2022.12.26. – 2023.01.01.

Az év végére minket is utolért a globális betegségcunami. Úgy tűnik, hogy a lányom két héttel ezelőtti láza maradandó nyomot hagyott a környezetében, mert szépen lassan mindannyian kidőltünk körülötte. Először apósom kezdett fáradtságra, fejfájásra panaszkodni, majd anyósom következett az ugató köhögéssel és gyulladt arc- és orrüreggel. Péntekre pedig rajtam is kiütköztek a tünetek, szinte a semmiből döntött le a lábamról a gyengeség és a fájdalom.

Délelőtt még csak orrfolyásra panaszkodtam, de délutánra már annyira köhögtem és fájt a fejem, hogy szó szerint homályosan láttam a folyamatos feszítő sajgástól. A hab a tortán, hogy a háziorvosunk persze délelőtt rendelt és péntek lévén nem túl sok választásom volt, mint összeszorítani a fogam és kihúzni hétfőig.

Szerencsére Bakáéknál és nálunk is volt még otthon házi koronavírus teszt, biztos, ami biztos, kötelességtudatból leteszteltük magunkat, de szerencsére most sem lett pozitív egyikünk eredménye sem. Egészen hihetetlen, hogy az elmúlt két év alatt egyszer sem produkáltunk pozitív tesztet, pedig minden légúti betegségnél szorgosan böködtük az orrunkat.

A sápadt arcomat és karikás szemeimet látva péntek délután a férjem ágyba parancsolt és nekiállt brokkolikrémlevest főzni, hogy ha már étvágyam nincsen, legalább valami többé-kevésbé egészséges folyadék jusson a szervezetembe. Éjszakára is 100%-ban magára vállalta a gyerekfelügyeletet, én pedig a tyúkokkal együtt (és még a lányom előtt) elmentem lefeküdni, hátha attól a fejfájásom legalább elmúlik. Ciki, nem ciki, én bekapcsoltam magamnak is a fehér zajt, hogy ne zavarjon a fürdés közbeni kacarászás és az indokoltnál jóval hangosabb esti mese, így viszonylag zavartalanul sikerült közel 12 órát aludnom egyben.

Szombat reggel a hálószoba ajtaján kilépve az üres lakás fogadott. Először azt hittem, hogy csak a kutyát vitték ki sétálni, de utólag kiderült, hogy a dinamit duó (apa-lánya) már megtervezte kettejük programjait vasárnap estig, számolva az eshetőséggel, hogy engem az influenza(?) átmenetileg teljesen kivont a forgalomból.

Azt már hétközben eldöntöttük, hogy a férjem Szilveszter napjára a híres-neves és döbbenetesen finom lasagne-ját fogja elkészíteni, rögtön dupla mennyiséget, hogy a kicsit még mindig betegeskedő nagyszülőknek is vigyünk egy tepsivel. Így esett, hogy szombat reggel gyerekestől-kutyástól megindultak a piacra friss, házi tésztalapokat és jó minőségű darált húst venni.

Út közben persze eszükbe jutott, hogy maga a sütés-főzés nem lesz eléggé tartalmas program a hétvégére, így beugrottak a barkácsáruházba is tömörfa lapokért, hogy ketten együtt madáretetőt építsenek.

A lányom hetek óta bele van bolondulva a „madárházikókba”, mióta a bölcsiben cipősdobozból csináltak egyet közösen, de az ötletgazda természetesen a férjem volt. A hátsó szándék persze adott: gyakorolni akarja az új elektromos kézifűrész használatát – az csak hab a tortán, hogy a gyerek pedig ugrik minden lehetőségre, amikor az apjával együtt szerelhet vagy barkácsolhat.

Miközben a csemete délben aludt, a férjem az erkélyen szépen méretre vágta a falapokat, kora délután már minden készen várta a kis asztalosinas ébredését. Hamar elkészült a remekmű, én az ágyban fekve végighallgattam a gyerek rendkívül lelkes beszámolóját, hogy hogyan és miben segített („így kalapáltam anya! Puff-puff!”), de a kismadarak maximális élvezetéhez hozzátartozik, hogy a házikót kis is kell ám festeni.

A férjem nagyon szívesen megépít bármit, barkácsol vele napestig, de a kézműveskedéssel a világból ki lehet kergetni, így az etető színesre mázolásra rám várt. Én nagyon élvezem az ilyesmit, külön öröm, hogy minden egyes alkalommal egyre ügyesebb a gyerek és egyre hatékonyabban tudunk együtt alkotni.

Vasárnap reggelre már nem akart kettéhasadni a fejem és két teljes napi ágyrabság után már nagyjából embernek éreztem magam, így rögtön ébredés után neki is álltunk a festésnek. Szokás szerint igyekeztem mindent bombabiztosan be- és letakarni, hogy ne legyenek a védőburkorlaton kívül festékfoltok sehol (lettek), és neki is láttunk a munkának. Én igazából nem nagyon vettem részt a dologban az instrukciókon kívül, de a gyerkőc nagyon szorgalmasan ismételte szóban és utánozta a gyakorlatban az utasításokat („bevizezem, lecsepegtetem, belemártom a festékbe”).  

A hét vége nem csak a barkácsolás miatt volt érdekes, hanem végre megérkezett a sógorom is látogatóba. Az egyik skandináv országban él kicsit több, mint egy éve, így jóval kevesebbet találkozunk, mint amennyit szeretnénk és általában a látogatások is maximum 1 hetesek, így tényleg nagyon leredukálódott az együtt töltött időnk.

A lányom ellenkező nem iránti rajongása természetesen a nagybácsira is érvényes, ha akartuk volna, sem tudtuk eltávolítani a közeléből amíg egy légtérben tartózkodtak. Ráadásul a tőle kapott karácsonyi (újévi) ajándék annyira telitalálat volt, hogy a lányom még alváskor sem volt hajlandó megválni a legújabb kedvenceitől.

Az ötlet persze tőlem származott, hogy a kiskonyhához hozzon neki valami új eszközt, olyasmit, ami még nincs a repertoárban, de én is meglepődtem, hogy milyen szuper szettet választott. Ha a miniatűr fém fazekak, lábosok, serpenyők hozzájuk való fedővel, fém spatulák, merőkanalak és szintén aprócska edényalátétek nem lettek volna elegendőek, volt a csomagban egy négy darabos, fából készült tépőzáras tojásokat rejtő élethű tartó is.

A lányom rengeteget segít a(z igazi) konyhában, ígyekszünk nem letörni a lelkesedését és bevonni minden olyan feladatba, ami nem veszélyes és többé-kevésbé ő is el tudja végezni. Bármilyen hihetetlen is, fel tudja törni a tojást és a kis hurka ujjaival ügyesen szét tudja nyitni a héját, hogy törmelék nélkül kerüljön a tálba. Hihetetlenül aranyos látni, ahogy a fa tojásait is gyengéden odaüti a pici fazekának a széléhez, majd a nyelvét kidugva koncentrál, hogy óvatosan szétválassza a két felét összetartó tépőzárat.

A legszívmelengetőbb mégis a sütés-főzés vége, amikor mindannyiunknak akkurátusan felszolgálja az elkészült rántottát és a hasamhoz is odadug egy fél fatojást, hogy a kisbabának se legyen üres pocakja. 🙂

Az év utolsó napja nálunk nagyjából ugyanúgy telt, mint bármely másik nap az évben. Nem éreztem az ünnepi hangulatot, az év múlását, az újrakezdést – az plusz rátett egy lapáttal, hogy hétvégén, mindkét nap 20 fok feletti hőmérséklet mértünk. Valahogy nem az igazi egy szál pulóverben tüzijátékot nézni.

A véget nem érő fény-show természetesen a lányom érdeklődését is felkeltette. Eleinte csak az ablakban állva néztük a kerületi lakosok által szolgáltatott műsort, de idővel kimerészkedtünk az erkélyre is a jobb látvány érdekében. Nem voltam benne biztos, hogy jó ötlet-e kitenni a 2,5 éves gyereket az ilyen hangos zajoknak, de alaptalan volt az aggodalmam, tátott szájjal úúúzott-ááázott és magán kívül sikongatott örömében minden újabb pukkanásnál. 

Miután ágyba került és fehér zaj mellett az igazak álmát aludta, mi a férjemmel még megnéztünk egy filmet a köztünk reszkető kutyával, aztán mi is nyugovóra tértünk, még mielőtt az óra elütötte volna az éjfélt. Fárasztó pár napon voltunk túl, én még nem éreztem magam teljesen egészségesnek, úgyhogy arra jutottunk, hogy inkább nem várjuk meg az új évet, ha ez azt jelentené, hogy 2 órával kevesebbet alhatunk.

A hálószobánkba én kuckóztam be a lányunkkal, a férjem a nappaliban maradt az ideges, nyugtalan kutyánkkal, mindkettőnk feladata adott volt az éjjeli bébi- és kutyacsőszködéshez.

Az új év első napját pont úgy töltöttük, mint bármelyik másik vasárnapot az évben. A kinti 20 fok nagyszerű lehetőséget biztosított az órákig tartó játszóterezéshez és anyósomékat is meglátogattuk egy késői ebédre a déli altatás után.

Este már a szokásos hétfői menetrendre készültünk, előkészítettünk mindannyiónk ruháját a másnapi munkanapra, bedobozoltuk az ebédünket és lélekben elkezdtünk felkészülni a mókuskerékbe való visszatéréshez.

Kíváncsiságból bejelentkeztem az e-bankomba, hogy megnézzem, hogy néz ki a számlaegyenlegünk az új valutával – hát ez nem volt annyira jó ötlet. Hiába tudom, hogy ugyanannyi, de mégis elég megdöbbentő volt a jóval kisebb végösszegeket látni, pedig csak 7,5-tel osztották el a korábbi számokat. Szükségünk lesz még egy kis időre, amíg megszokjuk az új rendszert.

Addig is megyünk előre, 2023-ban is tesszük a dolgainkat egyik nap a másik után és igyekszünk minden téren felkészülni arra, hogy nyáron már négyen leszünk.

Mindenkinek olyan új évet kívánok, amilyet szeretne magának! BUÉK!

Salty