
Úgy főztem meg ezt az ételt, hogy szinte biztosra vettem, hogy nem fogom ide feltenni, mert a fokhagyma miatt nem elég gyerekbarát, de képzeljétek, nemcsak megették a lányok, hanem még repetáztak is belőle!
Kevés hozzávalóból, hamar elkészül, köretként pedig mehet mellé rizs, tészta, de bármi más is! 😉
Elkészítési idő: 35 perc
Hozzávalók:
– 50 dkg csirkemellfilé
– 2 ek. liszt
– 1 fej fokhagyma
– 2 ek. vaj vagy olívaolaj
– 2,5 dl húsleves alaplé (leveskockából is tökéletes)
– 4 dl kókusztej vagy főzőtejszín
– só, bors, oregánó, bazsalikom
Elkészítés:
1. A lisztet egy tányérban keverjük el egy kevés sóval és borssal, majd a vastagabbra szeletelt csirkemellet forgassuk meg benne úgy, mint a panírozásnál szokás.
2. Egy lábasban vagy egy nagyobb serpenyőben hevítsük fel a vajat/olajat és pirítsuk meg az összes hússzeletet mindkét oldalukon. Nem kell 100%-ban átsütni, úgyis visszatesszük még őket később.
3. Vegyük ki a húsokat az edényből és a helyükre tegyük a megtisztított fokhagymagerezdeket. (Én mindegyiket félbevágtam, hogy jobban kisüljön az ízük, de egyben is hagyhatjátok őket, ha az szimpatikusabb.) Süssük őket folyamatosan kevergetve addig, amíg kissé megbarnulnak.
4. Ha a fokhagyma átsült, akkor mehetnek bele a fűszerek (só, bors, szárított oregánó és bazsalikom), valamint az alaplé és a kókusztej/főzőtejszín is. Keverjük el alaposan, ügyelve arra, hogy az edény aljára esetlegesen lesült fokhagymadarabok se maradjanak ki.
(Disclaimer: a diétám miatt én “light” kókusztejet használtam, azért nem “fehéredett ki” a szósz teljesen, de ha hagyományos kókusztejet vagy tejszínt tesztek bele, akkor sokkal világosabb eredményre számítsatok. 😊)
5. Alacsony lángon, fokozatosan kevergetve főzzük össze az egészet addig, amíg a szósz besűrűsödik, majd tegyük vissza a csirkemell szeleteket is, fedjük le és hagyjuk így egyben további 8-10 percig főni.
6. Ez pont elég idő, hogy elkészítsétek mellé a választott köretet is. Jó étvágyat hozzá! 😉
