
Gyors és egyszerű egytálétel, ami a kevés hozzávaló ellenére is iszonyatosan finom, abszolút gyerekbarát és talán még diétásnak is nevezhetjük! 😁
Bár már lassan véget ér a tökszezon, ezt még mindenképpen próbáljátok ki! 😉
Elkészítési idő: 50 perc
Hozzávalók:
– 50 dkg sütőtök
– 30 dkg rizs
– 50 dkg csirkemellfilé
– 7 dl csirke alaplé (leveskockával elkevert forró víz is jó)
– 7,5 dkg sajt (opcionálisan)
– 3-4 ek olívaolaj
– só, bors
– 1 tk fahéj
– 1 tk kurkuma
Elkészítés:
1. A sütőtököt meghámozzuk, a magokat kikaparjuk és kb. egy centiméteres kockákra vágjuk. A csirkemellfilét is felkockázzuk.
2. Egy serpenyőben kevés olívaolajat hevítünk és a sóval-borssal fűszerezett csirkemellet ropogósra sütjük benne.
3. Ha a hús elkészült, akkor kiszedjük őket a serpenyőből és a helyükre a felkockázott tököt tesszük. Sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a kurkumát, a fahéjat és kevergetve addig pirítjuk, amíg majdnem teljesen puhák lesznek.
4. Amíg a tökre várunk, egy másik edényben elkészítjük a rizst. Egy-két evőkanál olajon megpirítjuk, majd felöntjük az alaplével és alacsony lángon, gyakran megkeverve majdnem teljesen készre főzzük.
5. Ha a sütötök megpuhult, a kockák harmadát félretesszük, a többit kevés vízzel összeturmixolva pürésítjük.
6. Ha megfőtt a rizs, akkor összekeverjük a tökös pürével, az egészben hagyott tökkockákkal és a sült csirkemellfilével. A keveréket hagyjuk pár percig állni, hogy a rizs teljesen megpuhuljon és összeérjenek az ízek, majd reszelt sajttal vagy parmezánnal a tetején tálalhatjuk.

[…] Sütőtökös-csirkés rizottó […]
KedvelésKedvelés