban már hetek óta gyakorolhatják, mert hallom a sok susmust és a lányok itthon is éppen eleget éneklik a dalokat, de nagyon nagy a titkolózás, most tényleg fogalmam sincs róla, hogy mivel készülnek, még a Kicsi is gyakorlatilag hibátlanul őrzi a titkot.

Csütörtökön az oviból hazafelé a lányokkal letoltunk egy spontán „játszótér-crawl-t”, a pub crawl mintájára több különböző parkban is megálltunk egy keveset játszani és így találtunk rá egy nagy, érintetlen füves terület melletti, eldugott kis játszótérre, ahol minden tele volt pitypanggal!

Idén nem terveztem szörpöt főzni, mert eddig nem nagyon jutottam időben odáig, hogy ráérjek ezzel foglalkozni, most pedig már azt hittem, hogy el vagyok vele késve, de ezen az árnyékos részen még mindegyik virág friss és üde volt, így gyorsan – a lányok segítségével – összegyűjtöttünk pár száz fejet és másnap este csak sikerült négy liter szörpöt készíteni belőle.

Péntekre aztán az univerzum úgy gondolta, hogy elég is volt a nyugis napokból és megint elromlott valami itthon.

Szerintem összefogtak a cuccok a fürdőszobában vagy csak sztrájkolnak ellenünk, de képzeljétek el, most éppen a vécétartályunk adta meg magát!

Az van, hogy hiába nyomkodjuk a gombot, nem történik semmi, üres, nem töltődik újra vízzel, így most gyakorlatilag nem lehet a hagyományos módon lehúzni, de még megjavítani sem olyan egyszerű, mert a tartály a falba van beépítve, szóval a vyzvezetékszerelőnk szerint mindenféle speckó felszerelés és pótalkatrész kell hozzá, így tuti, hogy napok fognak eltelni, mire lesz rá valami megoldás.

Jó, nyilván nem végzetes tragédia a dolog, van lavór meg víz, manuális vízöblítéses vécéként teljesen kielégítően használható a klotyó, de azért bosszantó, hogy még ezzel is foglalkoznunk kell.

Az meg külön idegesített, hogy szombatra ugye azt terveztük, hogy visszahívjuk az ovis pajtikat és a szüleiket, hogy ezúttal nálunk legyen a playdate, de így azért mégsem fogad az ember vendégeket, nem igaz?

A találkozást viszont semmiképp nem akartuk kihagyni, én azt javasoltam, hogy menjünk ki egy nagyobb parkba, ahol játszótér meg piknikasztalok is vannak, de a szülők nagyon jófejek voltak, mondták, hogy őket amúgy nem zavarja, ha megint náluk leszünk, menjünk csak nyugodtan – így végül ismét az ő lakásukban kötöttünk ki.

Azt mindenesetre kértem tőlük, hogy ne készüljenek semmivel, mert halál ciki, hogy folyton ők etetnek minket, szóval sütöttem sajtos pogácsát meg csokis muffinokat is, hogy legalább ennyivel is hozzájáruljunk az összejövetelhez.

Annak külön örültem én is meg az anyja is, hogy az extrán válogatós középső gyerekük úgy rákapott a pogácsára, mintha valami manna lenne (legalább 6-8 darabot megevett belőle!), mert egyébként ez szinte elképzelhetetlen vele kapcsolatban – gyakorlatilag fotoszintetizál a kisfiú, annyira keveset eszik.

Megintcsak nagyon jól éreztük magunkat, a gyerekek is szuperül játszottak együtt, a két legkisebb (a mi Kicsink és a nála két héttel fiatalabb B.) pedig annyira belelendült a buliba, hogy egymásba kapaszkodva, ölelkezve búcsúzkodtak, alig tudtunk elindulni haza.

Ilyenkor – öt gyerek együttes játéka során – persze akkora vadulás és olyan heves bohóckodás megy, hogy most az egyszer talán sikerült a mieink energiakészleteinek a végére érnünk, mert a Nagyot hazafelé az autóban már úgy kellett fizikailag ébren tartani.

A szokásos, vasárnapi családi ebédünk a héten elmaradt, mert anyósom megfázott és nem szerettük volna magunkat kitenni annak, hogy a lányok vagy mi magunk lebetegedjünk, de a legfontosabb persze az volt, hogy Baka minél hamarabb felgyógyuljon, mert ezen a héten csütörtökön már ő megy a gyerekekért az oviba, hiszen mi péntek hajnalban a férjemmel kettesben elutazunk.

Lehet, hogy emlékeztek még, említettem korábban, hogy mivel idén van a tizedik évfordulója annak, hogy megismerkedtünk, kitaláltuk, hogy meglepjünk magunkat egy pár napos utazással, de ugye a gyerekek miatt nem csak a mi elhatározásunkon múlott, hogy ezt meg tudjuk-e valósítani.

Túlzás nélkül mondhatom, hogy karácsony óta zajlanak az egyeztetések, így tudtuk leszervezni, hogy május 1. és 6. között Baka és Deda fog a lányainkra vigyázni, hogy mi ketten elmehessünk a Spitzbergákra (vagy Svalbardra, ha úgy tetszik).

Írtam már róla, hogy mi hajlamosak vagyunk egyedibb, kalandosabb úticélokat választani és mi lenne nagyobb királyság annál, hogy elrepülünk a világ legészakibb lakott területére akkor, amikor ott már soha nem megy le a nap!

Annyira várjuk már, hogy ott lehessünk, hajóról figyeljük a rozmárokat, jégbarlangokban bolyongjunk és végignézhessük, ahogy a nap korongja megérinti a horizontot, hogy aztán újra visszakússzon az égre!

Jujj, de nagyon klassz lesz!

Igyekszem majd itt is jelentkezni, de előfordulhat, hogy a jövő heti naplóval valamennyit csúszni fogok (bár a repülőutak és a több átszállás elég hosszúak, hogy utazás közben tudjak vele foglalkozni, de nem ígérem, hogy össze is fog jönni), szóval ezért előre is elnézést kérek.

De ígérem, hogy megéri majd várni rá, mert mindenről be fogok számolni! 😉

Addig is, figyeljétek a Facebook-ot, ott több lehetőségem lesz gyors, rövid bejegyzésekben bejelentkezni!

Salty