
Ezen a héten egyetlen napon sem aludtunk reggel hatnál tovább, de legalább már a hajnali ébredésig tartó éjszaka valamennyire normalizálódni látszik és csak maximum kétszer kell átmenni a gyerekszobába.
Ez így már egész korrekt, kétszer simán, gond nélkül felkelünk, az eddigiekhez képest ez kész majális.
Írtátok többen múlt héten, hogy lehet, hogy azért nem alszik a Kicsi reggelig nyugodtan, mert nincs elég helye az átalakított rácsos ágyban, de ezt egyelőre nem tudom megítélni.
Annyi biztos, hogy nem ütközik neki a rácsoknak, nem halljuk egyszer sem, hogy visszapattanna, teljesen jól gazdálkodik a rendelkezésre álló térrel, viszont az többször is előfordul, hogy “felkiabálja” magát.
A szomszéd szobában halljuk, hogy sírós hangon felkiált, hív, hogy „mama”, de amikor bemegyek hozzá, akkor látom, hogy alszik, sokszor még beavatkoznom sem kell semmilyen formában, mert mire odaérek, sikeresen megnyugtatja magát.
A Nagy, így majdnem öt éves korára eljutott odáig, hogy képes egyedül végigaludni az éjszakát és a legtöbb, apró-cseprő problémáját megoldja anélkül, hogy minket felébresztene hozzá.
Ha fázik betakarózik, ha nagyon melege van, akkor leveszi a pizsamanadrágját, ha szomjas, iszik a bekészített kulacsból és pár napja már a pisilést is intézi egyedül, végre valahára nem igényli hozzá a díszkíséretet.
A legmeglepőbb mégis az, hogy mióta egész éjjel a saját helyén alszik, egyetlenegyszer sem esett le, pedig nincs leesésgátló felszerelve a normál magasságú ágyára.
Ez azért már bizakodásra ad okot, hogy előbb-utóbb képes lesz a galérián aludni, szerintem ősszel már készen fogunk állni arra, hogy megszabaduljunk a rácsos ágytól és a lányok használatba vegyék az évekkel korábban beszerzett emeletes ágyat.
Hihetetlen, hogy ilyen gyorsan telik az idő!
Annak nagyon örülök, hogy a nehéz, kisbabás évek már mögöttünk vannak, de azért amikor jobban elmélázok az idő múlásán, akkor szokott egy kis visszamaradt hiányérzetem is lenni, hogy már többet nem lesz csecsemő a háznál.
Közben meg imádom figyelni, ahogy egyre ügyesebbek, okosabbak lesznek a lányaim, ahogy formálódik a kis személyiségük és idővel értelmes, értékes felnőttekké cseperednek majd.
Lebilincselő egy utazás, az biztos!
Ezen a héten elértünk egy újabb mérföldkövet, a jó időnek hála, a Kicsi már egész napra benn maradt a bölcsiben.
Lehet, hogy még emlékeztek, a szeptemberi kezdés óta minden nap felvettem a déli alvás után (miután végre odabenn is el tudott aludni, előtte 6 hétig csak délelőttre járt), mert sok olyan baba volt a csoportban, akik még csak mászni tudtak, így az őszi-téli szezonban egyáltalán nem vitték őket ki az udvarra.
Nekem semmilyen formában nem fért bele, hogy csórikám 8 órát aszalódjon a bölcsisbacis csoportszobában, szóval inkább elhoztam hamarabb és onnan azonnal valami szabadtéri programra mentünk ketten tovább, a munkámat meg befejeztem este, miután a lányokat lefektettük aludni.
Aztán a “tavasz” is meglepően vegyes időjárást hozott, áprilisban még volt, hogy kellett a télikabát is, a gondozók pedig továbbra sem tudták garantálni, hogy kiviszik az udvarra a bölcsis csoportot, így egészen mostanáig – bár már majdnem vége a tanévnek – vártam, hogy egy kicsit könnyítsek az időbeosztásunkon.
Nem számítottam rá, hogy a gyereknek bármiféle problémát fog okozni, hogy 2-2,5 órával tovább lesz a bölcsiben és szerencsére nem is okozott, simán hozzászokott az átálláshoz, így a héten már egyben le tudtam dolgozni a munkaidőmet, nem kellett variálni a csúsztatásokkal.
Csütörtökön ugye nálunk is munkaszüneti nap volt, de a horvátok sajnos nem csinálják az “előre ledolgozzuk szombaton, így országosan hosszú hétvégét generálunk” dolgot, szóval a péntek átlagos munkanap maradt, de természetesen az emberek többsége egyébként is kivette szabadnapnak.
Mivel én több napot is felhasználtam a tavaszi szünet miatt és már május közepére is be van tervezve egy hosszabb családi kiruccanás, emiatt nem volt opció, hogy kivegyük a pénteket és négy napos dzsemborit csapjuk.
A Kicsi bölcsis csoportja szinte teljes létszámmal, a szokásos módon üzemelt, a Nagynak viszont – most, életében először – összevont ügyeletbe kellett mennie.
Egy picit – a lányomat ismerve teljesen irreális módon – tartottam tőle, hogy reggel hogy fog az ismeretlen csoportba, az ismeretlen óvónénihez bemenni, de annyira komikusan oldotta meg a dolgot, hogy mindannyian elnevettük magunkat.
Megállt az idegen óvónő előtt és rákezdett a mondókájára: “xy vagyok, 4,5 éves, ebből és ebből a csoportból, ma itt játszom majd veletek, mert az én óvónénijeim nincsenek itt. Ő itt az anyukám, ő meg a kistestvérem, ő még csak egy és fél éves, de nekik menniük kell, mert a húgom nem ebbe a bölcsibe jár, hanem egy másikba. Hová tegyem a pizsamámat?”
Ahogy az látszik, teljesen alaptalanul aggodalmaskodtam, a lányom kimondottan izgatott volt, hogy új gyerekekkel és új játékokkal játszhat, de ő egyébként is az a típus, aki nem találkozott még idegennel.
Mindenkivel azonnal lepacsizik és egészen megdöbbentő, hogy az ovi környékén is a nevén szólít szinte minden szembejövő gyereket, amikor köszön nekik, pedig én meg mernék esküdni, hogy még sosem találkoztunk velük.
Péntek délután Deda ment érte és ott is aludt a nagyszüleinél, szombaton viszont korán elhoztuk, mert a napközbeni alvásuk utáni órákra beterveztünk egy kirándulást az egyik barátunk Mrežnica folyó melletti hétvégi házába.
Az eredeti célunk az volt, hogy bodzát megyünk szedni, mert mióta Zágrábban minden talpalatnyi helyen lakóparkok nőnek ki a földből, az összes korábbi bodza-lelőhelyem kiirtásra került, de az udvarokon belül lévő bokrokon viszont látom, hogy már bő egy hete kinyíltak a virágok.
A ébredése (és második ebédje) után keltünk útra és nagyjából egy órával később meg is érkeztünk a nyaralóhoz. Rengeteg fővárosinak van itt telke vagy valamilyen kisebb-nagyobb vityillója, ami nem is csoda, nincs túl messze és tényleg csodálatos a vízesésekkel tűzdelt, türkizkék folyó partján ejtőzni vagy a vízben kajakozni.
Bodzát sajnos nem találtunk, pedig tisztán emlékszem rá, hogy amikor az elmúlt években májusban erre jártunk, a hegyoldal kilométereken keresztül fehér virágos bokrokkal volt tele, de lehet, hogy csak elszámoltuk magunkat és ott még nem indult be a virágzás, hiába látom itt a környékünkön a nyíló bodzaabokrokat.
Jóval a lányok szokásos takarodója után értünk haza, de valamivel nyolc után már sikerült őket ágyba terelni és mivel később aludtak el, titokban reménykedtünk, hogy vasárnap reggel majd tovább pihenhetünk.
Mondanom sem kell, hogy nem jött össze a dolog, miközben a két pizsamás gyerekemmel a száraz ruhákat szedtük be az erkélyről vasárnap hajnali 5:40-kor, át is suhant a fejemen, hogy mindig ilyen naívan optimisták vagyunk – és többnyire hiába.
Mindenesetre a nap többi része csodálatosan telt. Az apjuk gyorsan megetette és felöltöztette a lányokat, majd hármasban elmentek a piacra, én pedig beültem egy nagy kád forró vízbe lazítani.
Akkor még nem tudtam, hogy ez mind része a mestertervnek és szándékosan intézte a délelőttöt úgy, hogy jusson egy kis időm magamra és a gyerekek nélkül ki tudjak pár órára kapcsol(ód)ni.
Nem számítottam rá, hogy a férjemnek köszönhetően az anyák napját is megünnepeljük (ugye itt május második vasárnapján tartják), de egy nagy csokor virággal és a híres-neves lasagne-jához való hozzávalókkal tértek haza.
Mint kiderült, ő megbeszélte mindenkivel, hogy aznap nálunk lesz az ebéd, amit ő fog elkészíteni, hogy nekem semmi dolgom ne legyen a vendégfogadással.
Külön örültem, hogy lasagne lesz a menü, mert újabban – mióta elválasztottam a Kicsit és elapadt a tejem – elkezdtem hízni és ezért egy ideje igyekszem a hétköznapokon a minimumra szorítani a szénhidrát-fogyasztásomat, szóval a hét végére általában már tikkel a szemem egy kis kenyérért vagy tésztáért.
Amikor rákérdeztem, hogy hogy-hogy ma tartjuk az anyák napját, csak nézett rám értetlenül, mintha nem is értené miért érdeklődök, hiszen teljesen egyértelmű a dolog, de aztán kifejtette, hogy “Magyarországon ma van, te pedig magyar anya vagy Horvátországban, így mi nyilvánvalóan mindkettőt megünnepeljük, hogy a lányok is megtanulják mindkét szokást.”
Végülis… teljesen logikus, nem igaz? 😊
Salty

Nagyon cukker a férjed 😍
KedvelésKedvelik 1 személy
Nálunk a kert jó 2-3 hét csúszásban van. A februári 2-3 hetes hidegfront a minuszokkal (meg a mostani is a 10-13 fokokkal – wtf?) visszábbdobott egy csomó mindent. Nekem fekete levelű bodzáim vannak (Sambucus nigra ‘Black Lace’ és ‘Black Beauty’), és még csak most látom rajtuk a virágkezdeményeket. A jezsámenem alig hajtott még ki, tavaly ilyenkor már virágban volt. Csomó későn nyíló fámon még épphogycsak a rügyek pattantak ki, azért ilyenkor már ők is kis levélkében szoktak lenni. Beszarás ez az év eddig. Valszeg lemegy a május, júniusban meg egyből 50 faktoros napvédőt fogok cukrászmázként magamra kenni és lesz kint 40 fok a semmiből.
A tavasz érdeklődés hiányában elmaradt. 😦
Szóval sztem nézegesd a bodzát, csak majd 1-2 (3?) hét múlva, vagyis ha végre vége ennek a zimankónak.
KedvelésKedvelik 1 személy
Valószínűleg igazad van és a városon kívül csak a szokásos időben, május közepén-végén fog virágzani, csak nem értem, hogy itt a környéken miért nyílt ki mindenhol már április végén.
Rá is paráztam, hogy le fogok maradni róla és biztos csak én vagyok a hülye, hogy külterületen nem láttam virágzó bokrokat. Mondjuk most egész héten esik az eső, szóval ha akarnék se tudnék szedni, mindenképpen várnom kell.
Pont tegnap mondtam a férjnek ugyanezt, hogy a mínuszok után jön majd egyből a negyven fok, remek lesz. 🙄
KedvelésKedvelik 1 személy
Helló 😎 vsz igazad van. Mondjuk múlt szombaton volt vagy 30 fok, sztem se perc alatt vissza fog jönni 😑
KedvelésKedvelés