„Anya, nem veszünk ilyet? Most nem vérzik a nunid?” – olyan 4-5 éves koromban hagyta el ez a mondat a számat nagyjából négyezer decibeles hangerővel egy doboz tampont lobogtatva az egyetlen falusi kisbolt pipererészlegénél, miközben anyukám az üzlet másik végében a kenyerek között válogatott.

Ahogy látszik, eléggé képben voltam mindenféle testi folyamattal, mert a szüleim már a kilencvenes években is abban hittek, hogy a gólya elmehet a francba, inkább mondjuk el a gyereknek az igazat, úgy, ahogy az a maga valójában történik – persze a csemete életkorának megfelelően leegyszerűsítve és a szükséges részeket gondosan cenzúrázva.

Én is így nevelem a lányaimat.

A testünk természetes működésében nincsen semmi szégyellnivaló, sőt, valójában eléggé károsnak tartom, ha ez otthon tabuként van kezelve, mert kevés annál ijesztőbb dolgot tudok elképzelni egy 11-12 éves kislány számára, mint amikor a semmiből kezd el vérezni a lába között úgy, hogy fogalma sincsen mi történik vele.

A nagylányom egyébként is meglehetősen kíváncsi és érdeklődő természetű gyerek, így nem lepett meg különösebben, amikor a napokban arról beszélgettünk, hogy a legjobb kis pajtija az oviban fél évvel idősebb nála, így ő nyilvánvalóan hamarabb ott volt az anyukája hasában, majd ezt a gondolatmenetet szépen lecsapta azzal a kérdéssel, hogy: „de hogy kerülnek a kisbabák az anyukák pocakjába?”

Erre a kérdésre normális emberek valószínűleg nem kezdenek el a szexről és a különböző gyerekgyártó pozíciókról hosszasan értekezni egy óvodás gyereknek, de valamit mégis mondani kell, ami se nem szoftpornó, de nem is a megúszós, gólya-féle varázslat.

Én azt válaszoltam neki, hogy: „úgy, hogy az apukák adnak az anyukáknak egy pici magocskát és abból a magból fejlődik ki a baba az anyukák hasában.”

• „…és hogy jönnek ki onnan?”

Erre a kérdésre – bevallom nőiesen – még nem számítottam, de igyekeztem őszinte lenni, legalábbis annyira, hogy azért mégse traumatizáljam a négy évest.

• „Kétféleképpen lehetséges, vagy az anyukájuk nuniján keresztül vagy pedig egy olyan operációval, mint amilyet tavaly apának csináltak, amikor ki kellett venni a vakbelét.”
• „…és utána a lyukat bevarrják, igaz?”
• „Igen.”
• „Akkor jó.”

…és ezzel lezártnak is tekintette a témát, majd a következő mondatában megkért, hogy kapcsoljam be Gryllus Vilmos Maszkabál CD-jét.

Ennyi információ éppen elég is volt neki, hogy a kíváncsiságát kielégítsem; nem trükköztem, nem kamuztam, a részletekről pedig – gondolom én – majd valamivel később fog érdeklődni.

Bár az összefüggést a kisbaba és a menstruáció között még nyilván nem magyaráztam el neki, de bő egy évvel ezelőtt már nálunk is felhozódott a havibaj témája, amikor figyelmetlen (és/vagy lusta) voltam és egy tampon a csomagolását otthagytam a fürdőszobában.

• „Ez micsoda, anya? Milyen édességet ettél?”

Azt hitte a lelkem, hogy valami suttyomban elfogyasztott cukorka papírjára talált rá – amivel végülis nem járt annyira messze a mindennapjaimtól 😀 – de a szemrehányó kis arcát figyelve arra jutottam, hogy jobb, ha beavatom az igazságba és megejtjük az első beszélgetésünket a témában.

• „Ez nem egy édesség csomagolása, hanem egy tamponé.” – itt benyúltam a fürdőszobaszekrénybe és kivettem egy bontatlan darabot – „a nagylányoknak néha vérzik a nunijuk és ezt olyankor használják, hogy ne koszolják össze a bugyijukat.”
• „Nekem is fog vérezni a nunim, ha nagylány leszek?”
• „Még sok időnek kell eltelnie addig, de igen.”

Felemeli az üres fóliát, miközben még mindig gyanakvóan méreget engem.

•  „…és ezt te bontottad ki?”
• „Igen.”

Láttam rajta, hogy részben elégedett a válasszal, de még mindig motoszkál valami a fejében. Nem akartam közbeszólni, végtelenül kíváncsi voltam, hogy milyen kérdés következik, mennyire fogunk részletesebben is belemenni a témába, mire lesz még kíváncsi és én azt hogyan fogom tudni neki minél egyszerűbben és érthetőbben elmagyarázni.

• „Jó, de amikor nagylány leszek, az enyémet majd én akarom kibontani!”

A prioritások, ugye. 😀

Salty