A kézműveskedés szempontjából az ősz a legeslegjobb évszak! A gyönyörű, barna-sárga-bordó falevelek mellett ilyenkor érik a gesztenye, potyognak a makkok-mogyorók, hullanak a tobozok, ezer és egy lehetőséget kínálva, hogy készítsünk belőlük valamit a gyerekekkel.
Már a lányaim születése előtt is imádtam kézműveskedni és amikor a nagyobbik megérkezett, alig vártam, hogy abba a korba lépjen, hogy közösen is alkothassunk. Szerencsére a csemete is imád festeni, vágni, ragasztani, így most már mindig szánunk rendszeresen időt arra, hogy megvalósítsunk valamilyen gondosan kitervelt ötletet.
A Kicsi, a maga 15 hónapos korával még nem igazán tud részt venni a mókában, de az évnek ebben az időszakában (is) rengeteg időt töltünk a szabadban és ősszel ő is hozzájárulhat a folyamathoz lelkes kincskeresőként.
Igaz, hogy lakásban lakunk, de ez nem állít meg minket abban, hogy mindenféle csudaklassz dolgot összegyűjtsünk, legyen szó a varjak által eldobált üres dióhéjakról, különleges termésekről, néhány szép kavicsról vagy csak egy-egy színes falevélről. A környék gesztenyefáit pedig már a négyévesem is egészen pontosan be tudná jelölni egy vaktérképen! 😀
Ez nem csak a későbbi kézműves remekek miatt hasznos, hanem ahhoz is jó alapot szolgáltat, hogy meg tudják különböztetni a fákat, felismerjék a terméseiket és végül, de nem utolsósorban maga a szabadban töltött idő is ajándék. Az én lányaim egyébként is “kinti gyerekek”, de az évek során már számtalanszor bebizonyosodott, hogy kimenni a lakásból gyakorlatilag felér egy újraindítással náluk.
Legyenek bármennyire hisztisek, nyűgösek, veszekedjenek naphosszat, amint kitesszük a lábunkat az épületből, olyan, mintha azonnal elvágták volna a rossz kedvet.
Ősszel, gumicsizmába és esőnadrágba öltözve rójuk a köröket a parkokban, kincseket gyűjtünk, sárban dagonyázunk és pocsolyákba ugrálunk. Kell ennél több?

Ha ti is szívesen készítenétek valamit az őszi természet ajándékaiból, akkor kattintsatok a kézműves ötletek menüpontra, azon belül is az őszi projektekre!
November végéig ígérem, hogy tovább is bővítem majd a jelenleg elérhető listát! A lányomon nem fog múlni! 🙂
Ha pedig az igazán picikkel szeretnétek valami rendkívül egyszerű, őszi alkotást készíteni, akkor nézzétek meg a fenti videót, ennél könnyebb projekt aligha létezik!
Salty
Itt van az ősz, itt van ujra,
Petőfi Sándor
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.
Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.
Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.
És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.
Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.
