
Még a múlt heti naplómban számoltam be a vasárnapi menünkről és bár eredetileg nem terveztem feltölteni az ebéd receptjét, mivel nem fér bele az egy órás elkészítési időbe, de most mégis közzéteszem, hogy aki akkor kíváncsi volt rá, el tudja olvasni. 🙂
A ‘pulled pork’-ot egy olyan edényben javaslom elkészíteni, ami lefedhető és a tűzhelyen, valamint a sütőben is használható, így nem kell a húst átpakolásznunk, miután egy-egy fázissal elkészültünk. (Nekem egy öntöttvas edényem van, hozzá való öntöttvas fedővel erre a célra.)
A hús és a fűszersó hozzávalói:
– 1,5 kg sertéscomb egy darabban
– 3 ek barna cukor
– 2 tk őrölt paprika (édes)
– 1 ek só
– 1 tk őrölt bors
– 2 tk fokhagymapor vagy 1 ek fokhagymakrém
– 1 dl olaj
– 4 dl sör (bármilyen sima lager)
A sütőt előmelegítjük 150 fokra. A combot megtisztítjuk, az esetleges zsíros részeket levágjuk a külsejéről, majd a fűszereket és a cukrot egy kis tálban alaposan összekeverjük és bedörzsöljük vele a hús minden oldalát.
Az edénybe beleöntjük az olajat és a tűzhelyre téve felhevítjük, majd beletesszük a húst és pár percenként megforgatva addig sütjük, amíg minden oldala teljesen megpirul.
Ha ezzel a fázissal elkészültünk, akkor felöntjük a sörrel, rátesszük a fedőt és betesszük a sütőbe nagyjából 2,5 órára, majd levesszük róla a fedőt és mindkét oldalán tovább sütjük 20-20 percig.
Tálalás előtt hagyjuk lefedve pihenni legalább 20-25 percig a kikapcsolt, de még langyos sütőben.
Végeredményként olyan omlós húst kapunk, ami egy villával megkavarva darabjaira hullik. A cafatokat alaposan forgassuk bele a comb alatt maradt minimális folyadékba és máris fogyaszthatjuk.
A naplóban említettem, hogy mi házi pitába töltve ettük, kvázi gyrosként, ha kipróbálnátok, a pita receptjét ITT találjátok. 🙂
A hús mellé szósznak egy rendkívül egyszerű keveréket használtam: 5 ek ketchup, 5 ek majonéz, 2 ek mustár és 3 darab apróra vágott savanyú uborka vegyítésével.
Ha kipróbáltátok a receptet, feltétlenül írjátok meg hogy sikerült! 🙂
Salty

[…] receptek közül az elmúlt 5,5 hónapban a legnépszerűbb a “pulled pork” volt, majd a pászkaköret és végül, de nem utolsósorban advent idején a zserbógolyóra is […]
KedvelésKedvelés
Köszi a receptet, megcsináltam és nagy sikere lett.
KedvelésKedvelik 1 személy
Jajj, de jó! Nagyon örülök, hogy bevált, egészségetekre! 🙂
Én is most készülök megint megcsinálni, annyira ízlett mindenkinek. 🙂
KedvelésKedvelés
A férjem ma ezt kapta szüli-ebédnek, iiiiiisteni! 😀
De basszus, pedig hentestől vettem a combot és csak 1,2kg volt, annyit és úgy sült ahogy írtad, mégsem akart szétesni és csomó lé is maradt alatta. Azért elfogyott!
KedvelésKedvelés
Nagyon boldog szülinapot a férjednek! 😉
Hmm, biztos, hogy jól le volt fedve? Nem lehet, hogy valahol kiszökött a pára az edényből a sütőben?
Nem tudom mennyire látszik a fenti képen, de az enyém teljesen szétesett ennyi sütési idő után, pedig előkészítettem a kést a szeleteléshez és ahogy beleszúrtam a villát, már hullott is darabjaira.
Lé nekem is maradt alatta sok, aztán amikor levettem róla a fedőt, akkor majdnem mind elpárolgott, talán egy deci lehetett a maradék.
Azért örülök, hogy kipróbáltad és hiába nem lett tökéletes, így is ízlett nektek! 🙂
KedvelésKedvelés
Köszi a receptet! Hány fokon sütöd kb. a sütőben?
KedvelésKedvelik 1 személy
150 fokon, sima alsó-felső sütéssel, nem kell légkeverés. 🙂
KedvelésKedvelés
Köszi!
KedvelésKedvelés
Részemről nagyon köszönöm! Én komolyan gondoltam, hogy majd, …egyszer, …ha nagyon ráérsz. Akkor! Így most kicsit zavarban vagyok, hogy az amúgy sem unalmas mindennapjaidat kérésemmel bonyolítottam. 🙂
De tényleg köszi, ki fogom próbálni, ha lesz elég fogyasztóképes fő itthon.
Amúgy a múltkor rákerestem, és bevallom, a tiédnél csak sokkal “bonyolultabb” leírásokat találtam, ami elvette a kedvem, de most ez visszatért.
KedvelésKedvelik 1 személy
Áh, emiatt ne aggódj, nekem is egyszerűbb volt gyorsan leírni, amíg el nem felejtem. 🙂
Megtaláltam a képet telefonomban a tálalásról meg egyébként is nagyon rövid az egész írás, tényleg nem tartott sokáig. 😉
Igen, én is mindenféle ezer hozzávalós receptet találtam, a fűszerek jól leszanáltam (pl. a köménymagot mi családilag nem szeretjük), így nem volt bonyolult és elég passzív az egész, csak a tűzhelyen van vele munka, utána a sütőben elvan magában. 🙂
KedvelésKedvelés
Nagyon jól hangzik!
Miért kell a bsrnacukor? Pikánsabb lesz a husi? Karmellizálódik kicsit? Cukormentesen étkezem, szerinted édesítővel is helyettesíthető vagy simán hagyjam ki.
KedvelésKedvelés
Hm, jó kérdés! Szerintem ízt is ad neki és a karamellizálódás miatt is. Bevallom, hogy az édesítőkkel nem vagyok képben, hogy melyik olvad úgy, mint a cukor, milyen íze lesz “sülve”, én először szerintem cukor nélkül próbálnám ki, csak úgy a só kb. csak kétharmadát tenném bele (mondjuk egy csapott evőkanállal). 🙂
KedvelésKedvelés