
Még múlt héten, a magyarországi kiruccanásunk idején megállapítottuk, hogy családilag végtelenül hasznos utaztatni a gyerekeket. Nekik és nekem is jól esett a helyszín- és levegőváltozás, könnyebben telik így az idő, arról nem is beszélve, hogy azzal, hogy mi elmegyünk itthonról, a férjemnek is megadatik, hogy tökéletes nyugalomban létezzen a lakásban.
A saját beszámolója alapján már az első 1-2 egyedül töltött nap után is érezhetően csökkent a fájdalom a műtéti hege és a csípője körül, a hét végére pedig szinte teljesen el is múlt. Ennyit jelent, hogy nem emel, nem hajol, nem pakol, nem futkos két ilyen pici gyerek után.
Így aztán, amikor anyósom felhívott, hogy a Németországban élő nagybátyja zadari lakása augusztusban végig üres és felajánlotta, hogy nyugodtan megszállhatunk ott, ha szeretnénk a tengernél tölteni egy-két hetet, akkor nem volt kérdés, hogy azonnal rábólintunk.
Az volt a terv, hogy anyósom és apósom eljönnének a lányokkal és velem, így – ha a Kicsi is kellően együttműködő lesz, akkor – én is tudnék valamennyit pihenni.
Hiába telt el az előírt nyolc hét felépülési időszak az operáció napja óta, a férjemnek még mindig szigorúan tilos bármiféle fizikai aktivitást folytatnia – az úszást is ideértve –, amíg szeptember végén túl nem esik a kolonoszkópián, így ő sajnos semmiképpen nem tudna eljönni velünk, arról nem is beszélve, hogy napokon belül a munkába is vissza kell állnia.
A legutóbbi kontrollon a háziorvos még mindig túl nagynak találta a műtét utáni hematómát, így a héten még nem javasolta lezárni a táppénzes időszakot, de hétfőtől a férjem már mindenképpen tervezi, hogy felveszi újra a fonalat, még akkor is, ha eleinte csak home office-ban fog dolgozni.
Az eredeti elképzelés az volt, hogy szombaton este hazaérkezünk Magyarországról, vasárnap kipakolok, majd vissza és hétfőn reggel a nagyszülőkkel együtt elindulunk Zadarba, de végül felül kellett írnunk a terveinket.
Vasárnapra ismét megérkezett hozzánk a tikkasztó kánikula, 35-36 fokos hőség volt árnyékban és egyetlen rövid játszóterezés elég is volt hozzá, hogy a Kicsit ismét ellepjék a piros pöttyös kiütések.

Írtam már róla korábban, hogy nagyon érzékenyen reagál a melegre, nem szabad kánikula idején kimenni vele, de ha muszáj, akkor folyamatosan locsolgatni, mosni kell a bőrét, hogy ne jöjjön elő a miliaria.
Egészen eddig azt hittem, hogy az a legrosszabb, ha éjszaka többször is hány a beteg gyerek, de higgyétek el nekem, hogy a folyamatosan viszkető melegkiütés is megüti a negatív mércének a felső végét.
Vasárnapról hétfőre nagyjából semmit nem aludtunk, mert körülbelül tíz percenként ébredt a gyerek, húzta-tépte a saját haját, vadul vakargatta a bőrét, ahol érte, bármit csináltam, semmi nem használt.
Hideg vízbe mártott kendővel mosogattam folyamatosan, bekentem nyugtató babakrémmel, az éjjel során kétszer le is zuhanyoztam vele, de a helyzet reggelig változatlan maradt, így amint elütötte a nyolcat az óra, rögtön fel is hívtuk az újdonsült gyerekorvosunkat.
Úgy tűnik, hogy az elmúlt pár hét több, mint elég volt neki a munkába állása óta, mert hétfőtől kezdődően két hétig szabadságon van, a másik műszak helyettesíti.
Nem akartuk kivárni, hogy délután kettőig véresre kaparja magát a gyerek, így a férjem tucatnyi magánklinikát hívott fel, hogy hol tudnak minket most rögtön fogadni. Végül talált egy rendelőt, ahová el tudott menni a gyerekekkel, amíg én visszafeküdtem aludni.
A klinikán tetőtől talpig átvizsgálták a gyereket, vért is vettek tőle, hogy kizárjanak többféle bakteriális-vírusos megbetegedést, de végül ők is ugyanarra az eredményre jutottak, hogy egyértelműen a melegtől jönnek elő a kiütések.
Sajnos a pöttyökre semmiféle érdemi megoldás nincsen, tüneti kezelés lehetséges, hogy ha már ilyen a bőre, akkor legalább ne viszkessen, így Fenistil cseppet kapott, amit a szokásosnál nagyobb dózisban kellett napi kétszer adagolni.
A doki szerint a tengervíz mindenképpen jót fog tenni neki, de mégsem mertem aznap délután elindulni, legalább 24 órát ki akartam várni, hogy tényleg enyhül-e viszketés.
A gyógyszer azonnal hatásosnak bizonyult, a viszketés rögtön az első adagtól megszűnt és a kiütések is elkezdtek szépen visszahúzódni, már csak attól is, hogy nem vakarta a bőrét folyamatosan. Csóri gyereket ebben a két napban annyiszor megmostam, hogy csoda, hogy el nem kopott, de úgy tűnik, hogy a Fenistillel kombinálva ez is enyhített a tünetein.
Emiatt és azért, mert az orvos azt mondta, hogy a tengervíz csak hasznos lehet neki, végül bevállaltam, hogy kedden útra keljünk.
Először az volt a terv, hogy két autóval megyünk, de a férjem szerint értelmetlen költekezés lett volna kétszer annyi pénzt elszórni az utazásra, amikor egy autóba is beférünk, így aztán úgy oldottuk meg a dolgot, hogy a mi kocsinkba pakoltunk mindent, én beültem hátra a lányok közé, apósom pedig vezetett.
A múlt heti magyarországi kalandunk után arra gondoltam, hogy meg sem fog kottyanni a cirka három órás utazás, de végül mégsem zajlott minden zökkenőmentesen. Szerintem azzal, hogy ott ültem mellette, a Kicsi is jobban igényt tartott rám, látta, hogy nem mással vagyok elfoglalva, így most nem volt elég az, hogy simogatom és énekelek neki, aktívan szórakoztatom kellett, de még így is elég nyűgös volt, amikor ébren volt.
Megmondom őszintén, hogy vettem egy nagy levegőt, amikor leparkoltunk a társasház előtt és végre kiszálltunk az autóból. Villámgyorsan felcuccoltunk mindent a lakásba, aztán rögtön összepakoltuk a strandolós holmijainkat és megindultunk a partra.

A nagybácsi lakása nem az a tipikus tengerre néző, nyaralós apartman, hanem rendes lakás benn a városban, így autóval kell a strandra menni, de szerencsére Zadar nem túl nagy település, 15 perc alatt el lehet jutni a tengerhez szinte bármelyik pontjáról.
Többször voltunk már itt, így ez nem volt meglepetés egyikőnknek sem, így is nagyon hálásak voltunk a lehetőségért, hogy a szállásért nem kell fizetnünk.
A parton a Nagy azonnal nekivetkőzött és a nagyszüleivel együtt megindultak a vízbe, én pedig pár perccel később, a Kicsivel a karomban követtem őket.
Mivel most találkozott először a tengerrel, szerettem volna, ha egy kicsit ismerkedik a sós vízzel, így egy darabig csak álldogáltunk parton, figyeltük, ahogy a hullámok csapkodják a kavicsokat és a lábfejünket, majd szép lassan, az ő tempóját követve elkezdtünk begyalogolni.
Eléggé megilletődött az ismeretlen helyzettől, alighogy elérte a víz magassága a térdeit, rögtön felkérezkedett az ölembe és onnantól kezdve úgy csimpaszkodott belém, mint egy majomkölyök. Bárhogy próbálkoztam, nem volt hajlandó többé lemászni.
Át is futott az agyamon, hogy ha ez így marad végig amíg itt vagyunk, akkor eléggé viccesen fogok a tengeri vakációnk után kinézni. A normális embereknek a nyár elteltével a fürdőruha nyoma látszik a testükön, a matricagyerekes anyáknak meg lesz két kis hurkás kézlenyomata is pluszba a vállukon.
Végül aztán felengedett, napról napra egyre jobban bejött neki a nyílt vízi pancsolás, később már az volt a program, hogy egymás kezét fogva belegyalogulunk a vízbe addig, amíg neki mellkasig érnek a hullámok, majd ki a partra, hogy tegyünk egy kört a szárazon is, mielőtt ismét visszaindulunk a vízbe… és ezt olyan negyvenhétezerszer egymás után.
Mindeközben a Nagy persze teljes erőbedobással úszkált, viháncolt, mezítláb futkosott a kavicsos parton (ehhez például én teljesen puding vagyok, nekem szúrják a kövek a talpamat) és folyamatosan próbálta meggyőzni a kishúgát, hogy menjen be vele ő is a vízbe, aki erre csak fapofával ingatta a feltartott mutatóujját, miközben azt ismételgette, hogy „nem, nem”.
Azt hittem, hogy azzal, hogy össze leszünk Bakával és Dedával zárva napokig, majd valamennyire enged az anya-mániából és jobban nyit feléjük is, de sajnos még mindig nagyon rám van gyógyulva. Szívesen eljátszik anyósommal és apósommal is, de csak úgy, ha a közelben vagyok és a fél szemét rajtam tudja tartani. Ha esetleg átmegyek egy másik helyiségbe, akkor azonnal beindul a dráma és villámsebességgel kotor utánam.
Ennek tudatában persze magamra nem sok időm jutott a nyaralás során, de így is nagyon örültem, hogy eljutottunk a tengerhez és a Kicsi is megtapasztalhatta ezt az élményt.

Titkon reméltem, hogy pár nap elteltével legalább lesz valami színem is, mert a férjem már a múlt heti kiruccanásunk után is megjegyezte, hogy éppen csak annyira fogott meg a nap, hogy a bőrszínem a másfeles tejről a félkemény trappistára sötétedett, de még messze vagyok az igazi nyári barnulástól.
Igenám, de a kisgyerekes szülők ugye nem tudnak csak úgy napozni, fekve, mint a rendes emberek, ők úgy barnulnak, hogy a homokozó szélén guggolnak vagy a mászkóka mellett állnak, így aztán nem is lesz egyenletes színük, hanem csak valami olyasmi, amit én anyuka-ombrénak hívok. A válluk full barna, igazi hosszú vakációs bőrszín, de a lábfejükhöz közeledve egyre fakul, mert csak felülről süti őket a nap.
Na, ezt az anya-ombrét így pár nap elteltével már én is tudom prezentálni.
Bár a fő programpont a mindennapos fürdés volt, csütörtökön este még a belvárosba is bementünk a tömérdek turista között szlalomozva sétálni egyet és a 9. századi épületek között még egy fagyira is beültünk a egyik leghíresebb cukrászdába.
Ha már itt jártunk, akkor nem hagytuk ki Zadar híres tengeri orgonáját sem, a kissé szeles időnek és a hullámzó haboknak köszönhetően most különösen hangosan szólt a természet muzsikája.
Hiába éreztük azonban fergetesen magunkat, szombatra virradóra ismét beütött a krach. A praktikusság és az elérhető legnagyobb nyugalom miatt a Nagy a nagyszüleivel aludt egész héten, de anyósom szombaton hajnalban azzal ébresztett fel, hogy neki úgy tűnik, hogy a gyerek belázasodott.
Átmentem hozzájuk és a szokásos, tévedhetetlen módszeremmel (homlokra puszi) megállapítottam, hogy valóban jóval 38 fok felett lehet a testhőmérséklete, de felébreszteni nem akartam, inkább kivártunk reggelig, hogy mi lesz belőle.
Amikor végül magához tért, megmértem a lázát és be is igazolódott az éjjeli megérzésem, majdnem 39 fokot mutatott a hőmérő digitális kijelzője.
Így aznap nyilván nem tudtunk fürödni menni, akármennyire is erősködött a lányom, hogy „anya, azért kell a tengerben pancsolnom, hogy lehűljek!”

Írtam már többször, hogy az én gyerekeim ugyanúgy maxiumum fordulatszámon pörögnek lázasan is, csak 40 fokhoz közel lehet rajtuk látni, hogy baj van, akkor már csak húzzák-vonják magukat, de egyébként pont ugyanolyan erőbedobással játszanak, mint általában.
A Naggyal egyébként is elszaladt egy kicsit a ló így a nyári szünetben, sokkal többet megenged magának, mint a tanév során és láthatóan a fejébe szállt a nagy szabadság és a különböző programok miatt izgalom. Sokkal gyakrabban kell fegyelmezni, mint egyébként és még arra is képes, hogy ha nem tetszik neki, amikor rászólunk, akkor még ő van megsértődve és duzzogva elvonul azokkal a szavakkal, hogy „anya, nagyon csúnya dolog nekem ilyet mondani!”
Így aztán igazán borzasztó élmény volt öt percenként pihenésre utasítani, miközben a Kicsi a fejemen pörgött egész nap, ráadásul az idegen lakásban közel sem voltak olyanok a lehetőségeim, mint amilyenek itthon lettek volna.
Fogalmazzunk úgy, hogy a nagybácsi lakása nem igazán gyerekbarát, tele rengeteg drága és törékeny holmival, így nettó 12-14 órán keresztül azzal voltam elfoglalva, hogy a Kicsi semmit ne tegyen tönkre és ő maga se sérüljön meg, miközben a gyerek persze szétunta az agyát.
A magunkkal vitt játékok csak ideig-óráig kötötték le, nyilvánvalóan csupa olyan dolgot akart piszkálni, ami veszélyes, de kimenni sem tudtam vele, mert odakinn 38 fok volt árnyékban és nem akartam, hogy újrakezdjük a melegkiütéses mizériát, pár nappal azután, hogy a legutóbbi körön túljutottunk.
A Nagy állapota folyamatosan ingadozott nap közben, volt, hogy teljesen el is múlt a láza, de aznap estére már Bakán és Dedán is elkezdtek kijönni a tünetek, így végül arra jutottunk, hogy a nyaralást idő előtt megszakítva, úgy járunk a legjobban, ha másnap hazaindulunk.
Vasárnap reggel rohamtempóban összepakoltunk és kitakarítottunk magunk után, majd egy gyors reggeli után újra bezsúfolódtunk az autóba és elindultunk Zágráb felé.
Útközben persze még szakítottunk rá időt, hogy felvegyük az előre megrendelt tíz liter olívaolajat és a méltán híres zadari zöldségekből-gyümölcsökből is bevásároltunk, de onnantól kezdve már nem volt megállás hazáig.
Szerencsére az autó rázkódásától a Kicsi viszonylag hamar kidőlt és több, mint egy órán keresztül aludt, de így is kínkeserves volt az egész kocsikázás. Nyilván nem csak mi indultunk északra a tengeri vakáció után, tömve volt az autópálya és egészen félelmetes volt látni a GPS-en, ahogy egymás után fogynak a kilométerek, de az utazásból hátralévő idő viszont változatlan.
Már előre görcsben állt a gyomrom, hogy mi fog minket várni a nyomorult fizetőkapunál, de végül „csak” 4 kilométeres torlódás volt és mindössze 45 percet kellett pluszban várnunk, hogy bejussunk a városba.
Alighogy megérkeztünk, a férjem rögtön látta az arcomon, hogy nekem erre a nyárra több, mint elég volt a kocsikázásból, az autópályából, az utazásokból, de még a saját gyerekeimből is, így rögtön átvette őket tőlem és egy gyors tisztálkodás után elvonultak hármasban a gyerekszobába játszani, hogy egy kicsit kieresszem a felgyülemlett feszültséget és fizikálisan-mentálisan megpihenjek.
Már a hazaút során is éreztem, hogy rettenetesen hasogat a fejem, akkor naívan arra gondoltam, hogy biztosan a két gyerekkel való foglalkozás, a Kicsi nyüglődése és a Nagy értelmetlen hisztijei miatti stressztől kezdett fájni, de sajnos a hazaérkezésünk után bevett 1000mg paracetamol sem segített rajta semmit.
Amíg a lányok az apjukkal játszottak, bevonultam a hálóba, hogy egy kicsit ledőljek és a legnagyobb meglepetésemre el is aludtam. Majd két órát szundítottam háborítatlanul, de az ébredés utáni torokfájásból és feszítő arcüregből egyértelmű volt, hogy bármit is kapott el a Nagy, én is sikeresen összeszedtem.
Még vasárnap reggel is sajnálkoztam, hogy a tervezettnél hamarabb haza kell indulnunk a tengerpartról, pláne úgy, hogy szombat éjjel már semmi láza nem volt a Nagynak, de aztán itthon bebizonyosodott, hogy előre ittam a medve bőrére, nem múlt el a rejtélyes betegség 24 óra alatt, mert a hét utolsó napján megint felszökött a hőmérséklete miután lefektettük.
Fogalmam sincs, hogy mit kaphattunk el családilag, de biztos, ami biztos, hétfőn majd veszek egy újabb Covid-tesztet, lehet, hogy megint ugyanaz a vírus ért minket utol, mint három héttel ezelőtt. Van mit pótolnunk, az elmúlt négy év alatt egyetlenegyszer sem voltunk koronásak, most pedig lehet, hogy egy hónapon belül kétszer is.
…de erről majd a jövő heti naplóban számolok be.
Salty

viszketésre nekünk az Uriage Pruriced vált be, a gyerek-, és a felnőtt bőrgyógyász is ezt ajánlotta, tényleg jó cucc és nagyon kevés kell belőle.
KedvelésKedvelik 1 személy
Kipróbáljuk majd, köszi! A Nagynak is szoktak lenni mindenféle ismeretlen eredetű viszketegségei alkalomadtán, hátha nála is beválik.
KedvelésKedvelés
Hát… én covidosan jöttem haza Horvátországból 2 hete…. Legalább megvárta az utolsó napunkat. 8,5 óra autóút után se a gyerek, se az apja nem kapta el.
Remélem jobban vagytok!
Próbálj pihenni, ezt így olvasni is iszonyat fárasztó.
A bölcsi témával kapcsolatban esetleg nem szeretnél valaki – szakemberrel – beszélni?
KedvelésKedvelés
Itt most egész nyáron járvány van, úton-útfélen halljuk, hogy mindenki covidos, a doki is azt mondta, hogy azok közül, aki mostanában megy hozzá, tízből kilenc tuti pozitív. Mi most nem ezt szedtük össze, negatív lett a teszt, de az is lehet, hogy már túl késő volt hozzá és csak nem tudta kimutatni.
A Nagy már egész jól van, anyósomék is túl vannak a nehezén, nekem még folyik kicsit az orrom és fájdogál a fejem, de a 3 héttel ezelőtti körhöz képest ez egész bírható.
Tényleg elég kimerítő volt az elmúlt pár hét, mielőtt elindultunk Magyarországra, lenulláztam a számlálót az autóban és mivel Zadarba is a mi kocsinkkal mentünk, pörgött tovább – 13 nap alatt 2300 km-t autóztunk, ebből ~1650-et én vezettem. Mint valami kamionsofőr. 😀
Most igyekszem pihenni, bár a férjem a héten már az irodából dolgozik, egyedül vagyok a lányokkal, de minden délután elviszi őket itthonról, hogy nekem is jusson pár óra szabadidő. Ettől függetlenül azért számolom a napokat szeptemberig, azt hiszem, hogy kimaxoltam ezt a nyarat, amennyire tőlem telt, jó lesz, ha egy kicsit kiürül a lakás.
Eddig a bölcsis gyerekpszichológussal beszéltem kétszer a Kicsivel kapcsolatban, semmit nem titkoltam vagy szépítettem, elmondtam, hogy mennyire nagyon levakarhatatlan és hogy tartok tőle, hogy mi lesz vele a beszoktatásnál. Ő azt mondta, hogy nem ő az első, aki így kezdi el a tanévet és ne aggódjak, megtalálják majd a módját, hogy minél fokozatosabban és kíméletesebben szokjon be, ha kell, akkor kétszer annyi idő alatt, mint a többiek.
Arra jutottam, hogy kivárok, amíg ténylegesen elkezdi a bölcsit és meglátjuk, hogy hogy alakul, ha nem fog menni, akkor megyünk tovább és kérek további szakvéleményt. Bár szerintem “semmi baja”, egyszerűen ő ilyen és hát elég kicsi még az intézményhez, jövő ilyenkor már biztosan másabb lenne a helyzet, de sajnos nem nagyon van más választásunk. 😦
KedvelésKedvelés
Gyors gyógyulást kívánok nektek!
Azèrt nagyon nehéz dolgod lesz a bölcsivel, ha a Kicsi ennyire levakarhatatlan. Mondjuk az èn gyerekeim is ilyenek voltak, de ebben a korukban nekem nem kellett visszamenni dolgozni. Mèg így is baromi nehéz volt velük èn el nem tudom kèpzelni, hogy munka mellett milyen lehetett volna.
KedvelésKedvelés
Köszi!
Hát be is vagyok szarva rendesen, hogy hogy fogja venni az akadályokat. A legideálisabb persze az lenne, ha 2 évesen menne csak intézménybe, mert akkor már felvennék a Nagy ovis csoportjába, ott legalább ott lenne a testvére, lenne valami átmenet.
De már így is 3 hónapja fizetés nélküli szabadságon vagyok, szeptember közepén-végén tudok csak visszamenni, plusz egy év már nem férne bele a munkahelyemen.
KedvelésKedvelés
Jobbulást nektek.
A melegkiütés ellen kukoricakeményítőt kell használni. Egy sima hintőporos flakon tartalmát kiöntöd (én gyógyszertárban vettem, annak lecsavarható a teteje) és abba beletéve a kukoricakeményítő könnyen a testre szórható.
KedvelésKedvelés
Köszönöm szépen!
Ezt még nem is hallottam! A kukoricakeményítő a pöttyöket húzza le vagy a viszketést enyhíti? Már bármivel bekentem volna, annyira durva volt az az éjszakánk, van is itthon kukoricakeményítő, biztos teszek vele egy próbát, ha ilyen helyzet lesz legközelebb.
KedvelésKedvelés
Az izzadságot szívja fel, így nem irrátolódik a bőr, nem viszket, majd elmúlnak a pöttyök. Ha megelőzésként használod, el sem jut oda, hogy viszkessen és pöttyös legyen vagy extrém melegben minimális kiütés lesz. Pelenka alá is használható. Én még azt csináltam, hogy sűrűn cseréltem a felsőt, így nem izzadtan volt rajta a ruha. Főleg, ha a gyerekülésből szedtem ki. Azonnal pólócsere volt még nagyobb korában is.
KedvelésKedvelik 1 személy
Igen, a gyerekülésbe az enyémek is állandóan beleizzadnak, hiába megy a klíma az autóban. A ruhacsere jó ötlet, én is elkezdem majd csinálni! Köszi szépen! 🙂
KedvelésKedvelés
Én vettem a gyerekülésbe méhsejtes huzatot. Pl aeromoov vagy aerosleep. Csökkenti az izzadást, és az ülés huzatot is védi.
KedvelésKedvelik 1 személy
Nem is hallottam még erről, de utánajárok, köszi! A kagylóülésre vettünk plusz nyári huzatot, de kb. olyan az anyaga, mint egy törölközőé, szóval arra jutottam, hogy az lehet, hogy még melegebb is. Vagy az csak arra lenne jó, hogy az izzadságot felszívja? Nem tudom.
KedvelésKedvelés
A méhsejtesnek is frottír a felső része, azért, hogy beszívja, aztán a huzat hátul (elvben) elvezeti.
Mindenfajta üléshez van, érdemes olyat választani, ahol a fej alatt is van még anyag. Nekem is van most eladó (amiket már kinőttek), ha írsz címet, küldök fotót.
KedvelésKedvelik 1 személy
Nekünk olyan üléseink vannak, amik velük nőnek, kinőni nem fogják addig, amíg ülés kell nekik az autóba. Mindenképpen utánanézek, hogy ilyen típusra is lehet-e kapni méhsejtes huzatot.
Az anyaeztnezd@anyaeztnezd.hu-n el tudsz érni. 🙂
KedvelésKedvelés