
Amikor kitettem Facebook-ra azt a rajzot a gyerekülésbe beleülni nem akaró, megfeszített testű totyogóról, akkor a hozzászólások között két anyuka arról kezdett beszélgetni, hogy milyen praktikákkal lehet az ilyesmit megelőzni, majd ha jól emlékszem, az lett a konklúzió, hogy “igen, ez már csak ilyen, a gyereknevelés 80%-a figyelemelterelés”.
Én a 80%-ot túlzásnak gondolom, ekkora hányadot biztosan nem visz el, de az kétségtelen, hogy sokszor kell ehhez az eszközhöz nyúlni, ha hiszti és időhúzás nélkül akarunk eljutni ahhoz a képzeletbeli állomáshoz, amit mi szülők szeretnénk.
Az a helyzet, hogy én ebben rendkívül tehetségtelen vagyok és valószínűleg pont amiatt, hogy nagyon szarul megy, általában idegesít is, amikor a figyelemelterelés szükségessé válik.
Komolyan mondom, őszinte csodálattal néztem a férjemet, amikor a Kicsit hónapokon keresztül úgy kellett beleimádkozni a fürdőkádba és ő minden egyes nap képes volt kitalálni valami sztorit, mentőakciót vagy mesét, amivel perceken belül, sírás és ellenkezés nélkül becsalta a vízbe.
Nekem ez nem megy, egyszerűen nem tudom természetesen csinálni, utána meg azon húzom fel magam, hogy az én “kitalációm” nem működik.
Bár kicsit jobban magamba nézve mindig arra jutok, hogy nem az zavar, hogy én béna vagyok, hanem az hogy egyáltalán szükség van erre a színházra.
Amúgy is eléggé türelmetlen ember vagyok, de nem tudom nem azt érezni, hogy rettenetesen idegesítő, hogy vannak olyan napok, amikor a legalapvetőbb, legbanálisabb tevékenységekhez is valami teátrális műsort kell a semmiből keríteni, mert a B-opció a hiszti és az mindig a rosszabbik választás.
Azzal nincs bajom, hogy nem szabad kibontanom a banánt vagy meg kell várnom, hogy egyedül vegye fel a cipőjét, de ne kelljen már ahhoz is lenyomni egy tündérmesét két felvonásban, hogy beüljön a gyerekülésbe vagy megfürödjön.
Hogy nem elég csak szépen kérni vagy megbeszélni vele.
Nem tudom, lehet, hogy ez a frusztráció azt jelenti, hogy nem vagyok eléggé türelmes és odaadó anya, mert azzal én is tisztában vagyok, hogy kisgyerek(eke)t nevelve ebben semmi rendkívüli nincs, sőt, kimondottan általános dolog, de – nem tehetek róla – akkor is idegesít.
Pedig egyébként én abszolút ellene vagyok a gyerekek “betörésének” és soha nem az őrmesteri szerepben láttam magam anyaként, de akkor is nehezen viselem a színházasdit.
Szerencsére már csak a kétévesnél van rá (a dackorszakból kifolyólag sajnos elég gyakran) szükség, az ötévesnek már lehet érvelni, szóval jó hír, hogy van rá remény, hogy kinövik.
Csak abban bízom, hogy minél hamarabb. Ha valami, akkor ez biztosan nem fog hiányozni.
Salty

Én elég kreatívnak ismertelek meg – így a távolból – szerintem sokszor elég, ha kreatívan kitalálunk egy új beszédfordulatot az adott szituációban, ami ösztönzőleg hat. Nem kell eljátszani Shakespeare összes drámáját.
Például nekem remekül működött/működik a “meg tudod csinálni???” alternatíva.
Arra gondolok, hogy nem kérlelem a gyereket arra, amit szeretnék elérni vele /pld. beülni a gyerekülésbe/, nem magyarázom, hogy ez miért hú de fontos /mint egy felnőttnek/, hanem előveszem a jól bevált “meg tudod csinálni?” alternatívát. ” be tudsz mászni gyorsan az ülésbe?” és az esetek döntő többségében eljön a “naná, hogy meg tudom csinálni, én ne tudnám!” éééés a gyerek már benn is van az ülésben, elértem amit akartam.
Még írok pár példát:
” Mire háromig számolok, be tudod dobni a kiskacsát vízbe és utána ugrani, hogy ne legyen egyedül?”
“Meg tudod fogni anya kezét a járda szélénél, és tudsz szólni, ha nem jön autó?”
” Tudsz gyorsabban futni mint anya?” /Sietünk gyalog valahová./
Egyébként felnőtteknél is kitűnően működik. Én elég kis növésű vagyok, sajnos sokszor meg kell kérnem egy nálam magasabb embert a bevásárláskor, hogy vegyen le nekem valamit a polcokról, amit éppen nem érek el. Már megfigyelte, hogy ha azzal nyitok, hogy “kérem legyen szíves” sokszor elsétálnak mellettem, mert nem tudják mit akarok tőlük, ezért inkább semmit nem reagálnak. De ha azzal kezdem, hogy “le tudná venni nekem a Feta sajtot, mert nem érem el” soha nem mondják azt, hogy “á neeem én erre képtelen vagyok”, hanem már veszik is le. De más szituációkban is remekül működik.
KedvelésKedvelik 2 ember
Igen, ilyesmiket én is ki tudok találni, de őszinte leszek, sokszor tényleg annyira nincs türelmem hozzá. Alig várom, hogy elmúljon ez az időszak és elég legyen csak szépen kérni dolgokat. 😀
A versenyezetés mondjuk nálunk is nagyon jól működik, reggelente mindig úgy készülünk, hogy “ki tud gyorsabban felöltözni?” “ki akar az első lenni, akinek megcsinálom a haját?” – ez tényleg mindig bejön. 😀
KedvelésKedvelés
Áh, mire ezt kinövik, kamaszok lesznek, és csakazértsem fogják azt csinálni, amit kérsz.
Akkor majd jön az ellentett motiváció: “Jó úgy borzasan a hajad, max ha letörik a vége, kicsit rövidebb lesz.” “Nem kell zuhanyozi, most úgyis a penészes sajt szagú dezodor a menő.” 😉
KedvelésKedvelés