Két éves lett a legkisebb. Már nem baba, hanem kislány.
Jön-megy, beszél, intézkedik, felhúzza a cipőjét, megtölti a poharát, már nem akarja, hogy várjam a csúszda alján és a nemrég még pufi kis kezein is eltűnőben vannak a gödröcskék.
Én pedig igyekszem feldolgozni, hogy lezárult egy nehéz, kihívásokkal teli, de mégis csodás korszak és többé nem lesz csecsemő a családban.
Ne értsetek félre, rettentően örülök, hogy már ilyen nagyok, ügyesek és egyre önállóbbak, hogy már szinte az összes „babás nehézséget” magunk mögött hagytuk, de mivel nem tervezünk több gyereket, úgy érzem, hogy legbelül mégis van némi feldolgoznivalóm azzal kapcsolatban, hogy már nem lesz újszülöttem.
Nem fogom újra átélni azt a pillanatot, amikor a pöttöm, magzatmázas babámat a szülés után először a kezembe fogom, amikor a pici, tejszagú kis teste halkan hortyogva alszik a mellkasomon, amikor megvillantja az első, fogatlan kis mosolyát, amikor megtanul átfordulni, kúszni-mászni és megkóstolja az első szilárd ételeket vagy amikor feláll és a nyelvét kidugva, koncentrálva megteszi az első lépéseit.
Amikor először anyának szólít.
Rengeteg csodálatos és felejthetetlen ELSŐ, amiket már mind magunk mögött hagytunk.
Igyekeztem a lehető legteljesebben megélni az utolsó terhességemet és a kisbabás időszakot is, de nem tehetek róla, hogy – bár tudom, hogy a mi családunk számára a legjobb döntést hoztuk azzal, hogy megállunk a jelenlegi gyerekszámnál – egy kicsit mégis gyászolok és irigykedem az utcán látott terhes nőkre, mert ők még előtte állnak ennek próbatételekkel teli, de mégis rendkívüli, csodaszép időszaknak.
Mintha a kedvenc könyvedet vagy filmedet elolvashatnád-megnézhetnéd még egyszer ELŐSZÖR.
Kisbabám ugyan már nem lesz, de az elsők sora korántsem ér véget a második születésnapi torta gyertyáinak az elfújásával.
Még várnak ránk az első önállóan elolvasott szavak, az első cipőfűzős lábbelik, a kiesett fogak, az első iskolai napok és nyári táborok, ballagások, az első szerelmek és az elkerülhetetlen első csalódások is.
Én pedig minden jövőbeli elsőnél is ott leszek: ha kell tanítok, ha kell támogatok, megölelek, tanácsot adok vagy csak a számat befogva hallgatok és ha arra lesz szükségük, akkor majd odanyújtom a vállamat, hogy legyen hol sírniuk.
Mert a mérföldkövek végig ott vannak annak az útnak a mentén, amin kézenfogva, együtt bandukolunk.
Salty
ANYA, EZT NÉZD! 
Tudom én vagyok antianya, de soha nem “sírtam” vissza a csecsemős időszakot. Nekem/nekünk szenzorral, millió fejlesztéssel, nehézséggel is sokkal könnyebb volt mentálisan, fizikailag, mindenhogy, ahogy idősebb lett. Mondjuk engem korábban sem igazán hatottak meg a kisbabák (most sem párasodik be a szemem tőlük), inkább bevállalok 10 dackorszakost, mint egy fekszik-eszik-gügyög-ordít-ringatni kell vonalon mozgó csecsemőt.
Sokkal mélyebb, több, érdekesebb és izgalmasabb a kapcsolatunk, kapcsolódás és a világ felfedezése ahogy idősebb lett (kezdve azzal a nem elhanyagolandó aspektussal, hogy tudunk vele érdemben beszélgetni a felfedezéseiről). Ennek pillanatait akarom igazán megőrizni, és kitolni azt (amíg lehet), hogy velünk akarja ezeket megélni, megbeszélni.
Igazából az csak egy epizód (feljegyzed a naplódba), hogy kiesett a foga, olvasott egy mondatot, első szerelem. Amire szerintem örokre emlékszel, azok a mély beszélgetések amikor megosztja mit gondol, szerinte hogy működik, mi “lehetett a háttérben”, hogyan érintette meg valamilyen esemény (pl. halál), illetve a közös, kétoldalú (!) interakciókon alapuló élmények.
Rengeteget tudnék erről rizsázni, nekem minden nap egy csoda, amit általa én is újrafelfedezek, és megélek.
KedvelésKedvelik 1 személy
végre valaki!
hát én nem sirattam meg a csecsemős utolsókat, én maximum fellélegeztem, hogy végre, ezt is túléltük, elhagytuk, vége. az újszülött- és csecsemőkor szerintem a gyerekvállalás egyik legrosszabb része, nekem pl akkor lenne több gyerekem, ha 3 évesen születnének terhesség nélkül.
KedvelésKedvelés
Értelek és szerintem teljesen más élmény egy már ovis gyerekkel együtt lógni és nekem is nagyon fekszik ez az időszak. Olyan jókat beszélgetünk, annyi mindent tanul és nagyon klassz figyelni, ahogy kibontakoznak a gondolatai és felfedezi a világot maga körül.
Szerintem én azért romantizálom a csecsemőkort, mert az enyémekkel újszülöttként (3 hónapos korukig) tényleg nagyon könnyű volt és nagyon szerettem azt az időszakot – alig akartam elhinni, hogy ez a kicsi emberke az én testemből született és annyit nő minden egyes nap.
A későbbiek már más tészta, de ott is sokmindenre gondolok vissza örömmel, bár nagyon nem volt könnyű időszak egyikőjükkel sem.
Nekem személy szerint a dackorszak a legnehezebb. Lehet, hogy most a Kicsi nagyon extra dacossága miatt különösen megszenvedem és azért gondolom így, de édesisten, alig várom, hogy kinőjön belőle.
KedvelésKedvelés
Sziasztok!
Nagyon èrtem az èrzèseidet, èn pont ugyanígy voltam vele. A mai napig imádom a csecsemő babákat, nekem ők a gyengèim, annyira kis cukik. De semmi pènzèrt nem vállalnèk mèg egy gyereket, csak ezèrt, mert ez a kisbabás időszak nagyon rövid, de a nehèzsègek szerintem csak utána következnek.
KedvelésKedvelik 1 személy
Igen, rá lehet függni az újszülöttekre, de az ember nem babát, hanem gyereket vállal és tényleg érdemes egy picit félretenni a hormongőzös gondolatokat, amikor döntést kell hoznunk, hogy hány gyerekünk legyen. 🙂
KedvelésKedvelés
Nekem beletelt vagy 5 évbe, mire elgyászoltam a babázást. Néha még most is irigykedek azokra, akik most kezdik, de most már nem vágyom a babás korszak nehézségeire, így egy kicsit könnyebb kívülről szemlélni. Amíg majdhogynem benne voltam, valahogy jobban belefért volna, nehezebb volt belátni, hogy még egyre már nincs erőnk.
A slussz poén, hogy a középsőmmel annyit éjszakáztam kisgyermek korában, hogy amellett még egy baba fel sem tűnt volna! 😀
KedvelésKedvelés
Tudjátok, hogy mi is nagyon megküszködtünk a Kicsivel és most, hogy kezd könnyebb lenni, nem lenne kedvem még egyszer újrakezdeni, de amúgy meg igen, irigy vagyok a most terhes ismerőseinkre, mert azért mégiscsak nagyon szép időszak az, amikor olyan kis icipicik. 😊
Majd megyek sokat babázni hozzájuk, hogy kikopjon a dolog! 😁
KedvelésKedvelés
Tudom, nem a te nem alvásodat akartam kicsinyíteni, mert az is brutális volt, még olvasni is. :O
Mi úgy jártunk, hogy mire a kicsi átaludta az éjszakát (kb 2 évesen), a középsőnk, akinek fél éves korában romlott el az alvása, extrém rossz alvó lett. Kisgyerekkori alvászavar, éjszaka közepén sírt, tombolt, se felébreszteni se megnyugtatni nem lehetett. A férjemet egyértelműen elutasította, engem valamennyire tolerált. És pont akkor, mire a gyerekek kora alapján már végre aludhattunk volna… Erre gondoltam, hogy így akár belefért volna még 1 gyerek.
KedvelésKedvelés
Értelek, nem is gondoltam, hogy a mi helyzetünkkel akartál párhuzamot vonni. 😁
Érdekes amúgy, hogy amikor nálunk a legnehezebb időszak volt, mi is éppen akkor gondolkoztunk, hogy beleférne-e a harmadik – mintha valami mazohista bolondok lennénk. 😁
Aztán kicsit kitisztult a hormonköd és beláttam, hogy az a legjobb, ha marad a kettő. 😊
KedvelésKedvelés