
Horvátországban 2018 óta (és két éve már Szlovéniában is) létezik egy különleges rózsaszín címke, ami azt jelzi a vásárlóknak, hogy az a termék megkapta az „anyák ajánlását”.
Az ’odabrale mame’ tényleg a horvát, egy- vagy többgyerekes nők véleménye alapján kerül kiosztásra, mert a koncepció kitalálói hisznek abban, hogy az anyák tudják a legjobban, hogy mik az igazán remek cuccok és ennek megfelelően fenntartanak egy adatbázist, hogy ki tudják kérni a véleményüket.
Én először babaholmikon találkoztam a rózsaszín logóval és emiatt sokáig abban a hitben éltem, hogy az anyák a gyerekeknek való motyókat véleményezik – az lenne az igazán portfólióba illő termékcsoport, nem? – de erről valójában szó sincs, gyakorlatilag bármilyen élelmiszer, kozmetikai áru, háztartási- és használati tárgy megkaphatja az elismerést.
Kicsit utánaolvastam, hogy pontosan hogy néz ki a procedúra, mi alapján dől el, hogy mely termékeket tesztelik és kissé le is rombolta az illúziót, amit találtam.
Mert a matricák nem valami széleskörű piackutatás eredményei, hanem a termékeket gyártó cégeknek maguknak kell jelentkezniük az ’odabrale mame’ csapatánál (ez természetesen nevezési díjjal is együtt jár) és utána ők már ténylegesen kikérdeznek több ezer anyát a pályáztatott áruval kapcsolatban.
Ha az összesített eredmény meghalad egy bizonyos szintet, akkor az adott termék jogosulttá válik a rózsaszín ’odabrale mame’ matricára, amin általában feltüntetik az elismerés megszerzésének évét is.
A logót viszont szintén csak a jogdíj megfizetése után lehet a termékek csomagolásán elhelyezni, ezzel tovább szűkítve a piackutatásban részt vevő áruk körét, mert értelemszerűen nem minden cég akar plusz költséget egy matricáért cserébe, ha amúgy nincs szükségük rá, hiszen anélkül is elégedettek az eladási adataikkal.
Az is nyilvánvaló, hogy leginkább a helyi cégek, a saját, horvát termékeiket ’versenyeztetik meg’, mert egy Pampers-t, Nutellát vagy Johnson & Johnson-t valószínűleg nem igazán hat meg, ha a cuccaikra nem kerül fel a rózsaszín, ’anyabiztos’ logó.
Igazából azt gondolom, hogy maga az alapkoncepció tényleg remek ötlet és lenne létjogosultsága annak, hogy anyák, háziasszonyok teszteljenek és véleményezzenek termékeket, de számomra beárnyékolja az eredményeket, hogy ez nem véletlenszerűen, hanem a gyártók saját ajánlása alapján történik, bár azt is megértem, hogy senkitől nem várható el, hogy egy ekkora projektet ingyen és bérmentve lemenedzseljen.
Így viszont sok kisebb cég vagy éppen a nagyobb óriásmárkák tesztelése nem kap elegendő teret és abban sem vagyok biztos, hogy a telefonos kérdőív a megfelelő módszer a véleményezésre, mert mégis hogyan tudnák leellenőrizni, hogy egyáltalán tényleg kipróbáltam, használtam-e már azt a terméket, amiről kérdeznek?
Ezért én a rózsaszín címkét nem feltétlenül közérdekű információnak, hanem inkább egy marketingeszköznek látom, mert biztosan vannak olyan vásárlók, akiknek számít, hogy milyen termékekre kerül rá és szívesebben választják az ’odabrale mame’ holmikat, ha dönteniük kell a polcsorok között állva a boltban.
Én, bevallom őszintén, hogy nem szoktam tudatosan keresni a matricákat és ha látok egyet-egyet, az sem befolyásolja a véleményemet – nem is találtam csak három terméket itthon, amin rajta van a rózsaszín logó (lsd. a mellékelt képet).
Ti mit gondoltok erről? Egyetértetek azzal, hogy az anyák véleménye az igazán mérvadó? Szívesen látnátok ilyen megkülönböztető címkéket a termékeken a boltokban?
Salty
