Két hete (16 napja, de ki számolja?) a gyerekem a nagyanyjánál kelkáposztafőzeléket evett. Leírom még egyszer, hogy biztosan értsétek: KEL-KÁ-POSZ-TA-FŐ-ZE-LÉ-KET!
Azóta ezzel álmodom és egyelőre még nem igazán sikerült feldolgoznom ezt a brutális árulást, mert itthon nem hogy nem eszik meg semmi ilyesmit, de kis túlzással már attól is kiborul, ha eléneklem a “Hej Vargánét”.
Az ominózus esemény óta azon elmélkedem, hogy mi lehet ennek az oka, miért van az, hogy Bakánál még repetázik is olyan ételekből, amiket itthon térden állva sem tudnék megetetni vele és arra jutottam, hogy két elmélet jöhet szóba.
Az első az, hogy:
A nagymama konyhája különleges, erősen hat az újdonság varázsa, az ottani étkezéssel a lányom egy kicsit kiszabadul a hétköznapi mókuskerékből és a ritkábban megtapasztalt élmény hozzájárul ahhoz, hogy jobb étvágya legyen.
Baka engedékenyebb a tápértékek és az ebéd utáni édesség tekintetében is és ez növeli a gyerek komfortérzetét, amivel egyenesen arányosan a hajlandósága is növekszik az új ételek kipróbálására.
Mivel általában hétvégén tartózkodik a nagyszüleinél, ezért nem kell sietni, nincs rohanás, egy-egy étkezés órákig is tarthat, így a kedve is biztosan nagyobb olyasmiből is háromszor repetázni, amit itthon megkóstolt ugyan, de azzal a lendülettel el is utasított.
A körülmények, a légkör és az általános, nagyszülőkre jellemző kényeztető hangulat mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy szívesebben és többet egyen.
Vagy a “B” opció, hogy hót szarul főzök, csak senki nem meri megmondani. 🤷🏻♀️
Ki tudja?
Mindenesetre ma kelkáposzta lesz a menü.
Salty
ANYA, EZT NÉZD! 
Én a kajákkal úgy vagyok, mint a ruhákkal. Ha van 5 nadrágom, akkor abból általában max háromért nyúlok rendszeresen, kettő biztosan örök parkolópályán van. A kaja ugyanígy. Ha lehet, akkor csirkét eszem, annak is a mellét, a pulyka szerintem “csirke, csak szarabb a textúrája, ergo akkor már lehetne inkább csirke is”, utána disznó (karaj, pulled pork stb), utána hal: tőkehal/lazac/tonhal, utána marhahús, de leginkább fasírtnak vagy hamburgernek, tehát darálva és nem színhús szeletként.
Zöldségek ugyanez: lencsefőzelék stimmt, borsófőzelék stimmt, babfőzelék stimmt, sárgaborsó stimmt, vöröslencse stimmt. Mire “eljutnék” a kelkáposztáig, addigra megint inkább jöhet a lencse-borsó stb. Nem mondom, hogy nem eszem meg, de nem kedvenc, még egy menüsorból se rendelném, hát még magam csináljam meg. Ha meg nem kedvenc, akkor “minek egyem”, ha van csomó más kedvencebb?
Szerintem bőven jó, ha az ember “elég” féle gyümölcsöt és zöldséget fogyaszt, nem kell abszolút minden féle zöldséget és gyümölcsöt megenni. Anyósom szokta, hogy “a telken van érett áfonya, küldök, mert sok benne a szelén meg a pöcstudjamilyen vitamin”. Nem az a lényeg, hanem fogy FINOM. 😀 Ha nem szeretem, és nem ad örök fiatalságot, akkor tökmindegy mi van benne, valami másban ugyanúgy meglesz.
És aztán ott van az egyéni ízlés kérdése: én például nem szeretem a meggyet (max befőttként, de bármilyen befőttet szeretek, ott nem maga a gyümölcs a lényeg, már rég elvesztette az ízét addigra), hanem a cseresznyét. Nem szeretem a kajszibarackot, hanem a nektarint (vagy hát az őszibarackot, de azt hámozni kell), nem szeretem az egrest meg az ilyeneket, hanem inkább bogyósgyümiket: feketeszeder, áfonya, ribiszke, szőlő. Szerintem azért nehéz gyereknek lenni, mert ha a szüleid pont azokat szeretik, amiket te nem, akkor így jártál, és válogatós gyereknek könyvelnek el, aki semmit nem eszik meg. Szerintem pedig mindenki válogatós és ezzel nincs gond, amíg elég nagy repertoárból válogat.
Óhatatlanul beugrott nekem az az aprólékosan festett kép a filmekből, ahol a “jólnevelt”, “egészséges”, “nem válogatós”, az anyja miatt “széles ízvilággal rendelkező” gyerek rácuppan a párolt brokkolira és kelbimbóra, a “válogatós”, “kevésbé odafigyelten táplált” gyerek meg fujjog rá. Sose tetszett ez a képfestés.
KedvelésKedvelés
Ebben amúgy tök igazad van, hogy mindenki válogatós valamennyire, mert nagyon ritka az olyan ember, aki bármit megeszik, de én azért nem használom ennyire liberálisan a “válogatós” kifejezést.
A Kicsit pl. nem tartom válogatósnak, pedig kb. 3 fajta gyümölcsöt szeret és a zöldségeknek is csak egy részét, de a Nagyra rámondom, bár tudom, hogy ő sem extrémen válogatós.
Gyakorlatilag minden gyümölcsöt megeszik, de zöldséget keveset és a főtt kajákból tényleg csak 3-4 fajta van, amit igazán szeret, kb. 14-15 ételt kompromisszumból megeszik (ha nem talál benne olyat, ami nem szimpatikus), minden más no go.
Szóval annyira nem vészes a helyzet, én is folyamatosan igyekszem, hogy bővítsük a kompromisszumos kaják listáját és esetleg egy-egy étel átkerüljön a “szeretem” kategóriába, de trükkösnek kell lennem.
A Kicsivel pl. nincs ilyen, mindenbe beleeszik, amit eléteszek, tízből kettőre ő is azt mondja, hogy nem kéri, de állag, szín, összetevők stb. miatt nem utasítja el, magától megkóstolja.
Ő már babának is ilyen volt, a savanyú uborkától kezdve a céklabefőttig mindenre ráharapott.
A Nagy viszont babának sokkal jobban evett, aztán volt 2-3 év brutál visszaesés, amikor a levesben lévő sárgarépa volt az egyetlen zöldség, amit megevett (mindent el kellett rejteni előle), mostanában szerencsére kezd helyrejönni a dolog.
Lehet, hogy hozzájárult azt, hogy nem baszogattuk vele, életkori sajátosság is 2-3 éves kor körül, de a próbálkozással nem hagytam fel. 🙂
KedvelésKedvelés
😀
Nem rátok, hanem általánosságban: sok családnál látom, hogy az étkezésből játszma lesz egész kis kortól. Anyuka mindent megtesz, hogy a gyerek egyen, a gyerek meg már 1-2 évesen is ráérez, hogy jó buli tiltakozni.
Egyszer unokatesóval történt a következő. Velünk volt uzsonna időben. Megkérdeztem, kér-e banánt. Rávágta, hogy nem. Erre megkérdeztem az enyémeket, mind kért. Újra megkérdeztem az unokatesót, addigra ő is kért. Hamar felmérte, hogy nálunk nincs “Légyszi-légyszi egyél Pistike!” hízelgős-könyörgős játszma (mint náluk otthon), ha nem, nem. Éhen nem fog halni, ha kihagy egy étkezést. 😉
KedvelésKedvelés
Ez a mi gyerekkorunkban is így volt. Otthon nem ettünk meg valamit, a szomszédnál meg igen, akinek hasonló korú gyerekei voltak. Azok a gyerekek meg nálunk ettek meg olyat, amit otthon nem. 😀
KedvelésKedvelik 1 személy
Az a megoldás, hogy a főétkezéseknél gyereket kell cserélni! 😀
KedvelésKedvelik 1 személy
Én egyébként közel voltam hozzá, hogy maximálisan kiszolgáljam őket a kajákkal, de szerencsére még időben abbahagytam azt, hogy állandóan többfajta választék van és mindig opció, hogy csinálok nekik más valamit.
Az is gond szokott sokaknál lenni – egy időben nálunk is az volt -, hogy a gyerek folyamatosan csipeget két étkezés között és egyszerűen nem tudnak fizikailag rendesen megéhezni és nyilván húzgálják a szájukat a főtt kajára.
Észnél kell lenni, mert észre sem veszi az ember, hogy ezt csinálja, annyira jót akar, hogy mindegy mit, csak egyen a gyerek. 🙂
KedvelésKedvelés
“Az is gond szokott sokaknál lenni – egy időben nálunk is az volt -, hogy a gyerek folyamatosan csipeget két étkezés között és egyszerűen nem tudnak fizikailag rendesen megéhezni és nyilván húzgálják a szájukat a főtt kajára.”
EZ! Volt ilyen családi összejövetel nálunk, ahol unokatesóim a gyerekeikkel is ott voltak. MINDIG volt kint csipegetivaló. Jaj, nehogy reggeli és tízórai között megéhezzen, itt egy kis keksz, egy kis ezmegaz, csipegessél üntyümpünty. DE MINEK? Mintha legalábbis 2-3 óra alatt két főétkezés között éhenhalna az a gyerek.
Van egy reggeli, egy tízórai igény szerint, egy ebéd, egy uzsi igény szerint, meg egy vacsi. És csá. Minden más az nassolás. (És ja, ezeknek a gyerekeknek a szüleik is elhízottak, és a gyerekek is elhízottak már 4-5 éves korban, és én voltam a családban a kákabélű botsáska a kákabélű botsáska gyerekkel. Hmm.)
KedvelésKedvelés
A nagyok állami ovijában volt heti keksz felelős, akinek az volt a dolga, hogy zsákszám vigye a sima háztartási kekszet a csoportnak, hogy ebéd után mindenki jól lakhasson. Elsősorban persze azok, akik nem ették meg az ebédet… Pedagógia csúcsa…
KedvelésKedvelés
Sokszor elég az étel neve, hogy a gyerekek elutasítsák. Nálam – mint nagymamánál – megesznek olyan dolgokat az unokáim, amiket otthon nem. A sült krumplin kívül mindent elutasítottak, amiben a “krumpli” szó szerepelt. Így lett a krumpli főzelékből “fehér hab” főzelék, de a húslevesből “tésztás leveske”, a pörköltből “szaftos husi” stb.
Elég egy jól hangzó név, /a káposzta nem az/ és már megjön az étvágy.
Lehet, hogy a horvát kupus szó jobban cseng a lányok fülében, mint a magyar káposzta. 🙂
KedvelésKedvelik 1 személy
Ebben biztosan igazad van, bár én még nem gondoltam bele. 🙂
Pláne, hogy a kelkáposztában még “kupus” sincs, csak simán “kelj” a neve, így el lehet gyakorlatilag bárminek adni. 😀
KedvelésKedvelés
Ismerős. Anyám híresen jól főz, fiatal korunkban sokszor jöttek át a barátok, persze nálunk enni kell. Aztán haza mentek, és a saját anyjukat kergették őrületbe olyanokkal, hogy L-éknél spenótot ettem, tök jó volt.
Volt olyan, aki felhívta anyámat, hogy mit tettél bele, mit csináltál, a büdös kölyök olyat akar enni mint nálatok. Mondta anyám, semmit. Megterítem az asztalt, kiszedem mindenkinek az adagot, üljél le, egyél.
Én is ezt csinálom már itthon. Ha nem találják ki a fiúk, hogy mit ennének szívesen, főzök amit főzök, kiszedem, egyél. Minden ízlik, minden elfogy😁
KedvelésKedvelik 1 személy
Ebben lehet valami, hogy nem szabad kérdezgetni, csak kiszedni és kész. Tuti, hogy kevesebb a nyafogás, ha nincs előtte négykörös kiválasztási folyamat. 😀
KedvelésKedvelés
A Vadadi Adrienn Ovis mesék sorozatban van, hogy ballagáskor Peti elkéri a konyhás nénitől a vajas kenyér receptjét, mert az oviban sokkal finomabb. ;D
KedvelésKedvelés