Amikor valahol a világban, tőlünk távol, kirobban egy háború, akkor az itt élő emberek többsége politológussá avanzsál. Arról beszélgetünk, hogy ki kezdte és miért, mi lehet a háttérben, provokált-e vagy sem, profitál-e belőle, melyik fél a valódi bűnös, kinek van igaza és persze hogy ki fog nyerni.

Erről beszélgetünk, mert megtehetjük.

Mert hozzánk csak egy pársoros hír, egy kétperces riport vagy néhány nyúlfarknyi haditudosítás jut el, amik alapján aztán spekulálunk, mert a hadvezérek élete sokkal érdekesebb, mint a civileké – akkor is, ha nem ők azok, akik a harcok következményeit az első sorban ülve tapasztalják meg.

Az elnökökre, a miniszterekre, az asztalon kiterített térkép felett Napóleont játszó vezetőkre figyelünk, pedig nem az ő életük fordul fel fenekestül, hanem azoké az ártatlan embereké, akik csak egy teljesen átlagos életre készültek.

Akik reggelente munkába indulnak, akciós élelmiszert vesznek, gyereket nevelnek, születésnapot ünnepelnek, a jövőjüket tervezgetik – egyszóval ÉLNEK.

Ők a legnagyobb áldozatai minden háborúnak, minden fegyveres összetűzésnek és számomra ez volt az igazi tanulsága a Mardini nővérek (eredeti nyelven: The swimmers) című filmnek.

Ti tudjátok, hogy ki az a Yusra Mardini?

Lehet, hogy ciki bevallani, de én nem tudtam. Nem figyeltem kellőképpen oda a riói olimpián történtekre, a menekültek csapatára, mert a sajátjainkkal voltam elfoglalva. Szorítottam az úszóinknak, a vívóknak, a vízilabdásoknak, a kajak-kenusoknak, végtelenül örültem minden megnyert éremnek és büszkén hallgattam a Himnuszt, akárhányszor csak elhangzott.

Nem vettem észre, hogy akkor és ott olyan sportolók is versenyeztek, akik hiába valósították meg a legmerészebb álmaikat és váltak olimpikonná, nem hallhatják az országuk himnuszát, nem okozhatnak dicsőséget a nemzetüknek, mert menekülniük kellett.

Menekülniük a bombázások, a fegyveres összetűzések, a katonai agresszió és az életveszély elől, pedig ők is pont ugyanúgy edzettek, ugyanúgy készültek az olimpiára, ahogy a többi sportoló – az volt az egyetlen hibájuk, hogy rosszkor voltak rossz helyen.

És így, ilyen háttérrel, ilyen körülmények között voltak, akik mégsem adták fel a gyerekkori álmaikat és bár nem úgy, ahogy azt egykor elképzelték, de mégis versenyeztek az olimpián, megmutatva az egész világnak, hogy mit jelent az akaraterő, a kitartás, a szorgalom és a csakazértis.

Yusra volt az egyikük, és a ’Mardini nővérek’ az ő és a testvére, Sara történetét dolgozza fel.

Az ismertségük miatt ők ugyan kiemelkednek a több százezer menekült közül, de amin a nővérek keresztülmentek, az közel sem egyedülálló.

Szerintem a film egyik legerősebb, leghatásosabb jelenete az, amikor a tengerparton összegyűlt menekültek a tábortűz körül beszélgetnek, amíg az embercsempészek által beígért hajóra várnak.

Ránézésre is rengeteg különféle nációjú ember van jelen, de amikor mindegyikőjük elmondja, hogy honnan érkezett, akkor döbben meg a néző igazán, mert annyi országot, földrészt, régiót sorolnak fel, hogy ekkor tudatosul igazán, hogy a Földön milyen rengeteg helyen dúl háború, éhínség vagy hogy hány millió ember élete fordul fel fenekestül vallási, faji vagy politikai üldözés miatt.

Ha szeretitek az igaz történeten alapuló filmeket és szívesen megnéznétek egy valóban elgondolkodtató és inspiráló filmet, akkor őszintén ajánlom a Mardini nővéreket!

Ti láttátok már? Ha igen, hogy tetszett?

Salty