Ritkán olvasok olyan könyvet, amiben nem csak a jó és a rossz közötti határvonal teljesen homályos, hanem gyakorlatilag minden egyes szereplő a szürke zónában létezik és attól függően érzek túlcsorduló empátiát egyikükért vagy másikukért, hogy éppen kinek a szemszögéből írt fejezetet olvasom.

A ’Kis tüzek mindenütt’ két nő, két anya homlokegyenest különböző élettörténetét meséli el onnantól kezdve, hogy Mia Warren, az egyedülálló, fotózásból megélni próbáló, nélkülöző művész a kamasz lányával együtt beköltözik Cleveland legelitebb külvárosába, Shaker Heights-ba.

Shaker Heights az egyik első, az alapoktól tökéletesen megtervezett település, ahol a népesség összetételétől kezdve, a házak színén és a füves gyep maximálisan megengedett magasságán túl, a helyi lakók viselkedéséig mindent írott és íratlan elvárások szabályoznak.

Elena Richardson felmenői a település első betelepülői közé tartoztak, ő maga harmadik generációs shaker, így nem meglepő, hogy már az anyatejjel is a szabályok szeretetét és a tökéletességre törekvést szívta magába.

A férjével, Bill-lel, négy – 1-1 év korkülönbséggel született – gyereket nevelnek és bár Elena szívesen ringatja magát abba a hitbe, hogy – a szabályok alól módszeresen kibújó, lázadó természetű kisebbik lányán kívül – mindegyikük tökéletes, ez persze korántsem igaz.

A történet akkor indul be igazán, amikor Mia lánya, Pearl és a Richardson gyerekek egyre több időt töltenek egymással és ezáltal betekintést nyernek a sajátjuktól merőben eltérő életstílusba.

Pearlt lenyűgözi a jólét, a befolyásos, prim and proper Mrs. Richardson, míg Elena gyerekei: Lexie, Trip, Moody, de legfőképp Izzy pedig Mia laza és megértő nevelési módszereit irigylik az anyjuk magas elvárásai és a tökéletesség hajhászása helyett.

Mia szenvedélyes, néha könnyelműségbe átcsapó, de feltétel nélkül elfogadó anyai volta nagyon szerethető, de az átlagnő érti Elenát is, aki többnyire tényleg jót akar és őszintén hisz benne, hogy a tiszta keretek és a világos szabályok adják a sikeres élet alapjait.

Az író nem húz egyikük felé sem, mindkettejüket nyersen és őszintén, a sikereikkel és a hibáikkal együtt mutatja be, de a szöveg – a felszín alatt – mégis érezteti a különbségeket.

Az eredeti angol nyelvű verzióban a szemfüles olvasók felfedezhetnek a női szereplőkkel kapcsolatban egy klassz kis stilisztikai manipulációt: Elena (és a Shaker Heights-beli őslakos nők többsége), kizárólag a férjes nevén, Mrs. Richardsonként kerül említésre, de a nála „alacsonyabb társadalmi besorolást” kapott gyerekes nőkre viszont a keresztnevükön hivatkozik az történet, ami már önmagában is nagyon árulkodó és láthatatlanul is felvázolja a erővonalakat.

A kamaszok meggondolatlan húzásaival a sztori tovább bonyolódik és a település többi lakója is elegendő izgalmat szolgálat egy meglehetősen komplikált gyermekelhelyezési per kapcsán, de a cselekmény soha nem rugaszkodik el a valóságtól, végig nagyon életszerű marad.

Nagyon érdekes volt úgy olvasom a fejezeteket egymás után, hogy már a sztori elején tudtam, hogy sok van bennem Elenából, de látom ennek a személyiségtípusnak a hátrányait is és pont emiatt szimpatizálok Mia lazább karakterével, aki sokkal többet lát és ért, mint amit a környezete feltételez róla és mert valamit mindenképpen jól csinál, ha ennyire gravitálnak hozzá még a tinédzserek is.

A történet egy pontján Elena férje, Bill is reflektál a felesége szabálykövető természetére, majd levezet egy olyan gondolatmenetet, amivel csak egyetérteni tudok:

„For her [Elena] it was simple: … one had followed the rules, and one had not. But the problem with rules, he reflected, was that they implied a right way and a wrong way to do things. When, in fact, most of the time there were simply ways, none of them quite wrong or quite right, and nothing to tell you for sure which side of the line you stood on.”

Zárásként még hozzátenném, hogy a könyv elolvasása után megnéztem a belőle készült minisorozatot is, de sajnos az én ízlésemnek túl sokat változtattak a szereplők háttérsztoriján és emiatt már-már önmaguk karikatúrái lettek az egyébként többdimenziós karakterek.

Az eredeti írásban pont az volt a lényeg, hogy senkinek nem domborodtak ki a jó és a rossz tulajdonságai túlzottan, nem volt hős és gonosztevő, csak két-három-négy nő, anya, aki a személyiségének, a vérmérsékletének és a körülményeinek megfelelően igyekszik a lehető legjobban nevelni a gyerekeit.

Ettől függetlenül a sorozat is kiemelkedő – Reese Witherspoon-nal és Kerry Washington-nal a főszerepekben -, csak egy másabb történetet mesél el és a könyv nyitott végéhez képest valamivel jobban elvarrja a befejezetlen szálakat.

Számomra egyértelműen a könyv a nyerő (magyar fordítása is létezik!), de jó szívvel ajánlom nektek mindkét formátumot!

Salty